Lipóti almás pite

fitness croissant (fotó: saját)

Kevés hálásabb dolog van annál, mint az első felkészülési meccsről írni. Miért? Gyakorlatilag tétnélküli a dolog. Ha túlságosan komolyan veszi magát a költő, akkor akkurátus mondatokba foglalja a látottakat, automatizmusokat, begyakorolt figurákat keres, apró jelek alapján találgatja, hogy vajon miként illeszkedtek be az új fiúk, a friss tréner testbeszédét elemzi, végül tanulságokat von le, majd szintetizál végül csodálatos vagy éppen baljós jövőképet vizionál.

Nem teszek így, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a megoldás épületes baromság lenne. Vegyük csak azokat az apró tényezőket, ami miatt a lazaság nem csak megengedett, hanem kifejezetten javallott is.

A srácok alig több mint egy hete vették fel újra a munkát. Kevéssé vagyok jártas a protokollban, de megkockáztatom, nem szokták az elején megnyomni a melót. Orvosi vizsgálat, rövid ismerkedés, Gábor vagyok, ők a kollégáim, szerintem nagy dolgokra leszünk képesek együtt, esetleg a hosszú szünetben történtek átbeszélése, sztorizgatás, aztán óvatos mozgás jellemzően labdával. Nagyjából így indulhat a sztori, majd idővel jöhet a kevésbé kímélő testmozgás, immár a bogyó nélkül és már el is telt az első hét. Vasárnap enyhe remegés a gyomorban. Holnap utazunk, cica, valamikor a hétvégén jövök. És messze mentek? Aha, Lipótra. Hú! Akkor én is kimegyek a termálba a csajokkal, okés? Beugorhatok valamikor hozzád? Meg ne próbáld! Most mér’ vagy ilyen? Profi vagyok, azér’. Reggelente madárcsicsergés, ébresztő, közös reggeli, aztán edzés a forróságban. A komplexum melletti ócska úton egyre több autó húz el, hatalmas felfújható flamingó feje bukkan ki a hátsó ablakon az egyikből, hirtelen megszólal egy idegesítő dallamkürt a legrosszabb fajtából, nem hiszem el, hogy tényleg eljöttek, temeti a kezébe az arcát, aztán megtörli gyöngyöző homlokát és levág egy újabb iramfutást. A századikat. A többiek nem röhögik ki, hosszú még a nap, lesz még itt durvább is. Délután tisztán hallani a termálban lassan, de biztosan megőrülő úszómester sorozatos füttyeit, sokszor ki se lehet bogozni, hogy onnan jött a hang vagy az a mester, aki csak a saját levében úszik, de nagyon, áll a pálya közepén, a szép kék pólót már ki lehet csavarni, szóval ő akar valamit jelezni. Vegyétek fel a pozíciót újra! Mikor pedig a nap, ha nehezen is, de a végére ér, mindenki tikkadt, ő is úgy közlekedik, mint egy zombi, szeme előtt egy ágy elhomályosodott kontúrja, de belül ott az ideg, hogy mégis képes lesz bejönni, pedig megmondtam, minden egyes fékcsikorgásra összeszorul a gyomra, elvonszolja magát a szobába, lefekszik, egy pillanat alatt mély álomba merül. A Mestallában fut ki a gyepre, ötvenezer ember tombol, büszkén feszít rajta a fehér dressz, fúj egyet és egyedül lejátssza a pályáról az Alávest.

kukoricás kenyér (fotó: saját)

Máris itt a reggel? Basszus, annyira jó volt nyerni és vezetni a La Ligát… Mi van ma? Szerda? Akkor végre meccsnap! Mit ír az AccuWeather? Lipót, 18 óra, 34 fok, zavartalan napsütés… Mind meghalunk. Az Uganda-Zimbabwe meccset hétkor kezdik Kairóban. Az időzóna azonos. Jó, ott ennél is melegebb van, de ők afrikaiak, barátom! A mester is megmondta: a cél szentesíti az eszközt, augusztus elején már bajnoki, és ha így folytatódik, rohadt meleg lesz akkor is. Kelj már fel! Láttad kik játszanak a szlovákoknál? Van két ghánai, két nigériai, és egy trinidadi srác, aztán ott egy holland csávó, aki marokkói. Meg egy argentin. Ezek bírják a hőséget, az tuti. Sebaj, mi vagyunk itthon. Mi vagyunk itthon? Menjünk reggelizni!

