Az oroszlánbajusz cincálói nem pihennek és élvezik

– Szerinted milyen mély lehet ez, Béla? – kérdezte Béla, aki a legokosabb volt a faluban, sőt egyes vélemények szerint az egész járásban, ami külön nagy szám, mert a járásközpont közepén, egész pontosan a református templommal átellenben ott terpeszkedett egy szakközépiskola már több mint ötven éve.

– Nehéz ezt megítélni, Béla – felelte Béla, miközben erősen vakarta a tarkóját, talán nem véletlenül, hiszen ő nem volt benne az első ötvenben az elébb említett összevetésben, pedig hét hosszú évig járt abba a bizonyos szakközépiskolába, és nem azért, mert megbukott volna akár egyszer is, hanem párszor abbahagyta a tanulást, ő úgy mondta, emésztette azt a rengeteg tudást, amit igyekeztek a fejébe verni. Valljuk be, kevés sikerrel.

Béla szólt Bélának kora reggel, hogy egy rejtélyes lyukat talált munkába menet a falu szélén, közvetlenül az út mellett, úgy öt méterre a Könnyező Szűz szobra mellett, alig látszott ki a méretes gazból, tiszta szerencse, hogy éppen arra ugrándozott egy magányos őz, amelyik pár könnyed szökellést követően hirtelen eltűnt a semmibe. Béla azt hitte rosszul látott, esetleg csak lepihent az az őz, nyilván sokat menekült az éjszaka mindenféle ragadozó elől, volt belőlük rengeteg a környéken, kicsit közelebb lépett hát, és akkor vette észre a lyukat.

– Ha megjön Béla, azonnal kimegyünk a helyszínre! – nyugtatta meg Béla Bélát, de őt sem hagyta nyugodnia a dolog, ezért aztán inkább rögvest biciklire ült és eltekert Bélához.

– Akció van, Béla! – zörgetett be Béla ablakán, aki előbb kócos fejjel kikukucskált, majd miután látta, hogy Béla az, gyorsan összeszedte magát, egy hirtelen mozdulattal felhörpintette az éppen csak elkészült kávéját, égette a nyelvét rendesen az ital, utána meg a torkát, ahogy lecsúszott, sok ízt nem érzett. Utána egy hétig semmilyet. Egy régi vegyespálinka jutott eszébe, no meg azok a borzasztó idők, amikor már délre részegen feküdt az ágyában, miután azt asszony lelépett a gyerekekkel. Az a pálinka volt ilyen haragos. Meg ő is előtte, amikor Bella beült a Kockaladába Kicsibélával és Bélaszeniorral. Hosszú volt az út, míg végre megtalálta Bellát, aki végleg kitörölte a szívéből Bellát.

– Hova megyünk, Béla? – kérdezte Béla a kapun kilépve.

– Ne kérdezz semmit, csak ülj fel a vázra! – vetette oda Béla foghegyről, és Béla tudta, hogy most tényleg nincs itt a felesleges kérdések ideje.

Most ott álltak ketten a lyuk felett, ami lehetett vagy két méter átmérőjű és éktelen bűzt árasztott magából, amit csak részben lehetett szegény őz borzalmas tragédiájának számlájára írni, ellenben magyarázatként szolgálhatott arra, hogy miért nem járt manapság egyetlen vadállat sem a határban, illetve hova tűnhetett az idős Béla bácsi, akinek mindene volt a Könnyező Szűz.

– Van nálad kötél, Béla? – lépett a tettek mezejére Béla, és Béla már engedte is a táskájából elővarázsolt vastag szürke spárgát lefelé. Ariadné fonala semmi volt ahhoz képest, már ami a hosszát illeti annak a spulninak, ami komótosan bukott alá a mélybe, Béla nem is értette, miként fért bele Béla táskájába. Húsz perc után aztán elfogyott a kötél, de még mindig nem értek a végére.

– És milyen hosszú volt ez a kötél, Béla? – tette fel a logikus kérdést Béla, de Béla tanácstalanul tárta szét a kezét.

– Fogalmam sincs. Bélától kaptam, de ő nem mondta meg, én meg nem méregettem – szólt csendesen. – Ugye most nem lenne rossz, ha tudnám…?

ne rugdaljátok a falat, jó? (fotó: ETO YouTube)

Béla érezte, hogy ez a veszett fejsze de egy pillanatra sem adta fel.

– Dobjunk be egy követ! – adta ki a parancsot.

– De minek? – kérdezte Béla, de maga is megbánta, hogy kinyitotta a száját.

Szerencséjükre volt egy közepes méretű kő a közelben, ami úgy tetszett, mintha a Könnyező Szűz orra lenne, de az események nem tették lehetővé, hogy mindenki érzékenységére tekintettel legyenek. Béla fogta és egy lendülettel bedobta a lyukba a fehéren csillogó orrot, majd hosszasan füleltek. Percek teltek el így, a némaságban, míg nem éktelen berregésre lettek figyelmesek, ami azonban nem lentről jött, hanem a hátuk mögül, ugyanis éppen arra traktorozott Béla, a falu mindenese. Ha ölni lehetne a nézéssel, akkor Béla most minden bizonnyal életfogytiglani büntetését töltené valamelyik büntetésvégrehajtási intézetben, de Béla szerencséjére ilyen csak a mesékben van, így nem tepsiben hagyta el a helyszínt, hanem vidáman integetett a pilótafülkéből, és még tülkölt is egyet a biztonság kedvéért.

