egy megy, egy marad (fotó: Facebook)

Semmi sem olyan, mint régen.

Állok az ablakban, nézem a kertet, és azt látom, hogy virágzik valami. Nem tudom mi az. A fű és a magaságyás határán nőtt ki a földből egy növény. Amikor ősszel elraktam a fűnyírót, mert azt gondoltam, hogy most már a vegetációs szakaszba a lépett a természet, még nem volt ott. Később tűnt fel, hogy ott meredezik egy szál, amit először a fáról letört ágacskának véltem, olyannak, ami az egyik szeles napon eshetett a földre, aztán beszorult két terméskő közé, és nem tudott szabadulni. A későbbi fuvallatok csupán megrángatták, de nem rántották ki fogságából. Szegény, aggodalmaskodtam, segítek neki, biztosan szenved. Úgyis össze kellene már szedni a többit is a földről, léptem a tettek mezejére, de amikor odaléptem hozzá, meglepetten konstatáltam, hogy az bizony önálló életet él. Nem egy száraz fadarab, ami tehetetlenül vergődik, amit már az sem érdekel, ha a mellette dolgát végző macska rálép, miután befejezte szertartását. Hanem éppen ellenkezőleg, büszkén és erősen kapaszkodik a talajba. Nem tudtam eldönteni, hogy egy makacs gazzal állok szembe, esetleg valamelyik virág elhullott magjából szökkent szárba, de nem is igazán foglalkoztam a kérdéssel, mert becsültem az akaratát és a kitartását, így hamar elvetettem az ötletet, hogy egyszerűen letépjem, vagy inkább kihúzzam gyökerestől a földből. Maradjon csak, senkit sem zavar. És lám, végül meghálálta a bizalmat, mert most, tél közepén virágozni kezdett. Ami lássuk be, nem normális dolog, hiszen ilyenkor vastag hótakarónak kellene borítania az egész kertet. De már semmi sem olyan, mint régen. A madáretetőt is csak azért akasztottam fel a barackfa egyik ágára, mert az nem létezik, hogy tartósan tíz fok fölött legyen decemberben a hőmérséklet, biztos elromlott a kinti hőmérő, és mintha a múltkor láttam is volna egy apró cinegét a terasz korlátján pihegni, ijedten nézett körbe, aztán egészen az ajtóig merészkedett és bánatosan pislogott befelé. Amikor meglátott, riadtan repült el, pedig csak pár pirított tökmagot szerettem volna adni neki. Megmaradt az egyik unott tévézés után, ráadásul dohos is volt, ami bosszantó, de egy ilyen kis jószágnak biztosan jólesett volna az a pár falat. Később verebek és galambok lepték el az etetőt. Cinegének, csúszkának, vörösbegynek nyoma sem volt, órák alatt kiették a nem nekik szánt eleséget, közben hatalmas szemetet hagytak maguk után a kopár fűben. Még azt az örömöt sem adták meg nekem, hogy egyenes adásban lássam, amint a végig lesben álló macskák áldozataivá válnak, pedig szurkoltam ennek a kimenetnek nagyon. Semmi sem olyan már, mint régen. A macskákat elkényelmesítette a jólét, de főként a Whiskas, ami óramű pontossággal érkezik a tányérokba, kiölve ezzel az utolsó vadászösztönt is belőlük.

Kellene ide egy kutya, az talán visszaállítaná a világ rendjét.

*

Bekövetkezett. Persze lehet hinni a mesékben, de nem érdemes. A futball, de ne legyenek illúzióink, a komplett világ is így van ezzel, egyre kevésbé szól a romantikáról. Megkockáztatom, régen sem volt minden úgy, ahogy mi most sok-sok év távlatából visszaemlékezünk rá, mert igyekszünk szépíteni az egykor megesett történeteket. Miért? Kontrázok. Miért ne? Nem jobb így? Sokat bosszankodom, hogy valahol eltűnt a ’82-es Fradi-ETO meccs tévéfelvétele, mert olyan jó lenne újra átélni azt a katarzist. De közben el is bizonytalanodom, mert nem lehet, hogy csalódnék? Nem is pontosan úgy hatna rám az élmény, ahogy akkor? Vagy még inkább, ahogy most szeretném? Ha így veszem, ez az állapot a jobb. Egész pontosan, a reménykedés, hogy egyszer valaki felleli az archívumban, és akkor mégis megnézhetem. Hiszen olyan nincs, hogy valami csak úgy elveszik. Annyi minden értéktelen maradt fenn. Talán csak olyanok keresték eddig az intézményben, akiknek egyáltalán nem volt fontos, így idő előtt feladták a keresését.

