Huszonnégy emelet

sok jó ember kis helyen is (fotó: egykor.hu)

Tokodyhoz kerül a labda, aki kicsit kivár, nem sieti el, Molnár próbálja lekövetni a mozgását, kevés sikerrel, talán zavarhatná is, de erre igazából nincs esélye, így aztán Tokody a baloldalon érkező Koltaihoz továbbít, ő felnéz, olyan 22 méterre lehet a kaputól, tekintetéből magabiztosság sugárzik, tudja mit akar, nem nagyon vannak a közelben játszótársak, de ha lennének, akkor sem tántoríthatnák el a szándékától, szeme a kapun, Búrány szemből igyekszik kétségbeesetten közbeavatkozni, de mintha egy gondolattal később lépne ki, mint kéne, Koltai ügyesen ellép, húz egyet a lasztin aztán nem vár tovább, rászúrja és góóól! Harminchetedik perc, 1-0-ra vezet az ETO!

*

Ezt a helyet már ismerem.

No nem teljesen ez a kép van meg a fejemben, de minden forma pontosan olyan, mint egy régi, halvány emlékfoszlányban, ami most mégis meglepő élesen villan be, hiszen a múltban minden egyes nap találkoztam vele a nagyszoba ablakából kipillantva. Csak az kicsi volt, ez meg itt nagy. Az Ifjúság körúton pont a kanyarban laktunk, ott ahol a katonás rend után kezdtek elfordulni a négyemeletes házak a másik irányba, kilencvenfokos szöget bezárva és így kialakítva egy spontán placcot, ahová pofás játszóteret képzeltek a tervezőasztal mellett a hatvanas években azok a gyanús, tekintetüket fekete keretes szemüveg mögé rejtő, folyton cigarettafüstbe burkolózó valakik, akik hosszú évtizedekre meghatározták ezrek életét azzal, hogy ötvenhét négyzetméterbe és másfél-szoba-hallba préselték őket. Persze minden csak nézőpont kérdése, hiszen aki a körút másik vége felől vágott neki az útnak, az inkább cikk-cakkban haladó betontömböket láthatott egészen a mi lépcsőházunkig, és onnan váltotta fel a rendetlenséget a kiszámíthatóság és a fegyelem.

Bárkinek is legyen igaza, a 43-as szám mögött volt az igazi élet, hiszen a kiserdőnek aposztrofált cserjéstől egészen a döngölt föld borítású futballpályáig olyan vadregényes táj tárult a kíváncsi szemek elé, amit ráadásul a túlsó végén a vasúti sínek és az előttük kanyargó távhővezeték zárt be, ami minden kisgyerek álma. És akkor még nem is beszéltem a szovjet tankok vonulási útvonalaként szolgáló, így aztán folyamatosan szélesedő földútról, amit véletlenül vagy tudatosan tüskés bokrok igyekeztek elzárni az érdeklődők elől, de persze hiába.

A csúcs azonban minden kétséget kizáróan az a pár, vélhetően az épületdzsungel megépítése után otthagyott, és véletlenszerűen egymásra dobált hatalmas betonelem volt, ami várként uralta a vidéket, ami az idő múlásával, főként a körülötte burjánzó gaz térhódítása következtében egyre misztikusabbá lett. A Betonok. Mi csak így hívtuk.

Vajon hányan töltötték e romos kulisszák között földi létük utolsó pár óráját azok közül, akik utána gondolkodás nélkül ugrottak a pápai vonat elé és vetettek véget szaros életüknek?

Nem kérdés, a Beton kicsiben tökéletes mása a szolnoki vasútállomásnak. Még akkor is, ha az előbbit vélhetően egy darukezelő alakított olyanná, amilyen lett, míg a posztmodern épület hosszas tervezés következtében lett a város szörnyetege.

