Egy rég nem látott ismerős

béke poraira (fotó: zoom.hu)

És a hetedik napon Isten letekintett a Földre, és tetszett neki, amit látott, de valamiért még volt egy kis hiányérzete. Béke honolt mindenütt, az emberek és az állatok is tették a dolgukat, szaporodtak serényen, szép lassan kezdett benépesülni a világ. Az élet él, és élni akar, gondolta Isten, akkor még nem tudhatta, hogy az összes mondatát később majd valakik sajátként fogják árulni, simán csak elégedett volt, minden hátsó szándék nélkül, az aforizmát még nem teremtette meg, az majd csak valamikor a századik nap körül következik, a lényeg, hogy maga sem hitte, hogy ilyen jól alakul majd minden, mikor belekezdett ebbe teremtéses történetbe. Hatalmas zsiráfcsapat száguldott keresztül egy szavannás területen, valahol az északi féltekén, az időjárás, a klíma még nem forrott ki teljesen, Isten egyelőre nem tudta eldönteni, hogyan lenne a legjobb, ezért aztán gyakran tényleg feje tetejére állt a glóbusz, a Nap sem feltétlenül ott kelt fel, ahol az előző reggel, próbaüzem, mondanánk manapság. A zsiráfok csak futottak és futottak körbe-körbe, megállás nélkül, úgy tűnt, soha nem fognak elfáradni, a kedvük azonban mintha lassan alábbhagyott volna, a kezdetben vigyorgó zsiráffejek kezdtek eltünedezni és helyüket előbb közömbös, majd később üveges tekintetű zsiráffejek foglalták el. A futást azonban egyáltalán nem hagyták abba, a tempó sem változott, egyenletes iramban követték egymást, és ez igaz volt az idősebbekre és az egészen fiatal példányokra egyaránt. Isten érdeklődéssel figyelte, hogy mi történik, bár a zsiráfok is az ő teremtményei voltak, túlzás lenne azt mondani, hogy mindent tudott róluk. Legyetek kitartóak és állhatatosak!, mondta az első zsiráfpárnak, mikor útjára engedte azokat a vadonban, közben mosolygott, mert nagyon jó kedvében teremtette a zsiráfokat, a hosszú nyakra és azon ülő mókás fejre külön büszke volt, aztán nehogy elillanjon az ihlet, gyorsan létrehozta a tarajos sült és a bohóchalat. Arra azonban ő sem számított, hogy az a két tulajdonság, amit rájuk hagyományozott, ilyen egészen extrém módon jelenik meg a viselkedésükben. Hopp! Hirtelen egy idős csődör megbillent a nagy rohanásba, éppen kanyarodott a csorda, így nem is sikerült megtartania az egyensúlyát, hanem egyenes vonalban futott tovább, valószínűtlen módon bukdácsolva, igyekezett megállni, de ettől csak még kacskaringósabb utat írt le, végül egy óriási cserjében landolt. Fájdalmasan nyüszített, három lába biztosan eltörött és a nyakát is borzalmasan beütötte. Tehetetlenül feküdt a szúrós ágak között, döbbenten vette észre, hogy társai ügyet sem vetnek rá, mintha mi sem történt volna, folytatták eszelős vágtájukat. Isten elkomorodott, nem tetszett neki, amit látott, úgy érezte elrontott valamit, ami teljesen új érzés volt számára, egy soha nem volt tapasztalás, gyógyírra volt hát szükség, méghozzá gyorsan. Nem, nem az öreg zsiráfot gyógyította meg, neki szerencsétlenségére a kísérleti nyúl, micsoda képzavar!, szerepe jutott, a szenvedését azonban lerövidítette. A nagy forgolódás következtében ugyanis a hányatott sorsú állat a farába fúródott egy tüske, ami, mit ad isten?, és ezt most tényleg ő adta, halálos, gyorsan ölő méreggel volt tele, s bizony ez a méreg mind a zsiráf testébe jutott és két másodperc alatt végzett is vele. Hét nap után ez volt az első haláleset a sok-sok teremtés után, ami kissé elszomorította Istent. Az én hatalmam is véges, és ezzel a teherrel jobb mielőbb megbirkózni, szólt a konklúzió, ami aztán évmillió évekkel később egy Coelho könyvben köszönt vissza, méltán szerezve hatalmas olvasottságot a derék szerzőnek. Vagy mégsem? Istennek azonban nem volt segítsége, csak magára számíthatott, de ezúttal sem kellett magában csalódnia. Egyetlen pillantással megállította a zsiráfcsordát, majd magához szólította az első párt, minden zsiráfok anyját és atyját, majd komoly képpel megkérdezte tőlük: Miért rohantok oly esztelen körbe és körbe, ti tudatlan állatok? Mert imádjuk a sebességet és a versengést, Teremtőnk, felelték azok egyszerre. De akkor miért lett olyan bánatos a képetek, mikor már megtettetek egy csomó kört ezen a hatalmas pusztaságon?, kérdezte az Isten, mert meg akarta oldani a problémát. Rájöttünk, hogy a futás önmagában nem okoz örömet Teremtőnk, mondták őszintén, s bár nem mondanánk le róla semmiért, a szívünket eltölti a nagy semmi. Akkor ezen változtatni kell!, emelte fel a hangját az Isten, és mélyen elgondolkozott. Egy cél kell nektek, hogy legyen értelme a cselekedeteknek, hogy újra boldogok lehessetek, tette hozzá ellentmondást sem tűrve, nem mintha bárki ellent akart volna mondani az Istennek, még az embereknek sem volt ilyen szándéka, ne feledjük, még csak egy hete tartott a teremtés, nemhogy a balga állatoknak.

