A családi ezüst nem eladó!

az út eleje (fotó: ETO YouTube)

Jégkrém és csendespihenő van!, recsegte a hangosbemondón keresztül a falu hírmondója, ami már önmagában is egy súlyos ellentmondás, mert a csendespihenő alatt nem lehet csinálni semmit, jégkrémet nyalogatni meg végképp nem, a takaró alatt, titokban, de ha jobban belegondolok, az egész késő kádárizmus egy hatalmas önellentmondás volt, akkor meg miért lett volna másként egy átlagos balatoni úttörőtáborban, Balatonszárszó-külsőn. A költségvetési üzem, annyira imádom ezeket a kissé avítt kifejezéseket, még most is árad belőlük a nyolcvanas évek kissé rothadó bűze, persze, kiskamaszként részemről teljesen rendben volt az a kor, túl sok gondom nem akadt, elvileg nyomorogtunk négyen a másfél szoba hallban, mégsem éreztük, hogy összenyomna bennünket a tér, seggünk alatt ott volt a Trabant, vagy már a Dacia?, összecsúsznak ennyi év távlatából az események, emlékszem, az utóbbinak azonnal beragadt az anyósülés felőli zárja, amint apám hazahozta a Merkúrból, egy darabig próbálkozott vele, hátha valahogy meg tudja csinálni, mi kevésbé hittünk benne, mert annyira nem volt ügyes, inkább csak elszánt, aztán elege lett, hagyta az egészet a francba, bebaszta a másik ajtót, ami kis híján tokostul esett ki, de apámat már az sem érdekelte, aztán mielőtt följött volna, tett egy utolsó próbát, és lássanak csodát, a zár simán kinyílt, valószínűleg a akkorát rándult a kocsi a hatalmas durranástól, hogy helyrebillent a pöcök, a román ipar büszkesége pedig ismét teljes pompájában tündökölt, nem csoda, ha később mentünk valamerre, az olyan volt, mintha legalább egy Ferrarival száguldoznánk, így hasítottunk nyolcvanvalahány nyarán Szárszó felé is, ahol a költségvetési üzem használt két faházat vagy bungalót, ahogy tetszik, a táborban.

Igazi kommuna jött össze a kopottas alakuló tér körül, ahol szépen sorakoztak egymás mellett a faházak, amiben aztán vidám pajtások töltöttek el egy gondtalan hetet, messze az otthon melegétől, no meg a parttól is, mert nem egy panorámás telek jutott a pannonhalmi tanácsnak, hanem egy akácfákkal körül ölelt izé, ahova még a Balaton jellegzetes illata sem jutott el, de ez egyáltalán nem érdekelt senkit, már önmagában egy kaland volt eljutni a strandig az ősbozótos leküzdésével, így a nyaralás végére mindenki még vidámabb lett, és végtére is: ez volt a cél. Én egy darabig nem tudtam őszintén lelkesedni, mert zavart az a sok pöcs kisgyerek, akik folyamatosan rohangáltak és ordítoztak a bungalónk környékén, ami az utolsó előtti volt a sorban, ott már el lehetett bújni az ifivezetőnek álcázott kápók elől, és hogy még ez se legyen elég, majdnem szemben volt velünk az a vécé, amit mindenki használt. Ha meg éppen csend honolt, Takács Jóska bácsi szédített bennünket a szomszédból, a cégnél volt gépkocsivezető, apámat istenként tisztelte, ami a nyaralás alatt abban nyilvánult meg, hogy állandóan fröccsözni akart vele, nem bízott semmit a véletlenre, hozott is valami borzasztó kannásbort, azt mondta, pannonhalmi, apám bólogatott, de este anyámnak bevallotta, hogy ez biztos nem az, talán nyúli, nagyon szar, ég tőle a gyomra cefetül, nem tudom, engem nem kínáltak, pedig nagyon szerettem volna, már nőtt a bajuszom, egyedül jártam busszal suliba.

éppen befért (fotó: ETO YouTube)

A történet akkor fordult nagyot, amikor kiderült, hogy a szomszéd táborban ügyködő tanárok meg kísérők, vélhetően unatkozni kezdtek, ezért aztán kihívták a mieinket egy barátságos futballmérkőzésre. Egy ilyen lehetőséget nem illett visszautasítani, már csak azért sem, mert az ETO sikereinek okán mindenki kurva jó futballista is lett egyszerre, ráadásul azok valahonnan az Alföldről érkeztek, egy olyan településről, ahonnan az ember bármelyik irányba elindulhatott és csak száz kilométer megtétele után talált értékelhető focicsapatot, amin kábé a második ligát értem. Nagy volt az öröm, még nagyobb a mellény, gyakorlatilag mindenki elkönyvelte előre a diadalt, mikor hirtelen valaki a homlokára ütött, baj van, béláim!, nem vagyunk elegen, hiányzik egy ember, mégsem mehetünk tízévesekkel a csatába. Szerencsére Takács Jancsi bácsi a táborvezetőt is itatta, ő mesélte neki sírva, bukás lesz a meccs vége, hatalmas égés, rajtam fog röhögni a nagyközségi pártbizottság, plusz a vébétitkár, öntsél még egy pohárral, Jancsikám!, aztán meg igyunk meg egy kevertet is a biztonság kedvéért, az legalább olyan szar, mint a te borod, de legalább nem hazudom jónak, na isten, isten! Nem úgy van az, Karcsi!, replikáztott Jancsi bácsi, bár ő ezt nem így hívta volna, mindenre van megoldás, ott van például a Jóska fia, én ugyan nem láttam még játszani, de az apját ismerem, vagy száz éve, rendes ember, jó főnök, a gyerek is biztos az, olyan csendes fajta, de magas, vékony, fejelni biztos tud, majd a Nemoda feltekeri neki, vagy rúgja csak simán fejbe, no persze azért okosan, szólok neki, ha gondolod? Ha te mondod, Jancsikám, leköteleznél, szerzek neked olcsón benzint, aztán a felét betankolod a céges Nysába, a maradékot meg elviszed kannában, hány éves az a kölyök? Asszem tizenöt. Na az pont tökéletes.