*

Bő öt perce passzírozzák egymást reménytelenül a csapatok a második félidőben, amikor Völgyi gondol egy nagyot, és első ránézésre céltalanul belerúg egy hatalmasat a labdába, ami a baloldalról indítja pályáját, száll hosszan, mindenki csak tanácstalanul néz, főként a Hevesi-Tóth a másik balbekk bambul el, de ő annyira, hogy szinte földbe gyökerezik a lába, a bűvölet következtében nem lép se előre, se hátra, így aztán a lesvonal csúnyán behorpad, a csak becsületből beinduló Ceolin Nikolász pedig azon veszi észre magát, hogy előtte szabad az út, szinte ficánkolva vezeti a bőrt egyenesen Tarczy kapus irányába, de még mielőtt bárki megijedne, hogy oda a lehetőség, meglépi a merészet, kicsit hintáztatja a portást, aki pontosan úgy huppan fenékre, dől el, vetődik árnyékra, ki-ki kiválaszthatja a magának tetsző formulát, ahogy ilyenkor az elvárható, és már csak ujjgyakorlat bepöcizni a hálóba a pettyest, góóól! Alig kezdődött el a második játékrész és máris duplázza előnyét az ETO!

*

Ahogy kilépsz az állomás épületéből, rögvest eléd tárul a letaglózó élmény. Hatalmas monstrum takarja el a napot, ha az éppen abból az irányból süt, és vet sötét és ijesztő árnyékot a buszpályaudvar aszfaltöblére. Ha még sosem jártál erre, azt hihetnéd, hogy eltévedtél, ez nem egy alföldi nagyváros, nem egy tradícióktól gazdag megyeszékhely, hanem maga a Verne Gyula által leírt megapolisz, Alphaville, de sokkal durvább kivitelben, mint azt a futurisztikus remekművek atyja valaha is el tudta képzelni. Pedig jó helyen jársz, vándor, és ehhez nem is kell mást tenned, mint elsétálni a huszonnégy emeletes toronyház elé, leülni egy aprócska padra és megvárni, hogy egymás után, sorra kilépjenek a lépcsőházból azok az emberek, akiknek ez az otthona, melléd telepedjenek és elmeséljék az életüket.

magasabbra a tetőt, ácsok! (fotó: maskepplatas.hupont.hu)

Özvegy Kovács Béláné Marika néni az első emeleten lakik. Húsz éve költözött ide Törökszentmiklósról, már akkor is nyugdíjas volt, a férje éppen akkortájt halt meg, ő pedig nem bírt megmaradni a hatalmas házban, és egyébként sem tudta megművelni az óriási kertet egyedül, amit pedig szívvel-lélekkel gondozott előtte Béla bácsival. Majd segítek a fiaméknak, gondolta.

Szalma Géza a másodikon él feleségével és nyolcéves lányával. Váltókezelő, így neki különösen jól jött a kiutalás a tanácstól, amit persze a vasút intézett. Ha kinéz az ablakon esténként, műszak után, látja a váltókat, amiket napközben állítgat és mosolyogva szívja tovább cigarettáját.

Dr. Asbóth László a harmadikról szigorú ember. Az Olajnál dolgozik osztályvezető-helyettesként és mivel nincs senkije, szinte mindig az irodájában ül az íróasztalánál és vég nélkül körmöl valami fontosat. Ő indul reggel először és már alszik a ház, mire hazaér.

Kiss Vanesszát kedvelik a negyediken, mondjuk, nem tudom, hogy mi lenne akkor, ha azt is tudnák, hová viszi őt minden áldott reggel az a kopasz csávó, azzal a böhöm nagy Mercivel.

Az ötödik emelet maga a misztikum. A tanács ugyanis ezen a szinten tart fenn bérlakásokat a nagyon fontos vendégei számára. Most éppen egy népes mongol delegáció lakja be a teret, akik ha nem éppen a színházban vagy egy rémes népművészeti bemutatón múlatják az időt, borzasztó szagú ételeket főznek a ház lakóinak legnagyobb örömére.

Palásthy Norbert, vagy inkább Palásthy művész úr a hatodik emelet bonvivánja, no meg a Szigligeti Színházé is, bár ott mostanság egyre kisebb szerepeket kap.

A hetediken él a Horváth család, akik méltányosságból nem egy, nem kettő, hanem rögtön három lakást is belaknak, ami nem csoda, hiszen tizenhárom gyermeket nevelnek nagy-nagy szeretetben.

