
nem nézek oda (fotó: saját)
Az eredmény nekem most nem számít, a lényeg, hogy mérkőzésterhelést kapjanak a játékosok. Mondta Elemér és tökéletesen bevált a számítása. Mármint az eredmény tekintetében. A meccs is lement rendesen, kétszer negyvenöt percet engedett csak a spori, egy minutummal sem többet, mikor a mutató körbeért, már harsant is a síp. Hármat, éleset.
A játékunkban nem volt benne a gól. A játékunkban nem volt benne a játék sem. A játékunk a terhelésről szólt. A játékunk a teherről szólt. Hogy játszanunk kell. Sok-sok képzeletbeli súlyzót láttam, medicinlabdákat, már ha egyáltalán vannak még olyanok, iramfutásokat és felüléseket, sprinteket és ütközéseket. A labda csak zavart, szükséges rossznak tűnt. Mi gurul itt, jajj!, el ne bukjak benne!
A szünetben Freddie énekelt egy melankolikus dalt. Nem tudnám felidézni egyetlen sorát sem, de ez nem az ő hibája, hiszen ő csak előadja azon a mély és bús hangján a nagy világfájdalmat, amit a szövegíró érzett valaha. Vagy kidobta neki a bullshit-generátor, amit a stúdió szerzett be baráti áron, és csak úgy ontja magából a slágereket.
Ne sírj Freddie! Nincs miért. A világ nem áll meg, a munka folytatódik tovább, egy hét múlva itt a Perutz.
Móra-Kék 15-0. Egy idő után lekopott a felirat a panel faláról. A Garab Büfétől nem messze csúfította vagy éppenséggel ékesítette a szürke és kopár épületet az a pár betű és szám, csak nézőpont kérdése, hogy ki és mit érzett, mikor elsétált mellette, aztán kért egy csoki-vaníliát.
Egy forint lesz, kiskomám, mondta Sanyi bácsi vagy a felesége, attól függően, hogy melyikük állt a pult mögött.
*
Gyirmót FC – WKW ETO 5-0 (0-0)
50 néző, vezette: Móri
Gyirmót (1. félidő): Rusák – Krebsz, Hudák, Széles, Zeke – Nagy, Lázár, Vogyicska – Májer, Szarka, Herjeczki.
Gyirmót (2. félidő): Hársfalvi – Villám, Németh, Lipták, Présinger – Varga, Lázár, Koltai – Szabó, Mayer, Heffler.
ETO (1. félidő): Horváth T. (32′ Gyurákovics) – Kovács, Bagi, Vári, Kalmár – Charizopulos, Vitális, Andrić – Irmes, Lovrencsics, Gaál.
ETO (2. félidő): Gyurákovics (60′ Rengel) – Múcska, Bagi (62’ Dvorschák), Gengeliczki – Kiss, Vashkeba, Kun – Farkas, Horváth Z., Simon A., Tömösvári
Gólok: 48′ Lázár 1-0, 63′ Mayer 2-0, 65′ Koltai 3-0, 83′ Szabó 4-0, 89′ Mayer 5-0
Köszönöm a tudósítást. Szóval Horváth 0, Gyurákovics 1, Rengel 4 gól. csak a rend és a statisztika kedvéért.
KedvelésKedvelés
Annyi kiegészítés, hogy egyik dugót sem verném a kapusokra, mivel a védelmünk sajna szanaszét volt. Ráasdásul pont Horváth Tomi kapott majdnem egy olyan dugót az első félidőben, amit nehezen tudott volna megmagyarázni, bár egy bekken kétségtelenül megpattant a bőr.
KedvelésKedvelés