Nemanja beadja (fotó: saját)

Az a jó ezekben a felkészülési meccsekben, hogy egy kicsit visszahozzák számomra a nyolcvanas évek falusi bajnoki összecsapásainak hangulatát. Most a műfűtől tekintsünk el persze, mert az akkoriban még a science fiction írók fejében sem fordult meg, bár egyesek szerint Verne Gyula Grant kapitány gyermekei című klasszikusában van egy aprócska utalás, ami akár a műfű előképének is tekinthető, de ezen még erősen vitatkoznak az irodalomtörténészek és a kertépítők.

Sosem felejtem, amikor egyszer Pannonhalmán lengetten, másnaposan.

A fonál ott szakadt el végérvényesen előző nap este, mikor egy szabadhegyi családi ház emeleti folyosóján heverészve, kezünkben kommersz vodkát szorongatva, azzal az ártatlan kérdéssel fordult felénk egy csapat elborult, láthatóan szabadszellemben nevelt lányka, hogy mivel révaisok vagyunk, akkor ugye Doors-osok is vagyunk, esetleg szakítva a csúnya sztereotípiával valami más zenét hallgatunk rongyosra a Toshibán? Ezek itt most szexelni akarnak?, néztünk egymásra ijedten vagy inkább reménykedve, aztán nagyot húztunk az üvegekből, abból baj nem lehet. Mit gondoltok Kaffka Átváltozásáról, fordítottam a beszélgetés menetén és csavartam feljebb az intelligencia potméterét, de sajnos rám jött a hányinger, így gyorsan behúztam a mosdóba. Fura időutazás vette ekkor kezdetét, amihez képest a derék Franz víziója gyenge gyermekmese. Az egyik pillanatban még a vécé fölött görnyedek, aztán egy gyors váltással már a sötétség birodalmában lépkedem ólomlábakkal, ráadásul mintha valamilyen láthatatlan kéz igyekezett volna visszarángatni, így szinte alig haladok. Folyamatosan kerítések állják utamat, amiket kényszeresen átmászok, majd rögtön el is bizonytalanodom, hogy vajon jó irányba haladok-e, de ekkorra már el is tűnik mögülem a kerítés, viszont egy újabb magasodik előttem, és kezdődik minden elölről. A fejemben monoton szól a Doors, a The End taktusait próbálom kitörölni az agyamból, de minden kísérlet hiábavaló. Közben elhagyom a várost, egy szántóföldön botorkálok, a cipőm alatt ropog hó, a messzeségben mintha autók fényszórói látszódnának. Oda kell érnem! Nagyon fázom, ekkor veszem észre, hogy a kabátom alatt nincs pulóver. Biztosan otthagytam, abban az elátkozott buliban. Hol vagyok? Hol lehetnek a többiek? Meg fogok fagyni. Meg fogok halni… Futásnak eredek, követem a fényt. Megáll egy autó, a sofőr kérdőn néz rám, én csak makogok, nem tudok szavakat formázni, ő mutatja, hogy szálljak be. A Rába Hotel előtt tesz ki a Tanácsköztársaság úton. Már járnak a buszok. Hány óra lehet? Nem merem megnézni. Amikor leszállok a 10-esről, már messziről látom, hogy anyám a nyitott ablaknál áll és vár. Még mindig nagyon hideg van. A fürdőkádban ülök, anyám kisírt szemmel igyekszik megtudni, hogy merre jártam este tíz és reggel öt között, én meg kábán vigyorgok, nem bántásként, egyszerűen képtelen vagyok másra. Nem tudom, mondom. Már eltemettünk apáddal, üvölti és közben folyatja rám a forró vizet a zuhanyból. Ilyen lenne a halál?, merengek és kezd visszajönni belém az élet. Mint egy villámcsapás hasít belém a gondolat: déltől meccs van Pannonhalmán.

