Krasznaja Moszkva

gavarít Moszkva! (fotó: saját)

A kicsiny panellakás halljában rengeteg könyv sorakozott a polcokon. Apám gondos és szívós gyűjtőmunkájának eredményét rejtette ez a birodalom. Milyen törékeny szerkezet volt, sokszor komolyan attól féltem, hogy az egész egyszerre összedől, és maga alá temet. Gyönyörű halál. „A tudás ölte meg a csillogó szemű negyedikest, aki csak olvasni szeretett volna.” – így a Kisalföld.

De valami csoda folytán a gyenge polcok masszívan álltak, és még akkor sem görbültek meg, ha nagy igyekezetemben, mikor a felső régióban kerestem egy könyvet és elvétettem a lépést, meg kellett kapaszkodnom bennük. Ott voltak a legérdekesebb olvasmányok. A nagyapámtól származó filléres könyvek, bennük a magyar klasszikusok, Móricz, Jókai, Mikszáth, de olyan kicsi formátumban, hogy az tényleg elfért egy nagyobb zsebben. Pár évvel később kötelező olvasmány volt az „És mégis mozog a föld”, amit gyűlöltem és ezt az érzést csak erősítette, hogy négy kötetbe fért csak el a történet, így egy örökkévalóságig tartott, míg a végére értem. Brrr…

Engem azonban alig tízévesen a nyelvkönyvek érdekeltek, amik a sor végén, a sarokban bújtak meg. Máig nem értem, hogy miként kerültek hozzánk, hiszen se apám, se anyám nem beszélt igazából más nyelvet, az iskolában tanultak utoljára németet vagy franciát. No meg persze oroszt. Azonban örültek kíváncsiságomnak, mert ezzel is lekötöttem magam, nem őket nyaggattam, ráadásul a pókhálózással sem kellett bíbelődniük, mivel szinte naponta másztam fel és emeltem le valamit a magas polcról. Volt ott olasz, spanyol és angol nyelvkönyv, sőt eszperantó gyakorló feladatlap is, de engem elsősorban mégis az orosz izgatott. Miért? Nem a kisdobod agymosás miatt. A gyermeki lélek egyszerűsége ad választ erre a kérdésre. Magával ragadott, hogy más, számomra ismeretlen betűkkel találkoztam. Milyen furcsa?! Nem is olyan régen tanultam meg olvasni, de már fűtött a vágy, hogy újabb ismereteket tömjek a fejembe. Számos alkalommal másoltam le ezért a fura krikszkrakszokat, szorgalmasan körmöltem az írott és a nyomtatott betűket, aminek meg is lett az eredménye, hiszen rövid időn belül már ügyesen írtam le azt a hieroglifaszerű valamit, amit cirill ábécének hívnak. Dagadt a keblem a büszkeségtől, de volt bennem hiányérzet, hiszen a világ nem szerezhetett tudomást arról, hogy mennyire okos vagyok. Ki kellett lépnem a fényre.

Hetes voltam, élet és halál ura. Emberi sorsokról döntöttem, én mondtam meg, hogy ki a rossz és ki a jó. A hatalom érzése teljesen elkábított, kéjes tekintettel pásztáztam a padsorokat, és bizony semmi sem kerülhette el a figyelmemet. Egy ártatlan, de a megszokottól eltérő mozdulat, és a delikvens máris olvashatta krétával felskiccelt monogramját azon a helyen, ahol senki sem szerette volna látni a sajátját.

Magabiztosságtól sugárzó arccal véstem fel a zöld táblára, hogy „poccaк”, az alatt lévő sorba meg azt, hogy „йок”. БГ, ФЗ, БШ, így sorakoztak egymás mellett a betűk, amik nem egy absztrakt valamit takartak, hanem ha gondosan mögé néztünk, húsvér kisdiákok alakjai bukkantak elő szépen egymás után. Értetlen tekintetek bámultak rám, ami nem különösebben érdekelt, hiszen hittem magamban, de legfőképp abban a tudásban, amit egyes egyedül sajátítottam el és nem volt másé csak az enyém.

Hülyék vagytok – gondoltam magamban, és bizisten ezt a megállapítást is felpingáltam volna a „poccaк” és a „йок” mellé méretes cirill betűkkel, ha nem bizonytalanított volna el, vajon a jerű jó lesz-e ü-nek és hogy a fenébe írhatják le az oroszok az ly-t?

*

Szép munka volt!

