– Szereti maga a futballt, Schwalbach elvtárs?

– Nem igazán, ezredes elvtárs.

– És miért nem, ha szabad kérdeznem?

– Tudja, ezredes elvtárs, én azt tartom, hogy a futball az a hanyatló nyugat sportja.

– Biztos, ebben, Schwalbach elvtárs? Hallott már maga a magyar Aranycsapatról?

– Természetesen, ezredes elvtárs! Magam is erősen szorítottam a magyar elvtársaknak ’54-ben. De látja? Ott is mi történt?

– Győztek a nyugat-németek. Őszintén! Egy kicsit sem dobbant meg a szíve, hogy a németek lettek a világbajnokok? Végtére mi is németek vagyunk, nem igaz?

– Határozottan nem, ezredes elvtárs! Amondó vagyok, hogy minden helyzetben jobban örülök egy kommunista elvtárs sikerének, mint egy német kapitalistáénak.

– Dicséretes az elszántsága, Schwalbach elvtárs! Meg fogom említeni Mielke elvtársnak, ha legközelebb találkozom vele.

– Köszönöm, ezredes elvtárs! Teljes erőmmel hazámat, a Német Demokratikus Köztársaságot szolgálom. A szocializmus ügyét győzelemre kell vinnünk és ebben nem akadályozhat meg az elavult nacionalizmus sem.

– Nos, lépjünk tovább. Mikor járt utoljára külföldön, Schwalbach elvtárs?

– 1962 augusztusában Magyarországon, a Balatonnál.

– Plattensee! Was für eine wunderschönes Ort! Magán vagy hivatalos úton?

– Természetesen a haza szolgálatában! A női röplabda válogatott edzőtáborozott Boglárlellén. Őket kellett szemmel tartanom.

– Igen, emlékszem. Heike Ehrlich nem akkor disszidált?

– De igen… Az én hibám volt… Egyszerűen nem tudtam követni a vizibiciklijét. Tudja milyen gyorsan tekernek a sportolók?

– Magukat nem készítette fel a sportminisztérium?

– Naponta futottunk tíz kilométert, főként hegyi terepen, és úsztunk kétezer métert árral szemben az Oderán. A vizibicikli azonban…

– Ne is folytassa! Azóta már a program része. No mindegy is. Ami elmúlt, elmúlt. Maga is megkapta a büntetést. Mi is most a rendfokozata? Törzsőrmester?

– Jawohl! Genosse Oberst!

– Ha jól tudom, maga beszél magyarul.

– A nagyszüleim a dél-magyarországi Baranyából származnak. A nagymamám tanította a nyelvet.

– Remek! Fontos feladattal bízzuk meg magát és Joachim Oelßner tizedest.

– Készen állok, ezredese elvtárs!

– Ha nem is szereti, azért nyomon követi a futballt?

– Módjával, ezredes elvtárs.

– Azt azért tudja, hogy a BSG nyerte az utolsó bajnokságot az Oberligában?

– Hallottam róla. Vannak drukkerek, akikkel együtt dolgozunk.

– Nos, azt is tudja, hogy mindez mit jelent?

– Milyen szempontból?

– Nemzetközi szempontból.

– Én a belföldi személyek megfigyelését végzem, ezredes elvtárs.

– Esküszöm, Schwalbach elvtárs, hogy maga rosszabb, mint amire számítottam. Maga egy szakbarbár.

– No de, ezredes elvtárs…!

– Ne szabadkozzon! Hallgasson végig!

– Jawohl, Genosse Oberst!

– A BSG elindulhatott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Erről nem halott?

– Nem.

– Maga menthetetlen… Szóval a BSG elindulhatott a BEK-ben és az első fordulóan egy magyar csapattal került szembe.

– Vasas. Honvéd. Dózsa.

– Nocsak, nocsak! Tud maga, ha akar. A helyzet az, hogy egyik sem. A Győri Vasas ETO lett az ellenfél.

– Ipari város az ország északnyugati részében, Győr-Sopron megye székhelye, a három folyó városának is nevezik, mert ott folyik a Duna, a Rába és a Rábca. Megjegyzem, a Marcal is, de ez most nem lényeges és…

– Állj! Elég lesz ennyi, Schwalbach elvtárs!

– …az egyik nagynéném Győrben él.

