A selejt bosszúja

mi volt itt a gond? (fotó: ETO Youtube)

Meghalt a cipőm. A csukám. Levált a felső része, azt is mondhatnám, hogy a csüd, a teli csüd kezdett önálló életet, igaz, nem önként, de akkor igazságtalan lennék a pengés külsővel és az erőteljes belsővel, mert ők így voltak a szentháromság. Jaj, sarok! Téged ki ne hagyjalak a világért se, hisz te vagy, csak azért sem írom még le, hogy te voltál, kicsit még csalom az időt, a meglepetés, a váratlan, ha azok ott elől már kifogytak az ötletekből. Test és talp. Nem volt lehetőségük elbúcsúzni egymástól, pedig évekig elválaszthatatlanok voltak, annyira gyorsan történt minden. És nem csak azért voltak igaz barátok és társak, mert összetartotta őket a ragasztó és a varrás, hanem azért, mert számtalan csatát éltek, éltünk meg együtt. Parádés cselek, sokszor köténnyel fűszerezve, leheletfinom passzok, amiknél nincs szebb dolog a futballban, lecsúszott lövések, amik nélkül nincs futball, sokszor megtartott boka, mert a védelem is fontos, csúszkálások az esőtől áztatott műfüvön, hiszen a természet nem győzhet le minket soha, elkésett belépők, na igen!, ötvenhez közelítve nem mindig engedelmeskedik a test, kemény blokkok, mert bizonyítani kell, mindig. Aztán persze a közös pihenés és várakozás a következő meccsig, utóbb már elég mostoha és méltatlan körülmények között, a teraszon, egy műanyag dobozba zárva, csak azért, mert az idő múlásával egyre erőteljesebbé váltak a szagok. Piha! Akkor mit mondjak a tároló többi lakójáról, a lovascsizmákról és lábszárvédőkről? Most ennek vége. Talán ezért is lett vége? A megaláztatás miatt, szimpla bosszúból vetett volna véget a pályafutásának, még az is lehet, hogy önálló döntés volt a szakadás, és csupán a megfelelő pillanatot várta a csukám? Hogy jöjjön egy keresztező láb, amelyik csúnyán rátart? Kínálta is magát? Pedig isten lássa lelkemet, szerettem ezt a cipőt, és még egyáltalán nem tűnt szükségszerűnek, hogy újra lesz szükségem. Egyébként is úgy vagyok a futballcipőkkel, mint a fodrászokkal. Csak akkor váltok, ha nagyon muszáj. Ha kimennek Bécsbe ondolálni több pénzért, ha szülnek egymás után három gyereket, ha elegük lesz az egészből, és inkább jógaoktatók lesznek. Vagy ha meghalnak. Most ez történt. Kétségbe vagyok esve, mert nem készültem fel a helyzetre. Emlékszem, öt-hat évvel ezelőtt nagyon sokáig kerestem, jártam a boltokat kitartóan és vártam, hogy beleszeressek valamelyikbe. Nem vagyok egyszerű eset, ha mellém lépett egy eladó, tényleg jószándékkal, és csak annyit kérdezett: Miben segíthetek?, majd kettéharaptam a torkát. Hogyan tudna segíteni, hiszen nem is ismer? Olyan furán hunyorít, belül biztosan csak nevet rajtam, akkor meg hagyjon inkább békén. Csak ezek vannak?, tört ki belőlem ilyenkor a haragba oltott keserűség, de olyan hangsúllyal, ami nagyjából egy gyors gyomrozással ért fel, és amit egy képzeletbeli szép felütés-balhorog kombináció zárt le. A lány persze otthagyott, jogosan, soha nem derült ki, hogy abban az üzletben vajon volt-e negyvenöt és feles abból a szép lila Umbróból. De ez is kellett, hogy végül megtaláljam őt! Egy pillanat műve volt. Én mondom, a heves szívdobogás, az izzadó tenyér és a párás tekintet az ilyen helyzetekben is egyértelmű jelzés. A narancs és szürke kombináció teljességgel magával ragadott, ezek után igazi sorscsapás lett volna, ha nincs megfelelő méret.

Most pedig ott hever az előszobában, reménytelenül. Már soha többé nem fog pályára lépni. A cipőm meghalt. Én úgy tartom, hogy W. ölte meg, az ostoba keresztezésével. A cipőm lehet, hogy tudja ezt, de lehet, hogy nem, mert a cipőm nem egy élő organizmus, nem gondolkodik, bár abban például mélyen hiszek, hogy vannak érzései. Most egész biztosan szomorú. Ha mégis tudná a cipőm, megkeresné W.-t és azt kérdezné tőle: miért tetted ezt W.? Miért vagy ilyen gonosz W.? Bántottalak én téged? És W. nem tudna erre válaszolni. És jó esetben W. elszégyellné magát, aztán sokáig nem keresné a társaságomat.