*

A bemelegítés után nem sokáig voltak az épületben a fiúk, de a tizedik perc környékén nagyon úgy tűnt, hogy csúnyán bent maradtak az öltözőben. Először jött egy gyors, de nem túl váratlan ritmusváltás, amit nem igazán sikerült lekövetni. A később bekövetkező események előtt az eszem már tudta, hogy mi jön. A szívem ugyan tiltakozott, de feltartóztathatatlanul érkezett a rossz keresztezés, a vitathatatlan tizenegyes. Null-egy. Szinte fel sem ocsúdott az ötven néző, amikor megint meghúzták a jobb szélét, és az élesen középre belőtt labdát az ötösről bepörgette a csávó a rövid felsőbe. Null-kettő. No ez gyorsan ment.

Beugrott Irapuato, gondoltam, átballagok a hotelbe és megkérdezem, hogy nem tészta volt-e az ebéd? Aztán inkább maradtam a seggemen és néztem a céltalan kóválygást. Eszembe jutott, amikor egyszer az építőtáborban kihívtuk a gimit már befejező és már valamelyik egyetemen héderező öregdiákokból álló tábori segítőket egy barátságos meccsre. A körülmények hasonlatosak voltak, bár a képességek kétségtelenül szerényebbek. Ez volt az a pillanat, amikor az együttérzés még jobban megerősödött a pályán szolgálatot teljesítők irányába. Könyörgő szemmel kezdtem szuggerálni a sporit, hogy rendelje már el azt az ivószünetet. Nem vagyok egy Uri Geller, de sikerült.

A srácok tették a dolgukat böcsülettel, de eredmény nélkül, az ellenfél ugyan egy szinttel jobban csinálta, de ők sem voltak varázslók, ez gyorsan kiderült. Ha a tabellákat nézzük, akkor a Trenčín volt a szlovák MTK, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ők végül a lebonyolításnak köszönhetően nem estek ki az első ligából. Plusz itt most a két félidőben összesen hét Diallo volt a pályán.

A szünetben jöhettek a sorcserék. Némi rémületet váltott ki, hogy náluk beállt egy valószínűtlenül magas center, konkrétan 205 centi volt a srác, és amikor odaállt Vuka mellé, nem úgy tűnt, hogy verhető. Szerencsére hamar kiderült, hogy annyira nem labdaügyes, a fejét meg nem találták meg egyszer sem. A mi második csapatunk lényegesen több életjelet adott magáról, mint az első társaság, egyszer-kétszer komoly futballra emlékeztető jelenetet is összehoztak. Sajna, a gólhoz ez is kevés volt. Ellenben a szlovákok kábé kétszer rázták meg magukat és mehettünk is közepet kezdeni. A végén az ETO is kapott egy esélyt, de a könnyű síppal befújt tizit Nemanja kicsűrte a tuja tetejére, így 0-4 lett a vége.

nosztalgia buci (fotó: saját)

A kardunkba dőlni azonban nem kell, szerintem hosszú távon sokkal kártékonyabb lett volna, ha csillogó játékkal hintünk nekik egy hatost. Így most szépen fel lehet építeni a nyarat, ahol lépcsőfokról lépcsőfokra lehet és kell lépkedni.

*

ETO – AS Trenčín 0-4 (0-2)

ETO (1. félidő): Horváth T. – Kovács, Dvorschák, Tar, Perreira – Domonkos, Bagi, Múcska – Szimcso, Horváth Z., Szánthó.

ETO (2. félidő): Gyurákovics – Kovács (60’ Szabados), Vukasović, Vári, Kalmár – Vashkeba, Hidi – Madarász, Márton (68’ Vitális), Andrić – Lovrencsics

Trenčín (1. félidő): Šemrinec – Slávik, Laczkó, Šulek, Skovajsa – Zubairu – Sleegers, Roguljič, Corryn, Bukari – Depetris.

Trenčín (2. félidő): Chovan – Kvocera, Kleščík, Pavlovič, Julien – Lamine – Issa, Kadák, Ubbink, Comvalius – Emeka.

Gólok: 6’ Depetris (11-es) 0-1, 7’ Roguljič 0-2, 61’ Kadák 0-3, 81’ Ubbink 0-4

Jók: Pereira, Vashkeba, Madarász, Kovács, Márton, Hidi, Kalmár

Kategória: felkészülés, mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.