
vendégszektor (fotó: Facebook)
Bár már augusztus elején elkészült a megyei első osztály sorsolástervezete, hivatalosan még mindig nem ismert a menetrend. Az ok nagyon prózai, minden klubnak van valami hasfájása az időpontok kapcsán, így aztán megy a cicaharc. Az ETO például praktikus okokból, ti. hadd menjenek haza hétvégére a kerethez tartozó fiatal srácok a családjukhoz, szeretné szombaton délelőtt rendezni a bajnokikat, ez azonban annyira nem tetszik a régivágású ellenfeleknek.
Most megosztom veletek, hogy melyik hétvégén kivel fogunk játszani, a listában szereplő vasárnapok természetesen csak technikai dátumok, remélhetőleg a megelőző pénteken már lehet majd tudni, mikor is lesz pontosan a meccs.
Zárójelbe tettem azokat az eseteket, amikor a nagyok is itthon játszanak éppen, így kinéz egy kettős rangadó (Kemping pálya+Stadion). Nem sok ilyen alkalom lesz, de példának okáért a jövő héten pont igen.
A Blog tervezi, hogy lehetőség szerint számos alkalommal tudósítson, de ezt még egyeztetni kell a családdal is. Legalább olyan nehéz feladatnak tűnik, mint manapság feltölteni a TAO-t.
Mindenesetre már elővettem a hótaposómat, hogy november közepére készen álljon a DAC-ETO-ra.
*
I. 2020. augusztus 16. ETO Akadémia – FSC Hegykő (Soroksár)
II. 2020. augusztus 23. Kapuvári SE – ETO Akadémia
III. 2020. augusztus 30. ETO Akadémia – Bácsa FC
IV. 2020. szeptember 6. Gyirmót FC II – ETO Akadémia
V. 2020. szeptember 13. ETO Akadémia – Csornai SE
VI. 2020. szeptember 20. Lébény SE – ETO Akadémia
VII. 2020. szeptember 27. ETO Akadémia – Jánossomorja SE
VIII. 2020. október 4. Abda SC – ETO Akadémia
IX. 2020. október 11. ETO Akadémia – Győrszentiván SE
X. 2020. október 18. Vitnyéd SE – ETO Akadémia
XI. 2020. október 25. ETO Akadémia – Soproni FAC (Budaörs)
XII. 2020. október 31. Pannonhalma SE – ETO Akadémia
XIII. 2020. november 8. ETO Akadémia – Loland Nyúl SC
XIV. 2020. november 15. DAC Nádorváros 1912 –ETO Akadémia
XV. 2020. november 22. ETO Akadémia – Gönyű SE (Gyirmót)
Hajrá ETO!
Frissítés!
Megvannak a végső időpontok!
2020.augusztus 16. 16.30 ETO Akadémia – FSC Hegykő
2020. augusztus 22. 17.00 Kapuvári SE – ETO Akadémia
2020. augusztus 30. 17.00 ETO Akadémia – Bácsa FC
2020. szeptember 5. 17.00 Gyirmót FC II – ETO Akadémia
2020. szeptember 12. 11.00 ETO Akadémia – Csornai SE
2020. szeptember 19. 16.00 Lébény SE – ETO Akadémia
2020. szeptember 26. 11.00 ETO Akadémia – Jánossomorja SE
2020. október 3. 16.00 Abda SC – ETO Akadémia
2020. október 10. 11.00 ETO Akadémia – Győrszentiván SE
2020. október 17. 15.00 Vitnyéd SE – ETO Akadémia
2020. október 24. 11.00 ETO Akadémia – Soproni FAC
2020. október 31. 14.00 Pannonhalma SE – ETO Akadémia
2020. november 7. 11.00 ETO Akadémia – Loland Nyúl SC
2020. november 15. 14.00 DAC Nádorváros 1912 –ETO Akadémia
2020. november 21. 11.00 ETO Akadémia – Gönyű SE