És ekkor az Isten megteremtette a labdát, amit azon nyomban a zsiráfok közé dobott. Ezt kergessétek, és soha többé nem lesz gondotok ebben az életben!, folytatta kissé patetikusan. Cserébe azonban a déli féltekén fogtok élni, ahol sokkal több a forró nap egy évben, mint itt északon. Ezt követően az Isten az emberekhez fordult, mert tudta, hogy ők megirigyelhetik a zsiráfok legújabb játékát, és ebből még komoly perpatvar kerekedhet, jobb az ilyet megelőzni, elvégre a Földet az idők végezetéig tervezte. Ádám! Ha végeztél azzal a munkával, amit rád szabott a sors, azaz én, és a feleségednek is kedvére tettél, a fennmaradó idődben te és a férfiak birkózni fognak egymással, hogy lekössétek a fölös energiát, és nem mellesleg így a testetek is egészséges marad. Ha majd tudtok ruhát szőni magatoknak, készítsetek fehér kiskabátot és úgy folytassátok a testmozgást, amit ezennel és előre cselgáncsnak nevezek el. Éva! Ha elláttad méhednek gyümölcseit, és a férjednek is kedvére tettél, a fennmaradó idődben te és az asszonyok versenyt fogtok úszni egymással a sebes sodrású folyóban, a tenger öblében, kedvetek szerint. Tegyétek ezt a karotok és lábatok együttes mozgatása által, akár gyorsan haladva, akár úgy, hogy a hátatokra feküsztök és közben nézitek a napot vagy a csillagokat, akár úgy, mint egy béka, akár úgy, mint egy pillangó.

megy a bal (fotó: youtube.com)

És az emberek boldogan követték Isten akaratát, és eszük ágában sem volt a zsiráfok bolondos játékát követni, mi több, azt lenéző mosollyal figyelték, s abban, hogy valami egészen mást művelnek, csak a maguk mindenek fölöttiségét látták, ide nem értve természetesen magát az Istent, mert még nem voltak annyira bátrak, ugyan ki az az elmebajos, aki egy labdát kerget. Csak úgy.

S látá az Isten, hogy ez így jó.

