– Várunk még valakit, Nagyezsda Konsztantyinovna?

– Egy pillanat, mindjárt nézem is. Hogy azt mondja… ühüm, ühüm, ühüm… meg is van!

– Ezek szerint várunk még valakit, Nagyezsda Konsztantyinovna…

– Igen, ő lesz ma az utolsó, Vszevolod Szerafimovics.

– Hála az égnek, annyi fontos dolgom lenne még. Mi vár rám? Ne kíméljen…

– Természetesen pénzről van.

– Mi másról, Nagyezsda Konsztantyinovna? Mi másról? A tévéstáb mindenesetre menjen ki.

– Rendben! Fiúk! Séta! Igyatok meg egy kávét valahol. Majd csörgök, ha megint szükség lesz rátok.

– Szóval ki jön?

– A lábilabdás.

– Kicsoda?

– A lábilabdás. Nekem ez van ideírva.

– Ne szórakozzon, Nagyezsda Konsztantyinovna! Nincs olyan, hogy lábilabda.

– Nekem tényleg ez van ideírva…

– Adja csak ide azt a papírt!

– Tessék.

– Ez hihetetlen… Mondja már meg az irodán, hogy felejtsék el ezt az idióta virágnyelvet.

– Haladéktalanul küldök egy mailt.

– Ne levelezzen, hanem menjen le és mondja meg. Engem ne vattázzanak.

– Rendben.

– Akkor jegyezze meg! Nem lábilabda, hanem labdarúgás. Foci, futball.

– Így már értem.

– Bíztam benne. Nos! Sportterület, telefonáljon máris Arhipovnak! Azonnal jöjjön, mert szükségem van rá. Kell valaki, aki mindenhez is ért a sportban. Meg ő olyan kemény. Tudja, mint ezek a mai negyvenesek. Mintha nem lennének érzelmeik. Ráadásul középtávfutó volt, így nincs túl nagy véleménnyel a fociról. Őt aztán végképp nem lehet kizökkenteni mindenféle érvekkel.

– Egy pillanat, Veszevolod Szerafinovics, máris szólok neki. Te vagy az Vagyim Viktorovics? Gyere be a nagytárgyalóba. Igen, most! Várunk. Máris itt lesz.

– Addig hívja be a vendégünket, Nagyezsda Kontantyinovna! De előtte tüntesse el ezt a piros-fekete sálat a vitrinből, és hozzon helyette egy bordó-sárgát. Meg rakja az asztalomra azt a könyvet, amit nemrég kaptam. Tudja! Amit odatettünk a legfelső polcra, hátra. Legyen kinyitva a hetvenkettedik oldalon. Hadd nézzem! Nem lesz jó. Mindegy, majd lapozok párat

– Már meg is vagyok, Vszevelod Szerafimovics.

– Fantasztikus! Akkor hát kezdjük!

– Fáradjon beljebb, elnök úr! Még nem is járt nálam.

– Valóban, Vszevolod Szerafimovics! De tudja, rengeteg a dolgom, és nincs is olyan közel Pszkov.

– Ugyan! Ne szabadkozzon, Anatolij Sztyepanovics! Mindannyian így vagyunk ezzel. De nagyon kérem, hogy szólítson csak egyszerűen Vszevónak. Mindjárt könnyebben fog menni a társalgás.

– Megtisztelt, uram. Akarom mondani… Vszevo. Viszont akkor ragaszkodom, hogy ön meg hívjon engem Toljának.

– Tolja!

– Vszevo!

– Akár tegeződhetnénk is, Tolja. Nem igaz?

– Miért is ne, Vszevo.

– Mi járatban is vagy itt, Tolja?

– A költségvetésről lenne szó, Vszevo.

– Ne is folytasd, Tolja! Pár perc, és itt lesz Vagyim Viktorovics Arhipov. Ő a kompetens az ügyben. Nagyezsda Konsztantyinovna! Sürgesse már meg Vagyim Viktorovicsot!

