Tiszta lappal

gyere ki a fényre (fotó: 24.hu)

– Elnézést! Beengedne? Az az én helyem lesz ott.

– Persze, jöjjön csak!

– Hihetetlen, hogy mennyit szarakodnak ezek a biztonságiak. Komolyan azt hittem, hogy lekésem az elejét… Mennyi van még a kezdésig?

– Pár perc. Magát is megmotozták?

– Micsoda? Először a kabátomat vetették le, aztán a pulóveremet is fel kellett húzni nyakig. Így tapizott végig a nagyeszű. Mit gondolt vajon? Bomba van nálam?

– Bármi megeshet.

– Nana! Nem vagyok vicces kedvemben.

– Bocsásson meg! Nem úgy gondoltam…

– Most múltam hetven. Megbolondult a világ.

– Utasítják őket, nem igazán van mozgásterük.

– Gondolni azért nem tilos.

– Az mondjuk igaz.

– Ne haragudjon, olyan ismerős nekem. Nem találkoztunk már valahol?

– Nem hiszem.

– Pedig én biztos vagyok benne.

– Szerintem összetéveszt valakivel.

– Még a hang is…

– Khm…

– Tessék?

– Semmi, csak ez az átkozott allergia. Tavasz elején folyamatosan kapar a torkom. Júniusban már jobb lesz.

– Az kellemetlen.

– Nincs rá gyógyszer. Az orvos azt mondta, figyeljek oda. De kérdem én: mire?

– Nem tudnak semmit… Nekem sérvem van, de nem csinálnak vele semmit. Amikor tüsszentek, olyan mintha egy kést vágnának az ágyékomba.

– Ajánlhatok valakit. Igaz nem itt, hanem Fe… egy másik városban.

– Tényleg?

– Operáltak párszor.

– A bajusz…

– Micsoda?

– A bajusza. Az olyan furcsa.

– Miért lenne furcsa?

– Ha nem lenne, azt mondanám, hogy…

– Nézze csak! Most jönnek ki!

– Győzni kell!

– Hajrá!

– Miért van magán napszemüveg?

– Hogyhogy miért?

– Csak úgy eszembe jutott. Meg olyan szürke az ég. Látja egyáltalán a pályát?

– Persze. Soroljam esetleg a mezszámokat?

– Jól van, jól! Nem kell egyből megsértődni.

– Műtötték a szemem. Szürkehályog.

– Nem irigylem.

– Van ennél rosszabb is, nem annyira vészes.

– Ki az a huszonhármas? Még sosem láttam.

– Tessék?

– A fülével is baj van? Ki a huszonhármas.

– Az új srác. Most debütál.

– Aha. Tényleg jól lát.

– Megmondtam, nem?

Fejes Senior a csúcson (fotó: Labdarúgás)

– A bajusz…

– Mi van már megint a bajuszommal?

– Félig lecsúszott.

– Mi?

– Ez nem igazi, ugye?

– Khm…

– Az allergia, gondolom.

– Khm…

– Nem venné le egy pillanatra a szemüvegét?

– Miért?

– Én is gondolkodom egy ilyen szemműtéten. Kíváncsi vagyok, mennyire látszik?

– Ne hozzon kellemetlen helyzetbe…

– Csak egy másodperc. Mi történhet?

– Maga nagyon rámenős.

– Mondják.

– Akkor tessék!

– Tudtam, hogy te vagy az Fejes! Az első percben tudtam.

– Akkor meg mire volt jó ez a színjáték? Egyébként nem lehetne egy picit halkabban?

– Mitől tartasz?

– Nem hallottad a szurkolókat? Az előbb is A Vidit szidták.

– Hangemberek. Ne izgulj!

– Nem vagyok már fiatal.

– Mit keresel itt?

– A huszonhármas…

– Micsoda?

– A huszonhármas. Nem érted?

– Nem igazán.

– Akkor nézd már meg a műsorfüzetet!

– Basszus! A fiad?

– Aha!

*

1972. április 2.

