Ötletelünk, ötletelünk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs

az ottan egy délibáb? (fotó: index.hu)

Hosszú interjú jelent meg az azonnali.hu portálon Glázer Tímeával, aki a polgármesteri címért indul majd az októberi önkormányzati választáson. A linket engedelmetekkel nem teszem ide, mivel ez nem egy politikai orientációjú blog, ha valakit érdekel az írás, könnyen megtalálja úgyis. Ami miatt mégis szóba hozom az interjút, az az alábbi részlet, ami nem szűkölködik tanulságokkal.

„(…)- Könnyebb vizekre evezve: szurkol a Győri ETO-nak, hogy idén feljusson az NB1-be?

– Glázernek hívnak, és ezt a nevet Győrben mindenki összeköti a focival. Szurkolok az ETO-nak, mindig is ETO-szurkoló voltam. Kamaszlányként, Verebes idejében sokat jártam ETO-meccsekre.

– Győr Tarsoly Csaba révén úttörő volt a stadionépítésben, a Quaestor bukása óta azonban a mintha a kormány egy kicsit elengedte volna a győri focit. Ilyen téren hiányzik Tarsoly Csaba Győrnek?

– Nem, Tarsoly Csaba nem hiányzik. Viszont szeretem a focit, úgyhogy nagyon örülök a Győri ETO sikereinek. Azt azért megjegyezném, hogy az ETO-nak voltak nagyon sikeres évei, Verebes előtt is. A régi bajnokcsapat focistái még itt vannak a városban, akik nagyon aktívan tudnának dolgozni az ETO-ért. Ha megválasztanak polgármesternek, olyan embereket fogok az ETO élére állítani, akik hozzájuk hasonlóan szívvel-lélekkel fognak tenni a csapatért, és nem érdekből.”

Az egy dolog, hogy négy évvel a sajnálatos márciusi események után még mindig TCs és a Quaestor jelentik a hívószavakat, ha az ETO egyáltalán szóba kerül az országos médiában, és nem az aktuális NB II-es eredményről ír valamelyik nagyon okos. Sebaj, majd ez is elmúlik egyszer.

Túl lehet lépni azon, hogy a mai Magyarországon egy mezei focicsapatnak is kell lennie valamilyen viszonyának a magyar kormányhoz. Szereti. Fontosnak tartja. Mintha elengedte volna.

Ami engem ebből a párbeszédből leginkább szíven ütött, hogy egy a város vezetésére aspiráló, egyébként a sporttól, a focitól nem is olyan távol álló valaki ennyire nincs képben, hogy miként működik egy futballvállalkozás.

Természetesen az sem kizárt, hogy polgármesterként az első intézkedéseinek egyike az lesz, indítványozza, hogy az önkormányzat vegye meg a klubot működtető gazdasági társaságot, vagy legalább szerezzen benne többségi tulajdont.

Akkor majd állíthat az élére olyan embereket, akik szerinte… Persze akkor is csak a közgyűlés egyetértésével.

Bármi lesz is októberben, jobb, ha az ETO nem erre bazíroz. Olybá tűnik, hogy a nagy nihilt maximum a lelkes hozzá nem értés válthatja.

Jut eszembe! Miért olyan elképzelhetetlen, hogy valaki szívvel-lélekkel és emellett jól felfogott érdekből csinál valamit?

Kategória: mindenmás
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.