Maldívbarcika

nézd már: felhők (fotó: twitter.com)

Mister Chopi leült a kopott kispadra, becsukta a szemét, és ahogy hallotta maga körül a nézők moraját, gondolatban lassú időutazásra indult. Minden egyes pillanatot úgy elraktározott akkor, mintha tudta volna, fontos és különleges lesz az a nap, így aztán egymás után villantak be a képek. Olyan érzése volt, mintha egy szobában ülne, ahol lehúzták a redőnyöket, csupán a diavetítő kis szerkezete világít, és közben a falon újabb és újabb fotók váltják egymást. Az elsőn, ahogy a langyos melegben sétálnak a boulogne-i erdőben, aztán a következőn már délután van, apró jégdarabok sorakoznak az elegáns hotel ablakainak párkányán, miközben az ég valószínűtlenül elsötétedik, végül pedig a stadion, a pompás Parc des Princes, amit ugyan csak félig töltenek meg a szurkolók, de még így is olyan méltóságteljes képet mutat, amit tényleg csak Párizsban tapasztal az ember. Ó, Párizs! Mennyi helyen járt a világban, de számára mégis Párizs maradt az etalon. Imádta. Számtalanszor eljátszott a gondolattal, hogy öregségére vesz majd egy kisebb lakást valahol a Place Pigalle környékén, mondjuk a Rue Véron és a Rue Germain Pilon sarkán, amerre párszor kaptatott. Állt ott az az egyszerű épület, ahová egyszer majdnem be is csengetett, de aztán elhessegette magától a gondolatot. Mit mondhatnék nekik? Hogy szeretnék itt élni majd, valamikor a távoli jövőben? Biztosan bolondnak néznének, ahogy gyatra angolsággal igyekszem elmagyarázni nekik az álmaimat. Je suis désolé, mais je ne vous comperends pas… És a középkorú házaspár tényleg nem értené, megértően mosolyognának, aztán tétova mozdulattal behúznák maguk után az ajtót. Azért megjegyezte a kaputelefonra írt nevet, mert annyira különlegesnek találta. Monsieur Robert-Guillaume Casadesus de Bousset. Mellesleg a dallamos és arisztokratikusnak tetsző elnevezés egyáltalán nem illett a viselőjére, ha valóban ő volt annak birtokosa. Az az ember inkább volt egy Petit vagy egy Blanc, esetleg egy Benôit azzal a béna szemüvegével, amit a homlokára feltolva viselt. Mister Chopi fejében azonban most hirtelen más nevek bukkantak elő. Lama, Roche, Le Guen, Weah vagy éppen Ginola. Micsoda este volt! És micsoda este lehetett volna, ha kicsit több szerencséjük van. Vagy ha a mester nem kapja le őt 0-2-nél a nyolcvanadik percben. Duzzadt az erőtől, feltöltötte a tudat, hogy Párizsban lehet, álmai városában, és bár elmúlt már harminc, titokba reménykedett benne, hogy itt van valahol a Red Star trénere, és beleszeret a játékába. Ha így lesz, azonnal megkeresi Casadesus de Bousset-t és máris megveszi azt a lakást ott, a Rue Véron és a Rue Germain Pilon sarkán, kerül, amibe kerül. Köszönöm, Csöpi! – szól szárazon a mester miközben a kezét nyújtja. Mikor leül a padra, Roche éppen berúgja a harmadik.

*

UEFA Bajnokok Ligája, selejtező 1. mérkőzés

1994. augusztus 10.

Paris SG – Vác FC-Samsung 3-0 (1-0)

20.000 néző, vezette: Lopez Nieto

PSG: Lama – Dieng, Roche, Ricardo Gomes – Cobos, Valdo (78’ Bravo), Le Guen, Guerin, Colleter – Weah (86’ Sechet), Ginola. Edző: Luis Fernandez

Vác: Koszta – Aczél – Puglits, Nagy, Kasza – Zvara (78’ Nyilas), Sallai, Aranyos, Romanek – Dzurják (80’ Bánföldi), Füle. Edző: Csank János

Gólok: 29’ Ricardo Gomes 1-0, 48’ Weah 2-0, 82’ Roche 3-0

Kiállítás: 70’ Colleter

*

-Mister! Mister!