– Úgy gondolja, hogy mi ezt nem tudjuk, Schwalbach elvtárs? Ejnye? Most egy kicsit csalódtam magában.

– Nem feltételeztem, ezredes elvtárs!

– Éberség, Schwalbach elvtárs! Éberség! Nos egy meccset már le is játszották a Georg-Schwarz-Sportparkban tegnapelőtt. 2-0-ra kikapott a BSG.

– Az a lényeg, ezredes elvtárs, hogy szocialista testvéreinkkel szemben vesztettünk. Én így nem vagyok szomorú.

– Azért lehetne. A csapat dicsőséget hozhatott volna a városnak. Persze még nem dőlt el semmi.

– Miért, ezredes elvtárs?

– Lesz egy visszavágó jövő szerdán, Schwalbach elvtárs!

– Kezdem érteni, ezredes elvtárs. Utaznom kell Győrbe, ha jól értem.

– Tökéletesen, Schwalbach elvtárs! Tökéletesen! Várjon egy pillanatot! Halló! Itt Dieter Mitdank. Kérem, küldjétek be hozzám, Oelßner tizedest azonnal! So schnell, wie möglich! Danke! Arról lenne szó, hogy a csapatban ez a kapus. Hogy is hívják? Ja igen, Klaus Günther. Szóval neki él egy nagybátyja az NSZK-ban. Fokozottan figyelnünk kell rá. Különösen azért, mert az edző, valami Kunze, ragaszkodik hozzá, így hiába javasoltuk az útlevele bevonását, felsőbb nyomás miatt mégis kiadták neki a papírt. Ha meg valami történik, mi leszünk a felelősek. Gyűlölöm ezt a helyzetet! Fogalmuk sincs sokszor Berlinben, hogy mennyire nehéz a dolgunk. No, ezzel nem Mielke elvtársat szeretném bírálni. Nehogy félreértsen, Schwalbach elvtárs!

– Számíthat rám, ezredes elvtárs!

– Ezt el is várom! Főként, hogy azért még az aktájában van az két évvel ezelőtti malőr a Plattensee-nél, ezt ne feledje!

– Szeretném kijavítani a hibámat, ezredes elvtárs!

– Itt a remek alkalom, Schwalbach elvtárs! Jöjjön be, Oelßner elvtárs!

– Joachim Oelßner tizedes, szolgálatára jelentkezem, ezredes elvtárs!

– Pihenj! Elvtársak! Összefoglalom az akciót. Most elmennek gyalog a Tomaskirchhof és a Dittrichring sarkáig. A Tomaskirche mellett várni fogja magukat egy sötétkék autó, a rendszáma ST 2354 L. Feltűnés nélkül beülnek, a sofőr elhajt önökkel a pályaudvarig. A csomagtartóban van két koffer, bennük négy váltás ruhával, természetesen a megfelelő méretben. Schwalbach elvtárs! Magáé lesz a barna koffer! 15.45-kor indul egy gyorsvonat Prágába, a menetjegyet megtalálják a kofferekben, ott lesznek a személyi okmányaik is. Oelßner elvtárs! Maga lesz Herr Biel, maga pedig Schwalbach, Herr Plattenhardt. Mindketten a gerai mezőgazdasági szövetkezet tagjai, akik egy konferenciára utaznak Budapestre. Prágában át kell szállniuk a budapesti gyorsvonatra, indulás pontosan este nyolc. A Keleti pályaudvaron már ott lesznek a magyar kollégák a nemzetközi pénztárnál, akik aztán utóval elviszik magukat Győrbe. A Rába Hotelben fognak megszállni a 215-ösz szoba a maguké. A futballcsapat is ott lesz, amint megérkeznek haladéktalanul meg kell kezdeniük Günther megfigyelését. Nem téveszthetik szem elől! Eddig mindent megértettek?

– Jawohl, Genosse Oberst!

– Győrben természetesen a meccsre is kell menniük, mert elképzelhető, hogy a nézők között lesznek Günther esetleges összekötői. Éberség, elvtársak! Nem engedhetik meg maguknak, hogy nagával ragadja magukat a meccs hangulata! Ez munka, elvtársak, nem pedig szórakozás! Ez főként magára vonatkozik, Oelßner elvtárs, mert Schwalbach elvtárs… Na hagyjuk!

– Nem fogunk hibázni, ezredes elvtárs!

– Nem is hibázhatnak! Ha elveszítik Günthert és esetleg Kunzét, maguknak vége!

