A jövő akár el is kezdődhetett

övék a jövő (fotó: saját)

Mi lenne, ha lemennénk focizni, vetette fel Márius az ágyán heverő Nikolaosnak, s mivel mindketten végeztek már az aznapi leckével, gondolkodás nélkül hagyták hátra a könyveket és füzeteket a közös szobájukban az íróasztalon, gyorsan felhúzták kopott csukájukat, előkeresték a szekrényből a rongyosra rugdalt futball-labdát, egyszerre leszaladták a bérház második emeletéről, csak úgy zengett a lépcső a gumistoplik kopogásától, ki is nézett Vašaryova néni a földszinten, fenyegetően mutogatott a botjával, de ők nem különösebben figyeltek rá. Amint végre kiértek az utcára, a Hibokán elfutottak egészen a Kostolnáig, aminek a végén tettek egy éles kanyart, hogy aztán az ulica Ľudovita Čulaka aprócska házai között egy lendülettel rohanjanak a Golianova felé, ahol már várta őket Miro és a többi környékbeli srác a csemánhegyi városrészből. Hol voltatok eddig, szegezte nekik Lackó a teljesen jogosnak tűnő kérdést, hiszen még az iskolai szünet vége előtt megbeszélték, hogyha elkezdődik a suli, minden kedden és csütörtökön fél ötkor találkoznak a Stojár mellett, és most már majdnem öt óra felé járt az idő. Tanultunk, felelte megszeppenve Marius, és nem merte megmondani, hogy teljesen elfelejtette a múlt heti megállapodást. A lényeg, hogy itt vagytok, nyugtázta Miro, akkor másszunk be.

hátsó szentély (fotó: saját)

A futballpálya kerítésén, pont ott, ahol egy kicsit eltávolodott a járda és még sövény is nőtt a drót mellett, így nem kellett attól tartani, hogy egy járókelő esetleg megszólja őket, miközben éppen átpréselik magukat a tilosban, szóval egy eldugottabb helyen tátongott egy kisebb lyuk, amin a kilenc-tízéves fiúk különösebb gond nélkül be tudtak jutni a sporttelepre. Kedden és csütörtökön nem volt délután edzés, csupán a gondnoktól tarthattak, de ő ilyenkor mindig ledőlt egy-két órára, mert inkább az éjszakára tartogatta az éberségét, mivel meggyőződése volt, hogy a környékbeli huligánok a kocsmából hazatérve tizenegyesrúgó bajnokságot rendeznek a szent gyepen, kimondottan az ő bosszantása miatt, kevésbé azért, mert szerettek focizni. Mivel az ember alapvetően nem hord labdát a kocsmába, előtte azt is kellett szerezniük, ezért módszeresen fel akarták törni a hátsó szertárt, mármint szerinte, de ő, Zdeňek Olejník, ezt nem engedhette meg, így sörétes puskával grasszált este kilenctől hajnal háromig az oldalvonal mellett, hogy aztán holtfáradtan zuhanjon ágyba mire felkelt a nap. Mi van, Zdenó bácsi, megint nem jöttek a pupákok?, bosszantották reggel az első fecskék, a suliból kijáró fiataé focisták, mikor az öreg karikás szemekkel nyitotta ki nekik a rácsos kaput.

bennük van a gól (fotó: saját)

Miután Márius, Nikolaos, Miro, Lackó és a többi csermánhegyi gyerek egymás után belógott a pályára, majd megbizonyosodott róla, hogy a gondnok szokás szerint sehol sincs, elkezdődhetett a nagy meccs. Egykapura játszottak a mindenki által ismert szabályok szerint. Három szöglet tizenegyes. A pufi Ľubót beállították kapuba, magukat pedig két csapatra osztották. Az elején még próbálkoztak azzal, hogy a szlovákok lesznek az egyik csapatban, míg az ellenfél magyarokból, a két görög fiúból és Leventéből, a vajda legkisebb unokájából áll össze, de hamar rájöttek, hogy ez így nem lesz jó. Nagyon nem. A vegyes válogatott rendre gólokkal nyert, amit Miro egyre rosszabbul viselt, ráadásul, már azon is ment a vita, hogy Lackó minek számít igazából, mert neki magyar anyja és szlovák apja volt. Az egyik, akkor éppen 2-13-mal zárult zakó után aztán Miro kijelentette, hogy ennek így semmi értelme, és nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert ő szeretne végre a görögökkel együtt focizni és nem ellenük. Hatalmas kő esett le mindenki szívéről, mert igazából az egész társaság unta már a banánt. Sokkal jobban érezték magukat, nagyokat nevettek, és ha korábban egy-két órán keresztül rúgták a bőrt, most már sötétedésig ment a játék, még a nyár közepén is. Ľubo ugyan egyszer feltette a kezét, hogy szívesen kijönne a mezőnybe, de egységesen lehurrogták. Fogyjál egy kicsit, pufi, aztán meglátjuk, volt a válasz és röhögött mindenki.