Ahhoz képest, hogy november közepe van, és az utolsó őszi fordulóban feszülnek egymásnak a felek, a körülmények azonban inkább a zord telet, azon belül is a Delta főcímét idézik. A jeges szél a domb felől érkezik, és akadály nélkül süvít keresztül a pályán. Kizárt, hogy a szerzetesek szeretik a futballt, mi másért nem lépnek közbe és kergetik el a felhőket, szabadítják ki a napot fogságából. A játékosok keményen küzdenek, a stoplik szinte kopognak a fagyott gyepen, amiről még tegnap tolták le a pár centis havat. A vonal mellett szaladgálok, a sapkát egészen lehúztam, szinte a szemem se látszik. A gyomrom még mindig háborog, de muszáj kihúznom magam, mert a futás nem megy görnyedt testtel. A fekete dressz kötelez, egyszerűen nem mutathatok gyengeséget. Gyors támadás indul az oldalamon, a jobbszélső hatalmas lendülettel tör előre, amit észlel a centerhalf, és kétségbeesetten igyekszik kisegíteni a lemaradt balbekket. Már messziről csúszik a labdára, tanítani való mozdulattal, nem is hibázik, pontosan érkezik a pettyesre, amit megalkuvás nélkül kivág oldalra.

villámcsődület (fotó: saját)

Hirtelen történt minden. Igazából nem is fájt, ahogy a kőgolyóként viselkedő bogyó telibe trafálta az arcomat. Sőt! Mintha újra visszatért volna az élet a szinte teljesen elhagyott testembe. Másodpercekkel később, amikor kezdtem kiolvadni, akkor kezdett iszonyatosan égni a bőröm, és szívem szerint berohantam volna az öltözőbe ordítani, hogy senki se lásson. Megráztam magam és beintettem a bedobást, persze a rossz irányba. Elemi erővel zúdult rám az összes hazai szurkoló dühe. Ötvenen lehettek, frusztráltsággal terhesek. Úgy éreztem, süllyedek. Ekkor felnéztem a felettem magasodó apátságra, és mintha megcsillant volna az egyik ablak.

Nagyon úgy tűnt, hogy ez volt számomra a penitencia az előző esti helytelen viselkedésért.

*

Szombaton nem volt olyan hideg. A napokkal korábban leesett hó még nem olvadt el, így jéggé fagyott kis kupacok magasodtak a vonal mellett. A pálya természetesen kifogástalan állapotban volt, így a korlátok mögött elhelyezkedő mintegy százötven ember számára biztosítva volt a felhőtlen szórakozás. A srácok egész jól mozogtak, a Gyirmót ellen két héttel bemutatott kóválygásnak nyomát sem lehetett látni. Nyilván nehéz ítélkezni, de van a társaságban spiritusz, ráadásul egy komplett kezdőcsapat le sem vetkőzött, hiszen másnap a horvátországi Kaproncán volt jelenése.

A benyomásaim a spílerekről egy-egy mondatban.

Gyurákovics (3): Különösebben nem dolgoztatták meg, de azért volt két szép védése. Most is feltűnt, hogy kissé túlmozgásos a verbális kommunikációban. Oké, hogy irányítja a védelmet hátulról, de talán nem kéne minden alkalommal a támadásainkat is kommentálni. A visszavonulása után szép jövőt jósolok neki a médiában, esetleg mentális trénerként.

Szabados (2.5): Megbízható védőmunka, semmi flikk-flakk. A támadásépítésben nem vett részt különösebben. Arra kíváncsi lennék, hogy a második félidőben mire vonatkozott Elemér beszólása, miszeint „Most már fejezzük be, Attila!” Sajna a túlsó sarokban álltam.

Dvorschák (3): Átjátszani nem tudták, az esetleges felívelések totál halott megoldásnak tűntek, mivel simán kifejelgette őket. A második félidőben egy-kétszer felért a támadásokhoz is, de nem jelentett a veszélyt. Volt egy helyzetecskéje, de elmérte a távolságot. Bezzeg, ha a félpályán túlról próbálkozott volna…

Charizopulos (2): Nekem új volt, hogy középső védőt játszik, bár az ősszel középpályásként inkább defenzív futballt adott elő. Kissé idegenül mozgott a posztján, volt egy nagyon csúnyán eladott keresztlabdája, amiből simán gólt kaphattunk volna.

Fejes (3): Azt írta az újság, hogy belső védő, most ellenben balbekként melózott. Nem rossz, nem rossz. Én megvenném, mert belül vékony a keret, ráadásul nem árt Kalmár Olivérnek egy komolyabb posztrivális.

Kun (3.5): Én bírom a gyereket, mert elég technikás, másrészt beleáll a keményebb szitukba is. Előbb vagy utóbb gólokat is fog rúgni.

