Árnyékban napozunk

melyik ajtón menjek be? (fotó: saját)

Ez az egész kicsit olyan, mint otthon, Benito Juárezben, nem igaz barátom?, fordult Luís Cordóval a mellette ballagó Alfredo Gavídiához, mikor a nyúli sporttelep bejáratához értek. Gavídia bőszen bólogatott, pedig mindketten tudták, hogy ez így nem igaz. Talán az éles napsütés zavarhatta meg Luíst, esetleg az a pár pohár pálinka, amit még a faluban ittak vidám emberek társaságában, nem tudom. Alfredo mindenesetre nem akarta megzavarni a percnyi idillt, mert jól tudta, hogy milyen keserű az ő barátjának szíve. Igen. Megint a nők, pontosabban egy nő volt az ok, mint már annyiszor. Matilde Milagro. A céda, aki miatt egyik pillanatról a másikra otthagyták Benito Juárezt, sőt El Salvadort is, és még sem álltak Európáig. Matilde Milagro, akit Luís úgy szeretett, mint előtte senki mást, aki miatt abbahagyta a futballt, ami azért elég komoly áldozat volt tőle, hiszen a klubházban élt már évek óta, az öltözőben aludt, amiért cserébe az edzések után rendben tartotta a szegényes épületet. És a pályát. Matilde Milagro igéző szeméért azonban arra is képes volt, hogy összepakoljon és kivegyen egy rozoga házat a falu szélén. Álmodozni kezdett, elképzelte, ahogy együtt fognak élni, gyerekeik lesznek, legalább öt és a mindennapjaikat elönti a boldogság. De nem lehet minden úgy, mint a mesékben, meg a nyálas lányregényekben, ugyanis Matilde Milagro egy álmos októberi napon képes volt megszökni Manlio Gutierrezzel, a hentessel. Elmegyek, mondta csendesen Luís Cordóval Gavídiának még azon a napon, mikor Matilde Milagro utoljára mosolygott rá reggel, hogy aztán virágos ruhájában a piaci felé induljon, majd sose térjen vissza. Nem illünk egymáshoz, Luís, írta kacskaringós betűkkel a levélben Matilde Milagro, amit Cordóval akkor talált meg a konyhaasztalon, mikor leült megenni a levest. Érezte, hogy baj lesz, mert Matilde Milagro sosem késett előtte, de nem akart kétségbeesni ideje korán, csupán a gondolatait szerette volna elterelni azzal, hogy kanalazni kezdte a fenséges ételt. Az utolsót, amit Matilde Milagro főzött. Az utolsót, ami egyszerre megkeseredett, mikor elolvasta a búcsúzó sorokat. Veled megyek, Luís, bárhova is visz az utad, mondta Alfredo és nem csak egy ócska közhelynek szánta mondandóját. Matilde egy kurva volt, tette hozzá csendesen, amit rögtön meg is bánt, de már nem volt mit tenni, a szavak elhagyták a száját és önálló életre keltek, Alfredo már nem tudott uralkodni rajtuk. Ne beszélj így róla, Fredo!, nézett rá üveges szemmel Luís Cordóbal, ha még egyszer ilyet mondasz, istenemre!, megöllek, pedig úgy szeretlek, mintha az édestestvérem lennél. Zokogva ölelték meg egymást, úgy, ahogy csak a testi-lelki jóbarátok tudják és Matilda Milagro neve soha többé hangzott el kettejük beszélgetésében. Matilde Milagro, ha különböző okból is, de örökre megszűnt létezni a számukra, még az emlékét is kitörölték a gondolataikból. Azért tartozom az igazságnak azzal, ha elmondom, bár keményen tartotta magát, de Luís Cordóvalnak abban a pillanatban meghasadt a szíve.

Szép ez a vidék, Fredo! El tudom képzelni, hogy itt élem le életem hátralévő részét, testvérem, nézett a nyúli dombok felé Luís, és most egyáltalán nem túlzott. Mit mondtál? Hogy hívják ezt a helyet? Nyúl, felelte Gavídia. Nyúl, ismételte meg szinte azonnal Cordóval, ízlelgette az idegenül hangzó nevet. Fura nyelv ez a magyar. Öt hónapja voltak már úton, a fáradságtól elcsigázott Alfredo azt is elfogadta volna, ha egy sivatag közepén vernek tanyát Észak-Afrikában, ő csupán aludni szeretett volna huszonnégy órát egyhuzamban, ehhez képest ez a táj igazán kellemesnek tűnt, így egyáltalán nem igyekezett lebeszélni barátját a hirtelen jött ötletről. Nézd!, milyen takaros kis futballpálya, kedvem lenne újra játszani, folytatta Cordóval, miközben szemmel követte a pályán bemelegítést végző csapatokat. Gyere, menjünk be, Fredo! Rendben, Luís!, de ígérd meg, ha vége, keresünk valami szállást.

