ezt még azért elmondom (fotó: Youtube/ETO)

Guillermo halt meg először. Nem szenvedett sokat, két nap alatt elment. A többiek értetlenül álltak az eset előtt, hiszen Guillermo szinte kicsattant az egészségtől, minden nap eljárt a konditerembe, naponta futott legalább tíz kilométert, kilenckor pedig már ágyban volt. Soha nem ivott, gyűlölte a cigarettát, de még a kávétól is ódzkodott. A frissen facsart gyümölcslé az igazi, mondta, és a nyomaték kedvéért gyorsan elő is vett két almát. Aztán az egyik reggel nem volt kedve felkelni. Sápadt arccal feküdt a hatalmas ágyban, a szemei szinte meg sem mozdultak, mintha valamit nagyon figyelt volna a szoba sarkában, de ott nem volt semmi. Az egésznek nincs értelme, motyogta, de nem fejtette ki jobban, mire is gondol, ők meg riadtan nézték, és nem mertek tőle kérdezni. Menjetek a picsába, tette hozzá halkan, mégis olyan határozottsággal, hogy azonnal és szó nélkül kimentek a tágas szobából. Akkor látták élve utoljára. Másnap ugyanabban a pózban feküdt, nyitott szemmel, apró mosoly volt a szája szélén. Halott volt. Elegáns öltönyben és edzőcipőben temették el, mert ez volt a kívánsága.

Hernan egy narancsligetben sétált, mikor egyszerre megállt a szíve. Kedvenc időtöltése volt, hogy lefekvés előtt tett egy rövid sétát a hermosillo-i naplementében, imádta a fákból áradó illatot, nagyokat szippantott a finom levegőből, és ilyenkor hatalmas boldogság töltötte el a szívét. Egyedül élt egy takaros házban a falu szélén, és csak a barátaival járt össze néha, de egyébként igazi remeteként töltötte mindennapjait. Gondozta a kertet, az okozta számára a legnagyobb örömet, amikor látta termőre fordulni a gyümölcsfáit, no meg kedvencét, a paradicsomot, aminek zamata semmivel sem volt összehasonlítható. Csak a barátainak adott belőle, és ők ezért roppant hálásak voltak, mert így teljesen más értelmet nyert a szardellás szendvics. Guillermo halála után még jobban magába fordult, azt kérte, hogy ne látogassák, akinek paradicsom kell, az rakjon egy cetlit a küszöbre, és ő másnap odatesz egy kosárral. Tiszteletben tartották a kérését, a narancsligetben is csak két nappal később találták meg a testét, mert mások csak ritkán jártak azon az ösvényen. Szerencsére hűvösebb idő volt azokban a napokban, így szinte sértetlen maradt a hatalmas ember, a természet nem kezdte el a munkáját. A paradicsom ágyások közvetlen közelében temették el, mert ez volt a kívánsága.

Ulisest egy autó ütötte el, pontosan a háza előtt. Fatális dolog, hiszen Hermosillót csak egy keskeny út szelte ketté, ami a falut elhagyva csupán La Empalazidát érintette, míg véget ért Comecayóban. Ráadásul Ulises közismerten körültekintő ember hírében állt, aki semmilyen meggondolatlan dolgot nem tett egész életében, így aztán kétszer is körülnézett az úton, mielőtt keresztülsétált volna rajta. Most azonban máshol jártak a gondolatai, ami tényleg nem volt rá jellemző, de Guillermo és Hernan gyors elvesztése miatt minden teljesen megváltoztatta. Miért?, tette fel a kérdést újra és újra, de nem talált rá semmilyen magyarázatot. Pontosabban egyet igen, de azt meg nem akarta elhinni. Folyamatosan elhessegette hát a benne kavargó gondolatokat, de azok, mint valami gonosz szellemek, állandóan visszatértek. Most is azért indult neki a falunak, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. Pedig már majdnem dél volt, s ilyenkor olyan erővel tűz a nap az évnek ezen időszakában, hogy azt alig lehet elviselni. Kinézett az ablakon, egy nem lelket nem látott a kihalt utcán, de úgy érzete, nem maradhat otthon, mert megőrül a démonaival, vette a kalapját és kilépett az ajtón. A tejszállító autó minden csütörtökön bejárta a vidéket, Los Chaparrónt, amihez Hermosillo, La Empalazida és Comecayo mellett még Valle Nuevo és San Ixtán tartozott, összegyűjtötte a helyi gazdaságokban termelt tejet, hogy aztán elvigye a talniqué-i feldolgozóba. Ha Ulises csak egy perccel később dönt a séta mellett, most nem a Hermosillo-i Santa Teresa temetőjében nyugodna békében. A temetésen egy szépen hímzett, zöld-fehér szurkolói sál takarta be a gyönyörű faragott koporsót, mert ez volt a kívánsága.

