‘Til I Die

ennyin múlt… ennyin múlt? (fotó: ETO YouTube)

A szomszéd nevelget pár csirkét. Jó is az, amikor már ötven körül van a tojás. Nem igazán látom őket, mert a szomszéd kissé régivágású, a zártketreces tartásban hisz, így aztán egy kábé két négyzetméteres kis kutricában kapirgálnak egész nap, és megállás nélkül kárálnak. Az elején volt bennem némi feszültség, amikor állandóan a monoton hangjukat kellett hallgatnom, de viszonylag hamar rájöttem, hogy ez még mindig ezerszer jobb, mint a flex. Ráadásul azóta már belefutottam a Spotify-on egy másfél órás pszichodelikus trash válogatásba, ami aztán végképp megváltoztatta a gondolkodásomat a témáról. Az a vicc, hogy azt sem tudom, hányan vannak, mert amikor néha-néha nyitva marad a börtönük ajtaja, és ezáltal, ha átmeneti időre is, de kiszabadulnak a rabszolgaságból, igyekeznek láthatatlanná válni, és elbújnak az összes lehetséges helyre. Nincs szerencséjük, mert a szomszéd roppant pedáns ember, így nála a rendetlenség tiltólistás szó, jobb híján marad pár farakás, meg esetleg az üvegház. Mondjuk nem annyira okosak, az illegalitásban is nyomják a kotkodácsot, nem csoda, hogy gyorsan jön a lebukás. Egyszer jót akartam tenni velük és átdobtam egy méretes meztelen csigát, amit a szivattyú mellett találtam. Állítólag imádják, egészen hihetetlen, hogy miket tud meg az ember az állatvilágról, ha kiköltözi város szélére. Azonban elvétettem, kicsi lett az ív, a szerencsétlen csigának talán boldog volt az utolsó másfél perce, repült, mielőtt nekivágódott a nyári konyha falának. Hála istennek nem kenődött szét a fehér meszelt falon a narancssárga takonyszerű lény, csak egyszerűen lepattant és élettelenül hevert a járdán. Fogalmam sincs, mi lett a sorsa végül a tetemnek, lehet hogy a macskák ették meg, esetleg a szomszéd nézett nagyot, amikor rátalált, vajon ez hogyan került ide?, tanakodott magában, és a lelke mélyén rám gondolt, de aztán elhessegette a gondolatot végül pedig egy lapátra húzta és behajította a kukába. Azóta nem dobálok meztelencsigákat.

Pár napja a kutyám szigorú arccal cövekelt a kerítés mellet, felvette a harci állást és nagyon nézett valamit. Először csendesen szemlélődött, de egy idő után elvesztette az türelmét és vad ugatásba kezdett. Volt már ilyen, gondoltam, de aztán csak kíváncsi lettem arra, hogy vajon mi okoz nála ekkora izgalmat? Nos, egy csirke heverészett a fűben, és láthatóan semmi sem hozta ki a sodrából. Micsoda kötélidegei vannak!, morfondíroztam, hiszen a kutya csak nagyjából egy lépésre volt tőle és hihetetlenül éles hangon igyekezett megriasztani, ehhez képest a csirke meg sem rezdült, a fejét ugyan gyorsan forgatta, de nem úgy nézett ki, hogy menekülőre fogná. A hangzavarra természetesen a szomszéd is megjelent, tudom, hogy nagy barátja a kutyámnak, főleg, ha csendben van. Felkészültem egy kényelmetlen beszélgetésre, de kellemesen csalódnom kellett, mert egyáltalán nem volt ellenséges. Hamiskás mosollyal közeledett és mintha kitalálta volna a gondolataimat, egyből belevágott a közepébe. – A csirkét nézed? – kérdezte. Különleges példány, az egyik legjobb tojóm! – De ennyire bátor vagy inkább süket? – tettem fel a teljesen logikus kérdést. – Vacak már tíz perce ugatja, és meg sem moccan. – Féllábú – ezt úgy mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a csirkéknek csak egy lábuk lenne. – A többiek kicsinálták. Állandóan csipkedték, aztán módszeresen lerágták a lábát. A combja azért még megvan! – ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha már előre látta volna, ahogy a közeli vagy távoli jövőben ott rotyog az a comb a vasárnapi levesben. – Szerintem az volt a bajuk, hogy tiszta fehér. – És tud járni? – most már kezdtek érdekelni a részletek. – Ha nagyon muszáj, akkor igen. Bár inkább csak gurul. Én inkább kirakom valami napos helyre, ott elvan jó sokáig. Örül, hogy él! Beszélgettünk már párszor, de talán még soha nem volt ennyire érző, ennyire emberi. Örül, hogy él! Furcsának találtam, hogy ezt éppen egy csirke kapcsán kell megtapasztalnom. De hát én meg meztelencsigát hajigáltam emberi szívjóságból, szóval mi itt a probléma?

Aztán feltettem magamnak azt a kérdést, ami ebben a helyzetben szerintem mindenki számára adná magát, azaz ha lenne egy csirkékből álló futballcsapatom, vajon beálltanék-e egy ilyen sánta jószágot az utolsó negyedórára 0-0-nál?

