– Tulajdonképpen miért van maga itt, Alžběta? – kérdezte Štrosmajer doktor a mellette lépdelő nőtől, miközben nagyot szívott a már alig látszó cigarettájából. A kertben sétálgattak a dermesztő hidegben, kihasználtak minden pillanatot, mert tudták, hogy pár perc múlva már újra a rendelőben kell lenniük. Csalták az időt. Štrosmajer újabb cigarettát vett elő, amit bántó lassúsággal gyújtott meg, úgy tett, mintha az egyes szikrák önmagukban kevesek lennének a lánghoz, ezért újra és újra csettintett az öngyújtójával, míg végül izzani kezdett a csikk, de akkor hirtelen feltámadt a szél, ami egy másodperc alatt eloltotta a tüzet. Štrosmajer egyáltalán nem bánta, hogy így történt, komótosan újrakezdte a műveletet, s mikor sikerrel járt, kéjesen szippantotta be a füstöt. Čeňkova érdeklődéssel figyelte, mit csinál az idős férfi. magában mosolygott is, de tényleg csak belül, mert nem akarta megbántani a kollégáját. Fázósan összébb húzta magán a kabátot, amit csak gyorsan magára kapott, mikor kiléptek a kórház udvarára. Nem szólalt meg, nem tudott, vagy inkább nem akart felelni a kérdésre.

Egy hete voltak még csupán a városban, ahová egy EU-s pályázattal megtámogatott csere kapcsán kerültek. Tapasztalt orvosokat kerestek három hónapra magyar, román és bolgár kórházakba. A program elsődleges célja az volt, hogy megismerjék az ottani protokollt, de nem mellesleg arra is számítottak a szervezők, hogy a már-már kritikus szakemberhiányt, ha csak ideig-óráig is, de enyhíteni lehet majd az Unió peremvidékén.

– Nem akar róla beszélni? – törte meg a csendet újra Štrosmajer, de már meg is bánta, hogy ilyen kegyetlenül bánik a nővel.

– Maga is tudja. – válaszolta Čeňkova, és félrefordította a fejét. – Rokonaim laknak itt, távoliak, igaz, de szerettem volna egy kicsit velük lenni.

– Legalább magának ne hazudjon, Alžběta! – csattant fel Štrosmajer. Meglepődött, hogy milyen indulatossá vált, kicsit el is szégyellte magát, de biztos volt benne, hogy nem engedheti tovább a nőt saját csapdájában vergődni. – Arnošt miatt van az egész, ugye?

– Nem akarok erről beszélni, Jozef! – igyekezett rövidre zárni a beszélgetést a doktornő, pedig a lelke mélyén nagyon is szeretett volna beszélni, mert már az őrület határán mozgott néha. – Ehhez Blažej doktornak semmi köze. – hazudta.

– Maga tudja – mormogta bajusza alatt Štrosmajer – de tudnia kell, hogy rám számíthat. Nekem mindent elmondhat, öreg róka vagyok már, a legjobb képességem nagyokat hallgatni, miközben a másik mesél.

– Tudom, Jozef, és nagyon hálás vagyok ezért. Na jöjjön! Még azt hiszik a magyar kollégák, hogy hazamentünk. – azzal karon fogta Štrosmajert és úgy sétáltak vissza a sürgősségi osztályra, mint egy kamasz szerelmespár. Nagyokat nevetve. Látszólag boldogan.

*

– Ki a következő? – tette fel az adekvát kérdést Unatyinszky doktor, és fel sem emelte a tekintetét, teljesen elmerült az előtte heverő ő papírhalomban.

– Huszonhárom éves férfi. Futballista. Mérkőzés közben sérült meg, a térdével van valami. – sorolta gépszerűen az asszisztens.

– Milyen nap is van? Hát persze, hogy vasárnap. – zsörtölődött Unatyinszky doktor. – Mindig ez van, szinte futószalagon hozzák ilyenkor a focistákat. Maguknál is így megy, Jozef?

– Ahogy mondja kolléga! – vágta rá azonnal Štrosmajer. – Gyűlölöm a vasárnapi ügyeleteket. Nem is olyan régen egyszer Hradec Královéban helyettesítettem, amikor egyszerre két mentő is befutott. Az egyikben ketten voltak, a másikban egy sérültet hoztak. Az Ústí nad Orlicí játszott a Rychnov nad Kněžnouval. valami sokadik ligás derbi volt, amin évente mennek ölre az emberek, meg persze a játékosok. Azt mondták, hogy egy hosszú labdára lépett ki a centert, de jött vele szembe a kapus és eltakarította. Csak éppen arra nem figyelt, hogy a centerhalf hátulról biztosít, és pontosan őt találta el a középcsatár repülő teste. Volt ott minden, szinte semmi nem maradt épen. Órákig operáltunk.

– Akkor magáé a beteg, Jozef, mi kispályások vagyunk. – vigyorgott Unatyinszky, akinek annyira tetszett a maga által alkotott borzalmas szóvicc, hogy azonnal megismételte. – Kispályások vagyunk, hehehe.

– Rendben van, Mihály! Na jöjjön, fiatalember! Beszél maga esetleg csehül? Nem? Nahát!? És angolul? Kicsit? Akkor inkább támaszkodjunk a kolléganő segítségére. Alžběta! Készen áll?

– Természetesen, Jozef! – állt készségesen a kolléganő Štrosmajer rendelkezésére. – Hogy hívják?

