kicsit csúszott (fotó: saját)

Nagyszüleimnek.

*

Akkor ijén elnyuargaltam a misijére!, mondta vasárnap reggel nagyanyám, majd fogta a biciklijét és elment a templomba. Nem szállt föl rá, csak tolta maga mellett, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudott biciklizni. Támasztéknak használta, esetleg tartónak, a kormányra remekül fel lehetett akasztani a táskát. Kettőt is. Többet is. Ő akkor utazott biciklin, amikor nagyapám nagyritkán elvitte valahová és akkor felültette a vázra. Biztos, hogy nem volt ötven kiló, nagyapám meg egy szép termetes ember, így aztán remekül festettek együtt, ahogy karikáztak a Kis-Rába mellett az úton. Ha egy olyan perspektívából vette volna föl valaki őket, ahol csak deréktól felfelé látszanak, a Körhinta legendás jelenete köszönt volna vissza az objektívból. Repülünk Margit!, mondhatta volna nagyapám szerelmes tekintettel nagyanyámnak, de nem volt sehol a vurstli, csupán a Csarnokba mentek, leadni a tejet.

Héttől volt a kismise, amire az asszonyok jártak, no meg a gyerekek. Nagyanyám kapacitált minket nyaranta, amikor ott töltöttük egy hónapot, hogy menjünk vele, de nem igazán fűlött hozzá a fogunk. Az öcsém inkább unkákat és varangyokat gyűjtött egy vödörbe, én pedig olvastam a hűvös házban. Nagyapám egyszerű útőr volt, a gonoszok útkaparónak hívták, mégis annyi könyve volt, hogy azt nem csak a faluban irigyelhették meg. Főként persze könnyű irodalom, sok múlt századi romantikus, az Olcsó Könyvtár sorozatában megjelent Jókai, Mikszáth, Kosztolnyi. Kicsi alakos könyvecskék voltak ezek, jól kézbe lehetett venni őket, ha úgy hozta a kedvem, a kerti fűben, a hátamon fekve is kényelmesen olvashattam őket, nem szakadt le a kezem. Néha azért elkísértük nagyanyámat, főként becsületből, no meg azért, hogy röhöghessünk az öregasszonyokon, akik hihetetlenül hamisan, de elképesztő átéléssel vinnyogták a szentes énekeket. Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról! Nagyanyám persze szépen intonált, legalábbis úgy emlékszem. Vagy úgy hiszem.

Mikor vége lett a misének, nagyanyám még eligazította a kis ministránsokat, váltott pár szót a tisztelendő úrral, de már sietett is haza, mert várt rá a munka a konyhában. Vasárnap volt, az Úr napja, nem kerülhetett más az asztalra, mint húsleves és rántott hús, petrezselymes krumplival. Ha az öcsémen múlik, rántott békacomb is lehetett volna az ebéd, szép számmal gyűjtött időközben áldozatnak valót a Csatiból, de mi inkább maradtunk a megszokásnál és inkább a hátsó udvarban kapirgáló jószágokból került ki a fazékba való, egyébként sem az unka a jó alapanyag, ha hinni lehet Krúdynak. Márpedig neki lehet, ha a gyomrunkról van szó.

engedjétek hozzám (fotó: saját)

Időközben nagyapám is előhozta a maga biciklijét, szép ezüstszínű, masszív fajta volt, ami kellett is, mert biztosan kellett hordoznia a több mint száz kilót. Nagyapám egyébként egyáltalán nem volt kövér, emlékszem, amikor szóba került a súlya, mindig csak annyit felelt, hogy neki különösen nehezek a csontjai, ez ilyen családi örökség, amit nehéz volt elképzelni, mert akkor még apám szinte zörgött, aztán persze később az idő mindent igazolt, most meg már én sem merek sokszor tükörbe nézni. A nagymise tíztől kezdődött. Arra jártak az emberek. Emberek, így mondták, és nem volt benne semmilyen bántás, de azért abban pillanatban jobban örültem, hogy lettem, aki lettem, és nem mondjuk Enikő, akinek sokan vártak. Pedig a nagymisére nem mehettünk, vagyis soha sem hívott minket nagyapám. Ott biztos nagyon komoly dolgok történhetnek, gondoltam alig tízéves fejjel, talán Jézus is keményebb képében jelenik meg, nincs szó a szegények felkarolásáról, a szegények gyógyításáról, sokkal inkább arról, amikor kiveri a kufárokat a templomból, amikor dühös, amikor olyan emberi. Aztán az is lehet, hogy az emberek sokkal hamisabban éneklik a szentes énekeket, és egyszerűen nem szeretnék, hogy ezt más is hallja. Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról! Dörmögték úgy, ahogy a focisták szokták a himnuszt, és ahogy csak akkor hallod, ha túlságosan az arcukba tolják a zajmikrofont.

