Nem véneknek való vidék

pölö

ne bántsd a bácsit! (fotó: Népsport)

Szegény nagyanyám riadtan pislogott, miközben én hangosan üvöltöttem, hogy gól! Szeretett volna már aludni, mert ő tényleg a tyúkokkal feküdt, szóval neki a negyed kilenc meglehetősen későn volt, még akkor is, ha éppen csak lement a nap. Nekem ötkor kelnem kell, kisfiam, szólt hozzám szelíden, és a szemében annyira ott volt a kétségbeesés, hogy már majdnem elszégyelltem magam. Hagyjad már azt a gyereket, mordult rá nagyapám, aki egy rozzant karosszékben ült, és most nem akaródzott neki segíteni, pedig sokszor a legváratlanabb helyzetekben támogatta meg nagyanyámat. Nincs minden nap vébédöntő! Nagyanyám óvatosan az oldalára fordult, kicsit feljebb húzta a takarót és nem szólt egy szót se. Gólt rúgott a Rossi, mama!, igyekeztem megnyugtatni a tizenegy évesek minden határozottságával, miközben nagyapámra pislantottam, de ő nem viszonozta a mosolyomat. Most akkor mi történt?, bizonytalanodtam el egy másodperc alatt és inkább figyeltem a képernyőn az egymást ölelgető focistákat. Az ágy éppen a nagyszoba közepén állt, ha tévét néztünk, nem volt olyan pont abban a szűk helységben, ahonnan úgy lehetett figyelni a műsort, hogy ne zavarta volna a kilátást a ráhalmozott dunyha. Most meg még nagyanyám is benne feküdt, így aztán bár apró teremtés volt, a teste csak rontott a helyzeten. Hallottuk, hogy csendesen szuszog, aztán mintha rövideket horkantott is volna, mire nagybátyámmal halkan röhögni kezdtünk, de gyorsan abbahagytuk, mikor nagyapám éles hangon megköszörülte a torkát. Alszik, maradjatok már! Ám ekkor Scirea és Rossi kezdett cicázni a tizenhatoson belül, majd hirtelen felbukkant Tardelli, és lendületből laposan a kapuba ágyúzott. Felugrottam, lendült a kezem, de nem kiáltottam. A levegő beszorult valahol a tüdőm és a torkom közé, a mellkasom kitágult és szinte fájt, de nem mertem kiengedni a hangomat. Hirtelen az a kacsa jutott eszembe, amelyik egész nap beszorítva, mozdulatlanul hápogott egy kicsi ketrecben és várta, hogy nagyanyám naponta háromszor megtömje, reggel, délben és késő délután. Ha most felébred a mama, akkor biztos elalszik hajnalban és nem ad enni a kacsának. Éhes lesz szegény, gondoltam, és szó nélkül visszahuppantam a stokedlire, arra is vigyázva, hogy nehogy nyikorogni kezdjen. Jó lesz az fiam, suttogta nagyapám, de vigyázz, mert lesz még gól, tette hozzá. Tudtam, hogy igaza lesz, ezért aztán le sem vettem a szemem a tévéről.

*

Az olasz válogatott az NSZK elleni döntőben öt olyan Juventus játékossal (Zoff, Cabrini, Gentile, Scirea, Tardelli) állt fel, akik három évvel korábban játszottak az ETO-val megvívott kupameccsen. Az ő átlagéletkoruk 29,6 év volt 1982-ben. Az utolsó előtti percben, mintegy jutalomjátékként pályára lépett még a 33 éves Causio, aki a kiesésünket jelentő gólt szerezte ’79-ben, igaz, ő már akkor az Udineset képviselte. A torna nagyon nehézkesen indult az olaszok számára, amit sokan azzal magyaráztak, hogy túlságosan idős a csapat. Aztán az argentinok legyőzése után valami megváltozott, és az öreg játékosok úgy fickándoztak a pályán, mintha legalábbis tíz évvel fiatalabbak lennének. A döntő, különösen a második félidő pedig maga volt a megtestesült örömfoci.

*

1979. október 3.

Kupagyőztesek Európa Kupája, 1. forduló, visszavágó mérkőzés

Rába ETO – Juventus 2-1 (2-0)

22.000 néző, vezette: Muro (spanyol)

ETO: Palla – Csonka, Pozsgai, Pásztor, Magyar – Hannich, Onhausz, Póczik – Szabó (79’ Jugovits), Glázer (66’ Mile), Pölöskei. Edző: Kovács Imre

Juventus: Zoff – Scirea – Cuccureddu (77’ Cabrini), Brio, Furino, Gentile – Tardelli, Bettega, Tavola (46’ Prandelli) – Causio, Fanna. Edző: Giovanni Trappatoni

Gólok: 6’ Furino (öngól) 1-0, 23’ Póczik 2-0, 52’ Causio 2-1

Kiállítás: 48’ Pozsgai

*

„Tudom, sokan hitetlenkedve fogadták előzetes megállapításomat, azt, hogy behozzuk a Juventus előnyét és továbbjutunk. Pedig ez nem amolyan lelki előkészítésnek számított, nem pusztán a »kötelező« edzői optimizmusból táplálkozott. Én az ellenfél játékának ismeretében mondtam mindezt, látván nem egy Juventus-mérkőzést, s joggal vontam le a szakmai következtetést, miszerint ez az együttes már nem a régi, megöregedett, lelassult, elkényelmesedett. Lelkes odaadó játékkal a mi csapatunk is képes legyőzni. És én bíztam az enyéimben, hogy átérzik a feladatot, a nagy lehetőséget, hogy igenis van bennük ambíció, tettvágy, hogy akarnak tenni, meg akarják mutatni, ők is érnek valamit.(…) Amikor kétgólos előnnyel kiment a csapat a második félidőre, mondtam a gyúrónknak: ha most én is beállhatnék, akkor továbbjutnánk. mert tudnám, mit kell csinálni. Sajnos, az elmondott szavak kevésnek bizonyultak…” [Kovács Imre]

„Ezt a játékot mielőbb el kell felejteni!” [Giovanni Trapattoni]

Az ETO kiverése után a Juventus előbb a bolgár Beroe Stara Zagorát (0-1, 3-0), aztán a jugoszláv NK Rijekát (0-0, 2-0) búcsúztatta. Az elődöntőben az Arsenallal találkozott és az első meccsen igen bíztató 1-1-et ért el Londonban. A visszavágón egész a 88. percig a torinói csapatnak állt a zászló, de ekkor jött a hidegzuhany és Vaessen góljával nyert és a döntőbe jutott az Arsenal.

 

Kategória: mérkőzés, történelem
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.