kicsi a rakás (fourfourtwo.hu)

Egyszer régen, nagyon régen, amikor a csehszlovákok éppen elterelték a Dunát, olyan idők jártak mifelénk, hogy egy álmos kisvárosnak is lehetett NB I-es futballcsapata, és ezért nem utálta őket az égegyadta világon senki. Hogyan lehetett ez? Nagyon egyszerű: csak fociztak szépen, sokszor győztek és ezért kerültek oda. Sok víz lefolyt azóta már azon a bizonyos Dunán, ráadásul úgy, hogy közben mosta az álmos kisváros partját is szépen, talán túlzásba is vitte egy kissé a mosást, mert majdnem elvitte magával azt a futballcsapatot is a messzeségbe. De hova is? Angliába? A Marshall-szigetekre? Esetleg a pokol legmélyebb bugyrába? Mik vogymuk? Por, isa es homu vogymuk. John P. Marshall vogymuk. De vissza a Dunához, és persze a csehszlovákokhoz, akik már tényleg nincsenek, varázsló nép ők, mert úgy tűntek el, hogy igazából sosem voltak, de álljunk csak meg egy szóra! Mi van akkor, ha ők voltak a valóság és a csehek meg a szlovákok a kitaláció? Karel Gott a legnagyobb király! Lala, Liba, Růžička, mindenki megy a búsba! Éjáóóó! Három a magyar igazság! V4 helyett V3-at! Terelték el a folyót a csehszlovákok Dunacsúnynál, nézték, ahogy hömpölyög a víz, azt hitték, hogy az övék, mert nem olvasták Petrovics Sándort, aki persze nem volt csehszlovák, hogy a víz az úr. Örvendhettek is nagyon, mert az olmützi Szigma csúnyán kiporolta a konstantinápolyi Fenerbahcsét, miközben az álmos kisváros szürke, de szorgos csapata nagy kalandra készült, ment Lisszabonba, ment a Fénybe, a stadionba szerencsét próbálni, mert akkor már szerencse kellett ahhoz, amihez korábban a tudás is elégségesnek bizonyult. No etz így persze túlzás, mert nézzünk csak a táblára. Nem féltek ők semmitől, még akkor sem, ha nem sokkal előtte csúnyán elbuktak a Videoton-Walthammal szemben, no de az csak botlás volt, hiszen a Groningen. Ugye. Idősebb Szedlacsek István pontosan öt hónappal korábban a dorogi Fény Presszóban mesélte nagy lelkesedéssel, hogy miként fűzte be az ő szeretett kisfia, igen, így mondta, hogy kisfia, pedig már elmúlt huszonöt a Pista, szóval hogyan fűzte be a Pista a nánási Szemánt, a Miske-Bocskai derbin. Most meg?

álmaimban a párizsi út visszainteget (fotó: erdo-mezo.hu)

Pista az Estadio da Luzban várja a szovjet Jurant. Kevés sikerrel, mert Juran gyors mint a villám, pár éve éppen jókor autózott Pripjaty felé, félúton és neki nem egy új fej nőtt a régi mellé, hanem kétszer olyan gyorsan tudott futni, mint korábban. Szombaton még 11.02 fölött ment neki a száz, a vasárnapi edzésen már 9.98-cal repesztett. A luhanszki Carl Lewis. Juran, Juran te mindenem, 1-0 oda és hol van még a vége? Paulo Sousa nem tud leállni. Rui Koszta versus János Koszta.

Nekik mégis szép emlék.

*

Mindenkinek van egy álma. Nekem több is. Az egyikben az ETO újra tényező Európában, pontosan úgy, mint hatvan éve. Rendszeresen csoportkörös vagy az EL-ben, vagy a BL-ben. A stadiont rendre megtölti a tömeg, amikor a kontinens élcsapatai jönnek hozzánk és bizony a fiúk nem csak epizodistái, hanem sokszor főszereplői is a mérkőzéseknek. Hol van már a nyolc hazai játékossal felálló Szlávia Prága varázsa, amikor az ETO csupa magyarral, sőt mi több, túlnyomórészt Győr megyei fiatallal veri a Juventust meg a PSG-t. Zámoly, Újfalu, Szemere, Újbarát, Ság. Hallasátok a hangotokat! Pannonhalma, Kunsziget, Ikrény, Bőny. Veletek vagyunk! De a csúcsot sosem valamelyik Top5-ös klubbal megvívott derbi jelenti. A legnagyobb érdeklődés még mindig a Benfica elleni csatákat övezi. Nem véletlen. A ’65-ös emlék kitörölhetetlen és örök. ETO-Benfica. A minden.

Nekünk lesz szép jövő?

*

1992. október 21.

UEFA Kupa, 2. forduló, első mérkőzés

SL Benfica – Vác FC-Samsung 5-1 (1-0)

15.000 néző; vezette: Wójcik (lengyel)

Benfica: Silvino – Hélder, William, Schwarz – José Carlos, Paulo Sousa, Isaías, Veloso – Vítor Paneira (80’ Rui Costa), Yuran (74’ Mostovoy), Pacheco. Edző: Tomislav Ivić

Vác: Koszta – Bereczki, Nagy, Hahn, Aranyos – Kriska (81’ Schwarcz), Horváth, Simon, Szedlacsek – Répási, Romanek (60’ Nyilas). Edző: Csank János

Gólok: 42’ Yuran 1-0, 55’ Isaías 2-0, 58’ William (11-es) 3-0, 79’ Pacheco (11-es) 4-0, 82’ Szedlacsek 4-1, 85’ Pacheco 5-1

*

Júliusban egy lyukas petákot nem adtam volna, hogy ebben a szezonban vagy valamikor a közeljövőben a Váccal bajnoki meccset fogunk játszani. Aztán megtörtént a csoda, a váci klub megmenekült, gyorsan vett huszoniksz futballistát és mégiscsak elindult a ligában. Pofozógépnek. Azért nem egészen azt a szerepet viszik, mint tavaly a megyeiben a SFAC és a Fertőszentmiklós, nem kapnak meccsenként minimum egy nyolcast, de jó eséllyel már most oda pozícionálták magukat, ahol állnak majd hónapok múlva, valamikor júniusban.  Hálátlan dolog, igazi mazochistáknak való. Talán csak egy kevésbé felemelő érzés van – ellenük pályára lépni. Mert mi történhet? Nyersz. És akkor mi van? Remizel vagy veszítesz. Micsoda égés!

Most mi jövünk a sorban. Három pont. És pont.

Nem tiszteletlenségből, de legyen elég ennyi.

sima ötös