akkor én most lépek (fotó: huffpost.com)

Mindenki itt van. Még Béla bácsiék is eljöttek Orosházáról. Persze, küldtem nekik meghívót, mert úgy illik, de egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy elindulnak. Azt hallottam, hogy az öregnek annyira fáj a háta, hogy be se tud ülni az autóba, erre tessék! Biztosan cipőkanállal beoperálták a Suzukiba, aztán adtak neki két unicumot, amitől egész úton aludt. Hihetetlen! Utoljára kétezeregyben láttam őt és a feleségét, Mara nénit, amikor anyuékkal leruccantunk Szegedre, megnézni valami borzasztó operettet a szabadtéri játékokon. Anyu imádja az operettet. Előtte felhívta Béla bácsit, hogy arrafelé leszünk, ő meg azonnal mondta, hogy találkozzunk már, mondjuk az előadás előtt üljünk be egy cukrászdába, együnk egy krémest, mert azt én szeretem. Honnan tudja? – kérdeztem anyutól tátott szájjal, amikor elmondta, hogy mit beszéltek Béla bácsival. Amikor aztán összefutottunk, beültünk egy koszos kis presszóba, ahol természetesen nem volt krémes, így mindenki minyont kapott. Csokisat. Emlékszem, annyira száraz volt a tésztája, hogy amikor lenyeltem az első falatot, annyira meglepődtem, hogy egyből félrenyeltem, percekig krágoktam, Béla bácsi ütögette a hátamat, hogy még a végén megfullad ez a kölyök. Hát nem tanítottátok meg neki, hogyan kell késsel, villával enni? – kérdezte és közben rám kacsintott, de én nem tudtam nevetni a viccen, mert alig láttam a könnyektől, amik köhögés közben a szemembe gyűltek. Kérsz egy kólát? Esetleg egy pohár sört? – folytatta a borzasztóan kínos tréfálkozást, nem lehetett leállítani, az sem érdekelte, hogy anyu már elég szúrós szemekkel nézett rá. Alig múltam tíz éves. Béla bácsi anyu nagybátyja, nagyanyám legfiatalabb testvére, az egyetlen, aki még él az öregek közül. Békéscsabán a BRG-nél volt függetlenített párttitkár egészen a nyugdíjig. Élet-halál ura. Az a fajta ember, akinek semmilyen tekintélye nem volt a melósok előtt, de őt ez vagy nem érdekelte, vagy egyszerűen nem vette észre. Nem volt jelentősége, hiszen így is azt csinált velük, amit akart. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból azonban fontosnak tartotta, hogy közvetlen legyen a beosztottjaival, és ezt úgy próbálta elérni, hogy állandóan poénkodott velük. Azok meg kényszeredetten vigyorogtak, de a háta mögött hangosan röhögtek. Mint a hóhér, aki gondosan megborotválja az elítélteket, gondosan vigyáz, hogy meg ne vágja őket, , miközben csinosítja a szakállukat, kackiás bajuszt csinál nekik a legújabb divat szerint, aztán, ha eljön az idő, egy mozdulattal levágja a fejüket. Nem akartam őket meghívni, de ugye a tisztesség. Anyu, miután megtudta, hogy itt lesznek, folyamatosan azon retteg, hogy Béla bácsi az est folyamán magához ragadja a mikrofont és szörnyű faviccekkel szórakoztatja majd a vendégeket. Micsoda blamázs! A terem végében fognak ülni, oda már nem ér el a zsinór, nyugtatja magát végül.

Én egyáltalán nem idegeskedem. Egyedül vagyok a templom melletti paplak egyik apró szobácskájában, ami közvetlenül a hivatali irodából nyílik. A plébános mondta, hogy nyugodtan üljek be ide, amíg el nem kezdődik a szertartás. A kicsiny ablakból pont rálátok a templom bejáratához vezető kanyargós útra, amin lassan szállingóznak a vendégek. Hú de kicsípte magát mindenki, te jó isten! Szép kora őszi napunk van, kívánni sem lehetne jobbat. Tegnap még úgy tűnt, hogy esni fog, de valamilyen csoda folytán ma még egy felhőt sem vettem észre az égen. Most érkeztek meg Zsani távoli rokonai, akiket különbusz hozott. Senkit sem ismerek közülük, pontosabban azt a kalapos urat igen, mert ő ott volt a lánykérésen. Azt mondták uborkázik és éppen akkor volt valami üzleti megbeszélése Sanyi bácsival, a leendő apósommal. Igaz, egy nappal később lett volna az a találkozó, de rosszul írta fel magának a dátumot és így pont betoppant a történések közepébe. Ha már így alakult, ott tartották, be is rúgott cefetül. Most is elég vörös a feje, és eléggé bizonytalanul lépked a murvás úton. Határozottan boldog, az mondjuk nem egyértelmű, hogy az alkalom, vagy az ital miatt, van ez így?

önhibámon kívül (fotó: Nemzeti Sport)

Magamat figyelem, egész pontosan azt, hogy érzek-e valami különöset? Van-e bennem egy csipetnyi lelkiismeret-furdalás? Akár csak egy kicsi is, de semmi. Már-már ijesztően tiszta a fejem. El is mehetnék. Ha a hátsó ajtón kimennék, senki sem venné észre, de úgy döntöttem, hogy másként csinálom végig. Szemtől szembe mindenkivel. Képzeletben lejátszom, hogy mi fog történni az elkövetkező fél órában.

