kár, hogy akkor sem gondolkodtál (fotó: youtube.com)

Először a balra cselt csinálta meg. Pontosabban csak szerette volna, mert a mozdulat meglepően gyorsan megtört. Eh, morogta, de nem lankadt. A második kísérlet már lényegesen jobb volt, azonban most sem sikerült a kivitelezés. Talán a kezdő mozdulattal volt a baj, esetleg hiányzott a lendület. Idegesen piszkálta az orrát, egyértelmű volt, hogy nem fogja annyiban hagyni, már csak az volt a kérdés, miként keveredik ki ebből a kétségtelenül kellemetlen helyzetből. Akkor legyen a másik oldal, villanyozódott fel egy másodperc alatt, és a szemében komoly elszántság tükröződött, ami minden átmenet nélkül váltott át ijesztő eszelősségbe. Azt még a buzi argentinok is bevették! A közelben állók rémülten igyekeztek arrébb húzódni, ami a szűk hely miatt nem igazán jöhetett össze, így a kevésbé bátrak kérték a számlát és gyorsan távoztak. Kérnék még egy fröccsöt, meg valami kísérőt, Marika!, szólt oda a pultos hölgyhöz, aki már előre kikészítette a rendelést, mert tudta, hogy mikor és mi következik. Unicum jó lesz, ugye? Mosolyogva lépett közelebb és egymást követő két gyors húzással magába öntötte az italokat. Na gyere, csak komám!, vetette oda foghegyről, aztán felemelte a labdát és teátrálisan megcsókolta. Amikor hosszas előkészületek után végre a földre tette, egyszerre megtántorodott, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie az esést. Direkt csináltam, ezt mindenki megeszi. Röhögött, de nagyon gyengén hazudott. Tisztelték azonban annyira, hogy nem vonták kétségbe, amit mond. Persze, Bandikám, tudjuk! Nagy kópé vagy te! Kitartóan nézte a labdát, aztán az ellenfél szemét. Igyekezett megzavarni, kifigyelni a gyenge pontjait, hogy aztán kíméletlenül lecsapjon, átfűzze, és egy életre elvegye a kedvét az egésztől annak a másiknak, picit talán még meg is alázza a gyalázatért, amiért kétszer nem tudta kicselezni. Ő, aki hatalmas stadionokban játszott valaha, híres csapatok ellen, neves futballisták között lépett pályára, ráadásul többnyire főszereplőként, nem csak azért, hogy kilegyen a létszám, és most itt áll egy középszerű kocsmában, az ócska székek és asztalok között kialakított spontán játszótéren, ahol két szemetesvödör a kapu, és én vagyok a csapattársa, a reménye, ami elég aggasztó, lássuk be, mutatja a figurát, mire én elindulok ütemre, nem nézek vissza, majd csak érzem, ha jön a labda, de semmi, megfordulok, kicsit félek, először csak résnyire nyitom a szemem, aztán egészen, micsoda borzalom, ő térdel, a pettyes pár lépésre mellette pihen, ellenfelünk, egy gyönyörű golden retriever békésen liheg, mellső mancsa a labdán, nem látszik rajta sem gőg, sem elégtétel, csak tette a dolgát, ha már bevettük a játékba, komolyan csinálta, nem ette meg a figurát, pedig korábban oly’ sokan, példának okáért a Rab Tibi vagy a kölni Steiner. Két perccel később az egyik asztalnál ültünk, előtte az újabb fröccs és unicum, én sört kértem és azért, hogy lássa, nem vagyok puhány, szintén egy felest, próbáltam vigasztalni, mert láthatóan ette a lelkét a kudarc, mégis milyen az, hogy egy kutya is?, tette fel a kérdést, de nem várt választ, kérdeztem őt a régi dolgokról, például, hogy milyen volt Bolíviában, mire ő csak hunyorgott és azt mesélte, hogy visszafelé a repülőn nem engedték őket piálni, pedig András nap volt éppen. Érted? András-nap! A Kutas Pista bácsi keménykedett, de mi megoldottuk és szinte a leestünk gépről Pesten, muhaha! És ekkor egy rövid ideig megint boldog volt, megitta az unicumot és húzóra a fröccsöt, kotorászni kezdett a zsebében, mire mondtam, hogy én fizetem. Ne sérts már meg, pajtás!, mondta, úgy csinált mintha megorrolt volna rám, ami csak szerep volt persze, mert nem volt nála egy fillér sem, de ugye a büszkeség, esetleg még egy kör?, kérdezte vigyorogva és már nem is volt köztünk harag. Naná!, vágtam rá azonnal, mégis csak egy majdnem világsztárt invitálok meg egy italra, aztán összeszedtem minden bátorságomat, hogy végre megkérdezzem azt, ha már így vagyunk, de először nem figyelt, aztán meg szóltak neki, hogy telefonon keresik, mire odabotorkált a pult mellé és hosszan tárgyalt valakivel, aki egy hatalmas buliba hívta, most azonnal, a Balaton északi partjára, valamilyen villába, mire egyből igent mondott, letette a telefont és máris tárcsázta a taxis társaság számát, kocsit rendelt, a lehető legrövidebb időn belül, hosszú fuvar lesz, egész estés program, többen szóltak neki, hogy mégis miből fogja kifizetni a számlát, de csak legyintett, egy barátomhoz megyek, majd ő intézi, ne aggódjatok miattam, de azért mindenki aggódni kezdett, éjfél is elmúlik, mire odaérsz, és akkor mi van?, jól ismered azt a valakit?, hagyjatok már békén!, végülis a te dolgod, Andriska, mondta a pultosnő, ekkor a taxi röviden dudált az utcán, mennem kell, mondta, vette a kabátját és máris indult, kifelé menet rám nézett, de úgy csinált mintha nem is ismernénk egymást. Mintha biccentett volna, de lehet, hogy csak képzeltem.