*

Már megint ez az átkozott ébredés. Más szóval pofára esés. Ez utóbbit most kizárólag csak arra értem, hogy hajlamos elhinni az ember, hogy minden szép és jó, elvakítja a talmi csillogás, pedig a lelke mélyén tudja, csak éppen annyira rossz kimondani, de főként elfogadni, hogy itt most a középszer üli torát, szürke hétköznapok váltják egymást, a napot alig látjuk, de a természet is olyan már, hogy néha azért előbukkan a felhők közül az izzó korong, biztosan azért, hogy elvegye az élét a szuicid gondolatoknak, mert ugyan minek élni? Ezért, tényleg minek?

ki fogjátok húzni a gyufát (fotó: saját)

Vegyünk egy alaptézist. Idejön hozzánk egy eleve lesajnált csapat, egy olyan társaság, amelyikről én még akkor sem hittem el, hogy elindul az NB II-ben, amikor már lement pár forduló, igaz, közben megverték a Gyirmótot, de hát ismerjük a Gyirmótot, tőlük aztán minden kitelik, szóval van ez a baranyai brigád, akiket lehet, hogy a nevük tart életben, mert ez itten egy keresztény ország, és ugye vannak régi, de főképp új szentek, kifutnak a pályára, ezzel jelzik, hogy vannak, léteznek, foglalkozni kell velük, kicsit fociznak is, de csak olyan fékezett habzású játékot adnak elő, semmi flikk-flakk, semmi trükközés és ezzel simán partiban vannak velünk. Most lehet azt mondani, hogy ha az a három kapufa bemegy, akkor egy hetessel vagy nyolcassal utaznak haza, de nem ment be.

Én maximálisan elismerem, hogy hajtottak, meg akartak a fiúk, mert láttam, tényleg tekertek, de ez sajna nem a háromezer méteres akadályfutás, nem az ötven kilométeres sífutás vagy éppen a maratoni úszás, itt néha nem árt, ha játszik a gyermek, ötletei vannak, már-már csínyt követ el. Ehhez azonban gondolatok kellenének, meg kreativitás, és ez az, ami fájó módon hiányzik. Pedig van pár ember a keretben, a nagy számok törvénye alapján azt hinném, hogy csak kicsusszan egy ilyen kaliber, hiszen már egy négylakásos társasházban is él mindig legalább egy hülye lakó, aki szétcseszi a közösséget, akkor huszoniksz spíler között miért nincs legalább egy olyan, aki meghúzza a váratlant. Hát igen, a futball ebből a szempontból is más, egy igazi zárvány, egy fekete lyuk, aki megfejti, tuti megkapja a fizikai Nobel-díjat.

A szünetben úgy voltam vele, hogy azért ki nem fogunk kapni, hiába vitte el a hév Kerkezt, és állíttatta ki magát totál fölöslegesen, de már megint tévedtem. A mágnestáblán vélhetően nem volt rajta Torvund, akinek még mondott is valamit a neve, ha másért nem, azért, mert ő is úgy döntött, jobb az itteni posvány, mint a komolyabb megmérettetés a hanyatló nyugaton, és lehet, hogy igaza lesz. Vasárnap mindenesetre beverte, és akkor már tudtam, hogy ebből csak nagyobb küszködés lesz, a görcs nem oldódik, hanem csak erősödik, ami egyébként a szentek esetében konkrétan meg is mutatkozott, mert fetrengtek eleget, húzták ki egymás lábából a fájást, nehéz eldönteni, hogy kriminális náluk az erőnléti edző tudása, esetleg sokan jártak levelezőre az SZFE-n. Szimpatikusak nem lettek ettől, de szerintem nagyívben leszarták.

A végén meg még az isten sem verte meg őket, ugye, hogy jó védőszentet választottak?, hiába robbant a stadion. A kissé joviális bíró azonban nem akart helyi hős lenni, pedig Győrben trendi a kibuggyanó pocak, és annulálta azt a gólt, amit nem csak a lelátón ülő-álló közel ezer Palotai Karcsi bácsi, de még Dubraviczky sporttárs is megadott volna, annak ellenére, hogy ő nem a lágy szívéről volt híres aktív korában. Mondjuk nagyanyám is sokkal megengedőbb volt élete delén túl a devianciákkal szemben, mint fiatalabb éveiben.

Abba a hibába nem szeretnék beleesni, hogy erre az ítéletre fogjam a bukást, mert az hatalmas önbecsapás lenne. Van gond bőven. A PMFC drukkerei úgy szurkolnak, hogy Csak a Munkás! Hát baszki, nekünk is van egy munkáscsapatunk. Az más kérdés, ha példának okáért valaki ennyi szar minőséget gyártott anno a Rába gyárban, azt Horváth Ede személyesen vágta ki az üzemből.

Tanulság? Az nincs.

Tudom, hogy költői kérdés, de ugye valamikor azért lesz majd az is, tisztelt nagyemberek?

*

WKW ETO – Szentlőrinc SE 0-1 (0-0)

1.037 néző, vezette: Barna

Gundel-Takács 4 – Kovács 2.5, Lipták 2.5, 5 Temesvári 2 (79’ Farkas 0), Kerkez 1.5 – Bagi 2.5, Vashkeba 3 (68’ Kiss 0) – Simcho 2.5 (79’ Vankó 0), Berki 3, Májer 3.5 (89’ Vitális 0)– Vári 2 (68’ Forró 0). Edző: Csató Sándor

Szentlőrinc: Slakta – Czuczi (30’ Nagy), Havas, Keresztes, Forgács – Hleba, Nikić (79’ Vajda), Sili, Fröhlich (46’ Torvund), Kapronczai Kondor (71’ Dulló). Edző: Marián Sluka

Gól: 47’ Torvund 0-1

Kiállítások: 35’ Kerkez, 63’ Hleba, 90+1’ Stark Péter másodedző (kispadról)

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.