keresel valamit? (fotó: kisalfold.hu)

Mind a harminchatan egyszerre ugrottunk talpra és üvöltöttük, hogy jó napot kívánok!, amikor belépett a terembe. Éppen földrajz óránk volt, azt hiszem Jugoszlávia hegy és vízrajzát magyarázta lelkesen Kovalcsik. Én nagyon figyeltem, mert imádtam a földrajzot, otthon gyakran két, egymásnak háttal álló szék támlájára raktam egy közepes üveglapot, most már nem tudom, hogy miért volt egyáltalán ilyen üveglapunk a panelben, alulról megvilágítottam az asztali lámpámmal, szerencsére éppen elért a zsinór a konnektorig, aztán tűhegyesre faragott hábés ceruzával vonalakat húztam a pauszpapírra, lassan, már-már művészi gondossággal követtem az aláhelyezett atlasz egyik térképének kontúrjait. Mindegy volt, hogy mit másolok, bár mindig szívesebben tettem képzeletbeli kalandokat azokban az országokban, amelyek focicsapatai ott bújtak a gombfocis dobozomban. Meg azokat, amik ráfértek a pauszra. Persze most már azt mondom, hogy a Szovjetuniót nem azért hanyagoltam, mert olyan bazi nagy volt, hogy csak két oldalon fért el, hanem mert élesen szemben álltam a rendszerrel. Egyszer például szándékosan, fordítva kötöttem meg az úttörő-nyakkendőmet. Másik alkalommal avas vadgesztenyén fűztem át a nylon vörös háromszöget, a lyukon apró hernyócskák kandikáltak ki és az egész átható bűzt árasztott, amiért még a rajvezető pajtástól is feddést kaptam írásban, sőt meg kellett jelennem a csapatvezető pajtás előtt, aki nem volt más mint Kovalcsik, így szerencsére elsikkadt az ügy, nem lett nyoma az afférnak a személyzeti anyagomban, nem tudott róla később a KISZ. Kovalcsik ismerte a térképrajzoló mániámat, csippentett a szemével és csak annyit mondott, semmi gond, Danika, hétfőre hozd be nekem a Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaságot, a politikai-gazdaságit csináld meg, a méretarány legyen mondjuk egy a tízezerhez. Kovalcsik a Dinári-hegységről beszélt, hihetetlen erős képekkel festette le a kopár sziklákat Titograd felett, gondolatban szinte ott jártam, hegyi kecskék keresztezték utamat, béna pásztorkunyhókba botlottam, ami előtt hatalmas kutyák csaholtak előbb kedvesen, aztán egyre kevésbé, ami miatt sietősebbre is vettem a lépteimet, szívtam magamba a csodás hegyi levegőt, amikor hirtelen kopogás hozott vissza a rögvalóságba, ami ebben az esetben a hetedik dé termét jelentette az első emeleten. Igen?, emelte meg a hangját Kovalcsik, mire az ajtó előbb résnyire nyílt, amin egy idegen fej nézett be. Miután a fej gazdája óvatosan körbe hordozta tekintetét az osztályon, határozott mozdulattal belépett. Kicsit köpcös alak volt, kócos frizurával és friss borostával, a tekintete inkább a földet kereste, mint a cövekként álló tanulók bármelyikének szempárját. Ami már elsőre is furcsán tetszett, hogy nagyjából ugyanolyan kék köpenyt hordott, mint mi mindannyian, talán egy kicsit kopottabb volt a szövet, mattabb az indigókék. Kovalcsik hangosan röhögött, amit nem igazán értettem, mert semmi vicces nem történt, Bandika sem mutogatott szamárfület az előtte álló Bambicz Esztinek, pedig valamiért ezt csinálta harmadik óta, nem is fingottunk, pedig szoktunk.

farkasokkal táncoló (fotó: kisalfold.hu)

