Kőleves

ember a vízben (Fotó: ETO YouTube)

Azt mindenki tudja rólam, hogy imádok főzni. Nem volt ez mindig így, sőt, igazából csak három éve kezdtem el az egészet, mert például az anyám sosem engedett a konyhába, pontosabban állandóan kizavart, ha meg néha egyedül belevágtam valamibe, no nem kell nagy dologra gondolni, mondjuk egy köménymagos levesre vagy egy szimpla rakott krumplira, akkor bejött okoskodni, hogy miért úgy csinálom a rántást, miért nem főzöm meg előre a krumplit, az a kolbász szar, a szerecsendió meg minek, úri huncutság, elcseszi az ízét az egésznek, mondtam is neki, hogy húzzál ki a francba, de csak nyomta, meg nyomta, közben kihasználta, hogy nem vagyok elég éber, a biztonság kedvéért belebaszott még egy csipet sót, no akkor kezdtem el keresni a csontozókést, de szerencsére apám éppen levitte a pincébe, hogy megtisztítsa vele a bicikliláncot, most meg ne kérdezd, hogy miért azt használta, a történet szempontjából az a lényeg, hogy nem csontoztam ki anyámat egy nyomorult rakott krumpli miatt, szerencsére, így aztán most is itt beszélgetünk és nem mondjuk a Csillagban Szegeden, hú bazmeg, de kicsin múlt, azt azért eldöntöttem, hogy akkor én soha többé nem főzök semmit, addig biztos nem, amíg anyám él, aki egyébként elképesztően jó volt a konyhában, nem is értem, miért volt velem ilyen, talán nem akarta, hogy kiderüljön, én is esetleg tehetséges vagyok, aztán nem tudott volna zsarolni, és így picit magához kötni. A te anyáddal mi van? Ja, hülye kérdés volt, a múltkor ettem a provanszi sült bordáját, éreztem benne a jó szándékot, de ettől még menthetetlenül nyers maradt, amit az sem tudott semmissé tenni, hogy világbajnok lett a mártás, szép mentés volt, meg kell hagyni, de a lassan csorgó vér látványa azóta is kísért, tegnapelőtt arra ébredtem, hogy a kutya rajtam fekszik és nyalogatja a könnyeimet, mert sírtam istenemre sírtam, álmomban egy étteremben ültem a középső asztalnál, körülöttem pincérek egész hadserege, előttem egy kupac valami a tányéron, körülbelül sem tudom, mi lehet, azt mondja az egyik pincér, hogy az bizony bélszín szelet, gránátalma pudinggal megbolondítva, a köret pedig csicsókás bulgur, a séf ajánlata, az utolsó ajánlat, mert ha nem eszem meg, belőlem csinálják holnap a főételt, nyilván nem az lesz az étlapon, hogy emberhús, hanem valami egzotikusat írnak majd, olyat, amit jó eséllyel még senki nem evett errefelé, mondjuk vikunyát, hú ez nem is rossz ötlet, vajon a vikunya húsának íze, ha jól el van készítve, hasonlíthat a vádlimból kanyarított, grillen sütött finomságra, főleg, ha kap még némi curryt és tesznek mellé mangó chutney-t? Egye már meg!, dörrent rám az egyik pincér, mit gondol, meddig várunk még, de én nem mozdulok, azt találtam ki, hogy megpróbálom elhagyni a testemet, egyszer láttam egy filmet a National Geographicon, ott megcsinálta valami faszi ezt a dolgot, ott nincsenek ilyen kamu videók, szóval tuti igaz lehetett a sztori, akkor meg nekem is menni fog, becsukom hát a szemem és arra gondolok, hogy mi a faszért is jöttem be ebbe az étterembe, hiszen nem is voltam éhes, jó, ennek már nincs jelentősége, most ki kell jutnom innen valahogy, istennek biztosan van még velem terve, hiszen csak harmincnyolc vagyok, és ekkor szolid remegés fut végig a testemen, könnyűnek érzem magam, lebegek, továbbra is csukva a szemem, mert ha kinyitom, ezer százalék, hogy annyi a varázslatnak, hirtelen ütést érzek a hátamon, a séf jöhetett ki a konyhából egy hatalmas lapáttal?, ezek tényleg meg akarnak ölni, elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, ki kell tartanom!, az arcomon nedvesség, nem bírom tovább, óvatosan pislantok egyet, a kutya lefetyel nagy lendülettel, a nyelve újra és újra végig húz az orromon, elképesztően büdös a lehelete, már megint megette a saját ürülékét, nem akar leszokni róla, neki kellett volna az álomban ott állni a tál előtt, simán befalta volna az egészet egy perc alatt, vagy mondjuk anyád provanszi sült oldalasát.

hull az elsárgult levél (fotó: ETO YouTube)

