mikrofonpróba (fotó: saját)

Az Első Magyar Bizbasz-, Mütyűr- és Izé-gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság nem szakított a hagyományokkal, és a nehéz körülmények ellenére idén is megtartotta szokásos évindító beszélgetését a cég mindennapjai, de főképp jövője iránt élénk érdeklődést mutató kedves emberek bevonásával. És a kevésbé kedves emberek számára is természetesen, mert így helyes. Bár bizbaszra mindenkinek szüksége van, mütyűr nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az átlagos háztartás és izé híján is olyan az élet, mint leves só nélkül, meglepően kevesen gyülekeztek az e célból szépen feldíszített kultúrház nagytermében. Pedig a hétköznapi beszélgetések sokszor másról sem szólnak a városban, mint az Embimi sorsáról. Az Embimi fogalom, az Embimi tradíció, az Embimi valami olyan, amihez mindenkinek viszonyulnia kell. Az Embimit lehet szeretni, az Embimit lehet utálni, az Embimi kapcsán csupán egy valamit nem lehet: semlegesnek maradni.

Terhelt időszakon volt túl a gyár, mert tavaly nem jöttek az értékesítési számok. Pár alkalommal voltak minőségi kifogások is, mert egyes bizbaszok, mütyűrök és izék valami gépbeállítási hiba miatt nem feleltek meg az ISO, a TÜV, meg még isten tudja milyen elvárásoknak, aminek következtében fejek hullottak az előkészítő üzemben. De mintha valami átok ült volna a vállalkozáson, a váltás sem hozta meg a várt eredményt, és akkor még nem is beszéltünk arról a hatalmi harcról, ami a háttérben zajlott az új farizeusokkal. Aztán slusszpoénként jött az ebola és leállt a termelés. Hiába a vér, a verejték, a könnyek, az új farizeusok, akik bár ügyesen tempóznak, de nem biztos, hogy tudnának kettőt dekázni, úgy vélték, hogy szív nélkül nincs élet mégsem.

A teremben a szokásos koreográfia szerint zajlott minden, a pulpitus közepén ott ült a vezérigazgató, mellette balra a művezető foglalt helyet, míg jobbján a munkások képviselője hintázott a székében. Kíváncsi szempárok szegeződtek rájuk, az emberek többsége ismerős lehetett, mert általában ők jöttek el minden évben meghallgatni a beszámolót. Jó napot, Guszti bácsi! Tiszteletem, Zellermann úr! Hogy ityeg a figyeg, Zoárdkám? Szevasz, paraszt! A vezérigazgató szúrós tekintettel nézett körbe, mély levegőt vett, majd nagy lendülettel belekezdett a mondókájába. Számok záporoztak egymás után, mintha géppuskából eresztették volna azokat, egymást követték a sheet-ek és a slide-ok, amit a legmodernebb technikával vetítettek a közben finoman elsötétített helyiség falára. Talán nem volt minden rendesen olvasható, de az bizton látszott, hogy a göbék és a nyilak mind felfelé szárnyalnak, egyenesen a magas égbe. Szó esett célokról, lehetőségekről, a körülmények változásáról, áldozathozatalról, a szomszéd lányának szeretőjéről, a klímaváltozás elkerülhetetlenségéről, piros pipacsokról, a nemzetközi tendenciákról, a tenger mélyén úszkáló halakról, a dizájner drogok rémisztő térnyeréséről a tizenévesek körében, a fésűs kagyló elkészítésének módozatairól, különös tekintettel a legújabb gasztronómia forradalomra Észak-Amerikában, anyámról, róla többször is, és nem utolsó sorban arról, hogy jövőre minden jobb lesz.

