még ez is ott maradt (fotó: saját)

– Menjünk és gyújtsuk fel Ragályt! Most! – verte az asztalt kivörösödött fejjel alkalmi asztaltársam, akkor már majdnem barátom azon a tardonai hajnalon.

Miután rájöttünk, hogy mindketten viseltük a koromfekete mezt, amin büszkén hordtuk a vöröscsillag és futball-labda kombóba bújtatott JT feliratot, fújtuk a sípot és lengettük a zászlót lelkesen, onnantól kezdve következetesen kollegának szólítottuk egymást és folyamatosan igyekeztünk egymásra licitálni a falusi bírók rémtörténeteivel, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az ő borsodi sztorijait én a büdös életben nem tudom überelni, így a harmadik kör után elengedtem a versengést, és hagytam, hogy újabb és újabb mesékbe kezdjen. Volt szó száztíz percig vezetett meccsről, hosszú autós üldözésről a letarolt kukoricaföldeken, no meg persze verésekről is, de olyanokról, ahol tényleg megtapasztalhatta a halálközeli állapotot. – Menjünk és gyújtsuk fel Ragályt! – vetette fel másodszor is az ötletet kollega, és tudtam, hogy nem viccel. Dolgozott benne a sör és a házi pálinka elegye, ami szépen lassan a bátorság potméterét olyan magas szintre tekerte, hogy elveszett minden raconalitás, másodlagossá vált a tény, hogy Ragály innen légvonalban legalább harminc kilométer, ráadásul magasodik pár hegy a környéken, szóval nem biztos, hogy egy ilyen túrát gyalog megúsznánk fél nap alatt, és akkor még óvatosan saccoltam, persze mehetünk kocsival is, de akkor szinte biztos a halál a kanyargós utakon, meglehetősen részegen. – Kollega vagy, vagy nem vagy kollega?– nézett rám nagy boci szemekkel, az érzelmi zsarolás olyan magas fokát bemutatva, amit már nem tárgyalnak az ezzel kapcsolatos szakkönyvek, mert mértékadó tudósok szerint nincs ilyen, pedig van, éppen most mutatja be a kollega. – Az vagyok – adtam meg magam, mert sejtettem, hogy jobb ilyenkor sodródni, az ellenállásnak semmi értelme. – Akkor?– ütötte le a magaslabdát, de úgy, hogy éreztem elsüvíteni a fejem mellett. – Nem iszunk meg még egyet? – tereltem a beszélgetést az időshúzás medrébe, abból baj nem lehet. Egy pillanatra elgondolkodott, hohohó!, nyeregben vagyok, innen már enyém a kezdeményezés. – Hideg van odakint és vaksötét, egy kis plusz bátorító nem árthat meg. Nem igaz, kollega? – tértem el a történet fonalától pont annyira, hogy a bizalmát még ne veszítsem el. Miután behúztuk a pálinkát és vicsorogtunk egymásra egy nagyot, amint legurult torkunkon a karcos nedű, kollega hirtelen elmerengett, megvakarta kissé kopaszodó kobakját, majd hirtelen belevágott. – Azt már mondtam, hogy mi volt egyszer egy Kelemér-Trizs meccsen? – nyitott ki egy új könyvet és a megszokott lelkesedéssel vetette bele magát a mesélésbe. Ragály hol volt, hol nem volt, a falucska sziluettje elillant, helyette új gonoszok léptek színpadra, a politikai korrektség határait meglehetősen erősen súroló, a cigány-magyar együttélés nehézségeit bemutató szociohorror következett, amiben hangsúlyos szerepet kapott egy bizonyos Ondó család, akik közül négyen is a trizsi csapatban rúgták a bőrt, és a legenda szerint az apjuk, aki szintén futballozott valamikor a hatvanas években, egy vesztes mérkőzés után elevenen megnyúzta a bírót, majd elásta a kertjében. Nagy port kavart az ügy, a rendőrség kiemelten kezelte a nyomozást, az Észak-Magyarország oknyomozó riportot is csinált, de végül Ondó Bertalant nem marasztalták el, mert nem találták meg a holttestet, hiába látták többen is, ahogy elássa azt a Berci, nagy markolókkal szedték ki a földet tíz méter mélyen, a semmiért. Szegény bírónak se kutyája, se macskája nem volt, magányosan élt egy Lyukó-völgyi víkendházban, nem hiányzott senkinek, amikor nem ment haza egy októberi vasárnapon, a megyei szövetség írt neki pár levelet, aztán kihúzta a küldési listáról. – Na kollega! Én 88-ban egyszerre állítottam ki ifj. Ondó Bertalant, meg a két bátyját, a Bélát, meg a Zolit, amikor elszabadult a pokol Keleméren 5-2-nél. és még mindig élek! – vigyorgott kollega. – Mi több, olyan tisztességem van Trizsen, hogy maga a Berci Junior hívott egy évvel később, hogy ugyan fújjak már a Trizs-Szuhafő barátságoson falunapkor.