Az UD Gimnástica Talniqué hosszú idő után esett ki azon a nyárelőn a Preferensából. Sosem tudjuk már meg, hogy Guillermo, Hernan és Ulises halála összefüggött ezzel a sajnálatos eseménnyel, de azt kell gondolnunk, hogy igen.

*

Vannak a matematikának olyan törvényei, amit vélhetően sosem halad meg a tudomány. Bár az is igaz, hogy a mai világban, már semmi sem biztos. Vegyük csak azt a szimpla összefüggést, hogyha egy tetszőleges számot megszorzunk nullával, az eredmény nulla. Nullaszor nulla is nulla, és ötszáztizenegyezer-háromszázkilencvenkilenszer nulla is nulla. A mínusz kétmilliószor nulla is nulla. Sőt a végtelenszer nulla is nulla. Erre mi történik? A Soroksár elleni meccs után megnéztem a dorogi vergődést, és arra a következtetésre jutottam, hogy van a nulla, van a sima nulla, és van a nagy nulla. Meg a nagyon nagy nulla. Fibonacci, Gauss, Euler és a többiek meg néznek, mint a moziban. Nem! Ők nem a Sambenedettese Calcio csatársorának tagjai azokból az időkből, amikor még a Série B-ben nyomta a Samb.

darabra megvoltunk (fotó: Youtube/ETO)

A kis Gauss a legenda szerint egyszer azzal ejtette ámulatba a tanárát, hogy pár perc alatt összeadta a számokat egytől százig, pedig szegény korabeli pedagógus szentül hitte, hogy lesz egy laza fél órája. No most a Gauss-módszerhez képest nem lesz egy nagy nóvum, ha leírom, ez a teljesítmény egy kalap szart sem ért, és ez még akkor így van, ha Tufi szerint kevés volt a jó periódus a meccsen.

Hogy mi???

Azért is fájt különösen ez a félmondat, mert kora délután azt hallottam Bene juniortól azok után, hogy hihetetlen mákkal pontot mentett a Vasas a Haladással szemben, hogy hát igen, az NB II-ben két dologra mindenképpen szükség van, ha az ember komolyan veszi magát: egyrészt hagyják el a játékosok a komfortzónájukat, másrészt vállaljanak felelősséget. Szóval nem azzal jött, hogy micsoda mentális erő van bennük, mert felálltak kétgólos hátrányból, hanem simán kimondta, mi a gáz, és ezzel semmilyen pedagógiai hibát nem követett el.

Szembenézés. Erre lenne a legnagyobb szükség, mert most valami értelmezhetetlen maszatolás megy. Valszeg mindenki tudta jól, hogy ez az idény nem lesz egy fáklyásmenet, erre utalt a szolid célkitűzés, de amit látok az minden képzeletet alul múl. nem szakmázok, mert nem értek hozzá, de azt még a vak is látja, hogy nincs igazi edzőnk, vagy ha igen, remekül titkolja, illetve a pályán nincs egy vezér, egy ész, aki mozgatni tudná a szerkezetet. Ez pedig elég nagy hendikep, és kezdünk is leszakadni rendesen.

Nézzük meg a tegnapi ellenfelet! A nevek alapján félni kellett volna tőlük? Nem. Csináltak valami extrát? Nem. Látszott, hogy mit akarnak? Igen. Labdaügyesek voltak? Pont annyira, hogy ne akadjon meg a játékuk a nulladik passznál. Nekünk volt egymást követő három jó átadásunk? Adj egy mikroszkópot! Jogosan nyertek? Abszolút. Volt esélyünk? Egy mákszemnyi sem.

Na majd ha a fenti kérdéssor kapcsán egy későbbi, tetszőleges meccsen ellenkező válaszok születnek, akkor lehet beszélni valamiről. Addig sírni fogunk. Hangosan.

Ég a ház! Hol vannak a tűzoltók? Hívta már őket valaki?

*

Dorogi FC – WKW ETO 2-0 (1-0)

530 néző, vezette: Dolnego

Dorog: Mursits – Nyíri, Ryashko, Berkó, Zabari – Tóth, Lénárt – Beliczky (58’ Zuigeber), Mészáros (90’ Nagyházi), Papp – Girsik (79’ Vígh). Edző: Németh Szabolcs

ETO: Gundel-Takács 3.5 – Vári 1.5, Lipták 2, Fejes 2, Kovács 1.5 – Vashkeba 1.5, Bagi 1.5 – Májer 1.5 (69’ Berki 0), Szuhodovszki 1 (56’ Simcho 2), Kerkez 2 (56’ Múcska 1) – Priskin 2. Edző: Tuifel Péter

Gólok: 11’ Papp 1-0, 87’ Vígh 2-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]