– Partik. – felelte a fiú.

– Rá tud állni a lábára?

– Nem nagyon, jobban szeretnék ülni. – felelte a fiú, és látszott az ábrázatán, hogy nem túloz.

– Mi történt? – folytatta Čeňkova.

– Összerúgtam valakivel, csak arra emlékszem, hogy valami reccsen és borzasztóan fáj a térdem. Vagy a bokám. – igyekezett felidézni a történteket a fiú.

– Tudja hajlítani? – vette át a szót Štrosmajer, miközben óvatosan megtapogatta a fájó térdet. A fiú felszisszent, de igyekezett fegyelmezett maradni.

– Felvételre lesz szükség, de minden bizonnyal valamennyire roncsolódott a szalag. – hadarta Štrosmajer.

– Mennyire komoly, doki? – érdeklődött riadtan a fiú.

– Nehéz ilyenkor bármit mondani, de nem hiszem, hogy mostanában futballozni fog. – foglalta össze a konklúziót az idős orvos. Igyekezett biztatóan nézni a fiúra, akin látszott, hogy világ borult össze benne. – Maga még fiatal! Ne aggódjon, lesz magából még focista. Melyik osztályban játszik?

– Második.

– És? Vannak komolyabb tervei?

– Persze, szeretnék egy jobb csapatban játszani! Esetleg az NB I-ben. – válaszolta szinte sírva a fiú.

– Biztos vagyok benne, hogy össze fog jönni. – bátorította Štrosmajer. – Alžběta, kérem, kísérje el a fiatalembert a röntgenre!

– Igenis, professzor úr! – és már fogta is a kerekesszék karfáját és azzal a mozdulattal kitolta a fiút a szobából. Nem csukta be az ajtót. Alig telt el pár másodperc, máris visszalépett a helységbe.

– Jozef! Holnap este ráér? Szeretnék magával Blažej doktorról beszélni.

Nem várta meg a választ.

*

2018. november 25.

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC 0-1 (0-1)

321 néző; vezette: Bognár

Békéscsaba: Rybánsky – Szalai, Viczián, Szélpál, Zahorán (60’ Pilán) – Lustyik, Nagy S. (60’ Mészáros) – Hursán, Gránicz (22’ Király), Szatmári – Urbin. Edző: Boér Gábor

Gyirmót: Rusák –Varga, Szilvási, Villám, Széles – Střeštík (67’ Présinger), Lázár – Herjeczki (50’ Krebsz), Nagy P., Heffler (90’ Sandal) – Szarka. Edző: Szepessy László

Gól: 3’ Střeštík 0-1

Kiállítások: 63’ Szarka, 85’ Hursán, 90+1’ Viczián

*

Gránicz Patrik egy apró Baranya megyei településről indult. Alig volt nyolc éves, amikor leigazolta le bodai futballcsapat. Ha a régi 6-os úton mész Pécsre és annyira elgondolkozol, hogy elfelejtesz megállni, hamarosan jobbról felbukkannak a bodai házikók kontúrjai. A kis Patrik gyorsan kinőtte a falusi futball kereteit és 11 évesen már a PVSK dresszét viselte. Egy röpke szentlőrinci kitérőt követően aztán megérkezett minden baranyai kisfocista álomklubjába a Munkásba.

Tizenkilenc volt, amikor Véber Gyuri bedobta a mélyvízbe és becserélte a Pécs idény-nyitó meccsén. Tizenkét percet kapott, nem rajta múlt, hogy csúnya bukta lett a vége

*

2014. július 26.

Pécsi MFC – MTK 0-4 (0-0)

1.100 néző; vezette: Németh Á.

Pécs: Gőcze – Nagy J., Romic, Balogh, Mohl – Márkvárt, Horváth A. (73’ Wittrédi) – Kővári (78’ Gránicz), Szatmári, Heffler – Pölöskey P. (67’ Fröhlich). Edző: Véber György

MTK: Hegedűs – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Poór (90+1’ Kelemen) – Vass, Pölöskei Zs. – Horváth Zs., Kanta, Bese (68’ Thiam) – Hrepka (82’ Frank). Edző: Garami József

Gólok: 59’ Romic (öngól) 0-1, 76’ Kanta 0-2, 89’ Frank 0-3, 90+3’ Kanta 0-4

*

Azt a szezont kettős igazolással főként az NB III-as Szentlőrincben töltötte, majd az idény végén váltott a Kozármislenybe. Ne feledjük, ekkor hullott alá az ETO-val együtt a PMFC is. A pécsiek ráadásul meg sem álltak a megyei bajnokságig.

A Mislenyt bajnoki címmel a zsebben hagyta el és tette át székhelyét a keleti országrészbe, egész pontosan Békéscsabára. Spisljaknál is sokat játszott, de igazi sztenderd spíler Boér Gábor alatt lett. 86 NB II-es meccsen 10 gólja van. Amolyan bizalmi emberkének tűnik, nem csoda, hogy az első csabai igazolás ő lett.

Ami egy picit bezavar, hogy a Gyirmót elleni tavaly novemberben szerzett sérülése óta csak egyszer volt pályán, még februárban a ZTE ellen kapott 32 percet. Profi csapat vagyunk, a szerződés aláírását minden bizonnyal komoly orvosi vizsgálat előzte meg.

Remélem, hogy Štrosmajer doki látta a jövőt és mondjuk zöld-fehérben lesz NB I-es futballista.

Üdv az ETO-ban, Patrik!