Valahol ugyanígy lehetünk a klubhűség mítoszával. Fontos és értékelendő, ha valaki az ambíciói elé helyez egy magasztosabbnak tartott célt, jelesül azt, hogy nem igazol más klubba. Negyven, vagy ötven évvel ezelőtt egészen más viszonyok között kellett meghozni a menni vagy maradni kérdés kapcsán a választ, mint most. De így volt ez akár két évtizede is. Tudomásul kell venni, hogy ez már egy másik világ, amit lehet nem szeretni, de egyet biztosan nem tehetünk meg, tudniillik kizárjuk az életünkből a valóságot. Történelmietlen a kérdés, de ha a hetvenes, nyolcvanas évek legendái most lennének aktívak, akkor is ilyen hosszú ideig lennének az ETO kötelékében? Ki tudja? Az viszont biztos, hogy hasonló sikeresség mellett nem kerülnének olyan méltatlan helyzetbe, mint például Magyar Lajos, aki a kocsmája visszaadása után jött rá, hogy meglopták, vagy Hannich Peti, aki tipikus kényszervállalkozóként éli életét, esetleg Latyi, aki nyugdíj mellett is kénytelen volt biztonsági őrként, éhbérért dolgozni, hogy ne legyenek anyagi nehézségei, hogy Póczikról most ne is essék szó, mert…

Mi történt most? A második liga középcsapatának ifjú tehetségét elvitte a regnáló bajnok. Kifizette a szerződésben rögzített kivásárlási árat, így megköttetett a deal. A klubot lehet ekézni, hogy elherdálta az értékét, de nem biztos, hogy jogos a kritika. Nyilván lehet vitatkozni azon, hogy mikor kiderült, többen is figyelik, komoly esély van arra, hogy előbb vagy utóbb elviszi valaki, nem lett volna lehetőség az élő kontraktust akként módosítani, hogy magasabb legyen az a minimum összeg, amiért elvihető. Elképzelhető. És akkor mi lenne más? Mondjuk nem 50, hanem 100 milla esett volna be a pénztárba, de Regő akkor is ment volna.

Az meg, hogy ki lett a szerencsés nyertes, egész egyszerűen nem a mi dolgunk. Én sem gyújtok örömtüzet, hogy a nemzet Fradikája lett a célállomás, de jobb híján tudomásul veszem. Rühellem azt, ami a pesti zöld-fehér klubot körülveszi, a neresített magyarfutballt Kubatovtól kezdve, Orosz Pálig bezárólag, de nincs dolgom vele. Jó húsz éves történet, amikor Lakos Pali elment a Ferencvároshoz. Mivel az unokaöcsémről beszélek, így kétszeresen fájt a dolog. Nagyapám, aki ritka jó ember volt, valamiért az FTC-nek szurkolt. A nagybátyám is. Mindenkinek vannak hibái, nekik ezt dobta a gép, plusz Mihályi közelebb esik Sopronhoz mint Győrhöz, így a defektus előre kódolható volt. Ha az öreg élne, biztos vagyok benne, most komoly bajban lenne, mivel ő nem ezt a Fradit kedvelte. Szóval okozott pár kellemetlen szituációt Pali klubváltása, de ott és akkor annak is megvolt a maga oka. Péter nagybátyám meg örült, mert kapott tiszteletjegyeket az Üllői útra. Elnéztük neki, mert erről is szól a család. Arra azért emlékszem, hogy roppant méltánytalannak találtam, milyen sokan kezdték el köpködni, még azok is, akik évekig a vállukon vitték. Pedig nem lett más, nem lett rosszabb ember.

Regő tizenegy évig futballozott az ETO-ban, ami elképesztően hosszú idő. Most akkor cselekszünk a legjobban, ha tiszteletben tartjuk a döntését. A kezet ökölbe szorítani ér, a verbális ámokfutásnak ellenben nincs helye. Hogy jól választott? A fene sem tudja, a jövő majd eldönti. Én abban ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ő lesz még szeretett csapatunk megbecsült tagja. Mondjuk, amikor hosszú és sikeres évek, rendszeres BL szereplés után visszajön az AZ Alkmaarból az NB I-be!

Mert higgyétek el, fontos neki az ETO!

*

– Attila bácsi! Azt mondják, hogy megszűnik a csapat…

– Ne beszélj már sületlenségeket, kisfiam!

– Attila bácsi! Az újságban is benne volt…

– Nem kell elolvasni minden hülyeséget!

– Attila bácsi! Ugye nem igaz?

– Persze, hogy nem! Látod, most is itt vagyunk. Meccsünk van. Játszunk. Élünk.

– Tudom, de…

– Akkor ne nyavalyogj! Tessék melegíteni, mert a félidőben beszállsz!

– Megyek Attila bácsi!

– Várj egy pillanatot, kisfiam!

– Igen?

– Szóval bemész és eldöntöd.

– Értem.

– Ne csinálj semmi mást, csak azt, amit mindig is szoktál!

– Rendben.

– Biztos, hogy megértetted?

– Persze!

– No akkor indulj! Bízom benned, Regő!

– Nem lesz gond, Attila bácsi!

*

2015. március 28.

NB I, U15

Győri ETO – Paksi FC 1-0 (0-0)

50 néző, vezette: Herm

ETO: Pálfi – Jakab G., Farkas, Mocsi, Zeke – Kőfalvi (41’ Buzora), Bencz, Kiss (51’ Zachár) – Csiba (51’ Vincze), Múcska, Kozma (41’ Szánthó). Edző: Nagy Attila

Paks: Pomozi (68’ Győrfi B.) – Győrfi D., Podmaniczki, Rodenbücher (68’ Jakab A.), Lénárt – Laczkó, Benes, Matos – Ráthgéber, Bruckner (77’ Fazekas), Prantner (49’ Varga). Edző: Orosz József

Gól: 76’ Szánthó 1-0