– Azon vagyok, Vszevolod Szerafimovics!

– Nos, Tolja! Bármennyire is úgy tűnik, nem könnyű időket élünk. Kívülről persze úgy látszik, hogy minden szép és jó, de azt neked is tudnod kell, hogy összébb kellett húznunk a nadrágszíjat.

– Hallottam én is egyet, s mást.

– Ne ülj fel a pletykáknak, Tolja! Nincs nagy baj, de kisebb bevétellel kellett számolnunk, így nem is költhetünk annyit.

– Én is a piacról élek, Vszevo. Megértem, de miért rajtunk spóroltok?

– Ááá! Itt van a mi Vagyim Viktorovicsunk! Már régóta várunk, merre kódorogtál, Vagyim?

– A folyóson elkapott a jégkorongosok elnöke. Alig tudtam lerázni…

– Vagyim!

– Elképesztő, hogy milyen igényeik vannak…

– Vagyim!

– Pedig egy nagy semmi, amit fel tudnak mutatni…

– Vagyim, kérlek!

– Még csak nem is az első osztályban játszanak…

– Vagyim! Az úr a futballklub elnöke. Anatolij Sztyepanovics Miskin.

– Örvendek! Elnézést, de totál felidegesítettem magam.

– Üdvözlöm.

– Tolja! Elmondanád Vagyim Viktorovicsnak, miért vagy itt?

– Nos! Láttuk az idei költségvetést, és abban az előzetes ígéretek ellenére egy kopejka támogatás sem szerepel a klubunk számára. Szeretném megtudni, hogy mire számíthatunk.

– Semmi jóra, Anatolij Szyepanovics! Ha rajtam múlna, felszántanám a pályát és bevetném sóval.

– Na de Vagyim! Ez talán túlzás!

– Bocsásson meg a durva megfogalmazásért, Vszevolod Szerafimovics, de valakinek ki kell mondani! Amit ez a klub előad, az egy nagy kupac szar! A szurkolók is lázonganak. Ebbe mi nem invesztálhatunk semmit. Mit szólnak a választói, Vszevolod Szerafimovics?

– Ez kétségtelenül elgondolkodtató, Vagyim. Tolja! Mit tudsz erre mondani?

– Nem vagyok vak, nekem sem tetszik, ami most van, de ez valahol egy lutri. Hoztam egy edzőt, elmondta, hogy kiket akar igazolni, és én megszereztem neki. Most mégis mit tehetnék még?

– Én sok mindenhez értek, nyilván, ha jobban beleásnám magam, ehhez a területhez is konyítanék valamit. Most csak egyet tudok, a csapatod miatt túl sokat szerepel a város negatív kontextusban.

– Akkor vegyétek meg az Avangardot és futtassátok föl!

– Már megbocsásson, Anatolij Sztyepanovics, de arra aztán végképp nincs keret. De igazából egy rubelt sem adnék érte.

– Igaza van Vagyimnak, Tolja. Ne nézzél már minket madárnak!

– De legalább a gyerekekre adhatnátok pénzt, Vszevo.

– Nem úgy van az, Tolja. Benn vagytok a kiemelt akadémiák között, majd önt nektek az állam zsetont.

– Legalább a helyi vállalkozásokat ösztönözhetnéd.

– Nem az én kompetenciám. Tudod jól, hogy központi ukáz van.

– Ott voltál a könyvbemutatón…

– Így is van. Nézd csak! Most is itt van előttem ez a csodálatos kiadvány, nagy becsben tartom.

– A Sinnyik pályát sem adtad nekünk, pedig…

– Tudod, mi az a romantika, Tolja? A Sinnyik komoly része Kurszk történelmének.

– De most a járásiban játszik…

– Csak idő kérdése a felemelkedés.

– Kész vagyok.