A művezető és a munkás közben maga elé meredt, az utóbbi lassan abbahagyta a hintázást és igyekezett láthatatlanná válni, ami persze nem sikerült, pedig ő komolyan azt hitte, hogy menni fog, ezért nagyon erősen behunyta a szemét. Ha én nem látom őket, ők sem látnak engem. Már az iskolában is ezt csinálta, amikor készületlenül ment be órára, és az ott igenis bevált. A művezető akkurátusan igazgatta az előtte magasodó papírhalmazt, a jegyzeteit, amit hetekig készített elő, de most rémülten vette észre, hogy nem azt hozta el, amit kellett volna, talán a felesége kevert el valamit, hanem az évekkel ezelőtt félbehagyott realista regényének kéziratát, ami egy bányászcsaládról szólt, akik valahol Kelet-Sziléziában éltek és dolgoztak sok-sok generáción keresztül, csak fiúk születtek abban a családban, akik miután férfivá cseperedtek, mind alászálltak a földbe, és hozták fel a szenet éjt nappallá téve, rendületlenül, míg egyszer aztán született egy lány, akit azonban el akart vinni az ördög magával, feleségnek, de a férfiak nem engedték, szembe szálltak az ördöggel, és amikor a művezető, aki akkor még nem volt művezető, csak egy műkedvelő író, idáig ért az írásban, hirtelen elszomorodott és egyik pillanatról a másikra abbahagyta a regényt, eltette a fiókjába, és most ott volt előtte újra.

büszkén, előre (fotó: saját)

– Szeretne valaki kérdezni?, tette fel az obligát kérdést a vezérigazgató, miután befejezte nagyívű előadását és kikapcsolta a high-tech projektort, de a hangsúlyában benne volt egy hatalmas, ne merészeljetek!, a biztonság kedvéért. Hamarosan kezdődött valami romantikus film az IzauraTV-n, a világért nem hagyta volna ki. Ha rajta múlik, nyomatéknak az asztal alatt kiélesített Smith&Wessont is elővette volna, de szerencsére győzött a jobbik esze, no meg az sem jött rosszul, hogy el is felejtette, hogy ott van.

Egy kéz meredt csak a magasba. Párkányi Zoárd, sziszegte a vezérigazgató, de csak olyan hangosan, hogy senki meg ne hallhassa, egyből gondoltam, hogy te leszel az.

– Parancsolj! De csak röviden, ha kérhetném!

– Csupán két aprócska. Először is azt szeretném kérdezni tőled, hogy hol vetted ezt a parádés tengerészkék öltönyt? Másrészt Bélától meg azt tudakolnám, mikor jelenik meg az új verseskötete? Imádtam az elsőt. A lótuszvirág mosolyát akár fejből is el tudnám mondani most, ha gondoljátok.

– Nem gondoljuk.

*

Nem így zajlott. Mármint a tegnapi szurkolói ankét. Tudom, sokan vagytok, akik semmit és soha nem hisztek el, akik jobban tudtok mindent mindenkinél. Nektek mindegy, ha a klub honlapján jelenik meg egy zanzásított leirat, vagy éppenséggel elolvassátok az én benyomásaimat az összejövetelről. Mer’ az nem is úgy volt. Meg egyébként is mindenki hazudik. Meg mindenki is. Jön Paár Attila. Jön a WHB. Szívetek joga.

Nem jön, nem jönnek. Saját akaratából soha nem is fog. De ez nem új információ, ez eddig is így volt, ezután is így lesz. Ha majd egyszer lesz egy magasabb akarat, akkor majd jön. Most nincs ilyen akarat. Addig meg az a felállás, hogy van egy szegedi illetőségű úriember, aki életben tartja a klubot. Beleteszi azt a pénzt, ami egy NB II-es csapat működtetéséhez kell. Nem többet, nem kevesebbet. Lehet ezért köpködni, de egyelőre nincs helyi segítsége. Se a rengeteg jómódú vállalkozás, se a rengeteg komoly egzisztencia nem szállt be a dologba. Az önkormányzat se. Ők egész pontosan kivonultak az utánpótlás(!) finanszírozásából.

De lássuk a részleteket!

Van egy a földön két lábon álló, nem mellesleg győri kötődéssel rendelkező tréner duónk, akik láthatóan nagy lelkesedéssel, és ami nem kevésbé fontos, kellő hittel vetették bele magukat a munkába. Tudnak kommunikálni, hitelesek. Van víziójuk. Nyerni akarnak.

Lesznek fiatal helyi srácok a keretben, meg persze lesznek nem helyi fiatal srácok is a keretben, akikben egyaránt dolgozik az adrenalin és a bizonyítási vágy. Azt ígérték, menni fognak, mint az oroszlánok. Úgy legyen!

