megadod a fodrászod számát a végén? (fotó: Kisalföld)

Kerchner Zoltán emlékére

– Már reggel éreztem, hogy ez nem a mi napunk lesz – mondta a Nyolcadik Sor Hármas Széke a Nyolcadik Sor Négyes Székének. – Rám szállt egy galamb és nemes egyszerűséggel leszart. Ez nem jelent jót – folytatta, miközben igyekezett a csavarjait egyben tartani, ami nem volt egyszerű feladat, mivel egy bakancsos láb teljes erőből rugdosta. – Ez a Mertens a halálom, szétfeszíti a fémbetét a támlámat. Mi a fenének kell ilyeneket gyártani? – Nem értem, amit mondasz – felelte a Nyolcadik Sor Négyes Széke, de annyira halkan, esély sem volt rá, hogy eljusson szomszédjához a válasz. Neki sosem voltak illúziói. Amikor legyártották, azt hitte, majd egy parkba kerül, valami kedves, nyugodt helyre, esetleg egy óvoda udvarába, ahol az égvilágon semmi nem történik, esetleg a bodobácsok másznak rá, ami kellemetlen is tud lenni, de azért nem veszélyes. Aztán amikor a teherautó megállt közvetlenül a stadion mellett, amit túlságosan hatalmasnak, és ezzel együtt félelmetesnek talált, egyből tudta, hogy itt szó sem lesz unalmas életről. – Ez az én sorsom – motyogta beletörődötten, de a társai rá sem hederítettek, inkább fegyelmezetten tűrték, ahogy egyesével szépen lepakolják őket, aztán egy kis tolikocsival elvigyék valamennyit a szektorok bejáratához, ahonnan már kézzel cipelték a végső helyükre mindegyiküket. Egy nagy csavarás és kész. – Hát itt fogunk élni! – mondta patetikusan a T szektor Tizedik Sorának Hatos Széke, aki valamiért vezérnek képzelte magát, persze tévesen- Mondják, egyszer leesett a gyártósorról, vélhetően ott történt vele valami visszafordíthatatlan, minden bizonnyal találkozott a Műanyagszékek Istenével, és feladatot kapott tőle. – Csak simán hülye – zárt le minden felesleges találgatást a Harmadik Sor Kilences Széke – de nyugalom, nem veszélyes.

A nyitóünnepség gyönyörű volt, igaz utána sokáig senki sem ült rajtuk, mert bőven elfértek a nézők az oldalvonalak feletti egyeneseken, nem hiányzott senkinek sem a kanyar, ami annyira messze volt a gyeptől, hogy még színházi távcsövek is elkéltek volna néha, talán a mentősök közül páran másztak fel hozzájuk, ha már ott parkolt a közelben a rohamkocsi. Aztán varázsütésre újra és újra megtelt a stadion, csodálatos meccsek zajlottak a pályán, a tribünökön pedig állandó volt a jó hangulat. A székek is élvezték a dicsfényt, hogy hasznosak. – Mögöttünk az eredményjelző, így egy picit mindenki minket is figyel – merengett a Nyolcadik Sor Négyes Széke, akitől egyébként sem állt távol a fatalizmus, és ezzel együtt meglepő módon a romantika sem. A mézeshetekként megélt évek azonban elszaladtak, és újra a nihil időszaka következett. A zöld füvön alibi, a nézőtéren jó esetben ásítozás.