A mise után aztán egy rövid kártyaparti a kocsmában, pár pohár borocska, de csak azért, mert a sok ének miatt kiszáradt a torok, és egyébként is jobban csúszik a leves, ha az ember előtte megiszik egy kevés félszáraz borocskát.

*

Vasárnap délben igazi rangadót játszottak a megyei harmadosztály csornai csoportjában. A valahai közös községek, a mostani szomszédvárak büszke csapatai néztek egymással farkasszemet a nagymise után, ha még most is úgy történnek a dolgok, mint negyven évvel ezelőtt, és miért ne lenne így. Mikor véget ért a szertartás az emberek a kedélyes futballpálya felé vehették volna az irányt és élvezhették volna a jó időt, meg azt, hogy pattog a labda, de ugye az átkozott járvány miatt most erre nem volt lehetőség. Nagy kár.

Nekem sincs más lehetőségem, mint a jegyzőkönyv száraz tényeinek rögzítése. Az, hogy a pályán mi történt valójában, nem tudhatom, viszont senki sem tilthatja meg, hogy elképzeljem, így aztán csak és kizárólag az elmém szabhat határt.

Az örök legenda, Ács Pisti által felkészített mihályi csapat iskolajátékkal szerzett magabiztosan három pontot, felrúgva ezzel minden előzetes esélylatolgatást, bebizonyítva újra, hogy a futball gyönyörű, a futball csodálatos, a futballban minden megtörténhet. Hiába menetel a Kisfalud a bajnokságban és előzi meg jócskán a Mihályit, most csak kisinas lehetett a foci iskolában. Ilyen rangadók esetében mit sem számít az előző héten, hetekben mutatott forma, mert meg kell halni a győzelemért, a dicsőségért, a presztízsért, és ezt most tökéletesen megértették a mihályi héroszok és most legalább fél éven keresztül büszkén, felemelt fejjel és egyenes derékkal lehet ülni a kocsiban, sőt!, szerintem egy rövid dudaszó is belefér, ha valaki éppen Kisfaludon keresztül autókázik Himodra.

Köszönöm fiúk az élményt!

kéz a kézben (fotó: saját)

Kovács Károly sporttársat ellenben csöppet megrovom, mert volt már majdnem éjfél, mire végre megjelent a jó hír az MLSZ adatbankjában.

Ejnye! Ön el sem tudja képzelni, hányan lógtunk a gép előtt, várva minden aprócska hírmorzsát ebben az ínséges időben.

*

Mihályi SE – Kisfalud SK 3-1 (2-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Kovács K.

Mihályi: Ács Mi. 6 – Szalay 6, Németh Ro. 6, Halász 6, Varga G. 6 – Fusha 6, Kovács D. 6 – Pandur 6 (78’ Pál 6), Ács Ma. 6, Kovács R. 6 (90’ Vörös 6) – Varga Cs. 6 (85’ Világos 6). Edző: Ács István

Kisfalud: Papp – Varga B., Varga V. (63’ Németh Ri.), Kiss P., Mészáros – Zsirai, Fülöp – Németh Gy., Szalai (61’ Kiss I.) Srágli – Németh D. Edző: Szeg Kálmán

Gólok: 40’ Kovács Ri. 1-0, 44’ Fusha (11-es) 2-0, 58’ Ács Ma. 3-0, 64’ Papp 3-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve mindenki kap értékelést, aki ha csak egy másodpercig is, de taposta a szent gyepet.]

