Kerti parti

mi a baj, Zoli? akarsz beszélni róla? (fotó: Népsport)

Fél tizenegy körül kimentem az udvarra, huszonkét fok árnyékban, kellemes. A páratartalom alig több mint harmincöt százalék, ideális. A szomszédban a kendermagos cica, a Cili fekszik a fűben, nem csinál semmit, de mit várhatnék egy macskától ilyentájt, neki most nincs dologidő. Nocsak! Egy kis sötétszürke kölyökmacska botladozik mellette, beszagol hozzánk is, már amennyire a drótkerítés, meg a sűrű szövésű uborkaháló engedi, felfedezi a környéket, minden neszre figyel. Még nem láttam itt. Van két serény jószág a szomszédban, ugye az egyik a Cili, aztán ott a másik, akit mi csak Bocimacskának hívunk, mert olyan szép fekete-fehér foltos, hogyha egy mesebeli gépezettel felnagyítanám a megfelelő méretre, aztán a kellő távolságból szemüveg nélkül néznék rá, simán összekeverném egy tehénnel, bár én szívesebben fognám be lepkehálóval és vinném valahova nagyon messze, legszívesebben Szlovákiába, mert onnan talán nem jönne vissza, nem találna egy hidat sem, amin peckesen sétálhatna, a Dunán meg biztosan nem akarna átúszni, bár ki tudja?, mondanám, hogy nincs bajom vele, de van, azon kívül, hogy folyton a teraszomon ólálkodik, és mindent meg akar enni, ami nem is az övé, nem vett részt születés-szabályozási programban sem, ami persze csak részben az ő hibája, vagy egyáltalán nem, így aztán csak szüli az utódokat, kábé olyan intenzitással, mint ami a biológia könyvekbe bele van írva, én meg attól félek folyvást, hogy idehozza őket, aztán csináljak velük, amit akarok, lehet, hogy ez a kis szürke is az övé, a Cilit csak megkérte, hogy vigyázzon rá, amíg ő új partnert keres, mert megint érik a petéje, kétségtelenül aranyos most még ez a kicsi, de azért jó, hogy van köztünk ez a kerítés. Leballagok a pincébe, a polcok mélyén kutatok, itt kell lennie valahol, a múltkor láttam is, amikor kerestem azt a sövényvágót, egy doboz takarta talán, de most a doboz sincs sehol, vagy rosszul emlékszem?, kétségtelenül öregszem, esetleg a slagok mögött, és tényleg ott bújik, nincs benne levegő, ezért sokkal kisebb lett, a fénye már rég megkopott, pedig milyen sokszor kiszolgált minket, még a víztorony alatt játszottunk vele, nem csoda, hogy alig maradt rajta bőr, az aszfalt ette rendesen, meg azok az aljas kis lyukak, amik arra szolgáltak, hogy a teniszhálót tartó vasakat rögzítsék, sosem láttam, hogy valaha játszottak volna ott teniszt, talán a vízműves fejesek még a régmúltban, ha már eleget ittak a Muskátliban és elég bátrakká váltak a sporthoz, bekapcsolták a torony fényszóróit éjjel, s mehetett a gém, szett, meccs.