– Tartsatok ki! – üvöltötte torkaszakadtából a Tizedik Sor Hatos Széke. – Jelet kaptam, hogy nem lesz semmi baj! Az események azonban egyáltalán nem ebbe az irányba tartottak. Magából kivetkőzött embertömeg örjöngött a szektorban, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy itt bekövetkezhet bármilyen békés végkifejlet. Félmeztelen testek lengették a zöld-fehér sálakat, de azok nem a megszokottak voltak, közben mocskos rigmusokat mantráztak. A Nyolcadik Sor Négyes Széke becsukta a szemét és a bodobácsokra gondolt. Örök szomszédjának már elrepedt a háttámlája, de nem mutatott se fájdalmat, se félelmet. – Mindig becsültem a kitartásodat – fordult hozzá, és legszívesebben megölelte volna, ha képes lenne erre egy műanyag szék. A lelke mélyén tudta, hogy ez lesz együtt az utolsó napjuk a szolgálatban. A Nyolcadik Sor Hármas Széke ekkor egy pillanatra ránézett, a tekintete bátorságot sugárzott. – Találkozunk a mennyországban – suttogta. – Azt mesélik, hogy vannak égi grundok, ahova érdemeink alapján juthatunk. Én a régi vagongyári pályára szeretnék kerülni. Igaz, kicsit furcsán nézek ki majd a sárga műanyag a fapadok mellett, de nem érdekel. Ebben a minutumban egy-egy erős kézpár markolta meg mindkettőjük támláját, és vad mozdulatokkal kezdte ráncigálni őket. Nem is fájt. Meglepően könnyen engedték el magukat a betontuskótól a fröccsöntött testek, és már emelkedtek is fel a magasba, hogy aztán gyönyörű ívet leírva a salakos futópályán landoljanak. Egy másodperc alatt törtek ripityára, és így járt még rengeteg társuk is.

Hősök és egyben áldozatok is voltak egy gyilkos és galád háborúban, amit az emberi faj mocska folytatott a humánum ellen. Igen. Azokban az élettelen tárgyakban több szeretni volt, mint a barbárokban, akik nem tudták elviselni, hogy 3-0-ra ég a csapatuk, ráadásul még a Dezsőt is kiállították.

*

„A fradista szurkolók tombolásuk során 634 szék támláját tépték le, és ezzel mintegy 3.804.000 forint kárt okozta a győri sportklubnak. A készenlétben álló győri mentők három verekedésben megsérült személy, és egy részeg ferencvárosi szurkolót szállítottak kórházba. Közülük egyedül a detoxikáló vendégét tartották bent éjszakára is.”

[Kisalföld, 1993. április 19.]

*

1993. április 18.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 4-2 (2-0)

18.000 néző, vezette: Márton

ETO: Végh – Csikós, Bordás, B. Szabó, Virág – Csertői, Miriuta (86’ Radics), Ivanics (68’ Makkos), Mikóczi – Pena, Klausz. Edző: Verebes József

FTC: Horváth – Telek – Simon, Szűcs – Páling, Fodor (56’ Balogh T.), Kuznetsov (35’ Szenes), Lipcsei, Szekeres – Balogh G., Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor

Gólok: 32’ Pena 1-0, 42’ Mikóczi 2-0, 57’ Pena (11-es) 3-0, 64’ Pena 4-0, 65’ Balogh G. 4-1, 72’ Wukovics 4-2

Kiállítás: 55’ Horváth

*

„(…)Amikor visszatértem és bemutatkoztam a játékosoknak, egyértelműen fogalmaztam meg a célomat: a klub hagyományaihoz méltóan képviselni a Rába ETO-t, és maximálisan kiszolgálni a közönséget. Az első két bajnoki mérkőzésen már láttam, hogy az együttes szerkezetileg átalakításra szorul. Ezért öt játékost – Máriási, Fekete, Kiszi, Sipos, Rumán – szabadlistára tettem. A védelem erősítésére leigazoltuk Pintért. A nagyon tehetséges fiatal B. Szabót a beállós szerepkörébe állítottam. Új szerepkört kapott Csertői is, aki képességeit a középpályán lényegesen jobban tudja kamatoztatni a csapat érdekében. A középpályás sor erősítésére leigazoltuk Ivanicsot is. Tehát nem véletlen, hogy az a csapatrész, amely ebben a bajnokságban a győri együttes legsebezhetőbb része volt, most – az átszervezés és megerősítés után – ezen a találkozón már uralta a középpályát. Mindemellett három tehetséges, saját nevelésű játékosunkat, Radicsot, Mikóczit és Makkost is bedobtam a tűzvonalba. Már a korábbi hazai mérkőzéseken is érzékelhető volt együttesem játékán a fokozatos javulás, de a helyzeteink jó részét elpuskáztuk. Most a bajnokjelölt ellen végre kijött a lépés. Csupán azt sajnálom, hogy 4-0 után a siker átmeneti figyelemkiesést, könnyelműséget eredményezett és emiatt kaptunk gyorsan két gólt.”

[Verebes József az 1993. április 20-i Nemzeti Sportnak]

szellemes futball