talpam alatt fütyül a szél (fotó: saját)

Az anyám egészen különleges asszony. Az egyik legnagyobb varázsa a mindenkor kiszámítható kiszámíthatatlanságában rejlik, ami képzavarnak tűnik, de a hosszú évek tapasztalása újabb és újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy létezik ez a képlet, legalábbis nála biztosan. Elég átlagos és unalmas kisgyerek voltam, aki a nyolc év alatt csak kétszer kapott egyest az iskolában. Igazságtalan volt mindegyik, különösen az, amit gyakorlati foglalkozáson szereztem, mert nem tudtam megtanulni azt a kurva pelenkaöltést. Sokan mondják, korunk rákfenéje, hogy lassan eltűnnek a klasszikus nemi szerepek, de akkor mit mondjak én, akit kvázi azért büntettek tízévesen ’81-ben, mert nem tudtam rendesen varrni. Ezek után tiszta csoda, hogy eszmélésem után nem sodródtam a szélsőjobb legszélére, és nem jártam a Pride-ra Molotov-koktéllal felszerelkezve, vagy a másik végletként, mondhatni lázadásként nem lettem meleg.

Visszatérve a hősidőkre, futószalagon szállítottam a jó jegyeket, amiért kaptam persze buksi simogatást, meg azt, hogy csak így tovább kisfiam, de ezzel le is tudtuk a kötelező köröket. Egy szülő, különös tekintettel, ha az a szülő egy tigrisgénekkel megáldott vagy megvert anya, természetesen szeretne nevelni, használni a másoktól ellesett, a fejlődést segítő faszányos technikákat, de mit tegyen akkor, ha a gyerek az istennek sem akar senkit megütni, mindig köszön a szomszéd néninek, nem puffog, ha vasárnap reggel az orra alá dugják a porszívót, szívesen elsétál a boltba tejért, és még akkor sincs egy rossz szava, ha a család minden hétvégén felül a 10-es buszra, hogy utána sétáljon egy kicsit a belvárosban és nézegesse a béna kirakatokat, aminek persze az égvilágon semmi értelme.

És ekkor jön a meglepetés ereje.

– Mi volt a suliban?

– Semmi különös, kaptam egy ötöst környezetből. A csigából feleltem.

– Miért a csigából?

– Az volt az anyag.

– Ezt a hülyeséget… Mi nem is tanultunk a csigáról. Sőt! Semmilyen csúszómászóról.

– Legközelebb a kagyló jön majd.

– Hogy is állsz környezetből?

– Van négy ötösöm, meg egy négyesem.

– Miii? Nééégyes??? Nem is mondtad!

– De igen.

– Biztos apádnak.

– Neki is, meg neked is. Amikor azt is, hogy bejutottam a megyei nyelvtan versenyre.

– Nem emlékszem.

– Múlt kedden…

– Meglesz a kitűnő az év végén?

– Igen.

– Akkor jó. Még hogy a csiga… Megírtad a leckédet holnapra?

– Már régen.

– Szerencséd.

hétágra süt (fotó: saját)

Mostanság csak ritkán kapok jegyeket, a céges teljesítmény-értékelő beszélgetésem részleteivel meg nem terhelem anyámat, mert nehéz lenne elmagyarázni, miért kaptam a végén csak 3,6-ot, ha 5-öt is lehetett volna. Elméletileg. Másfél hete nem hívsz, mondja két nappal azután, hogy felugrottam hozzá.

Aha.

*

Bő két órával a kezdés előtt kaptam a hírt, hogy Boért már igazából kirúgták, csak az időzítés a kérdés. Vannak ugyanis zavaró tényezők, mint például a mocskos anyagiak, meg ugye megvertük az MTK-t, mégis hogyan nézne ki, ha ilyen eredmény után következne a bejelentés? Érdekes szitu, hiszen nyilvánvaló, ha hozzám eljutott az infó, akkor az a csapat előtt sem lehet titok. Játszani meg köll.

Nem tudom nem úgy nézni a meccset. Messze van a kispad, az arcjáték nem kivehető, de a testbeszéd mintha árulkodna. A mester mintha többször ülne le a padra, nincs annyira rohangálás a zónában, mintha kevesebb lenne a gesztikuláció is. Legalábbis az elején, mert jó negyedóra után helyreáll a világ rendje, beindul az üzemszerű működés. A mi csapatunk nem mutat mást mint mostanában, megy a gyurmázás, amiben kellemes partner a Haladás, hamar átjön, hogy miért vannak kieső helyen.

A nézőtéren ellenben nagyobb az élet. A magyarfutball mint definíció keretein belül értelmezhető az a megállapítás, hogy tömegek érkeztek Szombathelyről, vannak drapik, szurkolás-szerű hörgések törik meg a csendet, végre lehet a másikat anyázni, az összejövetel egy szűk szubkultúra számára biztosan elérte a célját. Egy kicsit a régi világ mókás hangulatát idézi, amikor a vendégek ’Mindenki szombathelyi!’című opuszára a hangos ’Hahaha! Hahaha!’ a válasz, és nem egy nyers kurvaanyázás. Aztán ennek is vége, mert olyan kilátástalan a pályán folyó lábilabdázás, hogy mindenki szépen elernyed. Vagy éppenséggel megfagy, mert a csípős hideg szépen lassan belopja magát a stadionba.

