nem akarom látni (fotó: Nemzeti Sport)

Bizony voltak olyan idők, és nem is olyan nagyon régen, amikor a klubok nem kaptak az államtól új stadionokat ajándékba. A focializmus még csak csírájában létezett, amit mi sem bizonyít jobban, mint az egyszerű tény, hogy a felcsúti futballcsapat még nem bitorolta Öcsi bácsi nevét, egyszerűen csak Felcsút néven tengette mindennapjait az NB II-ben – relatív szerény körülmények között, a legnagyobb név pedig Bergmann volt a csapatban. Hogy a fagyis vagy a filmrendező családjából származott, azt nem tudom. Az ezüst is szépen csillog, meg különben is kijárt a Paksnak az első liga a sok-sok atomért cserébe. No lám! Ki toporog a dobogó alján? Csak nem a Gyirmót? Hisz’ ő ott szeret.

Győrben, mármint az igaziban, közben elindult valami. A pesti tulajdonos tarsolyában grandiózus tervek lapultak már egy ideje, legalábbis erről szólt a mese, amiket végre előkapott, és ki tudja?, talán meg is lobogtatott a kíváncsi közönségnek, de csupán egy rövid pillanatra, nehogy kiderüljön a titok. Csak a kezemet figyeljétek, mert csalok! Mirr-Murr, aki megboldogult fiatalkorában a miskolci egyetemi kollégium rádiójában vezette a beszélgetős műsort hatalmas hallgatottság mellett, és kiemelkedő sikerrel, ekkor már a Quaestor ingatlanos cégének első embereként keverte a lapokat. Nem értek a focihoz, plagizálta a szép emlékű miniszter asszonyt, mikor halkan megkérdeztem tőle: mi lesz a stadionnal? Mi lesz a csapattal?

Az utolsó bajnoki meccs a stadionban.

Abban az arénában, ahol alig több mint harminc évvel korábban úttörők és kisdobosok ezrei köszöntötték az építőket és sportoló pajtásaikat, hogy aztán éveken keresztül számtalanszor mutassanak be élőképet a dolgozó népnek. Abban az arénában, ahol járt a Juventus, a Standard Liège, a Manchester United, a Torino. Abban az arénában, ahol tiszteletét tette a Vikingur Reykjavík, a Dinamo Minszk és a Bohemians Praha. Abban az arénában, ahol kétszer is bajnok lett az ETO.

És most vége, nincs tovább, eltűnnek a pénztárak, amik előtt sokszor kígyózott a sor, ledőlnek a legendás kandeláberek, amelyeken évekig fennmaradtak az egykori szponzorok messziről is jól olvasható nevei, apró betondarabok maradnak csak az I szektorból lépcsőiből, amin örömittasan rohantak le a rácsig a drukkerek egy-egy gól után, nem lesz többé vizesárok, a futópályának csak hűlt helye marad, ledől az eredményjelző, ahová sokszor ki sem fért a rengeteg góllövő.

Eltűnik a történelem egy fontos darabja.

Szomorkás nap, amire csak ráerősített az Újpest, mivel hintett egy laza ötöst.

Ráadásként Böjte Attis lilában volt a pályán, ami különösen fájt.

*

2006. május 28.

Győri ETO – Újpest FC 2-5 (1-2)

4.000 néző, vezette: Vad II

ETO: Stevanović – Regedei, Jäkl (17’ Varga G.), Mátyus, Hanák – Granát, Vincze, Pusztai, Varga R. (77’ Czanik) – Szabó, Priskin (25’ Varga Z.). Edző: Csank János

Újpest: Vlaszák – Böjte, Vermes, Tóth, Füzi – Kovács (61’ Lucas), Erős, Sándor (46’ Vaskó), Tóth (84’ Gulyás) – Tisza, Rajczi. Edző: Mészöly Géza

Gólok: 5’ Tisza 0-1, 35’ Rajczi 0-2, 40’ Vincze 1-2, 52’ Szabó 2-2, 54’ Tóth 2-3, 70’ Lucas 2-4, 78’ Vaskó 2-5

Kiállítás: 90+1’ Lucas