Elsőként azoknak jár a köszönet, akik idehozták a semmiből az orosz bajnokság ötödik helyezettjét, igaz nem a távoli Moszkvából, hanem „csak” innen, a kábé négyórányi buszozásra lévő Loipersdorfból. Nem kis bravúr ez, amit nagyon meg kell becsülni. A Szpartak másik három Premjer Ligás csapattal héderezik a kies Stájerországban, és ha már ott vannak, rendeznek is egymás között egy minitornát a hangzatos Parismatch Premiere néven. Ó pardon! Кубок Паримач Премьер. No, innen emeltük ki egy fél délutánra az Európa Ligára készülő piros-fehéreket, akik egyébként ma, azaz csütörtökön már a Krasznodárral meccselnek.

jajj, úgy élvezem én a strandot! (fotó: saját)

Az utazó keretük ennek megfelelően nem volt nagy létszámú. Sajnálatomra például nem hozták magukkal az egyetlen argentin légiósukat, Poncét (Понсе), de nem jöhetett már a Vidiből ismerős Zé Luís (Зе Луиш) sem, aki ugyan elutazott Ausztriába, de időközben eladtak a Portónak. Pedig ha ő itt van, lehetett volna egy kis izzás, a régi szép idők emlékére.

A kezdőben volt azért nagyágyú. Az Európát a Sakhtarral meghódító, később az AC Milannál próbálkozó Luiz Adriano (Луис Адриано) szépen kikocogott a többiekkel 12-es dresszben, hogy aztán látványosan végigunatkozza az első negyvenöt percet. Mindig indolens futballista volt, az igazán kemények például emlékezhetnek rá, hogy egyszer egy BL-meccsen a Nordsjælland ellen rúgott egy gusztustalan gólt, ami után még volt képe ünnepeltetni magát, plusz kurvára nem értette, hogy ebben mi a gáz. Azért azt rögzítsük, hogy elég régen játszott itt olyan spíler, aki magára húzhatta a brazil válogatott dresszét.

A Puchov elleni laza győzelmet nem láttam, így nehéz korrekt ívet rajzolni a csapat fejlődése kapcsán. Ami úgy tűnik egy hét után is változatlan, hogy a kezdő sípszó nem mindenkinél jelenti azt, hogy elkezdődött a meccs. Bombaerős nekünk a Szpartak, de akkor is bántóan egyszerűen jutottak vezetéshez rögtön a második percben. Az egész problematika úgy fogható meg, hogy van valaki, aki évek óta pingpongozik, aztán egyszer csak azt mondják neki, hogy mivel az alapok rendben vannak, akkor most egy teniszmeccset fog játszani. Egy teniszezővel szemben. Itt is ütő, ott is ütő, igaz ez egy kicsit nagyobb, meg többet kell majd futni, de idővel belejön. Klampár Tibit is szarrá verte volna mondjuk Björn Bjorg vagy Taróczy Balázs, de még egy közepes teniszező is.

Be is tojtam, hogy ilyen kezdés után nagy ruha jön, de kellemeset kellett csalódnom. Nem lett tele a gatya és a képességbeli komoly differenciát megalkuvás nélküli küzdéssel pótolták a srácok. Megkockáztatom, hogy az utolsó edzésen Vashkeba Lacika különórát tartott a többieknek a becsúszásokról.

Ha az első gólért kár volt, akkor mit mondjak a másodikról? Nálunk volt a bogyó, egy teljesen ártatlan szituációban jött a kiugratással felérő rossz visszapassz, pont szembe a kapuval, de olyan tökéletesen, hogy különösebben nem is kellett túlcifrázni. 0-2. Az elkövetőt pedagógiai okokból nem nevezem meg, legyen számára elég büntetés, hogy ezzel a mozdulattal kikerült a neve a jók közül. Történt mindez egyébként egy olyan periódusban, amikor kiegyenlített volt a játék, egyáltalán nem kerekedett fölénk az ellen. Gyorsan visszazuhant hát az emberfia a rideg valóságba: ez az NB II találkozása az orosz felsőházzal. És ez nem csak Duma (Дума*), akarom mondani duma.

Kombinálni nem nagyon tudtunk, mert a játékunk csíráját elfojtották a masszív oroszok. Az elején például egyáltalán nem volt benne a levegőben, hogy itt ma gólt rúgunk, de az idő múlásával aztán lett néhány lehetőségünk is. A második félidő végén például Lovre előtt adódott komoly ziccer, de sajna elég jól és párduc módjára reagált a kapuban Rebrov (Ребров). Közben még a komplett védelem benézett egy szögletet, így a francia Gigot (Жиго) is kapott ajándékba egy gólt. Nem túlzás azt mondani, hogy úgy kaptunk hármat, hogy az oroszok nem építettek fel és nem vittek végig egy értelmes támadást sem, ami a kissé lazára vett figura mellett a védekezésünket is dicséri.

