közel a ficak* (fotó: Képes Sport)

Amikor a régi GSP Stadion kissé lepukkant kulisszái között a hetvenhatodik percben Antonis Panagydes bevágta a kapuba a labdát, a lelátón addig békésen trécselő három jóbarát, név szerint Onisiforos, Kostakis és Ioannis boldogan csapott a levegőbe, majd borult egymás nyakába diadalittasan, mert nagyon jól tudták ők, hogy az ezerszer lesajnált Alki Larnaca innen már nem fog felállni és az Apollon megvédi a kupát. Nem kellett csalatkozniuk, gyorsan lepergett a maradék szűk negyedóra, az Alki ugyan megpróbálkozott a lehetetlennel, de inkább csak becsületből ívelgették fel a labdát, és mivel maguk sem hittek a csodában, felettébb nagy közönnyel vették tudomásul, hogy azt szinte gépies megbízhatósággal fejelik el a limassoli védők. Ha ráadásként esetleg csapattárshoz került a pettyes, senkinek sem okozott szívfájdalmat egy egészségeset belebikázni, így aztán kezdődhetett az egész az elejétől kezdve. A hármas sípszó után Onisiforos, Kostakis és Ioannis önfeledten ünnepelt, de leginkább már az járt a fejükben, vajon az ősszel láthatnak-e külföldi csapatot a KEK-ben? Egy évvel korábban a nagyhírű liège-i Standardot sodorta útjukba az élet, de a katarzis elmaradt, lévén mindkét meccset Belgiumban játszották le, így a heroikus „hazai” 0-1-et sem tudták igazából és őszintén megélni. Talán majd most, biztatták egymást, ugyanakkor tudták, hogy erre csekély az esély. Szeretett klubjuk nem dúskált a pénzben és az elnök már többször megpedzette, ha nem esik be egy igazi krőzus, bizony ezúttal is a távolban folytatódhat a mese. A remény hal meg utoljára, mondogatta Ioannis, mire Onisiforos és Kostakis bőszen bólogatott.

*

Az apró beloianniszi utcán nagy volt a sürgés-forgás. Nikos bácsi nemrég jött meg a busszal Dunaújvárosból és nagy hírt hozott. Már korábban is rebesgették, de senki sem akart elhinni, most azonban bizonyossá vált, főleg, mert Nikos bácsi, akit a falu bölcsének tartottak, váltig állította, hogy így lesz. Nikos bácsi oszlopos tagja volt a munkásmozgalomnak, parancsnokként szolgált az ellenállásban a világháború alatt, nem volt kérdés, hogy az első között el kell jönnie, mikor hatalomra kerültek azok. Még visszajövök, üvöltötte hátra, amikor átlépte a határt, és biztosan komolyan is gondolta. Ötven éves volt, egyidős a századdal, és teljesen új életet kellett kezdenie egy számára vadidegen országban. Jönnek, mondta halkan Nikos bácsi, miután leszállt a buszról, otthon megebédelt, aztán elment a tanácsházára, ahol már izgatottan várta a tömeg. Tényleg jönnek, ismételte meg a hitetlen arcol láttán. Egyedül Papadopoulos Stavros vakarta a fejét és közben nagyokat hümmögött,de ezen senki nem csodálkozott, ő arról volt ismert, hogy mindent megkérdőjelezett, amolyan igazi kekeckedőként tartották számon, egyesek szerint a görögök csak azért küldték közéjük, hogy vitát szítson. No meg információkat küldjön haza a titkosszolgálatnak. Mégis megtűrték a többiek, mert úgy voltak vele, jobb hamis hírekkel tömni a besúgót, jóllakik vele a gazda és legalább békén hagyják őket azok. És ki jön végül?, vetette fel Marios, a helyi futballcsapat edzője, aki még otthon évekig játszott a PAOK ifiben. A Pana? Az AEK? Nem, felelte kurtán Nikos bácsi, másként alakultak a dolgok. Ugye megmondtam, éledt fel hirtelen Papadopoulos Stavros, tudtam, hogy megint ez lesz, csak hitegetnek minket! Nem úgy van az, Stav!, teremtette le egy rosszalló pillantás mellett Nikos bácsi az újfent tamáskodó hentest. Miért kell folyton áskálódnod? Elégedetlenek veled Athénben? Eredj, szedd a lábad, nincs itt semmi keresnivalód! Stavros megszégyenülten ódalgott ki az ajtón, de a foga között azért még odasziszegte a küszöbről, vigyázzon magára Nikos bácsi, nagyon vigyázzon magára! Amikor végre kiment, az öreg megköszörülte a torkát, körbenézett, mindenkivel kereste a szemkontaktust, senkit sem hagyott ki, tartott még egy kis hatásszünetet, aztán végül megszólalt. Apollon Limassol. Mindkét meccsét Magyarországon játssza az ETO-val, először Győrben, négy nappal később pedig Fehérváron. Jön velük három fiú. Ki adna nekik szállást? Jóravaló srácok, az egyikük a nagybátyám unokája, bizonyos Onisiforos Dautakis.

*

1967. szeptember 20.

Kupagyőztesek Európa Kupája, 1. forduló 1. mérkőzés

Győri Vasas ETO – Apollon Limassol 5-0 (2-0)

10.000 néző; vezette: Schiller (osztrák)

ETO: Tóth – Keglovich, Orbán, Izsáki – Nell, Kiss – Stolcz, Varsányi, Győrfi, Somogyi, Szaló. Edző: Szusza Ferenc

Apollon: Evagoras – Polykarpou, Georgiou, Gavalas – Themistokleous, Karazis – Antinou, Krystallis, K. Vasiliadis, G. Vasiliadis, Konstantimou. Edző: Panikos Krystallis

Gólok: 19’ Nell 1-0, 25’ Győrfi 2-0, 47’ Varsányi 3-0, 80’ Szaló 4-0, 82’ Szaló 5-0

*

„Sokszor nehéz megérteni a közönség lélektanát. Öt gólt lőttek a csatárok és sokan mégis elégedetlenkedtek. Ennyi sikerült. Legyünk elégedettek. Nincs nagy formában a csapat. Csak annyit adott ki magából, amennyit kellett.” – mondta Szusza Ferenc edző a meccs után.

„Végeredményben a Győr félgőzzel, könnyed játékkal az első 90 percben máris behozhatatlan előnyt szerzett a szombati, székesfehérvári visszavágóra.” – összegzett lakonikusan a Népsport.

Fehérváron aztán csak 4-0-ra nyert az ETO, és bizony elégedetlenek voltak a nézők a „halovány” játék miatt. Nem is csoda, hiszen szokva voltak a minőségi futballhoz: a helyi Székesfehérvári VT Vasas jó úton haladt, hogy történetében először feljusson az NB I-be.

*A nyitókép a székesfehérvári visszavágón készült.