– Van egy ötletem, Tolja! Mi lenne olyan valakit raknál a csapat élére, akinek komoly kötődése van a klubhoz, aki egy igazi legenda. Látod! Befuccsoltál a jekatyerinburgi trénerrel, és most ezzel is, akit Kamcsatkáról hoztál ide.

– Zsirkovra gondoltál?

– Dehogy! Bár remek ballába volt, de rá szükségem van, itt a városházán. Megbízható mameluk. De mit szolnál mondjuk Kuznyecovhoz?

– Nem is tudom. Szerinted jó ötlet?

– Gondolkozz! Befoghatnád a plebsz száját egy darabig azzal, hogy fontos számodra a múlt öröksége, és ha szerencséd van, jól is kijöhetsz a dologból.

– Most fizessek ki még egy edzőt?

– Ne viccelj! Biztos vagyok benne, hogy okosan szerződtetek?

– Én már annyira nem… Teszem azt, elfogadom a tanácsodat és kinevezem Kuznyecovot valamilyen látványos pozícióba. Akkor van sansz arra, hogy kapunk némi támogatást?

– Vagyim?

– Nulla egész nulla százalék.

– Legalább kijössz vasárnap a Habarovszk elleni derbire, Vszevo?

– A Sinnyik egész tavasszal otthon játszik. Ott a helyem, ne haragudj.

– Ha lesz valami szándéka a felsőbb hatalomnak a klubbal, azért szólsz?

– Nagyezsda Konsztantyinovna! Miskin úr éppen indulni kívánt. Ismered kifelé a járást, ugye Tolja?

*

A költségvetésről, röviden.

Győr városa 2020-ban 45.590.266.984 forint bevétellel számol, ami egész pontosan 1.336.175.680 forinttal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt (-2,83%). Érthető módon a kiadási előirányzat is alacsonyabb szinten van, mint tavaly. Az aktuális összeg 53.483.093.084 forint, ami 2.270.129.238 forinttal van lejjebb a 2019-es adathoz képest (-4,07%). A sarokszámok szűkülése mellett tehát cél a hiány csökkentése is.

A sport alaposan megsínyli mindezt, hiszen ez a terület 30,92%-kal kevesebb forrással számolhat idén, a csökkenés nominális értékben 346.375.996 forint.

Tavaly az ETO 75 millió forintot kapott a várostól, a 2020-as előirányzat 0, azaz nulla forint.

Teljes joggal lehet azt mondani, hogy van a klubnak felelős tulajdonosa, teremtse elő ő azokat a forrásokat, amire a normál működéshez szükség van. Ezzel az állítással nehéz is vitatkozni. Magam is azt gondolom, hogy amennyiben ennek a pénznek, vagy a városban keringő 140 milliós összegnek a hiánya borítja be a büdzsét, akkor jobb is bezárni rögvest a boltot.

Ami sokkal szomorúbb, hogy a város látványosan nem áll a klub mögé, sokkal inkább farolgat kifelé. Lehetne szó valamilyen apró szimbolikus gesztusról is, de még az sem látszik sehol. Ehelyett javaslatot tesznek. Ki legyen az új szakmai vezető. Mégis mi közük hozzá?

És a történet még itt sem áll meg, bár már bőven túl van a sztori a racionalitáson, hiszen a klub azt mondja oké. Most komolyan: ez így oké? Van egy messziről jött tulajdonosunk, aki az előző garnitúra ballépéseit (ó, mecsoda eufémizmus!) kigyomlálta, igazoltan rakott pénzt a rendszerbe, és egyelőre továbbra is ott áll a vártán.

Egyedül.

Nem hibátlan ő sem, de egyelőre nincs más. A rendszer pedig tesztelgeti, hogy mennyire rugalmas, mennyire terhelhető, mekkora békát hajlandó lenyelni.

Ne haragudjon meg a világ, de tulajdonképpen édes mindegy, hogy holnaptól ki lesz a sportigazgató, vagy hétfőtől ki lesz az új tréner…