A foglalkozás elérte célját, szokták mondani, és erre a meccsre ez többszörösen igaz. Ez a 90 perces testmozgás felért jó pár edzéssel, és ha a direkt sikerélmény el is maradt, én a magam részéről megveregetem a fiúk vállát. Ha egy ilyen combos ellenféllel szemben így tudunk menni, akkor a hasonszőrűekkel nem lesz gond.

nem lesz les (fotó: saját)

Persze kizárólag maximális koncentráció mellett, mert a kihagyásokat még a másodosztályban is csúnyán megbüntetik és a minőségen is lehet még bőven reszelni.

Álljon itt még egyszer: szép munka volt!

*

A meccsen próbajátékosként 88 percet kapott a szlovák Marius Charizopulos. A srác novemberben lesz huszonkilenc éves, jobboldali középpályásként tartják számon és legutóbb a szlovák elsőligás FC Nitrában futballozott, ahol június 30-án lejárt a szerződése. A most lezárult szezonban 27 bajnokin volt pályán és egy gólt rúgott. Átlagban 78 játékperce volt meccsenként, ami azt jelzi, hogy fontos tagja volt a csapatnak. Van egy elképzelésem arról, hogy milyen piszok nehéz lehet egy ilyen castingon bizonyítani, főleg egy Szpartak kaliberű társaság ellen. Nem tudom hogyan került nálunk képbe, ki és mit lát benne, de engem tegnap nem győzött meg.

*

ETO – Spartak Moskva 0–3 (0-2)

ETO: Gyurákovics – Bagi (46’ Kovács), Vukasović, Dvorschák (60’ Tar), Vári (46’ Kalmár) – Hidi (63’ Domonkos), Vashkeba (60’ Gránicz), Charizopulos (88’ Pereira) – Szánthó (46’ Szimcso), Andrić (67’ Márton, 89’ Vitális)– Horváth (46’ Lovrencsics). Edző: Boér Gábor

Spartak: Rebrov – Malcolm Badu, Gigot, Gaponov, Maslov (63’ Eshchenko)– Umyarov, Guliev, Melkadze – Ananidze (46’ Bakaev) – Glushenkov (63’ Lomovitski), Luiz Adriano (46’ Tashaev) Edző: Oleg Kononov

Gólok: 2’ Melkadze 0-1, 34’ Luiz Adriano 0-2, 59’ Gigot 0-3

Jók: Vukasović, Andrić, Szánthó, Kovács

*Az orosz parlament felsőháza

Kategória: felkészülés, mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) Krasznaja Moszkva bejegyzéshez

  1. Zöldvérű szerint:

    Nekem tetszett a görög nevű szlovák játéka. Képzett futbalista és ahogy írtad egy sokkal jobb ellenféllel szemben egy vadidegen csapatban kellett megmutatnia mit tud. Ez nem egyszerű. Szerintem képzettségben simán jobb jó pár kezdőjátékosunknál. Erőnlétével sincs gond, mert támadóként például ő menett egy nagyon gyors kontra végén a saját 16-osunknál a 70 valahányadik percben, azaz simán visszaért.

    Kedvelés

    • nagyd szerint:

      Szerencsére nem nekem és nem egy meccs alapján kell döntenem. Én ilyen helyzetben valami extrát várok, amit most nem kaptam meg. Nem mondom, hogy rosszul nyomta és egyáltalán nem lógott ki lefelé. De… Majd az Újpest ellen villant.

      Kedvelés

      • Zöldvérű szerint:

        Mutass NB2-ben próbázót aki egy sokkal jobb csapat ellen tud extrát mutatni. Az ilyen labdarúgókat nem az NB2-ben próbáztatják.
        Ha nem tetszett volna Boérnak akkor lekapja a félidőben. Amúgy nemcsak az dönti el egy játékosról hogy leigazolják-e, hogy mit nyújt a próbajátékon. Legalább ilyen fontosak az igényei és az hogy ilyen típusú játékosra van-e épp szüksége az edzőnek.

        Kedvelés

      • nagyd szerint:

        Az extra nem azt jelenti ebben az esetben, hogy mondjuk végigdekázza a félpályát aztán beveri a ficakba. Csupán annyit, hogy egy kicsit jobb mint az átlag.

        Kedvelés

  2. Cukraszpeti szerint:

    Hidi nálam az eladót labdája mellett is a legjobb volt nunk. Amúgy kB akkor voltunk egyenrangú ellenfél amikor az oroszok engedték,…

    Kedvelés

    • nagyd szerint:

      Nyilván nem nyomták teljes gázzal, ami azért furcsa, mert heten a Szpartak-2 keretében vannak, igy most akár villanthattak is volna.

      Kedvelés

  3. Zöldvérű szerint:

    És a görög nevű szlovákot le is igazoltuk. Mondtam hogy tetszett Boérnak a játéka.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.