Az új igazolások kapcsán elmondható, hogy elsősorban posztokra voltak jelöltek, és elvileg minden lyukat betömtünk. Azért van relatív sok kölcsönjátékos, mert a tényleges játékjogok ára még a pandémia ellenére is a csillagos égben van. Az nem kizárt, hogy amennyiben jól teljesítenek később is maradnak. Kétségtelen, hogy a múltban erre nem igazán volt példa, ha egyáltalán volt.

Lesz egy attraktív másodosztály, ami ezerszer érdekesebb élményt nyújthat, mint a velejéig kommercializált és politikai játszótérré degradált NB I. Őszintén! Kit nézel szívesebben? A Kisvárdást, a Mezőkövesdet, a Paksot, a Budafokot, a Puskást? Lófaszt! DVSC, Vasas, Nyíregyháza, Pécs, Kaposvár, Haladás, Siófok!

A kitűzött cél az 1-10. hely, ami sajna a realitás. Sokak számára nyilván nem hangzik jól, de tényleg minek hülyíteni a jónépet? Én is azt mondom, hogy van benne bőven óvatosság, mert a Transfermarkt értékei alapján mi vagyunk a negyedik legerősebb keret, nem véletlenül mondta Herczeg Miki, hogy ő inkább a felső régiókat szeretné becélozni. Hajrá!

Az U19 ifi BL-t játszik valamikor az ősszel. Egy hazai meccs tuti lesz, igazi Bajnokok Ligája körítéssel.

Az ETO Akadémia, mint már köztudott a megye egyes bajnokságban nyomja majd. A sorsolás függvényében cél, hogy kettős mérkőzések legyenek, ami ugyan nem két derbit jelent a centeren, mert az előmeccs a Kemping pályán lenne, de én a lelki szemeim előtt már látom, ahogy a II a DAC-ot oktatja, utána meg a nagycsapat veri kenterbe a Gyirmótot a Stadionban.

Az utánpótlásképzés rendben van. A kiemelt akadémiák közé tartozás bizonyos korosztályok esetében hozott plusz forrást, de nem a komplett vertikum kap pénzt. Az önkormányzati támogatás tehát lukat ütött a büdzsén, ami miatt történtek átcsoportosítások a minőség fenntartása érdekében. Árulkodó jel, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem elvisznek embereket az ETO utánpótlásából, hanem ide akarnak jönni más műhelyekből.

kritikus tömeg (fotó: saját)

Óvatos tárgyalások folynak esetleges szponzori szerződésekről, de ezek kimenete – elsősorban a bizonytalan helyzet miatt – megjósolhatatlan. A WKW újabb három évre aláírt, hála és köszönet!

Végére hagytam a bulvárhíreket. Alakul az un. Társadalmi Tanácsadó Testület (TTT), ami nem keverendő össze a Tízen Túliak Társaságával, illetve a TILT-TŰR-TÁMOGAT hármassal. Ami tuti, hogy benne lesz Simon Róbert országgyűlési képviselő, mint társelnök, illetve ötlet szintjén felmerült pár közismert ember. Amikor többek mellett elhangzott a Győrből elszármazott popzenész neve, azért erősen vakargattam a fejemet. Természetesen nem  elhanyagolható, sőt nagyon is fontos a nyolctól tizennégy éves korig terjedő célcsoport. A komplett csapat állítólag majd a BL meccs környékén áll össze, akkor jöhet a nagy bejelentés. Ja, el ne felejtsem! Lesz benne lelkész is. Az, mondjuk tényleg nagyon kell.

Kövezzetek meg: én bizalmat szavazok a srácoknak és sok sikert kívánok a Herczeg-Tuifel párosnak! Soós Imre eltakarítását pedig nem támogatom, de ne kíméljetek, és ha bárkinek valós(!) alternatívája van, nyugodtan írja meg.

De csak akkor, ha a kommentjében mellékel minimum egy tulajdonosi szándéknyilatkozatot és egy bankgaranciát. Köszi!

Hajrá ETO!