Vida III Károly, akit Vidus néven ismer Szolnok futballszerető közönsége, lévén ő a MÁV többszörös házi gólkirálya, egy igazi legenda, akiről már életében szektort neveztek el a Tiszaligeti Stadionban. Neki még azt is elnézik a kedves nyolcadik emeleti lakótársak, hogy annak ellenére, hogy rég visszavonult már, napjában többször gyakorolja a nagyszobában a kapáslövést, és ilyenkor a fal a kapu, és szegény felesége játssza a kapus szerepét, ami kétségtelenül nagy robajjal szokott járni.

A kilencedik egyik kedves lakásában most éppen nem lakik senki. Egy szűkszavú, állandóan magasnyakú garbót és kopott öltönyt hordó fiatalembert láttak ki és be járkálni onnan. Egy napon csak sűrű ajtócsapkodás hallatszott ki, aztán már csak arra lettek figyelmesek a szomszédok, hogy hangos szirénázással jön a mentő és a rendőrség, és a fiú élettelen teste össze-vissza törve hever az aszfalton.

A tizediken él Votinszky Gábor főorvos, a megyei kórház rettegett sebésze, akit annak ellenére rettegnek szerte a városban, hogy alig van család, amelyikben ne lenne olyan egykor törött végtag, amit ne ő rakott volna össze. A stressz ellen azonban főként az alkoholhoz nyúl a doktor úr és olyankor teljességgel kifordul emberi mivoltából.

A tizenegyediken állandóan megy a móka. Steinhausz Gusztávné a városi hastánc csoport pótolhatatlan vezetője, aki bizony nem rest a tagtársakat rendre elhívni magához, amikor is folyamatosan szól a néha már idegesítő keleti zene.

Pogacsics Sándor és kedves felesége látják el a házban a közös képviseletet. A kezdetekben az első laktak, de rájöttek, hogy az nem praktikus az ügyintézés szempontjából, ezért rávették a tizenkettedikről Vargáékat, hogy ugyan már, cseréljenek. Két év győzködés, és a közös költség csökkentésének lehetősége végül meggyőzte Varga Árpádot, hogy végül beadja a derekát.

A tizenharmadikon valamiért az átlagosnál is többször romlik el a lift, néha napokig beszorul a szinten az ajtó, hogy aztán egyik irányba se induljon. Karvaly Gézáné ezt a sors elkerülhetetlen csapásának tartja ezért nem bosszankodik és esze ágában sincs elköltözni innen, pedig lánya többször is igyekezett rávenni erre. A próbálkozása nem őszinte, tart ugyanis attól, hogy rajta marad az örökség egyszer.

Főiskolások bérelnek a tizennegyediken egy kisebb garzont. Öten vannak, de amondók, hogy legkevésbé lakbérre szeretnék elkölteni szűkös pénzüket, így inkább elviselik egymást. No meg sokat lógnak a kocsmákban, és igazuk is van, addig sincsenek otthon.

A tizenötödiken pár napja volt egy kisebb tűzeset. A klasszikus történet, Vogel Sámuelné feltett főzni valamit, aztán leugrott két emelettel lejjebb öreg barátnőjéhez, Karvalynéhoz trécselni. Szerencsére már a füstöt időben észrevette valaki az utcáról, aki beszólt a házba, így csak a szafaládé égett szénné, konyha azonban nem.

A tizenhatodik, tizenhetedik, tizennyolcadik és tizenkilencedik emeleten egyáltalán nem laknak érdekes emberek. Ez az állítása annyira igaz, hogy a postás szerint az itteni lakásokba még soha nem is kézbesített egyetlen levelet sem, pedig már tíz éve jár a házba. Most, hogy jobban belegondol, ez fölöttébb gyanús, hiszen a hivatalos iratok kivétel nélkül mindenkit elérnek.

A huszadikon él Görög Norbert kertészmérnök, akinek erkélye még lentről is jól megkülönböztethető az onnan kinyúló hatalmas növényekről, melyeknek egyike vagy másika túlnőtte a házat magát is.

