akkor most mindenki keressen helyet (fotó: theraymondfoundation.org)

Egyszer régen, nagyon régen, sűrű erdő közepében, az ETO tuti, hogy le akarta igazolni Marek Dziubát a téli szünetben.

Határozottan emlékszem rá. Hogy pontosan mikor, arra persze már nem. Januárban. Valamikor a nyolcvanas évek közepén lehetett mindez, amikor Szarajevóban téli olimpiát rendeztek a jugoszláv ürgebőrbe varrt szerbek, horvátok és bosnyákok, amikor a nyitott gazdaságot az jelentette, hogy kínaiak és lengyelek dolgoztak a Rába gyárban, hogy aztán mellékesként piacot nyissanak valahol a város szélén, a senki földjén, szabadidejükben meg rettegés alatt tartsák a műjégpályán korcsolyázókat. A mai eszemmel most már teljesen világos, hogy miért a kínaiak sportja a rövidpályás gyorskorcsolya. Ez volt talán az utolsó nagy korszak, amikor még egyáltalán nem volt szokás, hogy külföldi spílerek rúgják a bőrt a magyar első ligában, és akkor még finoman fogalmaztam. Írd és mondd, egyáltalán nem játszott légiós a bajnokságban. Ede bácsi, meg Szániel szabályos forradalmat robbanthatott volna ki, ha a csúcson ugyan már túljutott, de azért még elég piacképes lengyel védőt sikerült volna idecsábítani a Widzew Łódźból. Valamiért végül nem jött össze a deal, a lengyel-magyar örökbarátság apróbb, de nem halálos sebet kapott, ráadásul mindenki tudta, de legalábbis érezte, hogy ezért nem a vajdaság sportközpontjában felelősek az ottani elvtársak, hanem Buda komisszár meg a többi nagyfejű tett nekünk keresztbe. A nyomorult sportkommunisták, a labdarúgás Szamuely Tiborjai, akik folyamatosan attól fostak, hogy a Budapesti Honvéd elveszítheti a pünkösdi királyságát, a csalással megszerzett trónt, és nem lesz mindig kéznél egy Győri játékvezető, ezért nem féltek megakadályozni az ártatlannak tűnő átigazolást.

Marek így nem kerülhetett bele Papp Győző lexikonába, nem lett belőle szócikk, bánatában, jobb híján elfogadta a flamand Sint-Truideni SE ajánlatát és elment focizgatni a jobb sorsra érdemes belga bajnokságba. Szíve mélyén azonban soha nem lett ő kék-sárga. Amikor álmodott, zöld dresszbe bújva futott a gyepen, és hallgatta a tízezres tömeg hangos morajlását, ami minden egyes megmozdulását kísérte. Már rég kihunytak a stadion fényei, a nézők hazamentek, de ő még mindig ott ült a kezdőkörben, lúdbőrös volt a háta az izzadt mez alatt, nézte az üres székeket, és belül mosolygott, mert tudta, hogy hazatért. Aztán felébredt és már alig várta a Standard Liège elleni derbit, hogy végre nemes bosszút állhasson a 0-5-ért.

Cudar hideg január volt. Még az is lehet, hogy abban az évben esett le az a rengeteg hó.

*

Ezerkilencszázhetven

„(…) gyors telefon a vagongyári sportirodára. Kedves női hang jelentkezett:

– A labdarúgó-szakosztály vezetőjét kérem!

– Sajnos nem adhatom. Czöndör János szakosztályelnök lemondott. Kovács Imre szakosztályvezető pedig a MÁV DAC edzője lett. A tisztségek nincsenek betöltve. Jelenleg a labdarúgó-szakosztálynak nincs vezetője.

– Akkor kérem a sportkör elnökét.

– Pálkövi elvtárs szabadságon van!

– Szíveskedjék a módszertani előadót adni.

– Őt sem adhatom, mert december 31-ével kilépett. Utóda még nincs!”

Ezerkilencszáznyolcvan

„Az őszi eredmények, teljesítmények alapján változtatni kell az edzésmunkán. Nem sok, hanem jó edzésekre van szükség… Az a tapasztalatom, hogy a játékosok eddig is elvégezték a rájuk kiszabott edzésmunkát, de közel sem olyan módon, ahogyan az igazán hatékony lenne. Így a foglalkozások tartalmán feltétlenül változtatni fogunk. Szaporítjuk az edzőmérkőzések számát, terveim szerint a rajtig 15 előkészületi mérkőzésen szerepel majd a csapat. [Kovács Imre vezetőedző gondolatmenete]”

Ezerkilencszázkilencven

„Az idei első névsorolvasás után kiderült, hogy Freppán Györgyön kívül (akivel decemberben 1992. június 30-ig szóló szerződést kötöttek) Farkas (DVTK), Kökény (MÁV DAC), Csákvári (Celldömölk) és Ronhák (Ács) is a Rábával kezdi meg az alapozást.

– További sorsukról a végzett közös munka során döntünk – újságolta Horváth Béla, majd így folytatta:

– Megállapodtunk a Sabáriával, hogy a jelenleg katonai szolgálatát Celldömölkön töltő Schäffer februári leszerelése után nálunk folytatja. Balázs is nálunk kezdi a munkát, de előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a ZTE-vel és várhatóan rövidesen pecsét kerül a Balázs-Huszár cserére. Sullivan még az Egyesült Államokban tartózkodik, de néhány napon belül már ő is bekapcsolódik a munkába. Bordás külső porc-műtéten esett át, egyelőre úszik, de jövő héttől kezdve már futóedzéseket is végezhet.”

Kétezer

„- A szabadságukat Marosvásárhelyen töltő Claudiu Salageantól és Molnár Leventétől üzenet érkezett, hogy a kedvezőtlen erdélyi útviszonyok miatt egy-két napot késnek – tért rá Garami József a hiányzókra. – Üzenetet hozott Bajusz Endre is a szabadságát hazájában, Jugoszláviában töltő Radovan Markovicstól. Eszerint a csatár beteg, ezért nem érkezett meg Győrbe. Kiser László felesége január negyedikére várja kisbabáját, ezért a középpályás számára két nap pótszabadságot engedélyeztem. A műtéten átesett Rósa Dénes várhatóan csak március közepén kezdheti el az edzésmunkát.”

Kétezer-tíz

„Szeretném, ha a felkészülésünk végén kijelenthetném, hogy a kitűzött feladatokat maradéktalanul végrehajtottuk, és tiszta lelkiismerettel tekinthetünk a tavaszi szezon elé – mondta Pintér Attila.

(…)

Játékosvásárlásra fordítható összeg: 10-30 millió forint,

Külföldi edzőtáborozásra szánt összeg: 5 millió forint,

Felkészülési mérkőzések száma: 6-10.”

[Az idézetek a Népsport illetve a Nemzeti Sport januári első számaiból származnak. Igazi korrajzok.