Tudod, hogy szeretem anyádat. Téged hagyott főzni? Igen? Akkor most miért nem csinálsz sose semmit? Ha meghívtok, mindig hozattok valami fine dining kaját valamelyik étteremből. Nekem aztán egyáltalán nem kell felvágni. Egyébként nincs bajom velük, mert most már bevallhatom, hogy engem is egy ilyen két Michelin-csillagos puccos helyen kapott el mégis a gépszíj, ami után újra érdekelni kezdett a konyha, a művészet, ahova egyszer elrángatott a Zsanett, mert a cégnél már mindenki járt ott, csak ő nem, fúziós rakott krumpli volt a húzónév a menüsoron, kalabriai fésűkagylóval és hagymás omlettel, és engem egyből megvettek, amint belekóstoltam, mert az első falatnál rögvest a szerecsendió átható aromájával találkoztam. Baszki!, ezt kell nekem is csinálni, mondtam Zsanettnek, amikor kiszállt a házuk előtt a taxiból, furcsán nézett rám és sosem találkoztunk utána, ami csakis az én hibám volt, de szakítanom kellett vele, mert porcukorral ette a káposztás cvekedlit, ami nálam onnantól kezdve nem fért bele. Tudod, hogy most mit főztem nektek? Csirkebecsináltat, barátom, de olyat, hogy beszarsz!, van benne édeskömény, kardamon, meg még valami, de többet már nem segítek, neked kell kitalálni, hogy mi benne a hájp, azért előtte igyunk már egy kortyot ebből a cabernet sauvignonból, 2010-es, egyenesen Astigarribiából, nem tudod, hol van, mi?, annyit mondok, nem Chile, na milyen?, nem tudod?, Euskadi, öregem, Euskadi, kicsit testes, nekem bejön, imádom azt a gyümölcsös utóízt, kicsit mangós, pedig nem az, még egyet?, ugye, hogy fasza?, és mennyire passzol a csirkéhez, apám!, na gyertek, üljetek már le, most jó a temperatúra, szedhetek mindenkinek?, Mercike?, a sűrűjéből, csak kicsit teszek, mert ebből hülyén néz ki, ha púpos a tányér, na egészség!, örülök, hogy eljöttetek, ha jobban belegondolok, talán Árminka keresztelőjén találkoztunk utoljára, most meg már lassan ovis ballagása lesz a kis tökösnek, tényleg!, ugye számíthatunk rátok?, nem tervezek nagy bulikát, csak akkorát, hogy utána ne szégyellje magáét a suliban, ha el kell mesélnie, mi volt, annyira idióták mostanság a szülők, megy a rongyrázás, egy kis gokartverseny, egy kis siklóernyőzés, ne is mondd, barátom, hallottad mi történt a Gellért fiával?, elbaszta az a dinka csávó az ereszkedést, aztán öt hétig volt utána az intenzíven, de most már rendben van, jövőre tényleg elkezdheti az elsőt, szerintem jobban is járt így, mert nem volt ő még igazán érett, szedhetek még?, nem?, mi a baj?, látom, hogy valami gond van, mondjátok bátran, bírom a kritikát, azt szoktam mondani, hogy csak azt mérgezem meg, aki nem őszinte, viccelek persze, mutatom is, hogy ezt hogyan kell úgy enni, hogy a nyelveden pontosan ott találkozzon az étel az ízlelőbimbókkal, ahol kell, így ni!, fogod a kanalat, szép lassan, kicsit hátrább, mint ahogy szoktad és hamm…

Bazmeg kihagytam belőle a sót!

*

Az előző hetek sanyarú tapasztalatait követően új stratégiát választottam. Ugyebár van az un. rugalmas elszakadás, ami az élet számos területén kiválóan működik, például, ha a csajodat le akarod pattintani, először csak apró jelekkel hozod a tudomására, hogy már eleged van, aztán egyre direktebb vagy, végül megmondod neki, hogy szevasz!, ha még így sem érti meg, zárat cserélsz, elköltözöl, elhagyod az országot, esetleg befizetsz Elon Musknál egy körre és elmész a Marsra. Ennek az ellentettje a rugalmas közelítés, ami a fenti példára alapozva egy laza fagyizással indít és a végén dugtok. Na most én ezt úgy fordítottam le labdarúgásra, hogy szombaton majdnem végig streameltem az Érsekvadkert-Karancslapujtő Nógrád megyei bajnokit, amit valamiért Balassagyarmaton játszottak. Gondolom az érsekvadkerti arénát súlyos TAO pénzekből újítják fel éppen és nem készült el a tavaszi rajtra a faszányos vendégöltöző, esetleg a pályamunkások lettek koronások, akik így nem tudták rendesen előkészíteni a gyepet, és még számos más remek opciót fel tudnék sorolni, de minek.

esküszöm, nem én ástam el (fotó: ETO YouTube)

