Mostanság, amikor meglehetősen ínséges időket élünk, aminek szerves részét képezi, hogy mindenki lekever egy marha nagy taslit, aki éppen szembejön, így aztán remegve várjuk a szezonzárót, hogy vajon megtartjuk-e a roppant acélos tizenkettedik helyet, vagy esetleg be kell érni a tizennegyedik pozícióval, ami bizonyos szempontból történelmi mélység, de persze csak a huhogók értékrendje szerint, hiszen voltunk az NB III-ban is, nos, jó ilyenkor jó szusszanni egyet és arra emlékezni, hogy voltak sikerek is.

Például huszonöt évvel ezelőtt, amikor elképesztő bravúrral, no meg az MLSZ jótékony támogatásával tartottuk meg helyünket az első osztályban, és itt most megint a huhogókra kell utalnom, akik nem tudtak eléggé örülni ennek a parádénak, jöttek más mellett azzal, hogy ez méltatlan, kellett volna a megtisztulás, amit nem is tudok értelmezni Borbényi elnök regnálása okán, hát senki sem emlékszik már Zsidi Csabára és Nagy Jenőre?, hozzájuk képest ez az időszak maga volt a Kánaán, olyan periódus, mintha a Transparency International létesített volna egy inkubátort a stadionban, kimondottan az átlátható gazdálkodás és a prudens működés modellezésére, nem mellesleg a világ dicsőségére. Sajnos azonban béka került a lefolyóba, ami azt jelentette, hogy volt egy futballcsapat is a projektben, amelyiknek elvileg az eredményessége lett volna a fő feladata, a kísérlet gyöngyszeme, a non plus ultra, de ez valamiért nem jött össze.

Pedig adott volt minden. Vegyük csak előre a mókamester Haász Sanyi bácsit, aki korát messze megelőzve honosította meg a stand-up műfaját a futballban, olyan magasságokba repítve mindezt, hogy Horváth Feri sírva tekerné le a volume gombot a VHS-t nézve, és kérne mindenkitől elnézést azért, hogy egyáltalán viccelni próbált valaha élő egyenesben a tévében, mondjuk egy vesztes meccs után. Aztán ott volt a játékoskeret, amiben optimálisan vegyültek a kivénhedt gyökértelen magyar sztárok Brockival, Urbán Flórival az olyan helyi titánokkal, mint Korsós vagy Mikóczi, nem is beszélve a messze földön ismert nemzetközi csillagokkal, élükön Iftodi és Moke. Én kérek elnézést, hogy a noname magyarokról most nem ejtek szót. Hungler Izé, sorry. A hab a tortán szegény Hajszán Gyula volt, aki harmincöt évesen szeretett volna segíteni, de szerintem a rutinja segítette abban, hogy gyorsan rájöjjön, ez a küldetés egyenértékű a Mission impossible széria tizedik epizódjával, amit csak azért forgattak le, mert kellet a pénz Tom Cruise aktuális tartásdíj kötelezettségének kiegyenlítésére, mert az asszonyai azon kívül, hogy nem hittek a szcientológiában, még számító, pénzhajhász büdös kurvák is voltak.

A pokol tornácáig vezető út fontos és szimbolikus állomása volt a zalaegerszegi vendégjáték, amiben volt öngól, meg két kiállítás is, de főként kilátástalan játék és reménytelen küzdelem az elemekkel, az elem ebben az esetben a futball-labda. Tökéletes.

Negyedszázad. Ennyi telt el azóta. A kiesés most éppen nem fenyeget, de a szar folyik a nyakunkba rendesen és nem csak felülről, hanem minden irányból. Nincs menekvés. Ahogy a parasztbácsi is mondta az ajándékba kapott sétarepülés végén: sok mindenre gondolt, de azért arra nem…

*

1996. május 11.

Zalaegerszegi TE – Győri ETO 3-0 (2-0)

5.000 néző, vezette: Vágner

ZTE: Tóth – Kovács (66’ Kocsárdi), Szabó I, Horváth J. – Sztipánovics, Csóka, Ivanics, Balog (85’ Szabó R.), Németh – Sebők (80’ Horváth Gy.), Preisinger. Edző: Szőcs János

ETO: Brockhauser – Hungler, Lantai, Szabó B. – Cseke, Urbán (70’ Moke), Iftodi (62’ Füzi), Korsós, Dumitrascu – Mikóczi (46’ Ferenczi), Lazar. Edző: Haász Sándor

Gólok: 20’ Balog 1-0, 44’ Sebők 2-0, 86’ Lantai (öngól) 3-0

Kiállítások: 30’ Hungler, 82’ Szabó B.

*

„Sajnos lehangoló a gárda szereplése. Nagyon nehéz a sorsolásunk is, míg a vetélytársaknak simább meccseik vannak. A baj az, hogy a társaság nincs együtt, rengeteg a külföldi. Eltelnek találkozók anélkül, hogy ugyanaz a tizenegy lépne pályára, Így nagyon nehéz lesz. Mindent elkövetünk a bennmaradás érdekében, nagyon bízom abban, hogy a legrosszabb, amire még gondolni sem merek, nem fog bekövetkezni.”

[a sérüléssel bajlódó Hajszán Gyula magvas gondolatai néhány nappal később]

*

Spoiler.

A csapat kieső helyen végzett a szezon végén, de valamiért a Szövetség úgy döntött, hogy létszámot emel, így aztán osztályozó mérkőzések következtek, így aztán a Matáv SC Sopron ellen lehetett javítani. Az élet kegyetlennek bizonyult, szerintem mindkét csapattal szembe, csak így történhetett, hogy a hosszabbításban szerezett öngóllal maradt NB I-es az ETO. Nagy volt az öröm a Senatorban.

– Amit az ETO vezetése ebben az évben művelt, az az ország futballparódiája. – mondta elkeseredetten egy bizonyos Horváth Péter a meccs után, aki korábban játszott a Matávban.

Ha nem csak a múltat, hanem a jövőt is szerette volna megragadni egy erős mondatban, és egy képzelt időutazás huszonöt évvel későbbre repítette volna, akkor bizony egy komplett Nostradamus veszett el a srácban.

Vagy egy Marty McFly, akit ugye nem nevezhetünk nyuszinak.