Gyorsan történt minden. Egy villámtámadást csak úgy tudtak megakadályozni, hogy a hosszan előrevágott labdát Lackó egy hatalmas sprintet követően óriási erővel kibikázott oldalra. A másodperc tört része alatt lezajlott a jelenetsor, Lackónak nem igazán volt ideje hosszabban gondolkodni, így aztán nem vehette számításba, hogy  pontosan a gondnoki iroda felé száll a labda, és azt sem, hogy egy kisebb bucka miatt az elrúgás előtt még egy kicsit fel is pattant a labda, így az a szokásosnál és elvárhatónál is nagyobb ívben repül kifelé. Az ablak nem volt bezárva, így a bőrgolyó akadály nélkül és egyenesen érkezett a békésen szundikáló Zdenó bácsi ágya mellé, oda, ahol az üres üvegeket tartotta egy nagy ládikában. Kintről először a hatalmas csörömpölés hallatszott, amit gyorsan felváltott egy valószínűtlen éles, ráadásul nagyon hangos ordítozás, amibe szlovák és magyar szitokszavak fura elegye keveredett. A kurva biztosan köztük volt. Nem kellett sokat várni és az ajtóban meg is jelent Zdeňek Olejník daliásnak kevéssé nevezhető alakja, kezében tartva a sörétes puskát. A gyerekek először a döbbenettől meg sem tudtak szólalni, de amikor rájöttek, hogy az öreg nincs éppen vicces kedvében, és nem kizárt, hogy használni is fogja a fegyvert, szétspricceltek legalább tíz irányba, pedig csak kilencen voltak. Az öreg dühösen lőtt a levegőbe, egyet aztán még egyet, és ez volt a szerencse, mert a fura hangra felgyorsította lépteit a sporttelep mellett sétáló Matej Ujlaky, szolgálaton kívüli rendőrzászlós, aki nem tétovázott, hanem határozott mozdulattal átmászott a kerítésen.

a szekrény öltöztet (fotó: saját)

Csupán annyit látott, hogy valaki alsónadrágban és kinyúlt atlétatrikóban rohangál a klubház előtt és szórja válogatott átkait valamilyen ismeretlen ellenség felé, miközben puskával hadonászik, aminek füstölög a csöve. Mit csinál jóember, kiáltotta már messziről, hagyja abba azonnal, és utólag értékelve az eseményeket, jóval bátrabban viselkedett, mint az elvárható lenne, ráadásul az eljárása meghaladott minden írott protokollt, aminek leginkább a saját testi épsége láthatta volna kárát. Zdeňek Olejník ekkor már összegömbölyödve sírt a szögletzászlónál, a zokogástól folyamatosan rázkódott a teste. Márius, Nikolaos, Miro, Lackó, Ľubo, Zolika, Micha, Marek és Levente óvatosan előmerészkedtek a rejtekükből és Ujlaky zászlóssal együtt igyekeztek megközelíteni az öregembert. Miro szedte össze minden bátorságát, és mikor már hallótávolságon belülre került, igyekezett nem bántóan, de kellően határozottan megszólítani az teljesen összetöpörödött gondnokot.

Csókolom! Bemehetek a labdáért?

