mivanmivanmivan?! (fotó: Facebook)

Mindenre már én sem emlékezhetek. Ha mondjuk megnyertük a pénzfeldobást, aminek ugyebár ötven százalék az esélye, akkor biztosan az eredményjelző felőli kaput támadtunk az első félidőben és csak a szünet után láthattam közelebbről Stanislav Levý daliás alakját. A jelző természetesen költői túlzás csupán, hiszen alig száznyolcvan centire nőtt ki a földből a derék Stan, és ezzel a termettel nem magasodott ki a mezőnyből, bár ha azt vesszük, hogy Szabó Ottival találkozott legtöbbször a gyepen, új értelmezést nyer a gondolatmenet. Amire bizton emlékszem, az a karakteres ábrázat, ami még a vizes árokkal, plusz futópályával megterhelt régi stadion valószínűtlenül nagy távolságain keresztül is átjött. A kissé kopaszodó fej, a letűnt időkkel együtt elvesző hajhagymák, de főként azok kínzó hiánya, amit a máshol még dúsan növő lobonc esetében az olló látványos negligálásával kompenzált, a frizura, amit néha-néha megborzolt a kellemesen lengedező őszi szellő, főként, mikor hosszú vágtába fogott, támogatta a támadást, most azt mondanánk, hogy jobb futó, de akkor még jó esetben is csak egy szerepét túljátszó jobb-bekk lehetett a neve, akire csodabogárként tekintett a szaksajtó, nicsak!, a felezővonalat is átlépte, nem lesz ebből baj? De Stanislav Levýt láthatóan nem kötötték gúzsba a konvenciók, magabiztosságot adott számára a markáns bajusz, olyan, amilyet csak a felnőttfilmekben viseltek szigorú tekintetű férfiak a nyolcvanas évek közepén, vagy akkor, ha igazán polgárt akartak pukkasztani szombat kora este, ha végigsétáltak a Vltava partján, az emberek összesúgtak mögötte, hű!, én ezt a fickót ismerem valahonnan, súgta Bedřych az elolvadó Libušének, miközben szerelmesen átkarolta, de aztán hirtelen megállt a szívverése, mert rájött, hogy hol látta már ezt a fizimiskát, bizony egy százszor átmásolt VHS villant be hirtelen, amit a fiúkkal nézett meg az egyikük diplomata szüleinek lakásán, titokban, mikor azok éppen Phenjanban voltak kiküldetésben, és az a bajusz csak mozog föl és le, az arc sehol, az alatta kifeszített nő melle sehol, csak a bajusz, fura hangok jönnek közben, no meg egyszerű német szavak nyomják el az eredeti olasz dialógot, schneller!, ich komme!

Hajszán nem Levý mellett húz el és ez meglepi a kicsit lepihenő Hannichot (fotó: Népsport)

Stanislav Levý pedig a robog a győri éjszakában, a vonal mellett zakatol rendületlenül, még arra is van ideje, hogy néha kicsit színezze a játékot, persze lehet, hogy mindez csak érzéki csalódás, mert igazából a kiszámíthatatlan mozgás, a lehetetlen kéz-láb koordináció hat a kettes szektor népe számára úgy, mintha nem is a Bohemians spílerét látnák, hanem valamilyen brazil társaság vetődött volna el hozzánk, ahol még a szélső védő és művésze a futballnak, de az nem lehet, hiszen ez Európa, ez az UEFA Kupája, itt nincsenek brazilok, legfeljebb a portugáloknál, Bohemians Braga, hahaha. Csípjetek meg! Csípjetek meg, ez bizony Csehszlovákia, még akkor is, ha a címerben ott ugrál egy kenguru, micsoda nagyképűség, még tengerük sincs, ja nekünk se, jó, hogy nem cápa, és itt szalad még Koukal, Chaloupka, Mičinec és Hruška, a padon meg ott üldögél a joviális Pospíchal mester, aki serényen integet, fuss, Stanislav, fuss! És Levý nem lankad, pedig most mintha kicsit húzná a lábát, de nem biztos, lehet, hogy ez csak egy újabb trükk, esetleg a tornatanár magyarázott félre valamit még a libeňi általánosban? Stan fiam! Te mit csinálsz? Futok, Polomský bácsi! De miért így futsz, Stan fiam? Csak így tudok, Polomský bácsi. Próbáltad már máshogy, Stan fiam? Még nem, Polomský bácsi. Most megpróbálnád a kedvemért, Stan fiam? Persze, Polomský bácsi! Nem lett jobb, Stan fiam, tedd egyik lábadat a másik után és ne dülöngélj annyira a felsőtesteddel! Így jó lesz, Polomský bácsi? Nem igazán, Stan fiam, de most már legalább a többiek röhöghetnek rajtad. Nézzétek Levýt, így is lehet futni, de nem érdemes. Röhög az egész osztály és Stanislav már tudja, ha megnő, bajuszt fog növeszteni, mert akkor talán senkit sem érdekel majd, ha hülyén fut. Közben a küzdelem egyre gyilkosabb, tizenötezren üvöltik, hogy hajrá ETO!, és igazából senkit sem érdekel Levý komikus futása, biztos a bajusz miatt és csak másodlagosan azért, mert 3-1 már nekünk. Apámra nézek, nem veszi észre, hogy nézem, nagyon koncentrál, közben szorítja a karfát, ő nem kiabál mint a többiek, vagy ha igen, csak belül, én továbbra is kitartóan őt figyelem, vizslatom a profilját, látom, hogy lüktet egy ér a halántékán, de nem félek, hogy baj lesz, sosem lesz baj, ez a meccs már különben is megvan, még talán öt perc, aztán mehetünk haza, holnap iskola és ma nem kocsival jöttünk, mert tudtuk, hogy sokan lesznek, ekkor tűnik fel a bajusza, ami persze egészen más mint Levýé, igazi magyaros, na jó esetleges törökös a pajesszal együtt, de semmi másodlagos értelem, semmi felnőttfilm. Ha megnövök én is bajuszt növesztek.