Balassagyarmaton igazán kellemes viszonyok fogadták a küzdő feleket és a monitor előtt görnyedő érdeklődőket, bár az utóbbiak komfortérzetét némileg csorbította, hogy a közvetítő állványt nem sikerült kellő magasságba felemelni, így egy kicsit állatkerti fílingem volt, lévén végig a drótkerítésen keresztül lehetett nézni a meccset. Később kiderült, hogy egy platós kocsin állt a kamera és a másik oldalon annyira mély volt a talaj, hogy a sofőr nem mert odaállni, mert attól félt, a félidő közepére totál elsüllyed a járműve. Őszintén meg kell mondanom, az élvezeti értékből semmit sem vont le ez a kis malőr, mert egész jó kis meccset játszottak a csapatok, amit teljesen megérdemelten nyert meg 3-0-ra a vendég ’Lapujtő, akiket én úgy raktározok el az emlékeimbe, hogy a nógrádi ’Lautern. Pedig az elején szorítottam a hazai csapatnak, mert el nem tudtam képzelni, hogy kikaphat az a társaság, amelyikben kezdő Balga Martin és Balga Larion, ráadásul a padon ott ül még bevetésre készen Balga Krisztián János is. Valószínűleg az volt a baj, hogy a játékosedző Szenográdi, oh! mily’ beszédes név!, magát hamarabb küldte be, mint a Krisztián Jánost. Az mindenesetre biztos, hogy a nógrádi futball újabb lelkes hívet szerzett magának a személyemben, és már most várom a hétvégét, mert ki nem hagyom a Héhalom-Szécsényt vagy a Rimóc-Diósjenőt!

Eddig húztam, halogattam, de most már muszáj írnom a Szpari elleni buktáról. Laza átkötés, hogy mikor Farkas játékvezető a sípjába fújt, már javában zajlott a Városi Stadion másik pályáján a Kemecse-Mátészalka, amit nem lehetett nem észrevenni, mivel folyamatosan fütyörészett odaát Veres János sporttárs. Bár néha odavetődött a stream kósza kamerája, azt nem sikerült kifigyelnem, hogy vajon az egykori pénzügyminiszterhez, Szabolcs megye büszkeségéhez volt-e szerencséje a fotballistáknak, vagy valaki máshoz.

A centeren akkor még relatív zöld volt a pálya, de a helyzet percről percre változott és nem azért, mert arrafelé annyira gyorsan regenerálódik a fű. Húsz perce van itt annak, aki focizni akar, mondta a szpíker, aki egyébként nagyon korrekten nyomta le a 90 percet, és igazán tisztelettel beszélt rólunk végig, ami ugye azért nem annyira meglepő a Nyírségben. Nekem úgy tűnt, hogy Csató mester is megkapta időben az infót, be is gyújtottuk a rakétákat, nyomtunk rendesen, ment a presszing, helyzetek is voltak, csak az a kurva gól nem jött össze, ami később végzetesnek bizonyult. Szokták mondani, hogy a fostalicska pálya mindkét csapatot egyformán sújtja, de szerintem ez nem teljesen igaz, mert a hazaiak minimum jobban szokva vannak a mostoha körülményekhez, ami azon is meglátszott, hogy mikor már inkább a sár volt az úr, ők meg sem próbáltak gurigázni. Sajnos nekünk ez nem jött le, aztán meg mindenki nézett hülyén, hogy mi a pöcsért áll meg a bogyó pár méter után.

most már mindegy (fotó: ETO YouTube)

Sejtettem, hogy baj lesz, azért egy ikszre talán jók lehettünk volna, de persze megint jött egy olyan bekapott gól, aminek igazából nem kellett volna jönnie. Ártatlan labdavesztés a saját térfélen, amit a Szpari meglepően tudatosan megkontrázott, Gundi elszámította magát a kiindulással, a nagyon motivált és ráadásul hasznosan is futballozó Paku Roland meg adott egy kihagyhatatlan passzt Gresónak. Nem hibázott persze…

Onnantól kezdve ez már a veszett fejsze nyele volt, amit vélhetően nálunk nagyságrenddel jobb csapatok sem tudtak volna megragadni, nemhogy mi. Remek kirándulás volt a semmiért. Pontosabban nem a semmiért, mert kezdőként mutatkozott be Hanzli Péter, akiről én az égvilágon semmit sem tudtam korábban, ez az én szegénységi bizonyítványom, aki jól és rendkívül bátran játszott. Tizennyolc éves és tavaly még a Fejér megyei bajnokságban rúgta a bőrt, ennek ellenére simán fölfelé lógott ki.

Mi jön most? ETO-DEAC és ETO Akadémia-Kapuvár.

Nagy a kísértés.

Ilyen időket járunk…

*

Nyíregyháza Spartacus – WKW ETO 1-0 (0-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Farkas

Nyíregyháza: Fadgyas – Szokol, Papucsek, Jánvári, Galambos – Paku, Márkus (64’ Papp) – Kalocsai, Gresó (84’ Végső), Hamed (64’ Zamostny) – Hornyák (67’ Györgyi). Edző: Gálhidi György

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 3 (56’ Vári 2.5), Lipták 3, Temesvári 2.5, Fejes 2 – Egerszegi 2 (85’ Sipos 0), Kiss 3 – Hanzli 3.5 (68’ Múcska 0), Berki 2.5 (85’ Vitális), Májer 2 (68’ Horváth 0) – Priskin 2. Edző: Csató Sándor

Gól: 52’ Gresó 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.