Védettségi igazolvánnyal a lelátóra lehet fölülni, anélkül csak a kocsma teraszára mehetnek be, mondta a kocsi csomagtartójából hirtelen előbukkanó ember, aki a jegyeket árulta. Ezerkétszáz lesz, ugye számolhatom egybe?, hadarta tovább, majd kérdezés nélkül nyújtotta is a két bilétát. Cordóval és Gavídia egy kukkot sem értett az egészből, mire az ember türelmetlenül egy papírra firkantotta a számot, 1200, majd jó hangosan folytatta, forint! Ő is azok közé tartozott, akik szerint a nagyobb hangerő segíti a nyelvi akadályok áthidalását, és megint igaza lett, mivel rövid kotorászás után Luís egy húszezrest húzott elő a zsebéből. Na, elmész ám a picsába!, dohogott az ember, nem látod, mennyien vannak? Hogy adjak én most ebből vissza? Nagy nehezen összeszedett egy öt- és egy tízezres bankót, aztán gyorsan a meglepett Cordóval kezébe nyomta. Ennyi van, slussz, passz, szevasz! Maga is meglepődött, amikor a két idegen mosolyogva elindult a pálya irányába. Ja és hajrá Nyúl!, kiáltott utánuk, de azok már messze jártak és nem hallották. Vagy ti Győrből jöttetek?, morogta most már maga elé. Régen jártam a városban, lehet, hogy az Audiban is dolgoznak bangladesiek?

*

Amikor a második félidő közepén Kerkez Markó egy kicsit keményebben lépett oda az egyik hazai spílernek, aki jajongva terült el a földön és Neymar Jr. módjára hempergett egy kicsit a meglepően jó állapotban lévő gyepen, egyszerre elszakadt a cérna a hazai B-közép mind az öt tagjánál, nekem pedig bevillantak a több mint harminc évvel ezelőtti emlékek. A falusi futball semmivel sem összehasonlítható bája, amikor a lokálpatriotizmus egyébként is magasan lobogó lángját folyamatosan táplálja a sör-unikum kombó, és erre jön még gyúanyagként az ellenség valamilyen extra durva szabálytalansága. Ilyenkor szabadul el a pokol, jön el az Armageddon, és ilyenkor tűnik rém kevésnek a pálya mellett kihúzott kvázi kerítés, aminek legyőzéséhez nem kell Javier Sotomayornak lenni. Ráadásul a felidézett jelenet fontos eleme, hogy a jó Markó pár keresetlen, és vélhetően trágár szóval igyekezett helyre tenni a nem annyira kedves vendéglátókat, ami az álmoskönyv szerint sem jelent semmi jót. A legkevesebb az volt, hogy lebuzizták, vélhetően a roppant modern és divatos sérója okán, amiben szerintem is kicsit sok a valószínűtlensárga árnyalat. Most abba ne menjünk bele, hogy ugyanilyet villantott a hazai keretből ezúttal kimaradó Varga Áron is, de hát ki ne emlékezne arra, hogy miként cigányozott keményen a Fradi-tábor, miközben a csapatukban rohangált a Báder. Nincs meg a pontos időpont a fejemben, de asszem csak 4-1 volt ide, vélhetően még hittek a gyors egalizálásban a nyúli ultrák, így meglepően gyorsan lehiggadtak a kedélyek.

Ez a villanás pontosan mutatja, milyen kedves hangulatban kellett végigcsinálni ezt a szezont a srácoknak. Olyan közegben, ahol mindenki a maga szája íze szerint keretezte a történetet, aminek elsődleges attitűdje a súlyos igazságtalanság, mert milyen dolog már, hogy a futball szeretetét mindenek elé helyező amatőröket összeengedik a vérprofi, heti millió ezer edzéssel készülő ETO kettővel. Direkt nem írom le, hogy ETO Akadémiával, mert aki figyelte az eseményeket, az láthatta, hogy egy hangyafasznyit túltengett a mindenkori keretben az NB II-es visszajátszó. A mi verziónk természetesen az, hogy nem mi akartuk, hogy így legyen, adódott egy lehetőség, egy kényszerpálya, ami utat jelent, jelenthet a hőn vágyott célhoz, az NB III-as tagsághoz. A többieknek sajna le kellett nyelni a békát. Nyilván növelte a frusztrációt, hogy egy évvel korábban már végig kellett nézniük egy nagyon hasonló filmet, csak ott a főszereplőt Soproni SC-nek hívták.

van, ami nagyobb (fotó: saját)

Bizonyos szempontból én csak azt nem értem, hogy mondjuk a Nyúlnak miért fáj ez annyira, hiszen nehéz értelmes magyarázatot adni arra, mi a presztízsbéli különbség egy ötödik és egy hatodik hely között ebben az osztályban?

A mi csapatunk nem kezdett lelkizni, hanem simán lehozta a meccset és így megcsinálta a kötelező feladat első részét, azaz megnyerte a bajnokságot.