– Nincs más megoldás, le kell menni – vonta le a konzekvenciát Béla. – Te fogsz lemenni, Béla!

– Én? – rezzent össze Béla, majd kényelmesen elhelyezkedett egy virtuális mozi süppedős székében és végignézte élete filmjét ötszörös gyorsításban, maga is meglepődött mennyire nem volt abban az életben semmi érdekes, jobb is lesz, ha lemászik az ismeretlenbe.

– Ígérem, ha félóra múlva nem adsz magadról életjelet, követlek – mondta Béla, és olyan megnyerően mosolygott mellé, ahogy csak a legmenőbb színészek képesek.

Béla kérdezés nélkül indult, ami végzetes hiba volt, bár erre már nem ő jött rá, mivel öt percen belül lezuhant a lyuk síkos faláról és menten szörnyethalt a félelem okozta szívinfarktusban, hanem azok, akik utána tudomást szereztek a történtekről, pedig Béla kicsit kiszínezte a sztorit, elsősorban az ő heroikus alakját domborította ki, de a többi Béla azért átlátott a szitán.

A lyukat lefedték egy hatalmas lemezzel, amit gondosan rögzítettek a Könnyező Szűzhöz. A szobor mellett később valaki, az éj leple alatt emelt egy másik emlékművet. Bár az arcot nem lehetett tisztán kivenni, akik látták, megesküdtek rá, hogy Bélát ábrázolja.

Bélának is lett egy új Bélája.

*

A rémálom folytatódik, csupán annyi történt, hogy immár más neve szerepel az összeállítás végén.

Vegyük csak sorra!

A hosszú bajnoki szünet előtt menesztik Csató Sándort, így az utódnak, Dobos Barnának elvileg lényegesen több ideje van a munka felvételére, mint általában egy ilyen beugráskor szokásos. Számomra már az antré is necces, mert a mester az első megszólalásaiban rövidtávon sem ígér semmit, más szemszögből: rövidtávon megígéri a semmit. Igaz, azt többször is. A jövőben mi lesz? Remélhetőleg jobb játék, mint korábban. Tényleg? Ne már! Ez komoly?

Végre eljön az első mérkőzés, ami nem egy norvég álomsorsolás, de valószínűleg a jobbak közé tartozik a lehetséges kilenc opció közül. Izgatott és bizakodó vagyok, bár vannak bennem ambivalens érzések akkor, mikor kiderül, hogy nem lesz az elejétől stream, az jár a fejemben, nem lenne jobb mindenkinek, de főképp nekem, ha egyáltalán nem láthatnám a meccset?

bálabontás kéne már (fotó: ETO YouTube)

Ha mondjuk, csak elképzelném, mi történik?

Ha én találhatnám ki az események sorát.

A kapufáról kipattanó lövést.

A bravúros védéseket.

A totális futballt újra.

A felhőtlen örömet, ha nyerünk.

A balszerencsét, ha mégsem.

A boldogságot.

De akkor megjön a kép, majd szép lassan a hang is, és kezdetét veszi a kilencven percnyi szenvedés. Erre nem pazarolnék karaktert, álljanak ott szimplán az egyébként totálisan felülértékelt osztályzatok.

Van azonban egy kép, ami bele kell hogy égjen mindenki retinájába.

A semmilyen első félidőt követően a tréner cigiszünetet tart a klubépület mellett. Vélhetően nincs mondanivalója azok számára, akikért immár felelősséget kellene vállalnia. Igaza van, felnőtt emberekről beszélünk, akik elvileg nagyon jól tudják, hogy mi a jó és mi a rossz. Majd megoldják. Nem is cserél. Minek? Majd megoldják. Nem oldották meg. A cigi az fontos, előrébb való mindennél. Például az egészségnél. Ja, annál nem. Aztán tiszteletnél. Ja, annál sem. Esetleg az alázatnál. Végképp semmi.

A szünetben komótosan cigiző edző egy jelkép. Jelképe mindannak, ami itt zajlik már évek óta, és ami mostanság mintha még rosszabb irányt venne. Amiben mi szurkolók csak a bohóc szerepét kaphatjuk meg, és talán még egy darabig el is játsszuk. Tisztességből. De ennek is vége lesz egyszer. A kérdés csupán az, hogy szépen vagy nem? Azt is írhattam volna, hogy csúnyán, de van az a szint, ami alá nem süllyed az ember.

Jut eszembe! A képen nem látszik, hogy van-e ott a dohányzásra kijelölt hely vagy sem? Szerintetek?

Addig is kezdjük el hímezni a zászlót: AZ ETO MI VAGYUNK!

Csak idő kérdése, hogy ki kell bontanunk…

*

Szentlőrinc SE – WKW ETO 0-0

zárt kapuk mögött, vezette: Szőts

Szentlőrinc: Hajagos – Molnár Ró., Dulló, Keresztes, Nagy – Harsányi (66’ Torvund), Hleba, Újvárosi, Törőcsik – Frőhlich (84’ Cenaj) – Mervó. Edző: Marian Sluka

EETO: Rusiz 0 – Kovács 2.5, Lipták 2, Vukasović 1.5, Fejes 1.5 – Bagi 1, Kiss 1.5 – Egerszegi 1.5 (61’ Szabó 2), Berki 1 (55’ Molnár Ra. 1.5), Májer 1.5 (88’ Vitális 0)– Priskin 1.5. Edző: Dobos Barna

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.