Elaludt volna? A semmiből elővillanó fény úgy hasított az agyába, mint egy villám. Abdul Hakeem állt előtte, a stáb leglelkesebb tagja, aki riadt szemmel figyelte. – Már csak negyven perc van a kezdésig, Mister – folytatta Hakeem, azzal az idegesítően magas hangjával, amivel a világból ki tudta volna kergetni. – Relax, Hakeem! Relax! – nyugtatta a kis mitugrászt, de az láthatóan képtelen volt lehiggadni. Hihetetlen, hogy ez a fickó nem bír leállni. Teljesen más volt, mint a helyiek, akiket aztán tényleg semmivel sem lehetett kizökkenteni a már-már katatóan állapotukból, amiben mindennapjaikat élték. – Azt hitted, hogy meghaltam? Nincs olyan szerencséd, te kis ördögfajzat – igyekezett egy tréfával elütni a dolgot. – Mindenki az öltözőben van már? – vette aztán komolyabbra, mert láthatóan Hakeem egyáltalán nem találta viccesnek, amit mondott. – Itt van az elnök, Mister! – mondta végül gyászos képpel. Ennek most már a fele sem tréfa! Az Elnök ugyanis nem járt ki az összes meccsükre. Nagyon elfoglalt üzletember volt, és egyébként sem akart olyan területre tévedni, ahol kevésbé otthonosan mozgott. Elsősorban akkor mutatta meg magát, ha garantált volt a siker. A kudarcot ugyanis nagyon rosszul viselte, olyankor durcás kisgyerekké változott, akivel nem igazán lehetett mit kezdeni. Mondják, hogy az irodájában volt egy hatalmas bokszzsák, amit egy-egy vesztes meccs után hosszú perceken át püfölt. A mai nap azonban más miatt volt tökéletes. A csapat, akarom mondani A Csapat, újra nemzetközi kupameccsen mutathatta meg magát.

Weah for president (fotó: dw.com)

– Szólj Norbinak és Csepinek, hogy azonnal jöjjenek ide, Hakeem, a többiek meg várjanak meg az öltözőben! Öt perc múlva ott vagyok. – adta ki a határozott utasítást, ami már sokkal jobban tetszett az aprócska embernek. Így kell ezt csinálni, gondolta magában, és máris elszaladt a két focistáért.

– Mit gondoltok srácok? – tette fel a nagy kérdést az előtte magasodó két spílernek Mister Chopi, miközben ő még mindig a padon ült. – Van sanszunk?

– Vannak kétségeim, Csöpi bácsi – vágott bele gondolkodás nélkül Elek. – Az a helyzet, hogy ezek a thai mukik meglepően ügyesek.

– Azt én is tudom, okoska – szakította félbe kissé dühösen Mister Chopi. – Szerinted nem láttam róluk videót? Velünk mi van? Mit mond az öltöző?

– Nem igazán értem, amit kvartyognak –vallotta be őszintén Csepregi. – Amikor mi is ott vagyunk, egyből elfelejtenek angolul…

– Itt az Elnök! – fogta komolyra Mister Chopi. – Villantanunk kell valamit, mert vége lesz a jó világnak, ha beleszaladunk a késbe.

– Egy gólra jók vagyunk, mester – tett komoly ígéretet Elek, amire Csepregi heves bólogatással csatlakozott rá.

– Csöpi bácsi! Imádom ezt a helyet, ha kell, a pályát is felszántom – tromfolt aztán szóban is Csepregi. – Én még nem akarok hazamenni.

– Mindannyiunk így vagyunk ezzel, fiacskám – szólalt meg ekkor atyai hangon Mister Chopi. – Jó kis hely ez, no meg Kiss Lacinak is meg akarom mutatni, hogy ki a király a szigeten!