– Kedves jegyespár! Most következik az a szent pillanat, amikor ünnepélyesen kinyilvánítjátok, hogy egymásnak házastársai akartok lenni. Forduljatok egymás felé. Fogjatok egymással kezet, és én egybefonódott kezeteket átkötöm stólával annak jeléül, hogy házasságtok Isten előtt felbonthatatlan lesz.

Ferenc, nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő Zsanettet feleségül venni?

– Nem akarom!

A döbbenet garantált. Én a tekintetemmel Béla bácsit keresem majd, kíváncsi leszek a reakciójára.

A többiek nem érdekelnek, olyan sokszor csaptam már be őket.

*

Közel tíz évvel ezelőtt járunk. Elkezdődött a nyár, a futballbarátokat már leginkább az egyre közeledő dél-afrikai vébé érdekli. A magyar válogatott természetesen nem érdekelt az eseményen, a szerethető előbb a német, majd a holland válogatott felkészülését igyekszik segíteni, kevés sikerrel. Pesten 0-3, Amszterdamban 1-6, Erwin Koeman sem csinált csodát. Itthon zajlik a másodosztályú bajnokság, már csak két forduló van hátra. Keleten a Szolnok vezeti a tabellát, míg nyugaton a Siófok és a Gyirmót vív öldöklő csatát a feljutásért. A szerencse forgandó, most éppen a Gyirmót áll az élen és utolsó előtti feladatként az ETO Parkban van jelenésük, ahol, ha nyernek, a záró körben a saját kezükben van a sorsuk.

Az ETO második csapata a tartalékgárdák keserű kenyerét eszi, vegetál az osztályban, mivel komolyabb céljai nem lehetnek, egyetlen motivációja, hogy ne essen ki. Persze vannak még magasztos eszmék, miszerint a fiatal játékosoknak legyen meg az éles meccsrutinja, de tudjuk mi jól, hogy ez csak blabla, a többség sosem fog az első keretbe bekerülni, majd eljátszogat egy másik NB II-es csapatban, mielőtt levezetne a megye egyben vagy az osztrák ötödik ligában. Gyirmót példának okáért lehet egy reális opció, bár ott most elsőosztályú álmokat szövögetnek. Tavaly is félig megvolt, sőt talán egészen, de az az átkozott papírmunka keresztbe tett.

A Gyirmót tehát győzelmi kényszerben, az ETO bé játszhat felszabadultan. Több mint fél ezren látták, hogy mi történt azon a vasárnapon. A Siófok persze megnyerte mindkét hátralévő meccsét és a mennybe ment, hiába gyalulta le az utolsó fordulóban a Gyirmót az SZTK-Erimát.

„Vagy a Gyirmót nem akar feljutni, vagy mások nem akarják, hogy feljusson. Egy biztos, nem tiszta a sport.” [Igazmondó]

„Ha a Gyirmót annyira jó lenne, akkor meg kellene verni mindenkit, köztük az ETO B-t is. Szánalmas itt az összeesküvéseket gyártani, meg bundát emlegetni. Ja és aki az ETO-t szidja, annak csak annyit, hogy bronzérmes lett a csapat [az NB I-ben – A Blog]. Gyirmót egy falu, minek oda NB I? Hogy a fradisták szétszedjék a falut? Ja és eléggé vicces dolog bundát emlegetni, pont mikor a Gyirmót az ellenfél… Hajrá ETO!” [Balazsmail]

(két komment a meccsről megjelent tudósítás alatt a kisalfold.hu oldalon)

*

2010. június 5.

Győri ETO II – Gyirmót SE 4-1 (1-1)

600 néző, vezette: Farkas Á.

ETO II: Molnár – Dorogi, Domanyik, Bieder, Nagy Á. – Ceolin (77’ Németh), Jäkl, Nyitrai (70’ Windecker), Kiss Sz. – Dudás, Sánta (69’ Miklós). Edző: Klement István

Gyirmót: Boros – Kiss Zs., Kozmér, Böjte, Szabó (57’ Csermelyi) – Homonyik, Baumgartner, Horváth, Nagy L. (57’ Varga) – Laki (71’ polyák), Tóth. Edző: Kiprich József

Gólok: 9’ Homonyik 0-1, 39’ Nagy Á. 1-1, 54’ Nyitrai 2-1, 83’ Kiss Sz. 3-1, 89’ Miklós 4-1

*

A gyirmóti csapat március közepén beleszaladt egy csúnya verésbe hazai pályán a Budaörs ellen (1-5). Utána érdemei elismerése mellett megköszönték Szepessy mester tevékenységét, majd csapatépítő tréningre küldték a játékosokat a likócsi laktanyába. Én a magam részéről meglehetősen borúsan látom az ilyen jellegű programokat, legyen szó akár szabaduló-szobáról, túlélő táborról vagy raftingozásról, itt meg még súlyosbították is a helyzetet ezzel a militáns attitűddel. Elsőre jó ötletnek tűnt a dolog, ami gyors eredményt is hozott, hiszen a frissítést követően agyoncsapták a Ceglédet, aminek sportértéke mondjuk csekély, mert az egyébként sem acélos Pest megyei csapat éppen tartós hullámvölgyben leledzett. Jöttek is a bajok csőstül, azóta három vereség mellett két döntetlen a mérleg, a második hely már csak álom, most éppen negyedik a Gyirmót. Ha így folytatják, a végére akár hetedikek is lehetnek. Csapatszétverő tréning rulez…

És ez az a csodás pillanat, a mai esős délután, mikor összecsapunk velük. A hírek szerint a srácok vért ittak, és szent fogadalmat tettek arra, hogy megmutatják, ki az úr a városban.

Nosza!