szolgálati közlemény (fotó: saját szerkesztés)

Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, kettőezerhúsz november tizedike, délután öt óra van. Ennek a ténynek egyébként nem lenne semmi jelentősége, ha éppen nem egy gonosz vírus elleni harcba indulnék csatába. De így van. Indulok. És ha rajtam múlik, le is fogom győzni bazmeg, mert kemény vagyok. Mert győzni akarok, mert akarom vissza a normális életemet.

*

A Covid miatt vasárnap elmarad a DAC-ETO meccs.

*

Megcsinálták.

Megcsinálták, bazmeg! Augusztusban tudtam, hogy meg fogják csinálni, a kérdés csupán az volt, hogy miként? Biztos vagyok benne, hogy dolgoztak rajta sokan és keményen, tuti, hogy voltak ott jogászok, jöttek biztonsági szakemberek, egyeztettek a központtal, btw a KÖZPONT-tal, számíthattak önkéntesekre is szép számmal, akik között voltak nyaloncok is számosan, ők azok, akik bármiben benne vannak, ha kell, ha a budi ülését még nem hajtották le a tudjukkik, az izék, akkor ők ott vannak, megcsinálnak mindent, megeszik a szart is, ha kell, bocs, nem akartam megbántani senkit, Pista, téged se, komolyan, emlékszel még arra, hogy hashtagcsakadiósgyőr?, ja nem, neked se kell beledugni a fejedet oda, bárhova, de ha mégis, az sem baj, mert a cél szent, meg jól is fizet. És biztosan voltak számosan, akik elhitték, hogy ez fontos, mert ott voltak ötven éve az Erzsébet Ligetben, mert nekik ez az életük, és ez nagyon helyes, és senki sem cseszegetheti őket, azért sem, ha felhasználták az érzelmeiket olyanra, ami roppant távol áll tőlük.

Emlékszem, apám egyszer, nagyon régen kivitt minket egy DAC-meccsre. Adta magát, az Ifjúság körúton laktunk, ha jól kiléptük, legfeljebb tíz perc volt a pálya. Ültünk a betonkaréjon, az öcsém tombolt, hogy menjünk haza, én fegyelmezett voltam, de legfőképp szerettem volna apámnak megfelelni, hogy fasza minden, itt képzelem a jövőmet, rám számíthat, piszkosul nem emlékszem, ki volt az ellenfél, a történet szempontjából nincs is különösebb jelentősége, hogy a Sabaria vagy a MÁV Előre tette tiszteletét a víztorony alatt, az öcsém ordított, apám egy félidőt bírt, aztán hazamentünk, ő vélhetően szomorúan itta sörét vagy fröccsét, és azon gondolkodott, hogy mit rontott el, a későbbi depressziójának ágyaztunk meg mi ketten, pisisek, kevéssé megértően, jó lenne tudni már, hogy mi lett a vége, az Arcanum talán segít, mondjuk ahhoz kellene az évszám, ami persze nincs meg, talán hetvenhat?, esetleg hetvennégy?, meglehet, megyek a Kassák oviba serényen, de nem jó, mert az a kis pöcs, akkor még nincs képben, mégiscsak hetvenhat lesz a vége.

Most meg jönnek percemberek és azt mondják, hogy ott van a múlt, ott van a tradíció, ott van minden, csupán azért, mert nekik mások az emlékeik, az ő apjuk az árnyékba vitte ki őket, esetleg nyert is a csapat, és nem üvöltött közben egy pelenkás hülyegyerek folyamatosan azért, hogy megsajnálják és végre hazavigyék, hogy aztán aljas módon megnyerje a csiksz világbajnokságot a Diósgyőrrel. Most mit lépsz erre, Pista?

Az amatőr futball bezár, és még a leginkább optimista előrejelzések szerint is csak tavasszal éled fel tetszhalott állapotából. Az akadémista srácok szépen hazamennek, csendben álmodnak az ifi Bajnokok Ligájával, kimennek otthon az udvarba, futnak két kört a kertben, a szülők vesznek nekik egy kutyát, ha előrelátók, akkor weimari vizslát, mert az imád rohanni, amíg üldözöd, mindent elfelejtesz, azt is, hogy miért rohansz utána. Az álmodért? Igen. Rossz korban születtél.

Megcsinálták.

Végül nem kellett szánalmas magyarázkodásba fogni, nem volt szükség hazugságra, mert megoldották föntről. Most nyugalom van, látszólagos béke, mindenki boldog.

Vége.

Vége?