Életem meccse volt. Talán nyolc kettőre nyertünk, én vállaltam négyet, még gólt is fejeltem a szaggatottról, utána tíz évig egyáltalán nem sikerült. A második dugóm után, aminél egy félpályáról elindított szólót követően pár lépésről gurítottam a hosszú alsóba, a csékánk biccentett, majd barátságosan odaszólt: hogy is hívnak téged?

Kár, hogy apám nem látta a meccset. Nem tudott eljönni, mert a Jancsi bácsi lőréje miatt folyamatosan a budira járt, nem mert kockáztatni. Józsikám! Sajnálhatod, hogy nem jöttél, kurva jó volt a fiad, döfte bele később apámba a kést, mikor visszaértünk.

*

Nem ismerem a pontos erőviszonyokat a megyei első osztályban, csupán abból indulhattam ki, hogy listavezetőként a masszív középcsapat, kilencedik Kapuvárt fogadjuk, a győzelem nagyjából borítékolható, csupán a különbség a kérdés. Ebben a ligában kicsi az esélye, hogy tévedsz, itt sem lett másként, bár bevallom a differencia kissé meglepett és itt most nem csak a tíz köztére gondolok, hanem arra is, hogy játékban mennyire felette voltak a srácok az ellenfélnek. Nem túlzok, ha azt mondom, ez bizony lehetett volna több is. Hogy aztán ennek mennyi a valós sportértéke, az más kérdés, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sokkal hasznosabb egy ilyen meccs, mint a korosztályos bajnoki.

na hol a pettyes? (fotó: ETO YouTube)

Egy 10-0-át soha nem kell megmagyarázni, ezért itt és most kizárólag a dicséretnek van helye. A fiúk az elejétől a végéig totál koncentráltan, a korosztályukhoz képest meglepően nagy alázattal tolták. Nem szeretnék túlzásokba esni, de tényleg szeretném hinni, hogy amit láttam, az picit az egykor fényes ETO-stílushoz való visszatérés egyik szép pillanata volt, ami remélem, tartós lesz, és előbb vagy utóbb megjelenik az első csapatnál is.

Presszing végig, gyors ütem- és oldalváltások, tempó és nem utolsó sorban meglepő húzások, amiből most – némileg igazságtalanul – kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik a hatodik gól volt, amikor Horváth Olivér szinte az alapvonalról lepte meg Giczi kapust egy éles lövéssel, méltón a hátán feszülő 11-es számhoz. Nem oly régen azon lamentáltam, hogy manapság mintha mindenki félne a klasszikus számozástól, nagyobb keletje van a nem olyan tradicionális mezeknek. Nos, Olivér egy picit most Hajszán Gyulává változhatott, és remélem élvezte a percet. A másik momentum a kilencedik találat előtti kulcsmozdulat, amikor Múcska Viktor a felezővonalt nem sokkal átlépve, lendületből sarokkal tette tovább a bogyót, ezzel teremtve igazán váratlan és az ellenfél számára megoldhatatlan szituációt. A futballisten igazán kegyes volt Viktorhoz, mert a támadás végén ő rúghatta a gólt. Így kell ezt!

Ha van némi szomorúság bennem, az nem a produkcióhoz kapcsolódik, hanem ahhoz a nyomorult helyzethez, amit koronavírusnak hívnak, és amire hivatkozással ezeket a srácokat megfosztották attól a lehetőségtől, hogy megmutassák magukat Európában és már ilyen fiatalon igazi, mi több, nemzetközi szintű futballistának érezhessék magukat. Ez a bűn az UEFA-é és bár nem vagyok különösebben haragtartó, remélem rájuk is ég az idő végezetéig. A klubnak ellenben jár a kalaplengetés, gyönyörű gesztus volt, hogy a BL-himnusz hangjaira vonulhattak kezdésre a csapatok. Riszpekt!

Csak így tovább fiúk, ti vagytok a jövő! Lebegjen a szemetek előtt, hogy ti lehettek az ETO jövője! Ha ez így lesz, a mi, a szurkolók hálája örökké üldözni fog benneteket és az bizony édes lesz!

Érdemes kipróbálni!

*

ETO Akadémia – Kapuvári SE 10-0 (4-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Herm

ETO: Ruisz 0 – Vincze 4, Forró 3.5, Vukasović 3, Ignácz 3.5 – Sipos 4.5, Szabó Ta. 4.5 – Vankó 4 (62’ Sipőcz 3.5), Vitális 5 (46’ Márton 3), Horváth O. 4.5 – Farkas 3.5 (46’ Múcska 4). Edző: Király József

Kapuvár: Giczi – Kelemen, Horváth P., Bognár-Barzsó, Horváth K. – Fekete (78’ Simon), Czanik, Szabó Ti. (78’ Győrvári) – Matetits, Tar – Szakács (74’ Böcskör). Edző: Mayer János

Gólok: 8’ Vitális 1-0, 11’ Vankó 2-0, 19’ Vitális 3-0, 21’ Vankó 4-0, 55’ Horváth P. (öngól) 5-0, 61’ Horváth O. 6-0, 65’ Sipőcz 7-0, 79’ Sipos 8-0, 82’ Múcska 9-20, 84’ Horváth O. 10-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés, utánpótlás
Címke: , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.