gumit adunk (fotó: rangado.blog.hu)

– Hullámozzunk! – üvölti bele az Ernst-Abbe-Sportfelden egy pillanatra beálló csendbe az örökmozgó Hans-Jörg Scharfschwerdt, akit a barátai csak Scharfinak hívnak, bár ő jobban szereti, ha Hájotnak szólitják. Majd ha egyszer DJ leszel, röhögött rajta állandóan Çem, a férfi ezeréves török cimborája, és ebben maradtak, így aztán maradt a nem annyira menő Scharfi.

–Oléoléolééé!- folytatja reménytelen küzdelmét azért, hogy a hangulat végre a tetőfokára hágjon, de nem akárhogy, hanem úgy, ahogy ő szeretné, mert egyébként a mellette táncikáló és éneklő kisebb társaság sem éppen szomorú. Csak olyan semmilyen. Legalábbis Scharfi szerint, aki utálja a középszert. Ki nem állhatja azokat, akik csak visszafogottan bíztatják a csapatot, még akkor is, ha ezek a srácok is szinte mindenhová elkísérték korábban a fiúkat. Neustrelitz, Meuselwitz, egyre megy. Most meg csak néznek ki az idióta fejükből, értetlenül figyelik, hogy mit csinál, ahogy ugrál is kiabál megállás nélkül, egyesek csak legyintenek. – Már megint kezdi a vén fasz a hullámzásos szarságot – súgják egymásnak, ő meg ott áll magányosan, kopottra mosott fekete Puhdys-pólóban, lyukas farmerben és avítt szürke Nike cipőben, amit még négy évvel ezelőtt akkor vett, amikor az egész elkezdődött. És persze rajta van az elmaradhatatlan piros-fehér sál. – Hol voltatok 2009-ben, majmok? – ordítja eltorzult arccal, de már senki sem figyel rá. – Megérkeztünk megint – nyugtázza magában és tulajdonképpen meg sem lepődik, elég régen szeretné a maga képére formálni a tömeget, mindhiába, miért pont most történne csoda? Hat perc van még hátra, kettő ide, mi bajunk lehet?

– Oléoléolééé! – kerekedik fel benne a jobbik énje, az, amelyiket nem zavarja a külvilág, sőt, inkább inspirálja a meg nem értés, biztos a saját igazában, hogy csakis ő csinálja jól. Harminc éve melózik a postánál, állandóan megmondták neki, hogy mit tegyen, sohasem kérték a véleményét, itt azonban maga lehet, ő van a piramis csúcsán, ez az igazi szabadság.

Hirtelen sípszó harsan. Scharfi kötelességszerűen pfújol és anyázik, hiába jön ártalmatlan helyről, kábé a félpálya közepéről szabadrúgással az ellenfél. – Minek fütyültél, te szerencsétlen? – találja meg a bírót és közben vigyorog, mindig büszke volt rá, hogy sosem használ durva szavakat. Nincs reális esély az egyenlítésre, de szinte a komplett csapat felmegy a tizenhatosig, megy a birkózás, egyesek eltűnnek a nagy darálóban, de a spori nagyvonalúan nem fúj, játsszátok le!, ez a mondat zakatolhat az agyában, aztán jelt ad. Hosszan száll a labda keresztbe, úgy tűnik kimegy a túlsó kapufánál, de ekkor a semmiből ott terem egy kékmezes, valahogy visszakanalazza a bőrt, ami lassan a kapu felé csorog, valószerűtlen irányváltoztatásokat tesz, mintha lenne még ott valaki vagy valami, egy láthatatlan személy, netán egy tárgy, esetleg a hazai nézők vettek nagy levegőt és hatalmas fújással igyekeznek rábírni a labdát a helyes útra, egy darabig senki sem tudja, hogy mi történik, végül a pettyes beporoszkál a hálóba. Scharfi nem érti, tanácstalanul néz hátra, ahol riadt pillantásokkal találkozik a tekintete. A bizonytalansága egyszerre tehetetlen dühvé transzformálódik, ha hullámoztunk volna, ez nem következik be, gondolja majd idegesen az órájára néz. Még négy perc, meleg lesz ez így, bosszankodik. – Ki volt az a kék? – kérdezi. Hümmögés a válasz, majd valaki óvatosan felel. – Asszem egy magyar. – Magyar? – kerekedik el a képe – Magyarok is vannak a ligában? – csóválja hitetlenkedve a fejét. – Hogy mik vannak? – mormogja most már magában.

