Mese, habbal

híreket mondunk (fotó: blikk.hu)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki uralkodott a népe felett, ahogy azt a királyoktól megszoktuk, de mellette hódolt a szenvedélyének is, amit a királyoktól szintén megszoktunk. Úgy volt vele a király, hogy neki is jár valami plusz, hiszen az egy dolog, hogy adót vet ki, él az első éjszaka jogával, no meg sanyargat, de néha kell egy kis szórakozás is. A gond csupán az volt, hogy ebben az Üveghegyen túli, az Óperenciás tenger partján fekvő királyságban meglehetősen kevés lehetőség volt a szabadidő tartalmas, ugyanakkor szórakoztató eltöltésére. Megkockáztatom, még annyi sem, mint egy átlagos birodalomban bármerre is nézünk Meseországban. Az Üveghegy alatti barlangban egy rettenetes tűzokádó sárkány élt, teljesen ellehetetlenítve bármilyen sísportot. Egyszer, hosszú hónapokig nem bújt elő vackából, a hó is szépen esett, adta magát, hogy évszázadok után újra megrendezzék a Nagy Buckasí Bajnokságot (NaBuBa). De a hatalmas viháncolásra, meg éktelen ordibálásra, amit szurkolás címen adtak elő a szerencsétlen népek, egyszerre kidugta fejét a szörny, hatalmasat fújt mind a tizenegy fején lévő huszonkét orrlikával, le is égett a fél ország, odalettek az emberek, meg a jószágok is. Azóta tartják meg minden évben a Buckasí Búfelejtő Napokat (BuBúNa), amikor szomorú dalokat énekelnek, sokat isznak és a végén szalmából készített sárkánybábokat dobnak bele egy hatalmas tűzbe, majd miután azok elégtek, szalonnát sütnek a parázson. Az Óperenciás tenger is hívogatja hűs hullámaival és hihetetlen égszínkék színével a gyanútlan földi halandókat, gyere!, mártózz meg bennem!, de aki hajlik a szirénhangokra és csobban a habok között, az hamar megbánja, mert rögvest megjelenik a félelmetes és mindemellett még förtelmesen csúf cetcápa, és hamm bekapja a jámbort. Ráadásul nem harapja azonnal ketté, s ezzel megkíméli a szörnyű kínhaláltól, a szenvedéstől, hanem beszippantja a gyomrába, ahol látszólag jól tartja, mert van ám ott minden földi, akarom mondani tengeri jó, amitől máris elcsábul az áldozat, csak aztán egy hét elteltével jön a fekete leves, a cetcápa igazi énje, és módszeresen kezd egy-egy falatot megenni, az akkor már halálra várt emberfiából. És ez így megy heteken, hónapokon, sőt néha éveken át, mire elfogy a valaha délceg úszóbajnok. Azt meg nem is mondtam, hogy amennyiben mégsem járna arra a cetcápa, akkor a feneketlen tenger ejti fogságba azt, aki szembeszáll a sorsával, mert elég egy ártatlan taposás a vízben és onnan már csak lefelé vezet az út. Csoda-e, hogy sosem látni vitorlást a vízen, sehol egy csónak, nyoma sincs semmilyen gályának. No de, ha valaki királynak született, azt nem lehet eltántorítani az ő nagy elhatározásától, és addig keres magának pihentető elfoglaltságot, amíg végül nem talál, legfeljebb kerülni fogja a hegy vad lejtőit, és ugyanígy tesz a csábító illatú tengerrel.

– Mondd, te udvari bolond! – hívatta magához egyszer a csörgősipkás bohócot a király. – Te annyi helyen jártál már a világban, és annyi mindent láttál, amit mi itt, akik ki sem tesszük a lábunkat az országból, el sem tudunk képzelni, de ha mégis, akkor azt hisszük, hogy ez csak valami fondorlatos mágia, ilyen nincs, és máris elhessegetjük magunktól az egészet, szóval te, mint mondasz? Milyen mulatságot ajánlasz azért, hogy egyébként sem rossz kedvem még jobbra derüljön, és esetleg a pórnép is kedvét lelje benne, ha már elege van a sanyargásból és netalántán olyan gondolatok pattannának ki bárgyú fejükből, amik helytelenek és ezen kívül még az én testi épségemre is veszélyesek lehetnek?

– Fenséges úr! – kezdte mézes-mázos beszédjét az udvari bolond, amitől a királyt már akkor elfogta az undor, amikor csak annyit hallott, hogy „fe…”, és legalább százszor elhatározta már, hogy azon nyomban leütteti a fejét, ha végre befejez egy végtelennek tűnő mondatot, de aztán mindig meggondolta magát, mert égen, földön nem volt a közelben még egy udvari bolond, anélkül meg nem létezhet királyi udvar, de legalábbis ciki. Tudta ezt jól az udvari bolond is, így aztán esze ágában sem volt visszavenni az arcoskodásból, de főleg abból a tenyérbemászó stílusból, ami volt neki, esküszöm!, nem tanulta ezt ő, szívből jött, s ettől még elviselhetetlenebb volt, most mondja valaki, hogy fenékig tejfel a királyok élete. – Fenséges úr! – ismételte meg csakazértis. – Ezer királyságot bejártam, legalább annyi koronás főt szolgáltam, tanúja voltam számos pompás viadalnak és versengésnek, de csakis egy dolog van, ami fenségedet és a királyi udvart, sőt, ha úgy kell, a pórnépet is magával ragadja…

– Mondd már, te pernahajder!  – horkant föl türelmetlenül a király, – Ne csigázz, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom!