A mai nap méltó rá, hogy új életre kelljen az a labda, a pumpa tűje kicsit akad ugyan, de aztán megadja magát, majd könnyedén hatol az elrévült szelepbe, az első ütem csöppet nehézkes, de gyorsan légiessé válik a ritmus, a levegő szinte dalol, ahogy megtalálja helyét a belsőben, a klasszikus fekete és fehér foltok végre kirajzolódnak, az emlékek pedig egyre élesebbek, fokozom a tempót, figyelnem kell, hogy túl ne feszítsem a húrt, és szét ne durranjon ennyi várakozás után, kár lenne érte. Egyedül vagyok, bátran húzom fel a stoplist, nincs senki, aki a drága füvet féltse, ami szép ugyan, egyes helyeken most lett végre erős, de nem akarok egyébként sem becsúszni, most nem azt játszom újra, hogy Judik üldözi Szentest, csak elképzelem, hogy én vagyok Szíjártó Laci, én kezdek Mile helyett, fehér dresszben feszítek, körülöttem majd harmincezer ember tombol, még egy métert sem futottam, de már dől rólam a veríték, úristen!, mi lesz itt?, a többiek elszánt arcát látom, amitől új erőre kapok, a Mágus strandpapucsban csattog, és magabiztosan mosolyog, az ingzsebéből szinte kiesik a cigisdoboz, mellettem a bíró, Divinyi lépked, feszültnek tűnik, egyesek szerint nem szereti, ha a látják a tévében, volt egyszer valami afférja, ami után nem állt szóba vele a családja sem, már a kezdőkörben állunk, éljen!, éljen!, elkérem a labdát, megfogom, pattogtatni kezdem, aztán dekázok vele tizet, és ekkor olyat teszek, amit még soha, hatalmasat bikázok az ellenfél kapuja felé, Zsiborás éppen a tizenhatosnál ballag, mikor elzúg a füle mellett a pettyes, riadtan néz vissza, én már emelem a kezem, bocsánat!, nem akartam, és tényleg, nem is haragszik.

A labda a szomszédban, valahol a tyúkól mellett landolt, a kis szürke macska ijedten bújt el a málnabokrok tövében, míg Cili csak bágyadtan néz, ő nem vett észre semmit, éppen csak felébredt a puffanásra. Csend van odaát, nincsenek otthon. Majd ha hazaérnek, becsengetek és illedelmesen visszakérem a bőrt, hogy aztán keressek neki egy nyugodt helyet a pincében.

Esetleg megkérdezem, hogy ők is látták-e azt a bizonyos meccset nyolcvanhárom májusában?

*

1983. május 22.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 3-3 (0-2)

28.000 néző, vezette: Divinyi

ETO: Kovács – Csonka, Hlagyvik, Szíjártó (65’ Mile), Magyar – Hannich, Póczik (37’ Szepesi), Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

FTC: Zsiborás – Szántó, Judik, Rab, Takács – Ebedli (72’ Dózsa), Nyilasi, Rubold – Szabadi, Szokolai (75’ Koch), Pogány. Edző: Novák Dezső

Gólok: 16’ Nyilasi 0-1, 28’ Nyilasi (11-es) 0-2, 51’ Szentes 1-2, 58’ Hannich (11-es) 2-2, 63’ Nyilasi (11-es) 2-3, 87’ Burcsa 3-3

*

Korszakos élmény, még most is libabőrös leszek, ha felidézem az élményt. Az más kérdés, hogy amennyiben megnézem az összefoglalót, mintha egy lassított felvételt néznék a homályos múltból.

Borbély Pál három nappal a meccs után megírta a frankót a Népsportban.

„1. A futballnak változatlan a varázsa, csak a közönséget ma már elég nehéz becsapni. A szurkolók tudják, mennyit érnek az ígéretek, és hol várható fogadkozások nélkül is jó játék.

2. Labdarúgóink közül néhányan kifejezetten jó játékra képesek, ha valóban mindent beleadnak. De maximális erőbedobással akkor sem képesek végigjátszani egy félidőt(!) ha a mérkőzést személyes presztízsüknek is tekintik.

3. Az egyik bajnokesélyesünk (FTC) játéka a karmester [Nyilasi – a Blog], azaz egyetlen ember pillanatnyi teljesítőképességének a függvénye.

4. A vidéki rivális (Rába ETO) legjobbjának [Póczik – a Blog] a formája megengedhetetlenül széles határok között mozog, de az ETO képes ezt egy mérkőzésen belül is ellensúlyozni játékszervezettségével.”

Most mindenki csukja be a szemét, aztán képzelje maga elé a Nemzeti Sport mostani ömlengéseit korunk hazai rangadóiról.

Mert ez a meccs – a lehetetlen körülmények ellenére – valódi futball volt. A sport igazi ünnepe.

Mikor lesz legközelebb ilyen?

matiné

Kategória: mérkőzés, történelem
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Horváth Tibor szerint:

    Nagyon jó meccset játszottunk!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.