Ujjé Kiskúton nagyszerű, ujjé Kiskúton jó!

siker, pénz, csillogás (fotó: allevents.in)

A koripálya előtti zöld placcon javában tartott a móka, amikor megérkeztünk, ráadásul a fű már régen elvesztette zöld jellegét. Bevallom, utoljára talán húsz éve jártam vurstliban, apámnak volt az az agylövése, hogy minden búcsúkor hazament Mihályiba, megmutatta magát a falunak, ami annyit tett, hogy a vasárnapi ebéd elfogyasztása után kényelmesen besétáltunk a kocsma előtti téren felállított átmeneti vigalmi negyedbe, ott ő tisztelettudóan lejattolt mindenkivel, aki ráköszönt, az idő múlásával szerencsére egyre kevesebben ismerték meg, udvariasan elhárította a kocsmai meghívásokat azzal, hogy még vezet, mi meg az öcsémmel kikönyörögtük, hogy próbálkozhassunk párat a céllövöldében. Barni már akkor is alternatív módon értelmezte a lövészet célját, mert nem a pálcikákat igyekezett eltalálni, hanem inkább magukat az ajándéktárgyakat, azok közül is leginkább a tükrös mézeskalácsok kamu üvegeit, ami annyira azért nem tetszett az árusnak, aki már attól is dobott egy hátast, hogy nekünk megengedje az egész bohóckodást. Én tíz múltam, Barni meg alig töltötte be a nyolcat. El van állítva az irányzék, állt bele a vitába apám, mikor morogni kezdett a tulaj, én Sopronban voltam katona, és többször is megnyertem a lövészetet a században, emelte a tétet, tudom, hogy miről beszélek. Mi bőszen bólogattunk, és semmiért sem árultuk volna el a sztoriban rejlő csavart, miszerint fater volt az írnok, így neki csak be kellett vésni a saját találatait a jegyzőkönyvbe. Azért becsúszott néhány kilences, meg érintő nyolcas. Jól van na, dünnyögte a rábaközi Rambó, mert tudta ám ő nagyon jól, hogy sáros, csak tetszik tudni, milyenek ezek a kölykök. No persze nem a maga gyerekeiről beszélek, Még egy kör srácok? Miért is ne, vágta rá gondolkodás nélkül Barni, és fél szemmel már kereste is a következő áldozatát, ami a felső sorban húzódott meg szerényen, a szív alakú, vagy éppen pompás popsit formázó tükör alá cizellált betűkkel írta rá az ismeretlen mester, hogy azt mondja: A szerelem sötét verem, beleestem, mégsem bánom, sej! Három pálcikás volt, de ne mondja nekem senki, hogy ez az egész giccsparádé végtére nem azzal a szándékkal született, hogy valaki végre a közepébe durrantson? Az más kérdés, hogy tényleg elkalapálta cseppet mutatványos barátunk a puskacsövet, így csak a sej felirat kapott hatalmas találatot, és azzal a lendülettel le is esett a műalkotás alsó fele a porba. Jó volt verébnek lenni a mihályi búcsúban, jutott szépen a mézeskalácsos morzsákból.

A közben eltelt hosszú évek arra tanítottak meg, hogy a fegyvert inkább kerülni kell. Nem véletlenül igyekeztem kibújni a honvédség egyre erőtlenebb ölelő karjából, a franc se vágyott arra, hogy puskát fogjak a kezembe. A dodzsem az más! A dodzsem olyan, mint a szex, kijön közben belőled az igazi éned. Számtalanszor hazudtam magamnak, hogy én csak azért ülök be a piros tizennyolcas verdába, hogy bebizonyítsam, lehet ezt intelligensen is csinálni, de mindig csúfos kudarcot vallottam, a misszióm addig tartott, amíg szembe nem jött velem teljes sebességgel egy hatéves gonosz kis törpe, aki még nem olvasta ugyan Stephen Kinget, de már úgy viselkedett, mint valamelyik abszolút negatív figura valamelyik könyvéből, aki a regényben persze roppant fájdalmas halált halt, de itt az életben nem tudsz mit tenni vele azon kívül, hogy üldözőbe veszed, aztán hátulról olyan erővel trafálsz bele, hogy kirepül a kisköcsög a picsába, még szikrázik is a béna fémkeretes szemüvege a fene nagy elektromosságtól, és ha jön apu fenyegetőzve, csak mutatod neki a gázpedált, hogy az tuti beragadt, de ha gondolja, szívesen befizeted Norbikát még egy körre, miután ellátta őt az elsősegélyes néni.