*

1985. április 20.

Újpesti Dózsa – Rába ETO 1-1 (1-0)

4.000 néző, vezette: Kovács I L.

Dózsa: Szendrei – Szűcs, Kardos, Bognár, Kozma – Ebedli (63’ Steidl), Herédi, Szabó A. – Schróth, Kerekes (46’ Törőcsik), Kiss. Edző: Temesvári Tibor

ETO: Mészáros – Csonka, Rezi, Stark (48’ Mile), Magyar – Kurucz, Hannich, Preszeller – Szabó O., Szentes, Hajszán (46’ Weimper). Edző: Verebes József

Gólok: 2’ Schróth 1-0, 76’ Weimper 1-1

*

„Szünet után a bal oldali partvonal mentén Törőcsik szabálytalankodott Starkkal szemben. A győri játékos megsérült, nem is tudta folytatni a játékot, bebicegett az öltözőbe, Mile állt be helyette.” [Népsport, 1985. április 21.]

„A pihenés után alig folytatódott a küzdelem, az újonnan beállt Törőcsik és Stark párharca a győri védő súlyosnak látszó sérülésével végződött. (Ahogy később elmondta, teljesen elzsibbadt a térde, szerencsére még estére sem dagadt meg, így valószínűleg csak szalaghúzódásról van szó.)” [Kisalföld, 1985. április 22.]

„Szombaton az U. Dózsa elleni bajnoki mérkőzésen a második félidő elején Stark Csaba, a Rába ETO hátvédje megsérült, le kellett cserélni. Az első diagnózis alapján senki sem gondolt súlyos sérülésre, s mégis… A győri labdarúgót hétfőn Győrött az MN 6. számú kórházában keresztszalag-szakadással dr. Dékány Sándor osztályvezető főorvos megoperálta, így a tavaszi idényben már nem léphet pályára.” [Kisalföld, 1985. április 24.]

„Napjainkban alaposan megélénkült a hazai sportkönyvkiadás, az olvasók, a rajongók nem kis örömére. Ez a kötet mindenképpen a nívósabbak közé tartozik, a szerzőnek [Szabó Ferenc – A Blog] újságíróként megismert stílusában íródott. Életrajzi regény, végigkíséri Törőcsik pályafutását az első labdaérintéstől a kezdeti sikereken át, a sokat emlegetett argentínai világbajnokságig, az ismert autóbaleseten keresztül az újrakezdésig. (…) Noha még nem ért véget Törőcsik labdarúgó pályafutása, eddig úgy tűnik, hogy a koronát nem sikerült feltennie rá. Pedig sokan szeretnék, ha a régi Törőcsik futna, játszana, lőné a gólokat. Esetleg külföldi csapatban. Táncolj, tovább, Törő!” [Kisalföld, 1985. április 24.]