Hakeem jelent meg újra. Olyan gyorsan futott ki a játékos-kijáróból, hogy elbotlott az oldalvonal mellett gondosan összetekert kábelben, amit a tévések raktak oda. Pont a kispad előtt landolt, a szép számmal gyülekező nézők hangos nevetéssel nyugtázták a jelenetet. Mister Chopi azonban ügyelt arra, hogy ne szégyenítse meg egyik leglelkesebb hívét, így tenyerével takarta el mosolyra nyíló száját.

– Mi van Hakeem? Mi olyan sürgős?

– Azt mondta öt perc, de már eltelt nyolc – mondta szemrehányóan, miközben igyekezett összeszedni magát. Örömmel nyugtázta, hogy nem szakadt ki a nadrágja.

– Megyek már, éppen végeztünk – válaszolta neki, és közben igyekezett leporolni a pólójáról a mészcsíkból rátapadt maradványokat. Dúdolva indult az öltöző felé.

*

AFC Cup, csoportkör 1. forduló

2009. március 10.

Club Valencia (MDV) – PEA FC (THA) 1-3 (0-2)

4.500 néző, vezette: Jahanbazi (IRN)

Valencia: Rameez – Amir, Imran, Jameel, Elek – Abdul Ghani, Didi Shifaau (64’ Yameen), Shafiu (46’ Csepregi) – Shiyam, Nashid (90’ Ubaidulla), Nkemi Marcelin. Edző: Dzurják József

PEA: Umarin – Puttan, Kouakou Tahiri (85’ Phetphun), Wongsa – Vivatchaichok, Vachiraban, Yuthajak, Satruoai, Donchui (62’ Bunmathan) – Richard Falcão, Singto (73’ Jinajai). Edző: Thongsuk Sampahangsit

Gólok: 14’ Richard Falcão (11-es) 0-1, 42’ Singto 0-2, 48’ Shiyam 1-2, 86’ Richard Falcão 1-3

*

Nagyon megtisztelő, már-már visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam egy hete. A barcikai klubot működtető kft. január óta fungáló ügyvezetője invitált ugyanis a vasárnapi bajnokira. Közös meccsnézés Putnokon? – szólt a szívemnek kedves felkérés, de sajgó szívvel nemet kellett mondanom. Pedig Balázzsal már megéltünk egyet, és mást. Például egy Kőszegszerdahely-Cák megye kettes bajnokit Vasban, ahol ő szűrő középpályásként dolgozott keményen az augusztusi forróságban, én meg a láthatatlan vendégszektorban (ti. a felezővonaltól balra, a második számú partjelző mögött) foglaltam helyet. Egyedül. Közben ment valami Forma-1-es futam a tévében, ami sajnálatos módon még mindig jobban megmozgatja a falusi embereket, mint a futball. Mondjuk az is lehet, hogy a kétszáz forintos beugró tartotta távol a tömegeket. A meccs végeredménye teljesen indifferns, mindenesetre jót dumáltunk a húszas évei végén járó taccsbíró csajjal, mivel a második félidőben totál beszorította a hazai tizenegy a Cákot, így akkor különösebb dolga nem akadt pár bedobás megítélésén túl. Azt például megtudtam, hogy a vasasszonyfai aratóbálnál nincs nagyobb buli a vidéken.

körbe vesznek jó barátok és rosszak (fotó: pest.mlsz.hu)

A hivatalos fordulat szerint egyéb elfoglaltságom miatt nem vállaltam a borsodi kirándulást, így az ETO-nak nélkülem kell meglepnie a Csöpi bácsi által trenírozott Barcikát, ami így elsőre nem látszik lehetetlen küldetésnek. A Siófok elleni botlást különben is jó lenne hamar kijavítani, mert az istenadta nép már háborog.

A recept egyszerű, vegyük ki a játékból az esetleg túlmotivált Kováč Alent, plusz rúgjunk gólokat.

A tippem: Kazincbarcika-ETO 1-3.

Kategória: felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.