Fiatalok vagytok és üdék, vagyontalanok és hülyék, gurgulázott Kovalcsik, ez volt a szavajárása, megszoktuk már, igaz nem merültünk el a szöveg mélyrétegében, pedig nem ártott volna, mert pontos meghatározása volt az akkori élethelyzetünknek, mi azonban csak simán azon kuncogtunk, hogy ki meri  mondani a hülye szót, különösebb gátlás nélkül, pedig Gizi néni, az orosztanár még a dilis említéséért is beírást adott. Ő mondjuk Magnyitogorszkban született, szóval nem lehetett könnyű gyerekkora, állítólag valamelyik rokonát úgy megverték egyszer a csekisták, hogy miután fél év után felépült, egy teljesen másik családhoz ment haza, és velük élt még negyven évig, senki nem lepődött meg a jöttén, neki sem okozott gondot, hogy szívélyesen elcsevegjen Másával és Igorral a régi szép időkről. Amikor meghalt, az agyát a Lomonoszov Egyetem Neurológia Intézetébe szállították, és azóta is vizsgálják. Gizi néni egyébként hiába élt már több évtizede Magyarországon, nagyon durva orosz akcentussal beszélt, igaz, hogy az ők, de tényleg csak ők a tízemeletesben, fogták a szovjet tévé adását, pedig csak egy két méter hosszú, félig acélból, félig alumíniumból összeeszkábált sodronyt lógattak ki az erkélyen, aminek másik végét bedugták a készülékbe. Gavarít Maszkva!, hallgatta a komplett lakótelep hétfőnként, amikor mindenki másnál az adásszünet miatt nagy volt a csend, mert Gyula bácsi férje nem igazán hallott jól, így aztán rendesen megtekerték a volume gombot. Na ide figyeljetek tökfejek!, jött vissza a valóságba Kovalcsik, miután kitörölte a könnyeket a szeméből, bemutatom nektek Nemes Jóskát, az új osztálytársatokat. Egy fatális félreértés miatt évet kell ismételnie szegénynek. Megint. Ő úgy tudja, hogy anélkül elvégezheti valaki a hetedik osztályt itt a Kiliánban, hogy akár csak egyszer is kinyitná a könyveket. Én már huszonkét éve tanítok a suliban, nálam valóban volt ilyen eset. Talán már ti is hallottatok dr. Urbancsik Gáborról. Igen, ő fedezett fel mostanság egy kisbolygót, és most Bajkonúrban vezeti azt a mérnökcsapatot, aminek tagjai igyekeznek olyan űrhajót tervezni, amiben egyáltalán nem érvényesül majd a súlytalanság. Neki sikerült. Jóskának nem, pedig kétszer is próbálkozott. Miért? Mert Jóska nem olyan okos, mint dr. Urbancsik volt tizenhárom évesen, amikor még csak ő volt a Kisurbancsik, a nagy Urbancsik, a Feri öccse, akit az ifi kettőből vitt el az Újpesti Dózsa. De még annyira sem okos, mint te, Takács, pedig az tényleg művészet. Tudja valaki, hogy mi van mostanság az Urbancsik Ferivel? Senki? Másodedző a Honvéd Papp József SE-nél. Az még te is lehetsz pár év múlva, Jóska, ha nagyon igyekszel. Ülj le, legközelebb meg borotválkozz meg suli előtt, mert látod hogyan megzavartad a pajtásaidat. Üljetek le! Egymásra néztünk a másik padsorban a fejét fogó Tökivel, és azt hiszem mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Egyrészt nem lehet, hogy ennyire benéztük mi is, másrészt itt van ez a melák, aki úgy néz ki, mint Sanyi bácsi a karbantartó húsz évvel fiatalabb kiadásban, s bár elképesztően igénytelen volt a megjelenése, az a nyomorult arcszőrzet lehet, hogy mégis azt jelenti, hogy a mai naptól kezdve jelentősen csökkentek a csajozási esélyeink az évfolyamon. Mert lehet, hogy egy sültparaszt ez a Jóska, de az tuti, hogy csókolózott már és fogott női mellett.

*

Azzal az axiómával indult a szezon, hogy a két feljutó csapat a Debrecen és a Vasas lesz.

Az őszi történések ezt részben megerősítették, mert ha takarékos futballal is, de vezeti a tabellát a Loki, ellenben a Vasas balfasz módon indította a bajnokságot, az olyan lokális sztárocskákká transzformált futballkurvák, mint a mélynövésű Radó Andris, megették reggelire a széplelkű Bene Ferit, és nem mellesleg elhullajtottak egy zsákra való pontot. Jött Schindler, a megmentő, és ha lassan is, de megindult a szekér. Legalábbis nyerték a meccseiket szakmányba, plusz azt írta a Népsport, hogy minden oké, a klubhonlapon is kifogyott a vitriol Sinkovics Gábor tollából.

Mi ugyebár Mindenszentekkor tettünk egy kissé kellemetlen látogatást Debrecenben, pandémia-csapattal és Priskin Tomi nélkül, kaptunk is egy sima hármast, ezzel letudtuk a borítékolt szopás első felvonását. Most azonban, a Vasas vasárnapi fellépése előtt határozottan vérmes reményeim voltak, minekutána kezdett csapatformát ölteni a csapat. Ez a felület nem elsősorban analizáló, statisztikákkal bombázó oldal, aminek számos oka van. Az egyik legfontosabb, hogy olyan mélységben azért nem értek a szakmához, hogy komoly elemzésekbe bonyolódjak. Nyilván trendeket én is látnék, összefüggéseket én is tudnék alkotni, de minek? A futball lélek, a futball szenvedély és ezt az oldal most hatványozottabban fontosnak tartom, így a nagy Diego halála okán. Szóval most inkább benyomásokról írnék.

szállj, szállj fel magasra (fotó: kisalfold.hu)

