lejött hozzátok (fotó: Old football pictures FB)

Amikor harminc évvel ezelőtt először elkezdtem dolgozni, tíz fillért kaptam minden egyes kézbesített expressz levélért. Ez volt az extra jövedelem. A műszak előtt izgatottan álltunk a kiosztóban, és vártuk, hogy vajon ránk mosolyog-e a szerencse? A sorköteles kiskatonák voltak a legmegbízhatóbb ügyfelek, akik számolatlanul küldték Lentiből, Ercsiből és még ki tudja honnan a szívecskékkel sűrűn megspékelt képeslapokat az itthon hagyott szerelmeiknek. Ezeknek az üzeneteknek haladéktalanul célba kellett érniük, így aztán nem spóroltak a zsoldból a srácok, és gondolkodás nélkül kértek pár plusz forintért különleges kézbesítési formát. Én meg persze jót röhögtem a kissé görcsös, de kétségtelenül szívből jövő vallomásokon, mert nem volt olyan titoktartási eskü, ami visszatartott volna attól, hogy elolvassam őket. Mentségemre szolgáljon, hogy senkinek nem meséltem el később semmit, így aztán a Magyar Posta Vállalat berkein belül maradt a titok. Ha igaz volt mindaz, ami azokba a sorokban szerepelt, akkor 1990-ban kiemelkedően sok házasság köttetett Győrben és környékén. A karácsony kiemelkedően jól termelt nekünk, újságkézbesítőknek, mert ugye a szeretet ünnepe, blablabla, és nem mindenkit engedtek haza kimaradásra. Sokszor tíz fillér került a zsebbe, és akkor arról még nem is szóltam, hogy a címzettek is rendkívül hálásak voltak, ha reggel hétkor csengetett a postás, és ezt most a legkomolyabban mondom. Az a december egyébként azért maradt még meg emlékezetemben, mert szokatlanul meleg volt napokig, így sokkal jobban el lehetett viselni, ha az ember hajnali ötkor megérkezett Kismegyer határába, a vaksötétbe. Kétszáznegyvennyolc Kisalföld szerette volna, hogy végre bekerüljön a levelesládákba, plusz sok más egyéb lap és szép kiadvány, kezdésnek például a közel egykilós, csillogó papírra nyomtatott Szovjetunió, amit a téeszirodában vártak epekedve az olvasásra szomjazó agronómusok. Karácsonyi dupla szám Gyed Morózzal, Sznyegúrocskával meg a többi természetidegen lénnyel. Boldog Karácsonyt, mondtam szinte gépiesen és már siettem is tovább a Majorok utcába, hogy eljuttassam a pontom hidász Tamás jókívánságait az adminisztrátor Tímeának és kedves családjának, no meg egy Magyar Ifjúságot az örökké fiatal nagymamának. Áldott ünnepet, vette át a képeslapot Zoli bácsi és a kezembe nyomott egy tízforintost. Hú baszki, ez négy Népsport ára, hasított belém a felismerés, amiért hálásan néztem rá, de akkor ő már a kuka tetejét emelte fel, amibe rutinos mozdulattal hajította bele az előtte szépen kettészakított karácsonyfás lapot Tamás gyöngybetűivel.