*

Volt egy másik meccs is vasárnap, amit legalább annyira vártam. Puccosabb. Villanyfényes. Adta a tévé is. Igaz, nem az M4, mert ott a hatalmas tömegeket vonzó női kosár Euroliga bronzmeccsét tolták. Nyilván voltak előzetes mérések, mekkora a fókusz, esetleg a jogtulajdonos ragaszkodott a nagyobb eléréshez. Nem tudhatjuk ezt sem, de hát annyi sok más dologról nem tudunk, ami a közmédia műsorpolitikáját mozgatja. Egyébként nincsenek illúzióim, az ETO-Loki sem hozott lázba annyi embert, amennyiről néha delirálok.

A mérkőzés kapcsán erős kettősség van bennem. Egyrészt többet kaptam a csapattól ahhoz képest, amit vártam, bár ez egyáltalán nem jelent feltétel nélküli dicséretet, de még csak jó érzést sem. Mégiscsak egy hazai 4-2-es vereség után vagyunk, a kokas csípje meg! Másrészt meglehetősen gyáva taktikával álltunk ki, amit ugyan magyarázhat, hogy mivel tisztában voltunk az erőviszonyokkal, nem akartunk szépen meghalni, azaz beszaladni a faszerdőbe és egy laza ötössel lekullogni a végén. A sündisznó hadművelet bizonyos értelemben sikert hozott, hiszen szórakoztatónak mondható meccsen, tisztes eredmény lett a vége. Azt azonban nehezen feledem, hogy legkevésbé rajtunk múlt a dolog, a Lokika ugyanis erős takarékon égett, a gólokat pedig ajándékba kaptuk. Köszi Pávkovics! Különösen fájt, hogy amint a Debrecen egy picit rálépett a gázra, máris szembe találkoztunk a rögvalósággal, vagyis azzal, hogy szürke és átlagos vagy inkább átlag alatti csapatunk van. Simán lehetne a váltómezünk szürke.

A végére azért itt hagyok pár égető és vélhetően költői kérdést.

Számomra végtelenül kényelmes, megkockáztatom: túlságosan előzékeny volt az ETO ellenfelével szemben. Szép dolog a korrekt vendéglátás, de vajon miért van ilyen érzésem? Közös szelfi volt a végén?

Milyen motiváció hajtotta Lipták Zolit, amikor kábé a nulladik percben, nagyon ígéretes szabadrúgás pozícióban felborította a kétségtelenül veszélyesen fickándozó, de a kaputól éppen távolodó Pintér Ádámot? Én csak egy átlagos futballdrukker vagyok, de annyit magam is tudok, hogy Dzsudzsák, Bódi, Varga, Korhut vagy éppen Ugrai is elég jól rúgnak középtávolról kapura.

valami dereng (fotó: saját)

Ha kábé az ötödik passz után úgyis látszólag céltalanul előrebasszuk a labdát, miért kell hátul úgy csinálni, mintha mi lennénk a Barcelona vagy a Bayern, ahol Ter Stegen vagy Neuer játszik kvázi centerhalfot, elég ügyes lábmunkával? Mindezt szakadó esőben, meglehetősen csúszós pályán.

Hova tűnt az általam ősszel megismert és megkedvelt Berki István és Májer Milán?

Nem bántom feleslegesen Barnabi Ruizt, mert vélhetően marja magát ő is rendesen, de miért nem véd Gundi? Őszintén!

És végül: szeretnék ott a klubházban, ha az utolsó két hazai meccsre bemehetnének drukkerek? Vagy bármikor. Őszintén!

Nyugi! Engem még nem oltottak be egy vakcinával sem, kicsi a sansz, hogy én például bemehessek.

*

WKW ETO – Debreceni VSC 2-4 (0-2)

zárt kapuk mögött, vezette: Radványi

ETO: Ruisz 2 – Kovács 2.5, Lipták 1.5, Temesvári 2, Fejes 1.5 – Kiss 2, Vukasović 1.5 – Simcho 1.5, Vitális 2.5, Májer 1.5 – Priskin 1.5. Edző: Dobos Barnabás

DVSC: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Pávkovics, Korhut – Varga, Dzsudzsák, Pintér (Baráth) – Ugrai (Bárány), Szécsi, Bódi. „Edző”: Toldi Gábor

Gólok: Bódi 0-1, Ugrai 0-2, Vankó 1-2, Szécsi 1-3, Priskin (11-es) 2-3, Bárány 2-4

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*

A képek az újdiósgyőri sportpályán készültek egy felhős nyári napon, valamikor régen, talán 2018-ban.