– A Német Demokratikus Köztársaság védelmét szolgáljuk, akár az életünk feláldozásával is!

– Ezredes elvtárs! lehet egy kérdésem?

– Igen, Oelßner elvtárs?

– Szurkolni szabad a meccsen?

– Módjával, Oelßner elvtárs, csak módjával! Leléphetnek! És még valami! Schwalbach elvtárs, maga semmilyen körülmények között sem találkozhat a nagynénjével! Világos?

– Jawohl, Genosse Oberst!

*

„A lipcsei csapatnál az első gólnál Günther kapus »bentragadt«. [Népsport, 1964. szeptember 10.]

„A mérkőzés előtt Kunze a német edző még bízott abban, hogy harmadik mérkőzésre kerül majd sor. Derülátó nyilatkozatát talán arra alapozta, hogy sokat javul majd ezen a mérkőzésen csapatának támadó játéka, no meg reménykedett, hogy a győriek nem tudják feltörni a német csapat védőfalát. Nagyot csalódhatott az edző. A lipcseiek támadó játéka ezúttal is döcögött a Győré pedig még javult. Sokat javult! Az ETO minden tekintetben ellenfele fölé nőtt. Labdakezelésben, gyorsaságban, összjátékban, lövőkészségben egyaránt. A győri csatárok sokat mozogtak, robbanékonyak voltak. Jellemző, hogy Keglovich második góljánál, amikor Takács kényszerítő passzal ugratta ki a balszélsőt a jobbösszekötő helyén, a védelem szinte állva maradt a kirobbanó csatár mellett. A hazaiak igen sok egészséges rohamot vezettek a széleken. A két szélső – Szaló és Keglovich – sokszor elviharzott még az ellenkező szélen is. Sőt, a belsők helyén is gyakran megfordultak. Ilyenkor aztán Korsós és Takács »húzta meg« a két partvonal mellett a védőket. És ennek a játéknak meg is lett az eredménye. Valamennyi gól szép akció nyomán született. A vendégek lelkesen játszotta, de a lelkesedés a fentiekkel szembeállítva vajmi keveset nyomott a latba. A lipcseiek támadó játéka meglehetősen ötletszegény volt. Hogy mégis két gólt lőttek, az nem annyira a csatárok érdeme. A győri védőké is… A Győri Vasas ETO csapatát dicséret illeti, mert lelkiismeretesen készült a kupaküzdelemre, s így az első akadályt jól vette. Hogy milyen lesz a folytatás?… A győriek fogadkoznak, hogy – jó lesz…” [Népsport, 1964. szeptember 11.]

*

A győri BEK-visszavágót követően nem történt különös esemény, a német csapat rendben visszatért az NDK-ba. Két évvel később, az 1966/67-es szezonban a BSG Chemie Leipzig a KEK-ben indulhatott és a lengyel Legia kiverése után a Standar Ličge-zsel találkozott a második fordulóban. A párharc belgiumi visszavágója után, amit a BSG 1-0-ra vesztett el, Klaus Günther az amszterdami repülőtéren elhagyta csapatát és az NSZK-ba utazott, ahol a nagybátyjánál telepedett le a baden-württembergi Gaggenauban. A Stasi több alkalommal is igyekezett visszacsábítani a kapust, de hiába. Egyszer még az édesapját is bevonták egy ilyen akcióba, de akkor sem értek el célt.

Klaus Günther az egyéves eltiltást követően három szezonon keresztül védte a Borussia Dortmund kapuját.

*

1964. szeptember 9.

Bajnokcsapatok Európa Kupája, 1. forduló visszavágó

Győri Vasas ETO – Chemie Leipzig 4-2 (2-0)

18.000 néző; vezette: Mihăilescu (román)

ETO: Tóth – Kiss, Orbán, Tamás – Palotai, Máté – Szaló, Takács, Orosz, Korsós, Keglovich. Edző: Hidegkuti Nándor

Leipzig: Günther – Krause, Walter, Herrmann – Herzog, Slaby – Walther, Sannerth, Scherbarth, Lisiewicz, Behla. Edző: Alfred Kunze

Gólok: 10’ Palotai 1-0, 30’ Keglovich 2-0, 50’ Keglovich 3-0, 60’ Orosz 4-0, 85’ Scherbarth 4-1, 88’ Behla 4-2