Gerber Krisztina angoltanárként keresi a kenyerét és amellett, hogy tanít a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, szép számmal fogad magántanulókat is. A naivabb kuncsaftokat azzal csábítja magához, hogy az ablakából tiszta időben látszanak a doveri fehér sziklák a huszonegyedikről. Ez nyilvánvalóan nincs így, de az illetékes hatóság eddig nem látott semmilyen kivetnivalót az egyértelműen hazug állításban. Belefér, válaszolták az egyik panaszra.

talán élete meccse (fotó: Nemzeti Sport)

A huszonkettediken összesen hárman laknak, mindegyikük nyugdíjas. Guszbauer Emil nyugalmazott rendőrkapitány, Schmidt Zoltán egykori téesz-agronómus és Nagy József magánzó minden nap pontosan délután háromkor találkozik valamelyikük lakásában, előre meghatározott sorrend szerint és utána órák hosszat ultiznak, sokszor vérre menő csatákat folytatnak egymással.

A huszonharmadik emeleten Zalán Frigyes csillagász professzor alakított ki magának egy mini-obszervatóriumot. Amikor az épület tervei nyilvánosságra kerültek, az elsők között jelentkezett lakásért. Kizárólag a huszonharmadik emelet érdekelte és ehhez mellékelte az Akadémia pecsétes támogató levelét, amire a tanács haladéktalanul odaadta neki a 23/1. lakást. Azt sem bánta, hogy a lift csak a huszonkettedikig jár.

A huszonnégy emeletes ház helyiek által ismert legnagyobb titka, ami így már nem is tekinthető titoknak, hogy nincs is huszonnegyedik emelet. Mondjuk, aki nem szolnoki az nem tudja. Meg sem lehet számolni, hányan jöttek ki csalódottan az épületből, amikor azzal szembesültek, hogy a huszonharmadik szint után csupán egy vaslépcső vezet felfelé, ami egy lakattal gondosan lezárt csapóajtóhoz tart. Idegeneknek tilos!, áll azon az ajtón a szigorú tábla.

*

Miután Trajković gondosan meggyőződött róla, hogy se égen, se földön egy védő sincsen, gondosan felnézett, és gondolkodás nélkül bekanyarította a labdát a tizenegyes pontra. Ceolin Nikolászt bántóan egyedül hagyták a mészpontnál, ő pedig nem sokat teketóriázott, úgy fejelte a bőrt a kapuba, hogy az még a jobb kapufát is súrolta, esélyt sem hagyva a kétségbeesetten vetődő Tarczynak. Ha volt korábban kétség, ki nyeri az esedékes bajnokit, ezennel elszállt. Góóól! Bár még bő negyedóra volt hátra, a 3-0-val megpecsételődött a hazai csapat sorsa, az ETO magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.

*

2010. szeptember 18.

Szolnoki MÁV – Győri ETO 0-3 (0-1)

1.000 néző; vezette: Berger

Szolnok: Tarczy – Schindler, Stanišić, Pető, Hevesi-Tóth – Koós, Molnár, Búrány (74’ Marozas), Tchami (46’ Lengyel) – Remili – Alex (56’ Ngalle). Edző: Vágó Attila

ETO: Stevanović – Babić, Fehér, Đorđević, Völgyi (60’ Szabó) – Pilibaitis – Nicorec (13’ Trajković), Tokody, Ceolin (78’ Dinjar), Koltai – Aleksidze. Edző: Pintér Attila

Gólok: 37’ Koltai 0-1, 51’ Ceolin 0-2, 73’ Ceolin 0-3

Kiállítás: 87’ Pilibaitis, 89’ Molnár

*

Hosszú szünet után lépünk újra pályára. Időközben volt sok minden a magyar futballban, sajnos inkább sírás. A mai derbivel már a nyolcadik fordulóban letudjuk az újoncokkal szembeni feladatokat, és bizony jó lenne úgy zárni a napot, hogy továbbra is tiszta a kapunk az új fiúkkal szemben. Ha ez így lesz, és közben a támadószekció is szépen teljesít, tuti dobogósként várhatjuk majd szerdán egyik kedvenc hazai ellenfelünket, a Nyíregyházát.

Mindent bele srácok! Hajrá ETO!

a példa adott

Kategória: felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.