Kiss (3): Kicsit mérsékelten futballozott, de azért látszott rajta, hogy komoly erősítés lehet a fedezetsorban

Vashkeba (4): Az ő meccse volt. Az első félidőben még lézengett, de a fordulás után nagyon odatette magát. Személy szerint örülök, hogy övé lett a második gól is, mert keményen melózott benne.

nem kiskapura játszák (fotó: saját)

Andrić (3): Ha már második gól, akkor Nemanja sem maradhat ki a dicséretből. Olyan kulcspasszal indította az akciót, amit öröm volt nézni. Nem mellesleg, ha lassabb is, mint ’13-ban, de még mindig hihetetlenül motivált.

Lovrencsics (3): Volt mellettem egy szakértő, aki kimondta a tutit. Labda nélkül nehéz gólt rúgni. Kevés lehetősége volt, de robotolt rendesen.

Horváth (2): Nemanja egyszer lebaszta rendesen erős motivációs előadást tartott neki, hogy ugyan mozduljon már egy kicsit élénkebben a labdavesztésünket követően. Nem különösebben hatotta meg, és ez fájt. Majdnem gólt rúgott, de szűk volt neki a hely, vagy nem mérte fel eléggé a kapus helyzetét, vagy egyszerűen dekoncentrált volt. Én az utolsó verzióra szavazok.

Rengel (3): Megbízható kis portás, a gól nem az ő bűne.

Farkas (3): Ebből a srácból lehet valaki. Elég jó felépítése van és meglepően robbanékony. Vigyázzunk rá!

Vitális (3): Ő is érték. Lát a pályán, vannak egész briliáns elképzelései, de az egyes megoldások kivitelezésén még van mit csiszolni.

Pareira (2.5): Láthatóan a kamaszkor legbénább korszakát éli át, amikor az ember egyszer csak elkezd még nyúlni. Tapasztalatból beszélek. Pakoljatok rá izmokat és jó lesz!

Múcska (2.5): Nagy talány. Jó kis spíler, de most már ideje lenne virítani valami igazán nagyot.

Szamosi (2.5): Megmutatta magát. Szorítottam, hogy a neki jutó kis időben egyszer eljusson a szögletzászlóig és közelebbről is megnézhessem, mit tud, de ez most nem jött össze. Sebaj, majd legközelebb!

[Az osztályozás a szokásos metodika szerint történt, azaz 1-től 6-ig, ahol az utóbbi a lehető legjobb kalkulus. Csupán annyit változtattam, hogy mindenki kapott jegyet, aki a pályára lépett.]

*

2020. január 25.

WKW ETO – ŠTK 1914 Šamorín 2-1 (0-0)

150 néző, vezette: Krasznai

ETO: Gyurákovics (46’ Rengel) – Szabados, Dvorschák, Charizopulos (70’ Szamosi), Fejes (60’ Pareira) – Kun, Kiss (55’ Vitális), Vashkeba, Andrić – Lovrencsics (60’ Múcska), Horváth Z. (55’ Farkas). Edző: Kondás Elemér

(A Somorja összeállítása sajnos nem nyilvános…)

Gólok: 48’ Vashkeba 1-0, 51’ Sharani 1-1, 53’ Vashkeba 2-1

*

A vasárnapi vendégjátékról pedig álljanak itt szimplán a száraz tények. Állítólag jók voltunk.

*

2020. január 26.

NK Slaven Belupo – WKW ETO 3-2 (1-1)

vezette: Matočec

Slaven (kezdő): Filipović – Zirdum, Međimorec, Mikulić – Lulić, Lovren, Kamber, Brković, Delić- Etoundi, Lima: Edző: Tomislav Stipić

Slaven (kispad): Ježina, Vrljičak, Goda, Havelka, Šego, Radivojević, Soldo, Slukić

ETO: Horváth T. – Kovács, Gengeliczki, Vári, Kalmár (60’ Fejes) – Gaál (70’ Lovrencsics), Bagi (70’ Charizopulos), Simon Á. (70’ Kiss)– Tömösvári (55’ Múcska), Simon A. (70’ Horváth Z.), Priskin. Edző: Kondás Elemér

Gólok: 11’ Bagi 0-1, 45’ Lovren 1-1, 63’ Soldo 2-1, 81’ Lima 3-1, 90’ Lovrencsics 3-2