Elmerengtem, és igyekeztem gyorsan feldolgozni a tanulságokat. Mégsem olyan vademberek élnek itt? Talán mégiscsak érdemes lenne lejelentkezni a BAZ megyei szövetségnél. Jól jöhet az a kis pénz hétvégenként, annyira nyomorúságos az egyetemi ösztöndíj. Legfeljebb kérni fogom, hogy engem Trizsbe, meg Ragályra ne küldjenek. Elég nagy ez a megye. Itt tartottam a gondolatmenetben, amikor egy erős csípést éreztem a vállamnál, és két izzó szempár bámult olyan közelről az arcomba, aminél már közelebb nem lehet jönni, ha mégis, az azt jelenti, hogy lefejeltek. – Menjünk és gyújtsuk fel Ragályt! – sziszegte kollega.

Ezekkel a borsodi sporikkal nem egyszerű, na!

*

Lippai mester a fejét fogta. Nem volt az a hajtépős fajta, de most csak nagyon nehezen tudott az indulatainak megálljt parancsolni. – Pisti! Pistiii! – üvöltötte, de úgy, mintha legalábbis a fogát húzták volna érzéstelenítés nélkül. – Mi a faszért nem tudtok normálisan váltani? – kezdett bele a nagymonológba. – Ott van a Norbi meg a Tomika, ha kell. Hatvankétszer elmagyaráztam már edzésen, bazmeg! – az istennek sem tudott lenyugodni. – Tudod mennyi van még vissza, kisgyerek? Hetvenöt perc!!! Mit gondolsz, a többiek bírják majd tüdővel? Nehogy má’ bemenjél az öltözőbe, bébifóka! A műfüvesen ötven fekvőtámasz, utána meg elszaladsz Ongára meg vissza. Megértetted?

negatív tigrisbukfenc (fotó: saját)

Balya Pista szótlanul ballagott az alapvonal mellett, behúzta fülét, s farkát, legszívesebben annyira összetöpörödött volna, hogy el tudjon vegyülni a fűben napozó katicabogarak között. Dehogy akart ő rosszat, de a 10-es csávót elszámolták, és ha nem akasztja meg, az meg sem állt volna a kapuig. Nem nézte, ki van mögötte. Elvileg a Hudák Norbinak még ott kellett volna lennie, de nem volt. Tényleg! Hol a péróban volt a Norbi? Most már mindegy… Komolyan elfusson Ongára? Lipi bácsi nem viccel. Két éve állították ki utoljára, nem tudja, mi procesz. Akkor még a Bábonyban játszott és pont a Felsőzsolca ellen küldték le hamarabb, pár perccel a vége előtt. De az két sárgás volt, az első ráadásul véleményes, nem is kapott többet, csak egy meccses eltiltást. Most meg zsolcaiként… utánrúgás, egyből piros. Tuti elmeszelik vagy háromra. Mi? Beszarás… tényleg Ongáig… Megyek már Józsi bácsi, megyek!