*

Amikor közel öt évvel később másodszor is elkezdtem dolgozni, még csak egy számítógép volt a hivatalban, amin csupán a WordPerfect futott az összetéveszthetetlen kék háttérrel. Szerencsére nekem nem volt dolgom vele, mert azt csak Márta, a gépíró használhatta, aki gyakorlott gyorsasággal vitte gépre a kézzel gondosan megírt határozatainkat. Nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt kirótt százezres bírságok okán megírt sírós fellebbezéseket utasítottam el szakmányban, hamar kővé dermed az ember szíve, ha az APEH-nál van állása, és ezen csak rontott az a sok misztikus történet, amivel képesek voltak egyesek kegyelmet kérni maguknak és éppen hogy elinduló vállalkozásuknak. A kutyám elrágta a pénztárgép zsinórját, aminek következtében kontakthibássá vált a készülék. Az ellenőr érkezése előtt akartam hívni a szerelőket, de akkor hirtelen rosszul lett a Buksi, életveszélyes állapotba került, döntenem kellett a két rossz közül. Ön valóban rosszul döntött, balek úr, és egyébként be van oltva az a Buksi, mert még szólni találok a társhivatalnak, szóval marad az ötven rugó. A határozatban persze nem így fogalmaztam, mert kötötte a kezemet a szabályzat, de a lényeg ugyanaz maradt. A jogkövető polgárok ellenében nem lehetek elnéző az összes csalóval, még karácsonykor sem. Az osztályvezetőnk egyébként is ritka kemény asszony volt, sokáig tartott míg meggyőztük, hogy tartsunk egy kis kötetlen összejövetelt az utolsó munkanapon az ünnepek előtt. Na jó, egyezett bele végül, sőt még abba is belement, hogy kihúzzuk egymás nevét és megajándékozzuk egymást. Én voltam a legfiatalabb a társaságban, ráadásul határozott idejű szerződésem volt, nem is hittem el, hogy véletlenül nekem jutott Klára. Megbundáztátok, szegeztem neki Jánosnak, biztosan megbundáztátok, de ő csak somolygott. Napokig jártam a várost, mire egy eldugott kis utcában, valahol a Győri kapu mögött találtam végre egy olyan apró boltot, ahol a gombfoci csapatok közül nem csak a DVTK-t és a pestieket árulták. ETO van?, kérdeztem félve, mire az eladó csak kacsintott egyet és máris kihúzta a pult alatti fiókot. A nyolcvankettest vagy a mostanit szeretné? Amikor Klára kibontotta a színes csomagolópapírba bugyolált két műanyag hengert, elkerekedett a szeme. Ez mi?, tette fel az egyébként teljesen logikus kérdést bántóan éles hangján, amit mi már megszoktunk az idők során, de újra és újra rácsodálkoztunk, amikor pár napig csendben üldögélt az irodájában, aztán egyszer csak kiszólt: Zoliiii, mire Fekete doktor már indult is az éppen aktuális aktájával. Mi a fene ez? Gombfoci, Klára. Tudom, hogy nehéz elhinni, de nagyon szexi dolog. Mikor ezeket a szavakat kiejtettem, hirtelen arra gondoltam, hiába van papírom arról, hogy augusztus végéig maradok, nem biztos, hogy megérem a januárt. Pedig olyan jól alakultak a dolgaim, nem szakadok bele a melóba, megbecsülnek és egész jól keresek, amihez ha hozzávesszük, hogy ingyen csövezek a koleszban, még inkább faszányos dolog. Kirúg vagy megöl? Csak ez a két opció van. A többiek riadtan süppedtek bele a központi tárgyaló ritka kényelmetlen foteljaiba, és igyekeztek elbújni a dohányzóasztalra állított mini fenyőfa mögé. Megtanít játszani?, törte meg végül a kínos csendet Klára és annyira nevetett, hogy majdnem megfulladt.

*

Amikor több mint negyven évvel ezelőtt karácsonyoztunk, még nem voltak okos eszközök. Ha jól emlékszem, akkor még a vonalas telefon sem pihent a tévé melletti polcon, mert azt valamikor a nyolcvanas években vezették be a panellakásunkba. Ritka rossz helye volt szegénynek, ami főleg akkor derült ki, ha mondjuk egy jó műsor közben hívták apámat valamilyen baromság miatt az üzemből. Nem volt azonban mit tenni, ha egyszer ott volt a kiállás és zsinórt is csak a posta adott, ráadásul csak szigorúan olyan hosszúságút, amit a szerelő éppen magával hozott. Nekünk például alig fél méter jutott. Szép idők voltak. A hupikék törpikék meséjét például A kis manók furulyája címmel adták a mozik, ami ma már nyilván áthallásos lenne, de legalábbis a Hustleren futna este tizenegy után a prémium csomagban. Én biztos, hogy fémépítőt kaptam ajándékba, meg egy könyvet, elvégre féléve iskolába jártam már. A nagyanyám még élt, s mivel nagyon beteg volt, anyám magunkhoz vette, a hallban vackoltuk el, pontosan ott, ahol egyébként a fa szokott állni. Nézd, mama, mit építettem? De ő csak egykedvűen figyelt, nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Apám gondterhelten ült a tévé előtt és bambán meredt a képernyőre. Mondhatjuk, hogy elege volt az egészből, és ezért igazán nem lehetett hibáztatni. Az ötvenhárom négyzetméter sokszor hatalmas dolgokra is elég, máskor viszont annyira kicsi, mint egy egérlyuk. Most ez volt a helyzet, így nem igazán érződött rajta az ünnepi áhitat. Idegesen pislantott a faliórára, percenkét többször is. Aztán hirtelen felállt és csak annyit mondott anyámnak: akkor én most elmegyek egy rövid időre. Én egy csálé csavarral bíbelődtem éppen, nagyon koncentráltam, hogy az anyát pontosan forgassam az ujjaimmal, nehogy megszakadjon a menet. Mikor befejeztem a műveletet, büszkén mutattam nagyanyámnak az elkészült darut. Üveges tekintetét csak akkor vette le a tákolmányomról, amikor apám mögött becsapódott a bejárati ajtó.

Lássuk be! A bajnoki meccs az igazi ünnep és a legnagyobb segítség a bajban.

*

1977. december 26.

Rába ETO – Bp. Honvéd 1-1 (0-0)

4.000 néző, vezette: Tátrai

ETO: Földes – Baumann, Cs. Horváth, Pardavi, Virágh – Somogyi, Hannich, Onhausz – Szabó, Mile (46’ Glázer), Pénzes (70’ Pásztor). Edző: Palicskó Tibor

Honvéd: Gujdár – Paróczai, Kocsis, Lukács, Varga – Varga II (56’ Gyimesi), Pintér, Nagy (70’ Pál) – Bodonyi, Weimper, Kozma. Edző: Tichy Lajos

Gólok: 53’ Glázer 1-0, 73’ Pál 1-1