csak előre, sose hátra (fotó: sportolunk.sk)

Hihetetlenül gyorsan történt. A tompa ütésre emlékszem csak, ami a jobb szemem fölött érte a fejemet. Olyan volt, mintha egy radíros ceruza végével koppintottam volna önkéntelenül oda, ahol a szemöldököm befejezi az ívét, miközben egy roppant bonyolult deriválási vagy integrálási feladat fölött ültem az asztalomnál, aminek a megoldása az istennek sem jutott az eszembe. Szorított az idő, idegesen dobogtam a lábammal, és persze babráltam a ceruzával. És akkor bang! De nem az iskolában voltam, és nem is a szoba magányában, hanem egy ártatlan útkereszteződés szélén álldogáltam a zebra előtt, várva, hogy végre az utolsó autó is elcammogjon előttem, hogy aztán átmehessek a másik oldalra. És akkor bang! Egy pillanatra meg is szédültem, önkéntelenül a fejemhez kaptam és akkor éreztem, hogy valami meleg folyik végig az arcomon, riadtan kaptam el a kezemet, ami már vörös volt a vértől. A járdán apró piros tócsa kezdett kialakulni, ami egyre nagyobb lett és arrébb kellett állnom, nehogy ellepje a cipőmet a vér. Elcsodálkoztam, mert semmim sem fájt, mégis úgy álltam ott, mint egy harci sérült valahol a lövészárokban, aki éppen most kapott halálos sebet, de még élek, talán egy-két percem van hátra, az embereket ijedten vagy éppen fintorogva néznek rám, egyesek imát mormolnak, de azt én már pontosan érzem, hogy a világ lemondott rólam, hamarosan jön a fény és nekem annyi.

– Jól vagy? – kérdezi Balázs, aki végig ott volt, de a történtek hatására teljesen megfeledkeztem róla.

– Persze! – felelem magabiztosan, de nem igazán tudom, hogy is vagyok. Ekkor egy ember lép hozzám borostás arccal, kopott pólóját teljesen átizzadta, a szája mintha remegne, határozottan idegesnek látszik. Most veszem csak észre, hogy pár méterre a kereszteződéstől ócska kisteherautó áll, a sárga elakadásjelző ütemesen villog. A plató jobb sarkán az egyik pánt mintha kissé kifelé állna, és ahogy megcsillan rajta a fény, vörösnek látszik.

hol a bibi? (fotó: theartstack.com)

– Jól vagy? – kérdezi ő is, de a hangjában nincs semmi részvét, inkább a kötelező kör hallatszik ki a mondatból. – Nem az én hibám. – folytatja és közben egy olajos piszkos rongyot nyújt felém, ami valaha fehér lehetett, de azok az idők már jócskán elmúltak – Töröld meg az arcod! – erősködik.

– Nem! – hárítom el határozottan a segítséget, arra azonban már nincs erőm, hogy megmagyarázzam neki, miért?

Gyűrött kockáslapot és tollat vesz elő.

– Papírt írunk róla, hogy te voltál a hibás – mondja ellentmondás nem tűrő hangon és már kezdi is. – Mi a neved? – kérdezi.

Nem akarok hadakozni, megmondom neki.

– Nem értem – néz rám bambán.

– Nagy Domonkos. –ismétlem meg, kicsit hangosabban.

– Domonkos mi? – horkan fel, közben megtörli a homlokát, látszik, hogy egyre türelmetlenebb, a szeme furán elszűkül, amikor beszél. Szeretne már túl lenni a dolgon.

– Orvoshoz kellene mennem – próbálkozom, mert már a sokadik papírzsebkendőt dobom a közeli szemétgyűjtőbe és a vérzés nem enyhül.

– Egy perc – söpör el minden próbálkozást. – Domonkos mi?

– Nagy Domonkos.

Látom, amint a tollal göcsörtös betűket rajzol a kockás lapra.

Én, alulírott Domonkos Tamás, elismerem…

Eszembe jut a napköziből Sári néni, aki következetesen Dénesnek hívott. Kicsit elmosolyodom, de arra nagyon vigyázok, hogy az a másik ne vegye észre virágos jókedvemet, nehogy legyen egy másik sebesülés is az arcomon.

*

Domonkos Kristóf szintén jó fogás, bár még nagyon fiatal, de van benne valami, ami nagy játékossá teheti.

Ezt a révkomáromi klub szóvivője mondta örvendezve, amikor tavaly tavasszal a KFC kölcsönvette a DAC-tól a még csak tizenkilenc éves spílert. A szavaiban kicsit több volt, mint az ilyenkor kötelező bizakodás, de ha jobban belegondolunk, nagyot nem hibázhatott, hiszen egyrészt ki fogja rajta számon kérni fél évvel később az elmondottakat, másrészt a csapat a tizenötödik helyen kornyadozott, utolsó előttiként várta a tavaszt. A feltámadást és a csodát. Szóval akár jól is elsülhet a dolog, gondolhatta a kedves munkatárs és nagyjából igaza lett. A KFC ugyanis megtáltosodott, a hatodik pozícióban zárt, a szezon végére már egyáltalán nem kellett a kieséssel foglalkoznia.

A mi Kristófunk pedig tizenháromszor kezdett és egy gólpasszal zárt. A DAC ugyan visszarendelte a nyáron, de végül úgy döntött a klubnál, hogy az ifjú titánnak jobb lesz még egy évet a szlovák kettőben izmosodni.

A tavalyi szezonja mindenképpen sikersztori, hiszen csak két bajnokiról hiányzott, és akkor is csak eltiltások miatt. Rúgott hat gólt, mellette adott még két aszisztot, ami egy alapvetően védekező középpályástól nem olyan rossz statisztika. Az összesen kilenc sárga lap, amiből az egyik szükségszerűen bepirosodott, mivel a második volt a Liptószentmiklós elleni idegenbeli meccsen, egy kicsit soknak tűnik, de közismert, hogy a szlovák másodosztály gyilkos sorozat. Az a derbi volt egyébként Domonkos számára a legmozgalmasabb, hiszen kapitányként kezdett, megrúgta a vezető gólt, hogy aztán már 1-2-nél negyedóra alatt kapjon két figyelmeztetést és hagyja el a gyepet kicsit feldúlva.

A jó értelembe vett agresszióra vagy csibészségre itt is szükség lesz, ha a csapatnak nagy céljai vannak.

Üdv az ETO-nál, Kristóf!

*

2019. május 11.

KFC Komarno – Inter Bratislava 3-1 (2-0)

573 néző; vezette: Sedlák

Komarno: Slávik – Antálek, Krén, Ondruš, Šimko – Domonkos, D. Ujlaky, Zemko – Mészáros (71’ E. Ujlaky), Nurković, Pinte (67’ Rymarenko, 84’ Kupec). Edző: Jozef Olejník

Inter: Hrdlička – Haladej (67’ Gilian), Labuda (60’ Vlček), Pavlović, Šalata, Tóth – Baldovský, Christina (64’ Ekangamene)– Kochan, Marie, Takács. Edző: Miroslav Jantek

Gólok: 38’ Domonkos 1-0, 43’ Nurković 2-0, 55’ Mészáros 3-0, 64’ Marie 3-1

0:33-nál lendül a láb