Videoton – Rába ETO 2-1 (1-0)

5.000 néző, vezette: Vízhányó

Videoton: Magyar – Nagy III, Kovács, Fejes, Mester (67’ Szabó II) – Hartyáni, Burka, Karsai – Wollek, Nagy II, Szalmásy (71’ Tieber). Edző: Kalocsay Géza

ETO: Földes – Keglovich, Pozsgai, Kiss, Magyar – Horváth, Somogyi, Póczik, Korsós – Stolcz, Glázer. Edző: Győrfi László

Gólok: 18’ Wollek 1-0, 46’ Stolcz 1-1, 74’ Fejes 2-1

*

Fejes Gábor a Videoton ikonja, nem bajnok ugyan, de sokszoros első a klubjában. Hatvannyolcban játszott csapata NB I-es debütáló meccsén (Vasas-Videoton 6-1), ő volt a fehérváriak első válogatott játékosa (1970, Magyarország-Jugoszlávia 2-2), és pályára lépett a Sóstói Stadion villanyvilágítását avató mérkőzésen is (1978, Videoton-Honvéd 1-0). Az ETO ellen összesen huszonegy bajnokin szerepelt, és ebből csak az elsőn újpestiként.

Olyan időkben viselte a kék-piros dresszt, amikor még értékelhető volt a magyar futball, és nem feltétlenül akarta agyonverni egymást az ETO-, meg a Vidi-szúrkerek egy csoportja.

a kígyóbűvölő (fotó: hatharom.com)

1984 őszén a Manchester elleni visszavágó szünetében a vécéből tartottam visszafelé a szektorba a helyemre, amikor egy hangos csoportra lettem figyelmes. Fehérvári drukkerek voltak, akik az előző esti Dukla elleni UEFA Kupa derbi után betértek a stadionba. Szurkolni, nekünk. Akkortájt úgy hívták a Videoton technikai vezetőjét, hogy Fejes Gábor.

Fia, András, pár napja az ETO-t erősíti.

*

2018. március 9.

Győri ETO – Siófok 2-1 (1-0)

4.000 néző, vezette: Radványi

ETO: Stevanović – Švec, Lipták, Had, Völgyi – Kamber – Pátkai, Trajković – Varga, Střeštík (70’ Dudás), Kink (83’ Kvilitaia). Edző: Pintér Attila

Siófok: Kurucz – Fehér, Tímár, Deák, Fejes– Windecker, Kecskés – Pál, Melczer, Nagy (85’ Fodor) –Máté (67’ Mokánszki). Edző: Horváth Károly

Gólok: 39’ Trajković 1-0, 61’ Trajković 2-0, 64’ Máté 2-1

Kiállítás: 83’ Fejes

*

Fejes András a Videotonban nevelkedett és egészen 2018 februárjáig a klub igazolt játékosa volt. A felnőttek között húszévesen, 2008-ben mutatkozott be az első ligában, amikor Disztl László az utolsó percre becserélte a Tatabánya ellen. Utána egy hosszú és kacskaringós út következett kölcsönadásokkal. Előbb Felcsútra, aztán Siófokra majd az MTK-nak passzolták le, hogy aztán ’14-ben visszatérjen Fehérvárra és ott lehúzzon négy szezont. Termékeny időszak volt, hiszen a csapat nyert két bajnokságot, kétszer második lett és játszott egy vesztes kupadöntőt is. Fejes nem volt meghatározó spíler, de azért kapott szerepet szépen. Két éve azonban létszámfelettivé vált, aminek következtében Paksra igazolt, ahol egy egész, és két félszezon alatt majdnem ötven bajnoki meccset rakott hozzá a statisztikájához.

Jelenleg 146-nál áll az NB I-es mérkőzés-számlálója, de fontos megjegyezni, hogy a képzeletbeli szerkezetet még nem kapcsoltak le véglegesen.

Lehet a fellépéseket Győrben is növelni.

Isten hozott az ETO-nál, András!

Kategória: újfiúk
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.