– Az pedig… – itt egy sóhajtásnyi szünetet tartott, fontoskodva körülnézett, bár e színjátéknak nem sok értelme volt, hiszen csak ketten álltak egymással szemben a hatalmas trónteremben. Hoppá! Minő csoda! A király is felállt közben trónusából, ami egyáltalán nem volt szokása, az izgatottsága azonban oly mértékben elhatalmasodott rajta, hogy el is felejtette, az etikett ezt nem engedné. – Az pedig… az pedig a… lábilabda.

ha nem hiszed, járj utána (fotó: sokszinu.videk24.hu)

– Miről beszélsz, te égetnivaló? – a meglepetés szinte letaglózta a királyt. – Lábilabda? Miféle fura szerzet az?

– Nem szerzet, fenség. Hanem egy játék, mit rongylabdával játszhatnak az emberek.

– S mi ebben az a fene nagy varázslat? – nézett a bolondra szigorú szemmel a király. – Vigyázz, mit beszélsz! Még a végén bedobatlak az Óperenciás tengerbe, midőn a förtelmes cetcápa épp a part közelében köröz.

– Kell két csapat. – fogott bele hosszas magyarázatba a bolond. – Mindegyikben legyen sok, de legalább tíz közrangú alattvaló, s ezek a csapatok vetélkedjenek úgy, hogy azt a rongylabdát juttassák el a mező, mert ezt a mezőn kell játszani, szóval a mező két szélén felállított, falécekből ácsolt ládikákba.

– Ennyi? – kerekedett el a király szeme.

– Ennyi. – felelte amaz. – Pontosabban azt még kifelejtettem, hogy csak és kizárólag lehet a rongylabdához érni, ezért is hívják ezt az egészet lábilabdának.

Ekkor az udvari bolond jelentőségteljes hallgatásba kezdett, nyilván abban bízott, hogy most jön a hatalmas dicséret, ami igazából egy hatalmas babérkoszorút jelentett volna az ő elképzelése szerint, némi aranyszállal körbefuttatva, az éppen aktuális divatnak megfelelően.

– Nem igazán győztél meg, – vetette neki oda ridegen a király, amitől annyira meglepődött, hogy percekig meg sem tudott szólalni, ami egyáltalán nem volt jellemző rád. – Egyébként is! Ki fogja megtanítani ezt a játékot? Talán te?

– Ó, nem! – vette fel újra a beszélgetés fonalát az udvari bolond. – Ez rátermett és tapasztalt embert kíván. Én sosem vetemednék arra, hogy botor módon belefogjak egy ily’ nehéz feladatba.

– És akkor mégis ki lenne az? Egyáltalán! Honnan a csudából kerítesz elő most bárkit is.

– Meg fog lepődni, fenséges úr! – húzta széles vigyorra a szályát a mókamester, jobban szerette, ha így szólítják, ebben az elnevezésben volt némi elegancia, legalábbis szerinte, de tévedett megint.

– Mondd már! – az izgalom annyira úrrá lett a királyon, hogy haladéktalanul visszahuppant a trónusba, ami majdnem összetört alatta. Ha így történik, a bolond halott ember, de nem így történt, így végre kibökhette.

– A sárkányfűárus! Ő lesz fenséged embere!

*

Hiszek a mesékben. De csak akkor, ha a beszélő előre megmondja, hogy amit mond az mese. Ha nem így történik, és csak én jövök rá közben arra, hogy amit hallok, az bizony mese, akkor nagyon mérges leszek. Nem is írom le, hogy mennyire.

Az ETO új edzővel vág neki az utolsó kilenc fordulónak, Csató Sándor helyett immár dr. Dobos Barna a tréner. Az önéletrajz remek, a LinkedIn szomjazza az ilyen CV-ket: gyógyszerész, közgazdász és pro licenszes edző. Már-már verssorért kiállt, úgymint bádogos és vízvezeték szerelő.

Az antré során azt mondta, hogy jobb focit szeretne. Máris van egy közös pont az életünkben, ami akár össze is köthet. Ha javasolhatnék valamit, nézze meg a 2021-es naptári évben lejátszott bajnoki mérkőzéseink felvételét, de mindegyiket legalább ötször. Aztán amit látott, írja fel egy természetes szám formájában, majd szorozza meg az értéket kétszázharminchéttel. A feladat onnantól kezdve rém egyszerű, a végeredményt transzformálja vissza futball-teljesítménnyé és teyge fel minden vasárnap a pályára. Deal?

Kedves Barna! A bizalom mindenkinek jár, mert ez így illendő. Legyél sikeres az ETO-val és akkor mi ETO-drukkerek és te. lehetünk barátok.

Csak az ETO!

Kategória: mindenmás
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.