Egy pillanatra lehunyja a szemét és eszébe jut az a lány, akit a gimi után a Balatonnál ismert meg egy végtelenül hosszú és forró nyári éjszakán, valamelyik lepattant diszkóban. Szép volt, nagyon szép. Azt ígérte neki, hogy igazi nyugatnémet farmert ad neki, ha a szájjal elkényezteti az apjáék Wartburgjának hátsó ülésén, de persze nem mondott igazat. Jugoszláv szövetnadrág volt az, indigókék.

*

Regionalliga Nordost, 29. forduló

2013. május 19.

FC Carl Zeiss Jena – RB Leipzig 4-5 (2-3)

5.544 néző; vezette: Kluge

CZ Jena: Berbig – Giebel, Dvorschák, Grösch (78’ Brinkmann), Schulte – Riemer, Schmidt, Schlosser (64’ Six), Peßolat – Shala, Trytko. Edző: Petrik Sander

Leipzig: Coltorti – Franke, Hoheneder, Müller, Heidinger – Kaiser, Rockenbach (74’ Morys), Schulz (81’ Ernst) – Kammlott – Röttger (64’ Fandrich), Kutschke. Edző: Alexander Zorniger

Gólok: 1’ Trytko 1-0, 5’ Kammlott 1-1, 25’ Schulz 1-2, 34’ Kammlott 1-3, 41’ Peßolat 2-3, 60’ Trytko 3-3, 74’ Rockenbach (11-es) 3-4, 81’ Morys 3-5, 85’ Dvorschák 4-5

Kiállítás: 90’ Heidinger

*

Dvorschák Gábor újpesti nevelés. 2007-től, azaz tizennyolc évesen az NB III-ban szereplő második csapatban kapott rendszeres játéklehetőséget és párszor ült az első csapat kispadján is. 2010 májusában jött el a nagy pillanat, amikor egy MTK-Újpest meccs utolsó utáni percében lépett pályára, hogy aztán ünnepelhesse a fantasztikus fordítást a többiekkel. 1-4-ről lett 5-4 a Dózsának. Abban a szezonban még egyszer játszott, egy évvel később pedig három meccset kapott. Úgy tűnt, hogy a 2011-12-es idény meghozza végre az áttörést, a tizenhat bajnokin két gól is került a neve mellé. Az Újpest a szerény tizenharmadik helyen zárt, ellenben Dvorschák Németországba igazolt, a negyedik ligás CZ Jena szerződtette. A statisztikák alapján nem szimpla kiegészítő emberként hozta le az évet, hiszen huszonhatszor volt a csapatban és nem mellesleg három gólja is volt az ezüstérmes együttesben. Közte megint egy 5-4, pontosabban egy 4-5, lásd fentebb! Ezek után kicsit meglepő, hogy nem hosszabbítottak vele, bár a részleteket nem tudom. Fél évet kihagyott, aztán Szombathelyre került. A 4/2-es mutató arányaiban nem rossz, de abszolút számként nem egy nagy durranás. A következő évadban hozzátett még 13 fellépést, de gólt már nem. Talán nem véletlenül indult a pálya félév után az NB II irányába. Másfél szezon Mezőkövesd (27/1), egy idény Nyíregyháza (14/1) és két bajnoki évad Soroksár (30/0) következett. Most pedig jöhet Győr.

Üdv az ETO-nál, Gábor!

Riesenparade