A rangadó jelleget a szövetség azzal szerette volna emelni, hogy jó nevű, hosszú első ligás múlttal rendelkező sporit küldött fújni. Az ötlet nem volt rossz, azonban nekem az volt az érzésem, hogy Solymosinak semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. Vasárnap ebédidő van, ez itten az NB II, mi a faszt keresek én itt? Nagyjából ez az attitűd sütött minden megmozdulásából, erről árulkodott a testbeszédétől kezdve minden. Amikor Balajti cseréjénél ahelyett, hogy rászólt volna, ugyan menjél már gyorsabban, paraszt!, inkább odaballagott a kispadunkhoz és hosszasan ecsetelte, miért történik minden úgy, ahogy. Hát barátom, ezzel nem indítottál el számos potenciális játékvezetőt a pályán. Illetve ha mégis, akkor a legrosszabb emberi tulajdonságokkal rendelkezőket, nárcisztikusok előre!

A Vasassal kapcsolatban nekem meglehetősen hektikus a hozzáállásom immár közel negyven éve. Van amikor rühelltem őket, voltak semleges időszakok, és igen, bevallom, néha-néha szimpatizáló periódusok. Mondjuk az utóbbiból nagyon kevés. Most nem ölelném keblemre a társaságot és ez a meccs inkább csak rontott a helyzeten. Az ellenfél szapulása egy vesztes mérkőzés után bizonyos mértékben a sajátjaidra nézve is gáz. Nos, ha van valami, ami különösen bosszant, az az, ha egy többre taksált csapat látványosan nem akar focizni. A Vasas ezt csinálta az első félidő harminckilencedik percig, aztán a második játékrész meghatározó részében, kiemelten a vezető gól után. Mindez nem azt jelenti, hogy nem rúghattak volna gólt bármikor, mert ezt sajnos bebizonyították. Nem vagyunk egy polcon, ez tisztán bebizonyosodott, de arra azért kíváncsi lettem volna,  mi történik, hogy abban a szakaszban, amikor uraltuk a meccset, sőt helyzeteink vannak, betalálunk, és nekik kell jönniük. Mennyire tudnak ritmust váltani és ezt mi miképp reagáljuk le? Nem tudjuk meg soha, mert azt a kevés lehetőséget nem váltottuk gólra.

Már a lefújást követően jött a szöveg, hogy jó, jó, van bennünk spiritusz, de kapus nélkül nehéz ezt a játékot eredményesen űzni, potyagóllal vesztettünk, satöbbi. Nyilván a szabadrúgásból benyelt dugó és annak körülményei ragadtattak el sokakat. Állandó szakértőm, Csabi, aki azért védett párszor az ETO utánpótlás csapataiban, és akkor még nem beszéltünk a Győrsövényházán eltöltött sikeres időszakra, szóval ő röviden úgy fogalmazta meg a lényeget, hogy ezért véd Gulácsi Lipcsében, Gundel-Takács pedig nálunk, eltekintve a két klub között tátongó hatalmas financiális szakadéktól. Ami annyit tesz, hogy meg lehetett volna fogni a lövést, de a sztorit lepkézésnek felfogni költői túlzás és főként igazságtalan. Olvastam még olyat is, hogy a felelőtlen Berki Pista miatt van az egész, mert miután gondosan felállt a fal, ő egyszerre lelépett, azaz eloldalgott onnan. Javaslom, hogy mindenki nézze vissza a jelenetet! Kész a fal, Pista hátrafordul, szemkontakt Gundival, séta. Semmi ordibálás, hogy hova mész, te szerencsétlen fasz, már megbocsáss, nem ezért tápláltam GPS adatokat az agyamba és kalkuláltam hosszasan az optimális méretet, ami alapján arra következtetek: konszenzuson alapult a változtatást. Hogy jó döntés volt-e, az már más kérdés.

Ne temessünk, ne vonjunk le téves következtetéseket! Ebben a meccsben lényegesen több volt, de ha még fáj is kimondani, a kimenet sajnos teljesen reális.

Mindenki meglássa most hétvégén agyonvágjuk az Ajkát!

*

WKW ETO – Vasas FC 0-1 (0-0)

zárt kapuk mellett, vezette: Solymosi

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 3.5, Temesvári 3, Lipták 3, Kerkez 3.5 – Kiss M. 2, Bagi 2.5 (58’ Vashkeba 3)– Sipőcz 2.5 (58’ Erdei 2.5), Berki 3,  Májer 2.5 (84’ Farkas 0) – Priskin 2. Edző: Csató Sándor

Vasas: Jova – Terbe, Otigba, Szilágyi, Kalmár – Hidi, Pátkai – Kovács M., Radó (75’ Szatmári), Balajti (70’ Vernes) – Feczesin. Edző: Schindler Szabolcs

Gól: 63’ Balajti 0-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

ismétlés a tudás anyja