*

Pécs végre visszatért a térképre! Sosem volt jó helyen, mármint a térképen, az igazin, majdnem lelógott az országról, az autópálya is meglehetősen balfék módon közelíti meg, igazán lehetet volna egy erős potentát a hőskorban, aki rácsap az asztalra és azt mondja, márpedig erre fog menni mindenki Horvátországba, hülyeség az a Letenye izé, oké, lehet, hogy kerülő, de innen már Bosznia csak egy ugrás. Egyszer régen Miskolcról stoppoltunk Pécsig, az életemet meguntam, mire végre megérkeztünk, jó bulinak tűnt, aztán meg kiderült, hogy oda egy teljesen más ruhatár kell, mer’ ez már szinte a Mediterránum, én meg álltam a nagyon béna hosszú télikabátomban, amit megfejeltem egy kiszuperált Lennon-szemüveggel, a Háczkynál csak röhögtek, amikor bevittem a keretet, hogy ebbe kérek lencsét, van az a pénz, mondták, én meg szó nélkül átadtam a félhavi húspénzemet és még hálás is voltam nekik, iszonyú menőnek képzeltem magam ebben a szerelésben, vert a víz, de nem érdekelt, csajoztam bátran és ügyesen, én voltam Chandler Bing, és még sikereket is elértem, bár lehet, hogy csak a sőr mondatta velem, hogy jó vagyok, na meg azt, hogy mindenki milyen szép, öt napig szinte ki sem mozdultam az Univ kollégium és a közeli kocsma Bermuda-háromszögéből, volt még egy harmadik fix pont, de arra már nem emlékszem, mit nekem Székesegyház, mit nekem Dzsámi, mit nekem Zsinagóga, egyszer élünk, hazafelé már nem akartam stoppolni, de sajna annyira elfogyott a pénzem, hogy csak a Budapest-Mezőkövesd viszonylatra futotta, így az elejét meg a végét, megint az út mellett töltöttem, elcsigázottan, nem mosdva, már egy hete, szánalomból azért felvettek, ott meg végre csillogtathattam éles elmémet, ami jó volt arra, hogy öt kilométerrel tovább vigyenek, mint azt előre kigondolták, mire Miskolcra értem, már hiányzott a meleg, a sok pálmafa, amit csak hozzáképzeltem a tájhoz, az Egyetemvárosban ropogott a talpam alatt a friss hó.

Rapp, Katzirz, Dárdai, Lutz, Toma, dr. Brezniczky, Lovász Feri, Mészáros Feri, Gera, dr. Bérczy. Nekem ez a pécsi foci, ami most ott van, ahová minimum tartozik. Ott még örülnek az NB II-nek, lelkesek, örülnek nekünk, hogy megyünk, lehet nosztalgiázni, akár még háromezer ember is összeverődhet, úgy legyen!

Egyszer egy boldog világban majd megint az első osztály dobogójáért küzd a két klub, fogadjuk a Manchester Unitedet, meg a Stuttgartot a kupában. Jó lesz! Addig? Ahogy Csabi barátom mondta egyszer, Pécs egy elcseszett hely, kiváló lehetőségekkel. Személy szerint azt javasolná a városnak, hogy bátran vállalja fel a nyugati turisták, főként angol és skót legénybúcsúsok hosszú hétvégéinek menedzselését, azok imádni fogják, és esetleg a százból kettő a Zsolnay Negyedbe is elmenne. Ő csak tudja, évekig élt ott.

*

A bajnokság kezdetétől számítva ma van a hetedik nap. Egy pontunk van. Mindezt látá az Isten, s bizony mondja, hogy ez így nem lesz jó.

Az ankét után azon tanakodtunk, hogy amennyiben az elején nem jönnek az eredmények, akkor az a kis megértés is hamar elillan, ami a nehezen kezelhető drukkerek esetében maga a csoda. Nos, közel vagyunk az illanáshoz.

Nem mondok túl eredeti dolgot, hogy ma csak a győzelem elfogadható, még akkor sem, ha ennek az alapjai meglehetősen rozogák. A Kaposvár elleni hazai utolsó negyedóráját láttam streamen, Meronka Peti azt találta mondani a nyolcvanadik perc táján, hogy jól nézünk ki. Nem tudom mennyire szólt belőle a realista vagy inkább az idealista énje nyerte a belső csatát, azt a klasszikus marcangolósat. Most az m4 okostojása fog közvetíteni, akinek tényleg se kutyája, se macskája nem vagyunk, feltételezhetném tehát az elfogulatlanságot, csak ugye az az átkozott kompetencia…

3-2-re nyerünk és kész!

Hajrá ETO!

*

2014. november 8.

Pécsi MFC – Győri ETO 0-3 (0-2)

672 néző, vezette: Szabó

Pécs: Poleksić – Nagy, Balogh, Romic, Mohl (46’ Manjrekar) – Pölöskey (63’ Frőhlich), Horváth, Čaušić, Szatmári, Márkvárt – Wittrédi (46’ Kővári). Edző: Kulcsár Árpád

ETO: Kočić – Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar – Windecker, Pátkai, Priskin, Koltai (90+4’ Illés), Rudolf (82’ Andrić) – Martínez (63’ Trajković). Edző: Tokody Tibor

Gólok: 13’ Martínez 0-1, 19’ Martínez 0-2, 67’ Priskin 0-3

az utolsó találkozás

Kategória: felkonf
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.