jól vagyok, nem panaszkodom (fotó: blikk.hu)

Ez az egész bulika, amit Kiskúton kiengedtek a palackból, aztán az istennek sem tudtak visszatuszkolni a helyére, azért kapott sajátos gellert, mert a stadionban közben ünnepre készült a magyar futball társadalom, hogy ilyen patetikusan szóljak, ami nyilvánvaló hazugság volt, hiszen maximum az Újpestért és a Haladásért élő és haló törpe minoritást mozgatta meg a performansz. Az egészséges lelkületű futballdrukkert mélységesen hidegen hagyta a tény, miszerint a világban méltán ismert és csodált stadionunk ad helyszínt az aktuális kupadöntőnek. Bennem is csak azért pislákolt az érdeklődés gyér tüze, mert Balázs rávett, hogy menjek ki vele, és lehetőség szerint szorítsak a vasi harcosoknak, a Perint-menti héroszoknak, azoknak, akiknek az élete a folyamatos szívás, a liftezés a különböző osztályok között, akiknek folyamatosan azzal a traumával kell feküdniük és kelniük, hogy még a saját városukban is volt valaha olyan klub, ami évtizedekkel korábban megmutathatta magát az élvonalban, mint a Halika, igaz, hogy most már azok sehol sincsenek, de az emlékkönyvek kegyetlenül megőriznek minden adatot, szóval tegyek már egy hatalmas szívességet. Sok mindenre képes vagyok, de erre a remek ajánlatra azért nemet kellett mondanom, és csak annyit ígértem, hogy jó, legyen, nem ragaszkodom a semleges szektorhoz, de a farkam tűzben égjen, ha egyszer is azt üvöltöm a májusi késő délutánban, hogy hajrá Haladás! Az egymás közötti kommunikációban esetleg több zsét használok az esek helyett, de ezt is csak azért, mert tisztelem Szentes Lázárt, aki valamilyen fatális félreértés következtében eligazolt Szombathelyre trénernek.

Felülünk még az óriáskerékre vagy megiszunk inkább egy sört, tettem fel az álnaív kérdést, bár egy kicsit meg is ijedtem közben, hátha a hatalmas kulturális sokk hatására, amit a hangszórókból üvöltő igényes mulatós zene válthat ki a gyengébb idegzetűekből, esetleg mégis a rossz választ jelző gombot nyomja meg Balázs fejében, de felesleges volt az aggodalmam. Legyen inkább két sör, emelte a tétet drága barátom, amire csak a tartom, és emelem egy unikummal tréfásan hangzó, de véresen komoly riposzttal vágtam vissza. Touche! A tüskét gyorsan megoldottuk valamelyik sátras kimérésben, mert azt biztosan nem adnak a stadionban és hamarást utána küldtünk egy szépen habzó sopronit is, majd indultunk megtámadni a bejáratot, hogy a bemelegítés első percétől élvezhessük a varázst. Az eredményjelző felöli kanyarba szólt a tikett, eszembe is jutott, hogy kábé innen láttam Hannich és Preszeller bombáit a MU ellen, de ezzel nem akartam tovább frusztrálni az egyébként is kisebbségi komplexussal küzdő szurkereket, akiknek inkább van meg a Büki TK, mint az UEFA bármelyik nemzetközi versenysorozata, és még azt is belevettem, hogy Vasban is fogható az ORF. Ráadásul annyi kedvességet és szeretet már régen kaptam, mint ott és akkor és ehhez tényleg nem kellett mást csinálnom, mint velük együtt létezni az U szektorban. Ide mázskor izs eljövünk, vetette oda az egyik atyafi. Habzsi-dőzsi, feleltem neki, és ebben a bántás legkisebb szándéka sem volt.

ezek már a spájzban vannak (fotó: magyarfutball.hu)