*

Mit csinál a feleséged 3-tól 5-ig?

Ez volt a címe egy régi magyar filmnek a hatvanas évekből, aminek persze semmi köze nincs a futballhoz, azon kívül, hogy az egyik főszereplő, Pécsi Ildikó később focistafeleség lett, ellenben bemutatta, hogy milyen pajzán volt Mátyás korában a királyi udvar, már most tiszta para vagyok, mit hoz ki a nagy uralkodónál a friss DNS vizsgálat.

ebben x lett (fotó: ETO YouTube)

Mit csinál a férjed 2-től 4-ig?, tehetnék fel az obligát kérdést számos drukkerfeleségnek, mert bizony rajtam kívül még sokan odaszegeztük magunkat a képernyő elé, ráadásul vasárnap, hogy aztán a végén szomorkásan, faarccal, dühösen, kinek, hogyan tetszik, de mindenképpen csak a fogunk között sziszegve mondjuk: 0-1. A sokat azért merem mondani, mert volt olyan pillanat, amikor a számláló elérte vagy legalábbis megközelítette az ezret.

Megvolt ez is, a vereség rovatba be lehet húzni még egy vonalkát.

Bennem nincsenek különösebb indulatok és ez csak részben magyarázható azzal, hogy a nagyja már réges régen kiveszett belőlem. Miért lennék, mondjuk mérges? A csapat darált, ahogy szokott és csak kis híja volt annak, hogy tíz perc elteltével ne vezessünk. Most már utólag könnyű okosnak lenni, de nagy valószínűséggel, ha ott nem kapufa a vége, a végén lett volna pont a zsákban. Nem lett gól és nem lett pont sem, mert utána már nem igazán volt lehetőség a gólszerzésre, ráadásul megint jött egy hiba.

És itt most helye van egy rövid felhorgadásnak, totálisan ellentmondva a korábbi nyugodt hangnemnek, mert én sok mindent elviselek, de a dekoncentráltságot, és főként a flegmaságot nagyon nem. Kimondom: Vári Barni kábé annyira vette komolyan a feladatát a bekapott gól előtt, mint mondjuk Kim Dzsong Un az atomcsend egyezményt. Volt egy könnyed labdavesztése, amit ugyan korrigált, de rögvest utána, ahelyett, hogy csinált volna egy biztonsági passzt, lendületből megint könnyedén elajándékozta a bőrt. Most lehet azzal jönni, hogy a gólhoz kellett még pár momentum, például a belső védőink is foglalkozhattak volna inkább a soroksári spílerekkel, ahelyett, hogy hol fognak ülni a buszon hazafelé? A meccs végére jött még egy kis görcsös nyomás, de nem lehet mindent az utolsó pillanatban megoldani. Arra azért kíváncsi lennék, hogy az edzőiskola hányadik osztályában tanítják azt a furfangot, miszerint vesztes állásnál az utolsó percben kell kettős cserével próbálkozni? A válaszokat a kiadóba kérem!

Az egészben az a legszarabb, hogy ebben a meccsben az iksz simán benne volt, de még a győzelem is, erre megint szoptunk, és ebben a szezonban már nem először csináltuk meg ezt a flikkflakkot. Azért a tendencia mindenképpen ijesztő, de minimum elgondolkodtató.

A Netflixen ment az a minisorozat nem olyan régen, ami a Sunderlend pokoljárását mutatta be. Miért érzem egyre többször, hogy valahol mi is egy hasonló film szereplői vagyunk? Először nem hisszük el, ami velünk történik, csupán valami átkozott varázslat lehet, aztán egyre többször jön a felismerés: amit látunk és átélünk, az a valóság. Vannak ugyan jobb napok is, de egyre kevesebb.

Az a szürkeség, amit most kinézve látok az ablakon keresztül, egyre inkább ereszkedik lefelé és szép lassan rátelepszik a csapatra.

Aztán meg ránk.

Azért mi maradunk.

Amíg meg nem halunk.

*

Soroksár SC – WKW ETO 1-0 (0-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Zierkelbach

Soroksár: Varga – Gárdos, Valencsik, Csontos, Pászka – Derekas, Hudák – Orosz (70’ Ramadam), Korozmán (90’ Takács), Csernik (82’ Magyari) – Lovrencsics. Edző: Lipcsei Péter

ETO: Gundel-Takács 3.5 – Kovács 3, Lipták 3, Temesvári 3, Fejes 2.5 (71’ Vári 1.5) – Bagi 3.5, Kiss 3.5 – Erdei 2 (54’ Sipőcz 2), Berki 2.5 (90’ Farkas 0), Májer 2.5 (90’ Sipos 0) – Priskin 2.5. Edző: Csató Sándor

Gól: 87’ Gárdos 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.

A saját magam által felállított szabályokat szerencsére kivételesen és indokolt esetben felülírhatom. Így teszek most is, amikor Vári Barnabás osztályzatot kap, annak ellenére, hogy kevesebbet volt pályán, mint amennyi az értékeléshez kell. Igazából meg jóval többet…]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.