*

Már tavaly szerettem volna megnézni, hogy a kismillió Tökömbököm Éjszakája után vajon hogyan nézhet ki mindez a futballra vetítve. Volt bennem félsz, mert mindig az történik, hogy akad egy jó kezdeményezés, amit lelkes emberek kitalálnak, kerítenek hozzá partnereket, a közönségnek is tetszik a dolog, de valamiért kisiklik a mutatvány, kommercializálódik az egész, aminek következtében a végén úgy érzed, hogy műanyag az egész, és hagyod az egészet a picsába. Egy évvel ezelőtt aztán úgy hozta a sors, hogy végül nem értem oda, így legalább az illúzióim is tovább élhettek még háromszázhatvan napig.

kellemes őszi szellő lengedez (fotó: saját)

Most azonban nem volt apelláta, óvatos optimizmussal feltöltve indultam ki hát a stadionhoz. Az első meglepetés akkor ért, amikor a kempingpálya mögötti parkolóban nem volt egy hely sem. Rendben, ez nem ugyanaz, mint amikor a januári felkészülési meccsek alatt töküres a placc, de mégis mellbevágott a szituáció. Ám legyen, irány az Audi Aréna! Ööö… mi a szent szar van itt? Szűk negyedórát hagytam csak a regisztrációval együtt arra, hogy elérjem a hétórás stadiontúrát, és a végén megesik velem az a szégyen, hogy lemaradok az indulásról? Utálok késni! Kis szerencsével és a közlekedési szabályokkal szembeni feltétlen alázat aprócska felülbírálatával végül sikerült a buszok számára fenntartott helyre állnom. Még legalább hárman így tettek, ezek után könnyebb lélekkel szegtem törvényt.

Gyorsított léptekkel siettem az infópult felé, amikor feltűnt, hogy az aréna bejáratánál őrök posztolnak, így belém hasított megvilágosodás, hogy ez a tengernyi nép nem a futball oltára előtt jött áldozni, hanem egy szimpla elsőligás kézimeccsre ette ide őket a fene és ezen egy csöppet elszomorodtam. Nem az irigység szólt belőlem, hanem arra gondoltam, milyen tömegek mennének az út másik felére, ha csupán egy osztállyal feljebb játszana a csapat. Nüansznyi különbség, mégis két világ határát jelenti jelenleg a Tóth László utca.

Marius és én (fotó: saját)

A sorompót elhagyva, immár a sporttelep levegőjét beszippantva azonban minden kétségem elszállt, ami esetleg azzal támadta volna elmémet, hogy eltévedtem. A műfüves pályán önfeledtem futballozó gyerekek látványa önmagában is felért egy katarzissal, amire még rátett egy lapáttal, hogy a bebocsátásra várakozók között is rengeteg csillogó szemű gyerek várt türelmesen. Apa elhozta őket a szentélybe, és ők ezt láthatóan nem úgy élték meg, mint kényszert, hanem őszinte kíváncsisággal toporogtak a mennyország kapuja előtt. Ezek a fiúk olyan örömmel rohangáltak aztán negyedórával később a centerpálya kissé megviselt gyepén, vagy ültek büszkén a kispad kényelmes székeiben, hogy csak na. És ha valamiért volt értelme ezt az egész mókát megszervezni, akkor ezért biztosan. Az idő előrehaladtával azt hittem, nem lehet fokozni a történéseket, de a tévedtem. A klubház kultúrtermében, a trófeák és egyéb relikviák gyűrűjében egy nyolcévesforma kisfiú úgy énekelte el az ETO himnuszt Kovács Pista bácsinak, no és az összes többi jelenlévőnek, hogy abban nem volt hiba. Kodály Zoltán és Verebes József karonfogva és elégedetten nézhetett le a magas égből, nem éltek hiába.

minden egy helyen (fotó: saját)

Az élményért a kis hős mellett köszönet Kovács Cininek és Bogesznak, a stadiontúra kíséretért Süle Dórának és Marius Charizopulosnak, azért, hogy az öltözői hangulat igazán éles legyen, Marko Vukasović-nak és Dvorschák Gábornak, meg persze mindenki másnak, aki beletette a maga részét a projekt elkészítése és lebonyolítása érdekében. Akik sokáig maradtak és ott voltak azt mondják, hogy az Old Stars és a szurkolók meccse a nap végén igazi hab volt a tortán, és én hiszek nekik.

Nem szeretném túlbonyolítani az összegzést: csak így tovább és hajrá ETO!

Kategória: mindenmás
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.