Adj király katonát!

tartó szerkezet (fotó: saját)

Nem ma történt. Titusz bá’ kitalálta, hogy mi dések, csapjunk össze a césekkel. A sztori szempontjából nem elhanyagolható tényező, hogy az ominózus meccs kézilabdában zajlott. Csak pár név az ellenfél csapatából azoknak, akik járatosak a sport lábilabdán túli világában is: Hoffmann Ákos, Erdész Ricsi, Rádli Zoli és non plus ultraként Fenyő Kálmán, aki már ötödikben sem volt kicsi. Alig túl az első X-en dolgozott bennünk a dac rendesen, hogy miért kell ez a hülyeség, miért nem lehetne inkább futballozni, ha már a sport elsősorban örömforrást jelent, de nem volt mit tenni, nem mellesleg a kulcscsomó iszonyú nagyot tud koppanni az ember feje búbján, jobb azt elkerülni, így inkább belevágtunk. Nem tartottunk taktikai megbeszélést, teljesen ösztönösen ismertük fel az egyetlen esélyünket. Támadásban nem álltunk fel, hanem össze-vissza rohangáltunk, bejátszottuk a teljes pályát és nem szégyelltük visszapasszolni a labdát egészen a kapusig, ha úgy hozta a szükség. A váratlan megoldás gyümölcseként számos gólt dobtunk, amit főként a sok üresbe futásnak köszönhettünk.

Védekezésünk ugyanakkor ellenpontozta a szabadságra alapozó offenzívánkat, ugyanis tudatosan és roppant fegyelmezetten feltoltuk a védelmi állásunkat a kilencesvonalon túlra, majdnem a félpályáig, ráadásul egyenes vonalban, azzal a jelszóval, hogy No pasarán!, azaz nem törnek át! A cések tanácstalanul passzolgattak keresztbe, folyamatosan keresték a rést, ami nem volt, és ha olykor-olykor váratlan betörésekkel próbálkoztak, azt mi játszi könnyedséggel faultoltuk le. Titusz bá’ egyre idegesebbnek tűnt, nem jött a biztos vezetés, aminek tudatában bátran elballaghatott volna a Barátság Büfébe lazítani. A morcosságát csak fokozta, hogy jelentkezni kezdtek rajta az elvonási tünetek, úgymint izzadás, szapora pulzus, labilis kedélyállapot, miegymás. Csináljatok már valamit, ezek nem is tudnak kézilabdázni! – dobta be végül az aduászt, ami aztán szépen felpaprikázta Kálmiékat. 5-5-nél utolértek minket, aztán fordítottak, végül pedig, ha nehezen is, de nyertek. Ha úgy vesszük, hálásak is lehettek nekünk, mert a sima játszadozás helyett belekényszerítettük őket egy olyan majdnem éles meccsbe, amin talán megtanulták egy életre, mit kell csinálni a legváratlanabb helyzetekben.

*

Majdnem tíz percig tartott, amíg sikerült felrajzolnom a Dorog felállását. A feladat nehézségét nem az adta, hogy olyan bonyolult szisztémával álltak elő, ami egy Guardiola-Klopp-Pochettino gólemet is fejvakarásra kényszerített volna, hanem az, hogy nem hittem el, amit látok. Leírtam négy számot szépen egymás mellé azzal, hogy ők lennének a védősor, de mire újra felpillantottam a jegyzeteim közül, már más emberek álltak a bekksorban. Mi a bánat? Stratégiát váltottam, igyekeztem két percig folyamatosan figyelni a hátsó alakzatukat, és ekkor végre megvilágosodtam. Igen! Nem csalás, nem ámítás! Van egy 6-3-1-es alaprajz, ami rugalmasan 5-4-1-re vagy 4-5-1-re változtatható. Apám! Tízből kilenc ember számára ráadásul a felezővonal szinte aknazárral súlyosbított műszaki határzárként funkcionált, amit még véletlenül sem léphetett át. Világos, a dorogi legények egyáltalán nem akarnak építkezni.

baljós árnyak (fotó: saját)

Ez volt az a momentum, amikor egyszerre belém nyilalt a kínzó felismerés: itt ma nem nyerünk. Mindez azért volt különösen fájó, mert még több mint nyolcvan perc volt hátra, és tudtam, hogy a bérletem ezúttal egy birkózómeccsre szól, ahol nem lesz egyetlen akció sem, ráadásul az egyik fél folyamatosan az intések elkerülésére fog törekedni és persze majd megússza, mert az ilyenek mindig megússzák. A sokk akkora volt, hogy nem is láttam a dorogi gólt, mert a fejemet éppen az arcomba temettem és belülről sírtam, azt a gólt, ami egyébként a legkevésbé következett az előbbi okfejtésből, mondhatnánk azt is, hogy tévedés történt, de mégsem, mert kiírták a táblára, hogy 0-1, góllövő Paudits BélaPatrik.

*

Rengeteg vita van arról, hogy miért hülyeség/szar/igazságtalan/etc. a tizenkétcsapatos első osztály. Az egyik érdekes és talán megfontolandó érv, miszerint a kis mezőny annyira sűrű az un. topcsapatok (ti. Vidike, Fradika) mögött, hogy akár egy-két rossz meccs után is a kiesőzónában találja magát az emberfia, ami azt eredményezi, hogy mivel mindenki félti a seggét, ezért aztán hiperdefenzív taktikával küldik ki a mesterek a manncsaftjaikat a száztizenkét fizető néző legnagyobb örömére. Az okoskodásban sok igazság van, de pont az NB II bizonyítja, hogy tök mindegy mekkora a létszám, a kockázatvállalást nem tanítják a pro licences edzőtanfolyamon.