– Mester! – szólt ki az ötössel játszó Rúsz. Ő volt szinte a legkisebb a csapatban, de neki volt a legnagyobb szája. – Mi van, Marcikám? – nézett rá a teljes letargiában lévő Lippai. – Megint van valami világmegváltó ötleted? Feltette a kezét, mert úgy volt vele, hogy rosszabb már nem jöhet. U19-ben nem lehet kibírni egy teljes meccset emberhátrányban. – Ismerem ezt a sporit. Jó arc, amikor vizsgáztam ő is bent volt. Dumáltunk is – kezdett bele Rúsz. – És? Visszavonatod vele a pirosat, okostojás? – kezdett enyhülni a tréner. – Azt nem lehet! Nem engedi a szabály, Józsi bá! – váltott hirtelen komolyra az előbb még szuperlaza középső középpályás. – Arra gondoltam, hogy majd kompenzálni fog, ezért egy kicsit többet dobálhatnánk magunkat – tette hozzá, de olyan halkan, hogy Lippai szinte alig értette. – Van benned gógyi, kisbarátom! De nálam ez nem pálya. Koncentrálj inkább a futballra! –egy gyors mozdulattal visszalépett a kispadhoz, és már nem is foglalkozott a magában dohogó Rússzal. – Ha ez a gyerek tényleg meccseket fog vezetni egyszer, biztosan sokat hallunk még róla– mondta a cseréknek, akik csendes mosollyal nyugtázták a bölcs szavakat.

Ezekkel a borsodi sporikkal nem egyszerű, na!

*

BAZ megyei bajnokság, u19

2009. szeptember 7.

Felsőzsolca – Onga 4-3 (1-2)

32 néző, vezette: Petus

Felsőzsolca: Franczuz – Szabó L., Hudák, Matesz, Balya – Rúsz, Bóta, Zólyomi – Varga (46’ Hriczó), Hankó, Sütő. Edző: Lippai József

Onga: Mulató – Varacskai, Szakács, Orosz, Stefán – Gulyás, Krajcz, Farkas, Csontos – Szabó Z. (77’ Illés), Tóth. Edző: Varacskai István

3’ Varga 1-0, 38’ Gulyás 1-1, 39’ Tóth 1-2, 47’ Matesz 2-2, 72’ Krajcz 2-3, 78’ Rúsz 3-3, 81’ Zólyomi 4-3

Kiállítás: 15’ Balya

*

Sokat agyaltam azon, hogy vajon megnézzem-e meccset, de legalább a kritikus pillanatokat a Médiaklikken vagy sem, végül úgy döntöttem, hogy teljes mértékben Csabi barátomra hagyatkozom, aki otthon követte az eseményeket tévén, igazolt hiányzással, egy minden bizonnyal fárasztó Český Krumlov-i hosszú hétvége után éppen hazaérve. Az ítélete határozott és igazságos, kételyeknek nincs helye. A siófoki vezető gól rendben volt, ellenben Priskin kvázi-egyenlítésének és Lovrencsics mintha-szépítésének annulálása vaskos bírói hiba. Győri szemmel meg egyenesen bűn. Szóval szigorúan a matematika talaján maradva a borsodi Rúsz sporttárs elcsent tőlünk egy pontot minimum. Az ifjú sípos muki egyébként is meglehetősen sajátos stílusban nyomta. Csúnyán félreértette a spanyol iskolát példának okáért, ezért elképesztő teatralitással adta elő a bohóckodását. A szabadrúgások előtti ténykedése egyenesen botrányos volt. Értem én, hogy fontos a precizitás, meg egyéb szarságok, de nem biztos, hogy a játék nívóját emelte, hogy az összes pontrúgást csak őméltósága külön jelzésére lehetett elvégezni. Bíró voltam, amikor 87-ben levizsgáztam, Bay Feri bácsi, Kőrös Laci bácsi és Horváth Ottó bácsi, szigorúan bácsik, mert még pelyhedző állú kiskamasz voltam alig több mint tizenhat évesen, szóval a felsoroltak előtt szent fogadalmat tettünk mi mindannyian, hogy a kartársainkat nem kritizáljuk, ha szurkolók vagyunk, akkor sem veszítjük el a méltóságunkat, és jobb híján kussolunk, akármekkora hülyeséget csinál a kollega. Én viszonylag sokáig tartottam magam az ígéretemhez, pedig azt nem tisztáztuk anno, hogy meddig érvényes az eskü. Most már eltelt több mint harminc év, így különösebb kockázat nélkül leírom, hogy Rúsz Márton egy túlmozgásos pojáca, akinek nincs helye komolyabb bajnokságban. Könnyű szívvel teszem ezt a kijelentést, mivel egy szakadár bírós oldal kábé ugyanezt állítja, márpedig a szerkesztők között vannak még aktív sporik is.

