papírgyűjtésre is jó (fotó: kios.org)

Akik az Ötház utcában laknak, vagy valaha ott laktak, és gyönyörű emlékeik vannak, amit valahol meg is értek, hiszen nincs annál csudálatosabb, mint a város fölött élni, kiülni éjszaka az udvarra, élvezni a csendet, amit csak a tücskök cirpelése tör meg néha, bámulni a városi fény szennyezésétől mentes horizontot, nézni a sok csillagot az égen, de hiszen az a Göncölszekér, kicsicsillag!, az ott meg a faszomsetudjamilyen csillagkép, bébi!, te annyira romantikus vagy, Henrik!, más is mondta már, Elvira!, meg azt is, hogy annyi hullócsillag sehol nincs augusztusban, mint arrafelé, no őket most arra kérem, hogy egy pillanatra fogják be a fülüket.

Volt időszak, amikor szitkozódva tekertem a Búzakalász utcától felfelé, az Ötház utca volt a cél, és most nagyon finoman fogalmazok, mert erre a kifejezésre, mármint a szitkozódásra vannak a magyarban sokkal keményebb szavak is, ráadásul mindezt számos alkalommal hangosan, már-már üvöltve, mert nem érdekelt, ha meghallják a kanyargó út melletti gaztengerben fülelő nyulak és egyéb kisrágcsálók, no meg persze a kóborló macskák, akik Kismegyerről igyekeztek Szabadhegy felé, esetleg már vissza, én egy mázsás szolgálati biciklin ülök, szemeim kigúvadva, erőm rég elhagyott, de azért arra van még energiám, hogy sűrűn emlegessem az ott lakók felmenőit, kettőjükék név szerint is, mert hát ők voltak mindennek okozói, ők fizettek elő négyharmincért a nyomorult Kisalföldre, amit most felviszek nekik, megteszem ezt a plusz hatszáz métert a semmiért, amit persze nem mondhatok ki, hiszen a nyájas olvasó, a Magyar Posta Vállalat tisztelt ügyfele az első, mindig neki van igaza, sőt!, ha valaki lenne olyan kedves és küldene számára egy expressz levelet, még hálás is lennék, mert az még húsz fillért jelent nekem darabonként, és a sok kis fillér, az bizony értékes forintokat terem, a képeslap is jó, igaz, az csak tíz fillért ér, de cserébe megtartom a levéltitkot, azaz csak elolvasom, aztán el is felejtem a kacska gondolatfűzért, amit írt a gyerek az építőtáborból, de most legyen átkozott az Ötház utca, meg az is aki erre hajtotta a jószágait száz évvel ezelőtt, és így maradt a csapás, most már kecses aszfaltcsík vezet fölfelé, de ezzel nem vagyok kisegítve, mert nincs mozgólépcső, vagy mozgójárda, amiről egyszer olvastam valahol az IPM-ben, amit egy hétig nem vittem ki, nem hiányzott senkinek, óvatosan lapozgattam, nem gyűrtem meg, mikor bekerült a leveles ládába olyan volt, mint új korában, errefelé alig van érdekes újság, a téesz is lemondta a Szovjetuniót, meg a Szovjet Irodalmat, csak a helyi, meg országosan a Népszabi, esetleg az ellenállók kapják a Nemzetet, jó ha hárman vannak az egész körzetben, itt sem lesz forradalom sosem, jó napot Izé bácsi!, kezitcsókolom Izé néni!, meghoztam a lapot, tessék itt van, nem sokan haltak meg úgy láttam, nem ezt néztem meg, isten ments!, egy másikat, ez még meleg, külön raktam, direkt, tudják, hogy rám számíthatnak, hogy késtem?, ugyan már!, talán elfelejtették, hogy a Kollerné szinte vacsoraidőben esett ide be?, akkor is részegen, jó hogy nem hányt az apróhirdetések közé, hát az ember hiába dolgozik keményen?, ez a hála?, legalább egy fröccsel megkínálhatnának, hát igen, pont most fogyott el a szóda, tisztán meg erős lenne neked, kisgyerek, már érettségiztem mama, egy éve, jogsim is van, csak éppen nem vezetek sokat, mert egyszer nekimentem a garázsajtónak a Daciával és apám ideges lett, jobb a békesség, no majd jövök valamelyik délután is, szedem az előfizetési díjat, tessék kikészíteni pontosan, mert nem tudok majd visszaadni, lehet föle is, ha úgy tetszik gondolni, most sietek, mert az utolsót még várják nagyon, a Hajzerék a sarkon, tényleg!, nem akarnak lejjebb költözni?, úgy enbloc mindenki, aztán le lehetne zárni az egész utat egy pompás sorompóval, és csak a természetjárók jönnének erre, nem?, hogy fasza a levegő?, no igen, de rám nem gondolnak?, a mentő sem találna ide, ha magukra jönne a roham, na viszlát!, megyek tovább, hétfőn találkozunk, igen, vasárnap lesz holnap, alszom végre egy nagyot, nem kelek háromnegyed négykor, és az sem érdekel, hogy a Népsportra előfizetők rágják a kefét, a holnapi számot vigyázza a kiadó vagy a nyomda, majd hétfőn hozom, mint egy kihűlt levest, ami melegítve közel sem olyan finom, az NB I-ről mindenki tudni fogja a fontosat, a rádióból, meg a tévéből, elmondja a Knézy, a Novotny, a Vitray, a Radnóti, milyen fura!, ő nem lett most sem Y, például azt is, hogy ETO-DVSC 1-1, még mindketten kieshetnek.

*

1990. május 19.

Rába ETO – Debreceni VSC 1-1 (1-0)

6.000 néző, vezette: Molnár

ETO: Boros – Urbányi, Pecsics, Preszeller – Csikós, Sziffer (65’ Kiss), Bücs, Somogyi (76’ Bordás), Farkas – Freppán, Sallói. Edző: Pecze Károly

DVSC: Mező – Sándor, Nagy, Szűcs – Balogh, Moldván, Csiszár, Vancsa (53’ Tulba), Plókai – Tóth, Márton (65’ Ulveczki). Edző: Temesvári Miklós

Gólok: 39’ Sallói 1-0, 73’ Plókai 1-1