A százhuszadik perc mélységesen beleégett az agyamba. Mellettem mindenki azon túráztatta magát, hogy kik rúgják a tizenegyeseket, én meg majd bepisáltam, mert a kisszünetben nem mentem ki budiba. A brazilok meg a Halmosi, ez volt a konszenzus, ha jól vettem ki abban a fél másodpercben, amikor éppen nyugalmi állapotba került a hólyagom. Faszt, dörrent bele valaki a közmegegyezésbe, a Somának rúgnia kell. No ezen jól elvitatkoztak volna, ha ekkor a sarokban nem passzolnakLeandro Marcolino Pedroso de Almeidához, aki vélhetően orientációs anomáliába került, amit szépen úgy fejeznék ki, hogy fingja se volt egyszerre, hogy hol is van, szerintem azt hitte, hogy a Dózsa kapuvonalánál, ezért aztán szépen elkezdte azt a hülye játékot, amit mindenki megcsinál legalább egyszer az életében, húzogatni kezdett a szögletzászlónál, de megismétlem, ezt jó okkal nem javasolja a szakirodalom a saját térfélen, szóval Leo csinálta a brazilt, de akkor még nem volt olyan híres, nem érte el a magyar válogatott nívóját, így aztán labdavesztés lett a vége, a gaz ellenfél meg különösebb teketória nélkül betekerte középre, ahol Vágner Róbert köszönte szépen és bebaszta. A lila majmok a túlsó végen erre szupererővel vértezték fel magukat, átugrottak kerítést, rendőrt, vizes árkot, és már benn is voltak a szent gyepen, ami ugye kifejezetten tilos, félmeztelenül meg egyenesen gusztustalan, Ábrahám sporttárs nem is tehetett egyebet, mint fújt hamar hármat harci sípjába és besprintelt az öltözőbe. Arra lettem figyelmes, hogy körülöttem mindenki sír, sőt zsír, felnőtt emberek, gyerekek, terhes anyák, és teher nélküli apák, sír Kőszeg, sír Gencsapáti, sít Velem, pontosabban nélkülem, jómagam meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezek tényleg balfaszok.

*

Magyar Kupa, döntő

2002. május 1.

s.Oliver-Haladás – Újpest FC 1-2 (0-1, 1-1, 1-1)

Győr, 10.000 néző, vezette: Ábrahám

Haladás: Takács – Kaj, Flavio Pim (67’ Japa), Szekér – Somfalvi, Némethy (46’ Juhász), Leandro, Selymes – Fred (55’ Filipović), Alex, Halmosi. Edző: Szentes Lázár

Újpest: Posza – Kunzo, Tamási, Kozel, Lőw – Szélesi, Erős, Slončík (68’ Pojaković), Korolovszky – Tokody (99’ Móri), Vaner. Edző: Glázer Róbert

Gólok: 26’ Vagner 0-1, 74′ Halmosi 1-1, 120’ Vagner 1-2

*

Utolsó forduló. Hab a tortán. Haladás. Pár éve a nyúli katlanban láttam ezt a jobb sorsra érdemes csapatot, amikor véres verejtékkel búcsúztatták a hazaiakat. Akkor is ott volt Rózsa kapuban, igaz gyorsan összeszedett valamilyen lehetetlen sérülést, ami után hónapokra kidőlt, de hol van már Ugrai, aki akkora sztár volt, hogy csak a hatvanadik percben állt be, Gosztonyit váltotta, ellazázott egy-két ziccert, aztán beverte a harmadik Hali-gólt, amivel végleg eldőlt a csata, hol van már Devecseri, aki eladta a lelkét az ördögnek és mostanában Zalaegerszegen játszik? Illés Béla ellenben már a kezdésre befutott, megnyitották előtte a sorompót a helyi rendezők, így szinte a pálya széléig suhanhatott egy hatalmas fehér luxusautóval. A tao gyerekcipőben járt, de Béla már akkor is tudott élni.

És most, jó négy és fél év után újra egy ligában játszunk, és a Béla még mindig tényező, pedig hát elátkozták őt számosan arrafelé. Ha a szavak ölni tudnának, egy élő legendával kevesebb lenne Szombathelyen, de ami késik, nem múlik. Tizennyolcadik a Hali, ami rettenet, ha a Mikulás tréfás kedvében lenn, és most húzná meg a vonalat, immár a nyugati csoport várná tárt karokkal a zöldeket a harmadik ligában. Alvó oroszlánok? Ki tudja? Én azért óvatos duhaj vagyok, megelégednék egy biztos 2-0-val ide.

Az U szektor ma már történelem, és talán Balázs sem jár már Haladás-meccsekre, legalábbis nem beszél róla.

Minden a helyére került és így van ez jól.

utolsó randi

Kategória: felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.