mi lett volna, ha? (fotó: Kisalföld)

„- Törőcsik a bal oldalon kapott labdát – meséli [Stark – a Blog]. Számítottam rá, hogy mit fog csinálni, megtorpan és megtolja majd a labdát. Én beléptem eléje, a labda fölpattant, át a bal lábam fölött. Jobb külsővel haza akartam adni, amikor a bal térdem balra-jobbra kimozdult, nem tudom, hogy rúgást kaptam-e vagy meglökött, csak arra emlékszem, hogy nagyon fájt, és feküdtem a földön. Szó sem volt arról, hogy leragadt volna a stoplim.”

*

1986. április 19.

Újpesti Dózsa – Rába ETO 2-1 (1-1)

500 néző, vezette: Mester

Dózsa: Kiss – Harasztia, Waszner, Kürtösi, Szűcs – Gróf, Selmeczi, Aczél (Antal) – Balogh (Temesvári), Rostás, Pfeffer. Edző: Varga István

ETO: Ulbert (Józsa) – Csikós, Udvardi, Stark, Cser – Mónos, Nagy, Kiss – Süle, Erdős (Csollány), Inczédi. Edző: Győrfi László

Gólok: Rostás, Grósz illetve Süle

*

A meccset megelőző héten megírta az újság, hogy Törőcsik András családi problémája miatt nem edzett a csapattal, így csak a kispadon kezd. A szünetben állt be és láthatóan bizonyítani akart, ami miatt talán kissé túlpörgött. A bajnokit adta a tévé is, de a jelenet nem látszott jól, mert éppen kitakarta valami azt a részt, ahol az eset történt. Az ETO orvosa, dr. Király Géza később azt mondta, hogy egyértelműen Törőcsik talált lábat, de a szándékosságot kizárta. A műtétet elvégző Dékány doktor arról beszélt, hogy Stark keresztszalagja „szinte ronggyá szakadt”, amit nem lehetett megvarrni, ezért alkalmaztak nála egy akkortájt forradalmi módszert, ami egy szénszálas fonat beültetésével járt.

Törőcsik András még hét NB I-es meccset játszott. A szezon végén Franciaországba, a Montpellier csapatához került. 1988-ban jött haza, és először a másodosztályban szereplő Volánban szerepelt, majd ’89 elején a Verebes József trenírozta MTK-VM-hez szerződött.

Második fellépésén a tatabányai Udvardi Endre egy alattomos belépőjével eltörte a szárkapocs csontját.

Stark Csaba soha többé nem játszhatott az első osztályban. Még két évig maradt a klub kötelékében és felépülését követően rendszeres pályára lépett az utánpótlás bajnokságban, de a nagyobb terhelést már nem bírta a lába. 1987 áprilisában Edelénybe szerződött.

Sokkal, de sokkal több volt benne.

*

1987. június 7.

Edelényi Bányász – Kazincbarcikai Vegyész 1-0 (0-0)

2.500 néző, vezette: Orosz

Edelény: Béres – Göndör, Ragyina, Csorba, Farkas – Goór, Stark, Oldal, Czél (Németh) – Kleiber, Hubi ((Turcsik). Edző: Koleszár György

Kazincbarcika: Majer – Szabó, Sztahon (Petrovics), Kerekes, Fodor – Búza, Bartuska, Babus – Csipke (Zsiga), Orlóczky, Deszatnik. Edző: Balázs András

Gól: Kleiber

*

Húsz éve nem jártam már a Pasaréti Kocsmában. Feltételezem, hogy mostanság Törőcsik sem ott tölti a mindennapjait. Egyre kisebb az esélye annak, hogy újra találkozzunk, de azért egyszer szívesen megkérdezném tőle, hogy miként emlékszik a Starkkal történt ütközésre. Nincs túl jó bőrben, valószínűleg sok mindent ki is rostált már az agyából, de abban szinte biztos vagyok, hogy ez a pillanat megmaradt.

Már-már beégett.