A tegnapi meccs előtt úgy állt a dolog, hogy a Dorog matematikailag még ki is eshetett volna a másodosztályból. Mondom matematikailag, mert öt körrel a vége előtt tizennégy ponttal volt a vonal fölött. Egy nyomorult pontra volt tehát szüksége, hogy kimondhassa, marad a Paradicsomban, ahol még csurran-cseppen egy kis pénz a tévéközvetítésekből is. Legjobb tudomásom szerint az MLSZ csupán az első három helyezettet díjazza, ilyen szempontból kis túlzással édes mindegy, hogy valaki negyedik vagy tizenhetedik. Jó tudom én, hogy létezik presztízs, de szerintem ez a kifejezés és a magyarfutball logikailag kizárják egymást. Mi történik ezek után? A Dorog nem akar futballozni, foggal-körömmel ragaszkodik a megszerzett egy pontjához, sőt majdnem extra jutalmat kap, és bátor támadójátékáért kis híján még kettő az ölébe hullik. Ha van igazság a földön, az az, hogy ezt a bónuszt egy méretes potya akadályozta meg.

És mi van az ETO-val? Nos, semmi különös. A fenti okfejtés nem azért született, mert egy percig is felmenteném a srácokat a ritka töketlen teljesítmény miatt. Ha osztályzatot kéne adni a meccsnek egy kegyelem kettest írnék be a tájékoztató füzetbe, de azt is csak azért, mert respektálnám a hazai tanuló szorgalmát, majd egyébként barátilag szólnék a szülőknek, hogy ez így nagyon kevés lesz később. Ami gond, hogy ebből a csapatból fájóan hiányzik a kreativitás. Egyszerűen nincs benne a játékban a meglepetés ereje. Vuka első félidőben megküldött harminc méteres bombája volt az egyetlen fény a sötétségben. 0-1-nél azonban az is kevés lett volna az üdvösséghez, mivel a Dorog hitem szerint előnyben és döntetlennél sem játszott volna mást. Érdekes gondolatkísérlet, hogy mit csináltak volna, ha csak egy pillanatra hátrányba kerülnek.

élénk érdeklődés (fotó: saját)

A szünetben, a budi férfimagányában Miki, nem a Herczeg, azt mondta nekem, hogy nyögvenyelős iksz lesz. Irigyeltem az optimizmusát. Aztán arra gondoltam, hogy miért ne lehetne szerencsénk? Talán kapunk egy tizenegyest vagy valakinek elsül a lába húszról. A második opció végül is bejött.

Talán ha Miki, mármint a Herczeg, úgy a hetvenedik perc táján bekiabálja, hogy Csináljatok már valamit, ezek nem is tudnak focizni!

Vagy simán bedobja a kulcscsomóját.

*

WKW ETO – Dorogi FC 1-1 (0-1)

ETO: Horváth 0 – Kovács 2.5 (79’ Szimcso 0), Koszó 2.5, Vukasović 3, Kalmár 2.5 – Bagi 3.5 – Petró 1.5 (46’ Tóth 2.5), Vashkeba 3 – Madarász 2 (68’ Múcska 0), Lovrencsics 3, Andrić 2.5. Edző: Herczeg Miklós

Dorog: Szentpéteri – Csató, Berkó, Nagy, Beke (74’ Papp), Nagyházi, Fodor – Erdélyi, Lénárt, Vámosi (84’ Faragó) – Paudits (81’ Sitku). Edző: Balogh Pál

Gólok: 9’ Paudits 0-1, 67’ Lovrencsics 1-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

mindenre van megoldás

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Horváth Tibor szerint:

    Hát igen, – nagy fölényünk ellenére, rengeteg erőt mozgósítottunk a támadásokra! Mi szurkolók ebből nem láttunk semmit! – szokás szerint kaptuk a potyagólt- a védelem egymásra várt, ki szabadítson föl?- erre, az ellenfél ha már ott volt berúgta! Fölény? – mi az, hogy elképzelés nélkül ide-oda rúgjuk a labdát, míg el nem veszítjük? – támadás? ekkora szélben csak- ívelgettünk, – ívelgettük?- az ellenfél meg röhögött rajtunk, hogy nem tudjuk kihasználni még a szelet sem? Na jó a gólnál igen, megmosolyogtató volt ahogy a kapusról- a kapufára,- majd a szél besegítésével becsorgott a labda a gólvonal mögé! Ritka de nekünk is lehet ilyen “mákunk”, beszélgettünk is – még ennek is hogyan örültünk! De ezzel vége is volt, – gyerekek- ETO-s fiuk, hogy ide-oda adogattok cél nélkül az még a grundon is kevés volt! – ott is gólra játszottunk! Legyetek szívesek így- ezt “csinálni” Ti is! Köszönettel egy régi-kitartó szurkoló, – a türelem bizony egyre jobban fogy!
    Hajrá ETO,- hajrá Győr! (mert nekünk csak egy csapat van!)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.