– Elnézést, kisasszony!

– Mit óhajt?

– Megengedi, hogy maga mellé üljek? Nincs máshol hely…

– Parancsoljon! Bár, ha jól látom, annál az asztalnál éppen készülődnek.

– Tényleg… De kár! Én mégis maradnék, ha nem bánja. Csak összezavarnám a pincért.

– Kérem.

– Ne vegye tolakodásnak, de vár valakit?

– Nem.

– Ha esetleg mégis, én természetesen azonnal átülök.

– Tényleg nem várok senkit.

– Bocsásson meg! Guszti! Kérem, hozzon nekem egy feketét és egy kis kekszet, ha kérhetem. Ne haragudjon, magának is kérhetek valamit?

– Nem, köszönöm. Már megittam a teámat.

– Biztosan? Nagyon finom süteményük van. A Koestlinből hozzák.

– Nem kérek, köszönöm.

– De ugye nem megy még?

– Nem, de miért?

– Ne vegye tolakodásnak, de szívesebben iszom meg a kávémat társaságban.

– Még maradok. Olyan kellemesen süt a nap itt a teraszon.

– Gyönyörű időnk van ma, nemdebár?

– Valóban. Szép ez az ősz. Legalább az szép, ha már ilyen időket élünk.

– Na igen. Olvasta a mai lapokat? Szörnyű, hogy már Finnországban is. Mi lesz még itt?

– Ne is mondja! De kérem, ne beszéljünk a háborúról? Olyan borzasztó.

– Megértem. Szokott idejárni? Én mindig itt kávézom, de még sosem láttam magát.

– Átutazóban vagyok. Holnapután indulok tovább Bécsbe.

– Á, értem. És tetszik önnek a város?

– Nagyon kedves hely. Hotelben szálltam meg és sokat sétáltam a Rába partján. Az a kis sziget igazán tüneményes.

– Mások is mondták már. Tudja, én rengeteg olyan emberrel találkozom, aki csak egy-két napot tölt a városban, aztán elutazik. Bár a többségüknek nincs sok ideje nézelődni, de a folyókat azért megcsodálják.

– Én úgy érkeztem, hogy alaposan körülnézek. Valaha élt itt egy nénikém, jópár évvel ezelőtt, még gyerekként eltöltöttem a városban egy egész nyarat is. De régen volt, azóta sok minden megváltozott.

– Nem lehetett az olyan régen.

– Maga most csak bókol.

– Biztosan nem kér egy süteményt?

– Rendben, nem bánom. De csakis a legkisebbet.

– Guszti! Hozna a hölgynek abból a csokoládés aprósüteményből? Tudja melyikre gondolok, ugye? És egy pohár vizet is kérek!

– Most már igazán kíváncsivá tett.

– Nem fog csalódni ígérem. Munka miatt utazik Bécsbe?

– Igen. Van egy divatszalonom Budán, a Vár alatt. Apró kis üzlet, de szerencsére sok a kuncsaft. Bécsben találkozom egy partnerrel, akivel többször dolgoztunk már együtt. Ő bejáratos a legnagyobb olaszországi szalonokba is.

– Ez igazán érdekes.

– Mindenki ezt gondolja, de sokszor rém unalmas tud lenni.

– Minden bizonnyal túloz.

– És ön mivel foglalkozik? Szinte már mindent tud rólam, ellenben én még alig valamit magáról.

– Nekem sokkal kevésbé izgalmas az életem.

– Ne kéresse magát!

– Á! Köszönjük Guszti! Megmentett… Kóstolja csak meg!

– Addig nem, amíg nem mond magáról valamit.

– Maga most zsarol engem.

– Ugyan! Nem értem, miért kéreti annyira magát. No lássa, milyen gáláns vagyok, eszek egy falatot abból a híres süteményből.

– Milyen?

– Zseniális! De most már igazán mondjon magáról valamit!

– Egy gyárban dolgozom és…

– Mi az az és?

– És futballozom.

– Nohát! Ilyet még nem is hallottam!

– Sejtettem. Inkább a férfiakat érdekli az ilyesmi.

– Ne mondja! Tudja Pesten milyen sok nő néz futballt?

– Hallottam róla, de nem hittem el.

– Én is voltam már egyszer egy Ferencváros-Gamma mérkőzésen. Egy finom szövetekkel kereskedő úr hívott el, mert szerinte ott köttetnek a legjobb üzletek. Nos, valóban.

– Ó! Az a felső osztály. Mi csak a második ligában játszunk.

– Ne szerénykedjen!

– A Nemzeti Sportba beírják a meccseinket. Ott vannak a neveink, külön a góllövőkkel.

– Látom magán a büszkeséget. Mondja! Sokszor írták bele magát abba az újságba?

– Én rúgom a tizenegyest. Röstellem, de még be sem mutatkoztam… Pali vagyok. Badics Pali.

– Köeteleky Elza. Örvendek.

– Holnap mérkőzésünk lesz, a Doroggal játszunk. Kinéz egy nagy győzelem. Nincs kedve eljönni? Ha minden jól alakul, tizenegyes is lehet, és azt akkor én csak magának fogom rúgni.

– Maga csacsi! Majd meglátom. Ez a sütemény tényleg zseniális!

*

1939. október 15.

Egyetértés – Dorog 7-1 (3-1)

400 néző, vezette: Keresztényi

ETO: Pécsi – Fekete, Bányik – Farkas, Kovács, Tóth – Neiger, Badics, Nyíregyházi, Petőházi, Osbóth.

DAC: Budavári – Prohászka, Csermák – Nagyfejeő, Bánsági, Gregorovics – Tomanyik, Spannberger, Pfinger, Dunai, Klausz.

Gólok: Nyíregyházi (2), Neiger, Farkas, Petőházi, Badics (11-es), Tóth; Nagyfejeő

*

Jön a mumus. A csapat, amit még egyszer sem vertünk meg, mióta az idő megállt ’15-ben. Egy árva döntetlen és négy bukta figyelget egymás mellett. Nem szépen és nem sorban. Miért éppen a Dorog tesz velünk ilyesmit? Bántottuk mi őket? Van egy saját Guttmann-átkunk? Reszeli volt az? Ááá! Oka sem volt rá és nem is nyert BEK-et a Doroggal, hogy aztán azt mondják neki, köszi öreg!, nem tudunk többet adni, tudod, a bánya is csak vegetál. Esetleg Grosics Gyula bácsi? A 83. percben győri támadásnál a dorogiak lest reklamálnak, a játékvezető Grosicsot kiállítja. Mért nem intettél fekete rigó?, mondja a fekete párduc és közben a foga között sziszegi a rontás. Nem fogtok nyerni, ha egyszer meghalok és tényleg. 0-2 volt akkor, majd rúgott még egy gólt a Dorog. Jobb volt a kapusa nélkül…

Ma jött el a nagy pillanat, az átok megtörése, a nyerés. Mert nyerni kell, ha meghalunk is, mert nyerni kell ma cimborák.

A Dorog nincs valami nagy szériában, még akkor sem, ha a múlt vasárnap legyűrte a Csákvárt. Előtte nem volt sok babér, utoljára a Budaörsöt verték még március elején. Iksz Cegléden, iksz a Monor ellen idegenben és iksz Siófokon. Ez a tavaszi túrák mérlege szűk két hónap alatt. A februári trénerváltás után sem jött el a nagy feltámadás, bár a mélybe tartó kocsit sikerült megállítania és egyelőre az úton tartania az új edzőnek.

De mégis veszélyesek, nagyon veszélyesek. Ránk biztosan. Ezért lenne nagy tett, ha meggyepálnánk őket végre.