nem ott vagyok, Elemér! (fotó: szon.hu)

Szerintem ez már túlzás. Meddig kell még vezekelnem? A Vasas ellen lekapott a félidőben a mester, rendben van. Nem ment valami jól, elismerem, de azért már nehogy a jobb-bekk legyen a hibás, mert tíz emberrel szemben csak egy nyomorult helyzetünk volt… A gól? Ugyan már! Volt két normális passz, aztán a gyerek beverte tizenhétről. Talán nekem kellett volna blokkolnom? Hát persze… Mégis mit kellett volna jobban csinálnom? Esetleg azt várták, hogy én színezzem? Rohanjak fel a vonal mellett, mint a gyorsvonat, aztán adjam a zsugát hol a Tökinek, hol meg a Daninak? Aha. Egyébként is! A következő négyest már nélkülem szedték be. Mire lezuhanyoztam és kiültem a második félidőre 0-2 volt a táblán. Mi van? Utána meg Zolika kapott gyorsan két sárgát okosba’. Asszem kicsit túlpörgött. Hát apám, ez nekem is ment volna. Azér’ a Sporttól a csávókat megkérdezném szívesen, hogy minek írogattak olyanokat, hogy belebotlottam a labdába. Meg hogy indokolt volt a csere. Futballoztatok ti valaha? Lipcsei. Voleszák. Megjegyeztem a neveteket srácok! Nem csoda, hogy ezek után Imi bá’ úgy látta jónak, ha pihentet egy kicsit. Még a végén túlcsordul bennem a bizonyítási vágy, aztán nekem is befigyel egy piros Zalaegerszegen. El se vitt. Mondjuk, marha messze van Zala, piszkosul nem hiányzott a hosszú buszozás. Legalább kondiztam egy tisztességeset. Imi bá’ meg berakta Attilát a posztomra. Azt mondják nem játszott rosszul, csak egyszer állt rossz helyen, amikor telibe trafálta labdával az egyik hazai spíler, azt’ pont bepattant róla. Van ilyen. Pedig nyerhettünk volna. Imi bá’ nem is neheztelt rá. Most is ő van benn. Gürizik, ahogy mindig szokott. Ez egy robot, barátom! De azért már nekem is kijárna megint a bizalom. Már majdnem a komplett második félidőt végig nyújtottam, meg gimnasztikáztam. Esküszöm jobban elfáradtam, mint a Töki. Höhö! Ha most bemehetnék, felszántanám a pályát, esküszöm. Játszani akarok! Nem rontom el az tuti. Mester! Nem hiszem, hogy nem látja rajtam az elszántságot. Alig van már hátra idő… Mi van? Menjek? Ez az! Szétszedem őket! Bemegyek, felfutok, bevágom! 2-1 ide. Enyém a mennyek országa. Ki jön le? Gabesz? Jó lesz az. Középpálya. Támadó középpálya. Szép volt, Gabesz! Pacsi! Na nyomjuk srácok! Van még egy perc, tele vagyok energiával! Sipi! Sipi! Passzolj már cseszdmeg! Ez süket… leszegi a fejét és beviszi. Hohohó! Fault! Fault, spori! Ez az, befújta! Megcsináltuk! Lacikám, könyörgöm, bika! Góóól!!! Megvan bazmeg! Fújd már le! Ott van!

Győztes csapaton nem változtatunk, ugye Imi bá’?

*

2008. szeptember 27.

Paksi FC – Győri ETO 2-1 (0-1)

3.500 néző; vezette: Arany

Paks: Kovács A. – Kriston, Éger, Pandur, Hanák – Heffler (71’ Weitner), Böde, Tamási (89’ Vári), Buzás (46’ Sipeki) – Tököli, Kiss. Edző: Gellei Imre

ETO: Stevanović – Tokody, Stark, Šupić, Völgyi – Böőr, Bank (86’ Eugene), Józsi, Koltai – Bajzát, Kovács Z. (73’ Nikolov). Edző: Egervári Sándor

Gólok: 7’ Józsi 0-1, 58’ Éger (11-es) 1-1, 90’ Éger (11-es) 2-1

*

Vári Barnabás Baján született. Aprócska futballistaként megjárta Sükösdöt és Kecskemétet, de vélhetően hiányzott neki a Duna semmivel sem összehasonlítható fenséges hullámzása, ezért aztán szimbolikusan felhajózott egészen Dunaújvárosig, ahol aztán boldogan töltötte utolsó ifista éveit. Mindezek után logikus lépésnek tűnt, hogy a következő állomás Paks legyen, ahol szintén tésztával megpakolva eszik a halászlevet. Már Újvárosban is beleszagolt a felnőtt fociba, hiszen kapott két meccset az NB II-ben, de az atomvárosban vált belőle elsőligás játékos. 2007 augusztusában Lengyel Ferenc dobta be a mélyvízbe, amikor a kezdőbe tette a Kaposvár ellen, amit még hat fellépés követett a szezonban.

hú de magabiztos

A nevét a következő idényben ismerhették meg igazán a paksi fanatikusokon túl a Nemzeti Sport hardcore olvasói is, hiszen hússzor kapott szerepet a csapatban. Két gólt is vágott, igaz az elosztásra nem figyelt annyira, miután egymást követő fordulókban köszönt be a Dózsának, majd a Siófoknak. Utána évekre el is zárta a gólcsapot. Jött még két teljes bajnoki év Pakson, amiből a második már nem sikerült valami jól. Nem lepett meg senkit azzal, hogy a végén váltott és az NB II-es Szolnokra tette át székhelyét.

Stílusosan a Duna után jöhetett a Tisza. 2011-től 2015-ig játszott ott, az utolsó éve egészen parádésra sikerült, hiszen huszonnyolc meccsen tizenháromszor volt eredményes. Egy Siófokon 4-0-ra megnyert meccs után, amin kettőt vágott, azzal a felütéssel kezdte tudósítását az egyik portál, hogy Vári Barnabás ismét régi csatárerényeit csillogtatta. Ebből már kitalálható, hogy nem feltétlenül a védősorban használták akkortájt.

Hogy ezért vagy másért, ki tudja, de gyorsan le is csapott rá a nagy terveket szövögető Kisvárda, ahol akkor éppen Soós Imrének hívták a trénert. Alapemberré vált, három szezont csinált végig tisztességgel, bírták is a Várkerti Vitézek.

Most itt van nálunk, hogy tovább írja a folyók bűvkörében zajló futballmeséjét.

Üdv az ETO-nál, Barni!