mindenki nekünk szurkol (fotó: Kisalföld montázs)

– Az árgyélusát! Mi ez a féktelen zaj? – riadt fel egyszerre Jókai az ágyból. Valahonnan a közelből hangos tülkölés hallatszott, ami az istenért sem akart abbamaradni. Rémülten nézett körül, és csak pislogott, mert semmi sem volt számára ismerős. Egy óriási szobában találta magát, ahova éppen csak beszűrődött némi fény a damaszt függönyök rései között. Asztalokat látott, meg pár széket, amikből ügyes kezek óriási gúlát raktak össze, egy tükröt vélt felfedezni, no és egy komódszerű tárgyat, amin egy fura szerkezet terpeszkedett. Az is olyan volt, mint egy tükör, de olyan, ami egy fadobozból nőtt ki, és körbe mindenhol színes gombok ölelték. Jókai még sosem látott ilyet, pedig már régen otthagyta unalmas kis városkáját és évek óta Pesten múlatta az ideje nagy részét.

– Átkozott fejfájás! Soha többé nem iszok abból a fertelmes borból – mormolta, miközben a pantallóját és a csizmáját kereste. De szinte semmi ideje nem maradt még jobban mérgelődni, mert ekkor megbotlott a sötétben, majd hatalmasat hempergett a szépen parkettázott kemény padlón, végül egy puha valamiben akadt csak el. Vasvári volt az. – Mi a fészkes fenét fekszel a földön, Palikám? – fordult kérdőn a békésen hortyogó Vasvárira, miután kicsit összeszedte magát az esésé után, ám amaz először válaszra sem méltatta, komótosan megfordult és minden bizonnyal aludt is volna tovább, ha Jókai oldalba nem taszajtja.

– Ébresztő, hétalvó! Tudod, hogy dolgunk van! – mordult most már hangosabban Vasvárira, aki kénytelen kelletlen felült. – A fertályóra múlva a Pilvaxban kell lennünk. Világforradalom! Emlékszel? – fordult kissé kedélyesebbre, miután jobban szemügyre vette barátja fizimiskáját. – Te mikor vágattad le a hajad?

– Hol vagyunk, Mór?

– Azt én is szeretném tudni, barátom! – tápászkodott fel most már végleg Jókai, akiben ekkor tudatosult, hogy Bulyovszky testében bukott fel az elébb. – Nézd már! A Gyuszi is itt van!

– Hol vagyunk, Mór? – ismételgette Vasvári, mint akit felhúztak. – Haza akarok menni!

– Mész ám a tudod, hová, testvér! – szólt könyörtelenül Jókai. – Határozottan, jól áll neked kopaszság, bár nem tudom, hogy a pesti nép, mit szól majd hozzá. Majd azt mondjuk, hogy ez a szabadság.

– Nem a szakáll, az? – szólt közbe hirtelen Bulyovszky, aki meglepően gyorsan rendbe rakta magát és már indulásra készen üldögélt az egyik visszafordított széken. – Az mi a csoda? – mutatott a dobozos tükörre.

– Nem tudom, instállóm – felelte Jókai, aki éppen bajuszát igazította meg a tükör előtt, majd beletúrt lobogó hajába. – Valami bécsi huncutság lesz az, még sosem láttam ilyet. – s miközben ezt mondta, nyomogatni kezdte a gombokat.

Ekkor hirtelen villámlás töltötte meg a szobát, legalábbis a bent lévők így élték meg, ahogy a dobozból lassan fény gyúlt, majd egy elegánsan öltözött férfi beszélni kezdett:

– Szeretettel köszöntjük a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusára érkező San Marino-i Kommunista Párt küldöttségét, élén Ermenelgido Gasperoni elvtárssal, a párt elnökével és egyúttal hasznos tanácskozást kívánunk nekik is, csakúgy mint az összes testvérpárt összes elvtársának….

Jókai, Vasvári és Bulyovszky a szoba sarkában kuporogva figyelték a történéseket, ahova első rémületükben, egymást szinte eltaposva menekültek. Fogalmuk sem volt, hogy mitévők legyenek, csak abban voltak biztosak, hogy ez csakis Metternich valamilyen sötét mesterkedése lehet. Egyáltalán nem értették, hogy miről zagyvál az az ember ott, abban a szűk dobozban, és elképzelni nem tudták mikor került oda. Árulást sejtettek a dolog mögött és igyekeztek felidézni a tegnap este történéseit, de csak addig jutottak, hogy nem sokkal sötétedés után négyen beültek egy kellemes korcsmába. Tényleg! Hol van Petőfi? Különös, de eddig egyiküknek sem hiányzott. Ő lenne az áruló? Nem, az kizárt. Olyan lelkesedéssel beszélt a szabadság nagy eszményéről tegnap estve, hogy még ők is meglepődtek, mert bár hajlamos volt a túlzásokra, de még a szokásosnál is kitárulkozóbban viselkedett. Lehet, hogy ez lett volna a mesterterv része?

A rossz gondolatok azonban máris elillantak, amikor fura hangokat hallottak az egyik ajtó mögül, majd megérkezett Petőfi a maga teljes valóságában, fülig érő szájjal.

– Barátaim! Mily’ csodás ez a hely, ahol csak meg kell húzni egy láncot, s máris elillan mindaz, amivel testünk könnyebb lett, midőn megszabadult felesleges terhétől. Legszívesebben dalra fakadnék, de nem akarom megzavarni a reggeli ébredésetek. – A dobozra nézett ő is, majd folytatta. – Ki ez az ember, s miért nem mutattatok még be neki?

– Sándor! Nem látod? – suttogta Jókai.

– Mit, barátom? – felelte könnyedén Petőfi, s fikarcnyi meglepettség sem látszott az arcán.

– Hát őt! Egy dobozban ül és beszél.

– Nem voltál mindig ilyen begyöpösödött, Mór! – lelkesült tovább Petőfi. – Ez már az új világ lesz. Most még valószínűtlen, de haladni kell a korral, barátaim!

Az ablakhoz lépett, máris elhúzta a függönyt és hangosan felnevetett.

– Nos, elkezdődött! Alattunk vonul a tömeg, s lelkesen énekel. Mindannyiuk orcája derűtől sugárzik, lengenek a lobogók, mennyi zöld, s mennyi fehér! Ők már a jövő nemzedéke! Estve volt bennem némi félsz, mikor a mai napra gondoltam, de látom, feleslegesen. Barátaim! Ugye megmondtam, hogy időutazás lesz! Eljött a perc, indulnunk kell hát! Ne maradjunk le a csodáról! Hej Vasvári, de csinos vagy így kopaszon! Istenemre! Még a végén magam is megszabadulok a fürtjeimtől!

*

1975. március 15.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 2-1 (0-0)

12.000 néző, vezette: Marton

ETO: Földes – Varga, Pozsgai, Sebők, Izsáki – Szabó O., Mile, Horváth – Pénzes, Szokolai (78’ Füzi), Glázer. Edző: Farsang Ferenc

FTC: Géczi – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Juhász, Nyilasi, Branikovits (70’ Ebedli) – Pusztai, Máté, Magyar (55’ Szabó F.). Edző: Dalnoki Jenő

Gólok: 55’ Glázer 1-0, 87’ Glázer (11-es) 2-0, 90’ Bálint (11-es) 2-1