
akkor most nagy levegő (fotó: darrenhc.blogspot.com)
Polgármester Úr!
Úgy gondoltam, a tisztesség azt kívánja, hogy ne leiratok alapján alkossak véleményt az Ön által elmondottakról, hanem meghallgassam a teljes beszélgetést, amit a Győr Plusz Rádióban folytatott.
Megtettem és még jobban elszomorodtam, mint annak előtte.
Polgármester Úr!
Van egy rémálmom, ami az utóbbi időben egyre jobban rám telepszik. Kék overallos melós vagyok, aki hét közben csatornákat tisztít, szedem a szart, meg a millió csikket, amit a hozzám hasonló, de szerencsésebb helyzetben lévő melós szétdobál, miközben várja a huszonkettőbét, nem érdekli, hogy szemetel, ettől még büszke ember, örül a rezsicsökkentésnek, utálja azokat, akik többre vitték, mint ő, az a geci Kotász, az a stréber a Mórából, most bezzeg lop ezerrel, fel kéne nyomni, meg is tenném, ha lenne annyi eszem, az utóbbit persze nem mondja, mert nincs annyi esze, ezt az utolsó cigit elszívom még, csak most kanyarodik a csuklós a Pogány Imre végén, repül a dekk, pont a fedél mellé, az ötezredik, egy nem számít, de ha az jön a négyezerkilencszázkilencvenkilencedik után, akkor mi van?, leszarom, én meg seprem össze szépen, a fejem fáj, a gyerek ordít otthon, dugul ez a geci lefolyó, a hullott leveleknek is persze itt kell összegyűlniük, itt a tévé is, Zombai mondja a frankót, rám zoomolnak, most mosolyognom kéne?, haza akarok menni, el akarok tűnni, az lenne a jó, ha már vasárnap lenne, mert akkor meccs van, ahol üvölthetek, azokkal együtt, akik várták a huszonkettőbét, és akkor még szarul is játszunk, nyögve nyelős iksz a végén, a sör is meleg volt, és még én örüljek?, ugyan minek, bazmeg?, a pontnak?, annak, hogy élünk?, annak, hogy nem a megye kettőben toljuk, és Ságra járunk bajnokira?, hú de fasza!, asszony!, hideg a vacsora!, azt mondtad később jössz, és akkor mi van?, lefekszem, zúg minden, a világ forog ezerrel, holnap megint fel kell vennem a kék overallt, túrnom kell a mocsokban, milyen érdekes lenne, ha egyszerre eltűnne minden trutymó, mert az emberek rájönnének, hogy nejlonzacsi nem tűnik, sőt!, még csak át sem alakul, angyalok szállnának a földre, fuvolaszó hallatszódna mindenünnen, halleluja!, de jajj, mit beszélek!, akkor nekem nem lenne munkám, most már tényleg aludni kéne, még mielőtt totál becsavarodok, jóéjt!, lassan elalszom, azt álmodom, hogy kék oveallos melós vagyok, tikk, takk, tikk, takk, számolom a bárányokat, milyen sok, te jó ég!, hirtelen megszólal a rádió, nevetgélnek, szól a rockandroll, és valaki a távolból csak annyit mond, hogy tróger vagyok, aki nem csinál semmit, meg hülye, akinek ez tetszik.
Polgármester Úr!
A véleményét természetesen tiszteletben tartom. Azt azonban engedje meg, hogy vitatkozzak Önnel!
A DAC, mármint a dunaszerdahelyi klub nem jó összehasonlítási alap. Az a társaság fürdik a direkt állami, illetve a bújtatottan ugyan, de szintén a magyar kormány által becsatornázott pénzekben. Olcsó fogás lenne azt mondani, hogy így könnyű, de nincs messze a valóságtól. Készséggel elhiszem, hogy az ottani menedzsment felelősségteljes, céltudatos, sikerorientált, meg miegymás, de azért úgy lényegesen könnyebb, ha van egy biztos, és a tényleges piaci viszonyoktól nagyjából független pénzügyi háttér. Ezt összevetni a győri viszonyokkal botorság, ha rosszhiszemű vagyok: szimpla cinizmus.
Van abban igazság, hogy nem túl ambiciózus az első tíz hely becélzása. Merjünk nagyot álmodni, ismerjük a szlogent. De ha egyszer ez a realitás? Ha a pénzügyi keretek nagyjából erre adnak lehetőséget, akkor nem korrektebb őszintének lenni? Az elmúlt öt évben mi már találkoztunk ezer ígérettel, aminek a vége csúnya pofára esés volt. Meggyőződésem, hogy legtöbbször már a terv kimondásakor tudta a klub, hogy lehetetlen vállalkozásról beszél. Mi motiválta őket? Részben a naivitás, részben a szurkolói elvárásoknak történő megfelelés. Minden áron, tűzön, vízen át. Ennél sokkal jobb, ha a valóság talaján állunk.
Polgármester Úr!
Ön többször is viccelődött már a jelenlegi tulajdonosi kör és menedzsment kapcsán. Szíve joga, tettek érte rendesen. Győr város felelős vezetőjeként azonban vélhetően nagyobb a mozgástere a helyzet megváltoztatására, mint bárki másnak. Hát akkor tegye meg! A partvonalon kívülről kiabálni, a félig döglött oroszlánba belerúgni nem nagy teljesítmény. Ön a megoldások emberének tartja magát, akkor ossza meg velünk a felemelkedés mestertervét! Higgye el, nem lesz senki, tényleg senki, akkor ezt ellehetetlenítené, mert kevesek célja az ETO posványban tartása. Ön egy ilyen lépéssel sokkal hamarabb beírná magát a város történetébe, mint száz parkolóház felhúzásával, de még azt is megkockáztatom, hogy az utókor sokkal inkább lengetné a kalapját, ha kihúzna a futballklubot a szarból, mintha felhúzna egy csilli-villi kulturális negyedet. Sajna a valóság már csak ilyen.
A Rio című animációs filmet vélhetően Ön is szereti, ami sokkal közelebb hozta az embereket a papagájok mindennapjaihoz. Valamilyen oknál fogva a mozi kulcsjelenete egy futballmeccs, ami tökéletesen megmutatja ennek a csodálatos sportnak a sokszínűségét és mélylélektanát. A katarzist egy parádés öngól hozza el. Szerintem ez egy jel.
Nagyon kérem, ne lőjön öngólt azzal, hogy az ETO-t, és legfőképp a klub szurkolóit folyamatosan gúny tárgyává teszi. Mert higgye el, a legjobb szándéka ellenére is van ilyen vetülete az Ön megszólalásainak.
Polgármester Úr!
Egyenrangú félként állok rendelkezésére, amennyiben az ETO szép jövőjéről kíván vitázni.
Nagy Domonkos
Hosszabb mint zöld Blog
A fenti nyílt levél nem az átlagos ETO-szurkoló véleményét tükrözi, hanem kizárólag az én álláspontomat tartalmazza. Hiszem és vallom, hogy még számos legitim vélemény létezik, aminek helye van a nyilvánosságban. Nosza, rajta!
Egyetértek! – lenne hozzáfűzni valóm, de inkább nem.
KedvelésKedvelés
Köszi, egyetértek.
KedvelésKedvelés