A félidő második felére átadjuk a teret a vasiaknak, amit ők köszönnek szépen, passzolgatnak csendesen, különösebb átütőerő nélkül. Utóbb olvastam a szombathelyi tréner értékelését a meccsről, komoly erőt merített ebből a tizenkilenc percből, de el kell szomorítanom, barátom, te valamit nagyon félreértettél a futball lényegéből. Azért legyünk igazságosak, volt egy helyzetük is, amit Horváth Tomi szépen tenyerelt a kapufára, de kábé ennyi. Aztán kissé felpörgünk, ami egy majdnem gólt, majd a szünet előtt egy igazi találatot eredményez. Utána kis Kovács olyat sprintel a padig, mintha minimum megnyertük volna a BL-t. Árulkodó a jelenet.

A fordulást követően alig van változás, mi nem erőltetjük meg magunkat, ők meg képtelenek újítani, így aztán valahol logikus, hogy egyszerre csak ott a második. Míves darab, szép beadás, amit precíz perdítés követ, és milyen meglepő, ismét fergeteges ünneplést mutat be a csapat a stábbal. Láthatóan komoly stressz szabadul fel, emberek egymás nyakában, megy a fieszta. Ha az első gól után egy kontinentális kupának örültek a srácok, ez a dugó már szinte a világbajnoki győzelemmel ér fel. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogyha nem is Ryan közlegény, de minimum Boér Gábor megmentése a misszió célja.

A spori láthatóan nincs beavatva, könnyű szívvel fúj be egy tizit, amit könyörtelenül bevág Novák, ezzel ismét éles lehet a derbi. A Hali tábor fel is éled téli álmából, rázzák a kerítést veszettül, de szerencsére azért nem adnak bónuszgólt. A végén még egy kis feszkó, de komolyan nem volt veszélyben a siker.

*

Hazafelé azon agyalok, vajon miként oldja fel ezt a helyzetet a tulaj és a menedzsment, van-e olyan opció, hogy innentől kezdve száz százalékot csinál a csapat és díszmenetben masírozik az NB I-be Boérral, miközben a közönség őszinte ámulatára megnyeri a Magyar Kupát is. Mert olyan a világon nincs, hogy egy hosszú szar széria után akkor vágjanak ki valakit, ha egymás után behúz két bajnokit, amiből az egyik a listavezető és hochfavorit MTK több hónapos sikerszériájának megtörése, a másik meg egy klasszikus derbi abszolválása.

Azt mondják, hogy a világtörténelem legnagyobb eseményeinek alakulása mögött nem heroikus dolgokat kell keresni, hanem nagyon is hétköznapi sztorikat. A csata nem azért dőlt el, mert a győztes sereg vezére zseniális tervet eszelt ki, amit a katonák meg is valósítottak, hanem az ellenfél elöljárója elment tíz percre vécére, mert rájött a hasmars és ennyi idő elég volt a végzetes csapás bevitelére. A béke nem azért hiúsult meg, mert a hosszas tárgyalások végül nem vezettek eredményre, hanem azért, mert X király közben a színfalak mögött félrekefélt Y király feleségével, ami sajnálatos módon kiderült.

határokon átívelő (fotó: saját)

Peter Lim a Valencia CF tulaja egy Mallorca ellen behúzott La Liga meccs után, két nappal a Barcelona elleni rangadó előtt szerződést bontott Marcelinoval. Azóta sincs egyértelmű magyarázat a miértre, de a legvalószínűbb szcenárió, hogy a tréner valami megbocsáthatatlan dolgot mondott a szingapúri mukinak. Hivatalosan persze a tragikus bajnoki rajtra fogták az egészet, de ott legalább komoly apparátus brainstormingol és találja ki a maszlagot.

Boér nem nyert Copa del Reyt az ETO-val, és nem azért, mert nálunk aktuálisan még nincs király. Igazából maradandót sem alkotott, de azt minden bizonnyal elérte, hogy hozzá köthető az eddigi legmisztikusabb, de mindenképpen a legbénábban lemenedzselt trénerváltás. Mert az ellentmondásokkal terhelt magyarázkodás mindenben segít, de a valóság megértésében aligha. Abban a hitben azért ne ringassa senki magát, hogy a versenyszféra többi szegmenseiben másként mennek a személyzeti kérdések. Csak éppen a futballbiznisz jobban kint van a fényben, és ott könnyebben megéghet az emberfia.

Én mondom néktek, hogy nehéz az alkalmazottak élete.

Még akkor is, ha az ügyvezetői székben ülnek.

Utolsó bónuszkérdésem: hova tűnt Borbély Bálint?

*

WKW ETO – Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)

1.240 néző, vezette: Szigetvári

ETO: Horváth T. 3.5 – Kovács 3.5, Gengeliczki 3, Vári 3, Kalmár 3 – Charizopulos 2.5 (74’ Hidi 0), Borbély 3, Bagi 2.5 (67’ Vashkeba 2.5) – Szánthó 2.5, Lovrencsics 2.5, Andrić 3 (68’ Simon 2.5). Edző: Boér Gábor

Haladás: Gyurján – Habovda, Jancsó (65’ Novák), Jagodics, Németh, Bosnjak – Kiss, Holdampf – Medgyes, Gaál (82’ Eszlátyi), Tóth-Gábor (58’ Doktorics). Edző: Desits Szilárd

Gólok: 45’ Kovács 1-0, 63’ Andrić 2-0, 72’ Novák (11-es) 2-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]