Miután jól kidühöngtem magam, azt is gyorsan leszögezem, hogy nem csak ezen múlt a bukta, a jóarcú fiatalembertől függetlenül sem teljesen érdemtelen a vereség.

neki is tele volt (fotó: saját)

Miért?

Például azért, mert tök jó, hogy most már van egy rakat csatárunk (innen kívánok jobbulást és gyors felépülést Priskának!), ha a középpálya egyelőre kissé fogalmatlan és csak véletlenszerűen jut el centerbe a bogyó. Így aztán a mennyiség csak csikorogva fordul át minőséggé. Egyszer, talán. Továbbra is tartom például azt az állításomat is, hogy sajnos Lovre, de különösen Horváth Zoli bántóan nem ügyes a labdával. Oké, hogy arra bazírozunk, jön majd egy faszányos beadás, amit csupán bólintani kell, de én erre az alapra azért nem építenék várat. Isten ments, hogy lesajnáljam a Siófokot, de ez a brigád sem volt túlságosan szofisztikált a játékban, ennek ellenére simán megfojtották a próbálkozásainak, előre meg bántóan jól sáfárkodtak a lehetőségeikkel. Ha jobban belegondolok, kábé pont a két góljuk kapcsán beszélhetünk csak un. támadásról, és még így is kaptunk majdnem egy harmadikat a semmiből, a tizenegyesnél.

És akkor még ott van a védelem közepe, kiemelten Gengeliczki Gergő, aki folyamatosan a hideglelést hozza az emberre. Az ilyen zárat a szaküzletben eldugják a legfelső polcra, és max akkor adják el, ha már tényleg semmi más nincs raktáron. Külön szeretném megkérdezni, hogy a szovjet partizánfilmekben látottak módjára elindított portyázásai saját ötletek, esetleg edzői utasításokat teljesít? Állítólag Osztyapenkó kapitányt többen igyekeztek meggyőzni, hogy nem túl jó ötlet egy fehér zászlót lengetve elindulni a nácik irányába. Biztos lett az igazában, és lám mi lett a vége… Rossz hír az érintettnek, hogy én most csak egészen minimális esélyt látok arra, hogy a stadion előtt valaha Gengeliczki-szobor álljon.

Ami tetszett, az Kalmár bátor védőjátéka. A hetvenedik perc táján azon imádkoztam, hogy nehogy becsússzon nála is egy fatális hiba, amiből esetleg még gólt is kapunk, erre pár perccel később rúgott egy kacskát, de szerencsére nem lett nagyobb baj. Azért eléggé lehangoló, hogy egy hazai rangadón a balbekk a legjobb, nem?

4-1-et tippeltem a meccs előtt, szóval magamra sem lehetek túlságosan büszke, így aztán kellő szerénységgel annyival zárom, hogy ennél azért minden bizonnyal lesz még jobb bőven. Dicsérni nehéz, temetni ugyanakkor totál felesleges. Ez a Siófok azért tud valamit, és vélhetően ötben lesz a végén.

Ja! És Dodi neked mindent köszi, rajtad igazán nem múlt semmi!

Vasárnap Putnokon játszunk, onnan már nincs olyan messze Ragály. Csak szólok.

*

WKW ETO – BFC Siófok 1-2 (0-2)

850 néző, vezette: Rúsz

ETO: Horváth T. 2 – Vári 2, Gengeliczki 1.5, Dvorschák 2, Kalmár 2.5 – Kovács 2 (55’ Múcska 2), Simon Á. 2 (73’ Gaál 0), Vashkeba 2, Andrić 2 – Priskin 2 (44’ Lovrencsics 1.5), Horváth Z. 1.5 Edző: Kondás Elemér

Siófok: Hutvágner – Kővári (85’ Jánvári), Lorentz, Jagodics, Kiss – Réti – Tajthy (90’ Horváth A.), Csilus – Remili, Elek, Magasföldi. Edző: Gál István

Gólok: 17’ Elek 0-1, 29’ Remili 0-2, 90+2’ Magasföldi (öngól)

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]