*

1985. szeptember 18.

UEFA Kupa, 1. forduló 1. mérkőzés

Rába ETO – Bohemians Praha 3-1 (1-1)

15.000 néző; vezette: Worall (angol)

ETO: Mészáros – Turbék, Hlagyvik, Horváth, Preszeller – Rubold, Hannich, Somogyi (46’ Rezi) – Szabó (40’ Rugovics), Melis, Hajszán. Edző: Verebes József

Bohemians: Borovička – Levý, Ondra, Šajtar, Koukal – Zelenský, Tymich, Chaloupka – Janečka (63’ Škoda), Mičinec, Hruška. Edző: Tomáš Pospíchal

Gólok: 18’ Hannich 1-0, 23’ Tymich 1-1, 47’ Chaloupka (öngól) 2-1, 74’ Hannich 3-1

*

Egyszer régen, nagyon régen, sűrű erdő közepében, tartalékosan álltunk fel a Nyíregyháza ellen, de annyira tartalékosan, hogy erre még főcímet is faragott a Nemzeti Sport aktuális száma, és mégis simán nyertünk. Miről is volt szó? Vayer Gabinak a válla rakoncátlankodott, Stark Peti a térdét fájlalta cefetül, a másik Gabesz, az Erős részleges bokaszalag-szakadással bajlódott éppen, és hogy még ez se legyen elég, Kiser Lacit agyrázkódás miatt volt kénytelen nélkülözni Garami mester. Volt fejfájás bőven, de persze csak a szó átvitt értelmében, de végül sikerült összerakni egy nyerő csapatot, pedig elég félelmetesen hangzott a Chernienko-Novák-Károlyi trió, amivel a nyírségiek igyekeztek rohamozni a kapunkat.

a kortalan Stanislav (fotó: futbal.hattrick.cz)

„Annak ellenére sikerült szereznünk három pontot, hogy sok a sérültünk. Akik ezúttal lehetőséget kaptak a bizonyításra, éltek a lehetőséggel.” – lengette meg kalapja helyett sildes sapkáját Józsi bácsi és milyen igaza is volt. A tudósító Bodnár-Havasréti páros kevésbé volt lelkes, ők faarccal nyugtázták, hogy „a több kulcsjátékosát nélkülöző győri gárda a mérsékeltebb teljesítménnyel is biztosan nyerte a találkozott”, aztán dobtak egy megalázó kettes osztályzatot a meccsre, de lehet, hogy csak félrenyomták a billentyűzetet, esetleg csak a gólok számát írták be rossz helyre. Sebaj Tóbiás! Ez legyen a legnagyobb bánatunk.

*

2000. szeptember 16.

Győri ETO – Nyírség-Spartacus 2-0 (1-0)

1.000 néző; vezette: Bede

ETO: Posza – Vámosi – Böjte, Bajusz – Mracskó (73’ Bognár), Baumgartner (82’ Sütöri), Győri, Károlyi S., Vasas – Nagy L. (70’ Balla), Kenesei. Edző: Garami József

Nyíregyháza: Celeski – Ács, Szatke, Nagy S. (65’ Fülöp) – Túróczi, Kondora, Dican, Karkausz – Novák (76’ Lilik) – Chernienko (53’ Kulcsár), Károlyi R. Edző: Őze Tibor

Gólok: 36’ Kenesei (11-es) 1-0, 49’ Nagy L. 2-0

*

Szeptember van, számos kulcsjátékosunk sérült és jön a Nyíregyháza. Megszokott történet, aminek csak és kizárólag pozitív kicsengése lehet, főleg, hogy mostanság Hornyák és Tóth Barna rohamozza az ellenfél kapuját, esetleg a jól ismert Kováč Alan, aki azért nem mérhető a húsz évvel ezelőtti Chernienko Ruslanhoz. Ugye? A szívem azt mondja sima ügy, az eszem ellenben egy kicsit behúzza a féket, és arra int, vigyázz, kedved aztán nehogy kövesse gyász! Nos, temetés biztosan nem lesz, de gálameccsre sem számítok. Csupán a szokásos, komolyabb izgalmaktól mentes munkás másfél órára.

Hajrá ETO!