Most már csak az osztályozót kell sikerrel megvívni, ha lesz egyáltalán ilyen párharc, hiszen ki tudja, hány megyei bajnok ácsingózik még a harmadosztályra a húszból?

*

Loland Nyúl –ETO Akadémia 2-7 (1-4)

75 néző, vezette: Lukácsi

Nyúl: Varga P. – Kulcsár (86’ Herczeg), Wágenhoffer G., Németh, Nyakas – Varga T. – Varga Zs. (58’ Nagy R.), Nagy L., Kurucz (64’ Kiss), Ködmön (77’ Siska) – Vígh (64’ Cserháti). Edző: Mondovics Dávid

ETO: Gundel-Takács 0 – Szabados 3 (46’ Molnár M. 2.5), Vári 2.5, Kerkez 3, Forró 3 – Múcska 2.5, Szabó 3 (46’ Hanzli 2.5) – Simcho 2.5 (76’ Wágenhoffer M. 0), Szuhodovszki 3.5, Horváth 3.5 (67’ Márton 2.5) – Molnár R. 3.5 (46’ Erdei 2.5). Edző: Király József

Gólok: 12’ Molnár R. 0-1, 17’ Molnár R. 0-2, 20’ Horváth 0-3, 24’ Horváth 0-4, 34’ Wágenhoffer G. 1-4, 75’ Simcho 1-5, 78’ Kerkez 1-6, 85’ Wágenhoffer G. 2-6, 89’ Forró 2-7

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*

Ne keressetek tovább, barátim!

Kiáltott a Céltábla hirtelen

Hisz’ én vagyok az oka mindennek

Nem az, ki lövöldöz itt nekem.

Tudtam az első perctől kezdve

A kutyaúristenit!

Verte a mellét a Vadász büszkén

S gyorsan odapörkölt egy érintő hetest

Hogy csináljon is valamit.

magányos farkas (fotó: saját)

Mindig gyanús volt,

Ahogy csak úgy lógsz a falon,

Dörmögte a Katona, miközben tárazott

Majd meghúzta előbb a célzóvizes flaskát,

Utána a ravaszt, aztán számolni kezdte

A sok találatot.

Most már jobb?

Kérdezte pihegve a Céltábla

Kinek testét ezer golyó lyuggatta át

Megnyugodott mindenki lelkiismerete?

Mehetünk az úton tovább?

De mint annyiszor előtte

Most is elszámolta magát

Mert az ember, ha fegyvert vesz kezébe

Nem ismer már sem istent, sem hazát

Célja a megsemmisítés

Ezért nem lesz előtte semmi gát.

*

Én kérek elnézést, hogy ezt a meccset le kellett játszani.

Megkövetek mindenkit azért, hogy kimentem rá, ráadásul nem vettem jegyet, hanem aljas módon az érvényes szezonbérlettel igazoltam a létemet, a jogosságát annak, hogy ott vagyok. Utólag is szánom, hogy nem fogtam súlyos pocskondiázásba azért, mert milyen dolog már, hogy csak az ötvenharmadik percben szereztük meg a vezető gólt, pedig. Óriási hiba volt nem hangosan számonkérni egyes játékosokon, hogy csupa amatőrrel álltak szembe, így aztán kutya kötelességük lett volna a párharcok során visszahúzni a lábukat. Az meg egyenesen bűn, hogy nem emlékeztettem őket arra a vitathatatlan tényre, miszerint ők NB II-es játékosok, ez meg itt a megyei első osztály, a negyedik liga. Skandallum volt az egész, tiszta szerencse, hogy volt köztünk valaki a lelátón, aki átlátott a szitán, helyettem, helyettünk is képviselte az igazságot és bátran kiállt az elvszerűség mellett. Örök hála neki.

a bajnokok háta (fotó: saját)

Miközben csendben csordogált a mérkőzés, és az Iparcsatorna felől vagy talán az égből kellemes esőszagot hozott a lágy májusi szél, azon morfondíroztam magamban, vajon miért is jó, hogy egyesek ostobaságból, esetleg puszta jóindulatból folyvást éket vernek a győri csapatok közé azzal, hogy Jókra és Rosszakra osztják a világot, és ezekből a kevéssé árnyalt szerepekből az átjárás lehetőségét is lehetetlenné teszik?

Aztán ott vannak még azok is, akik rövidlátó módon teszik tönkre azoknak a fiatal srácoknak az örömét, akik életük első sikerét lérték el a felnőttfutballban. Csupán azért, mert bele akarnak rúgni néhány idősebb spílerbe, ráadásul olyan dolgok miatt, amik nem is feltétlenül az ő döntésük miatt alakult úgy, ahogy.

Ők tényleg nem értik a futballt vagy csak nem szeretik?

A kérdésem költői volt.

Srácok! Hatalmas gratuláció a bajnokság megnyeréséhez. Akik ezt nam hajlandók értékelni ezt, azok vélhetően még sosem láttak megyei bajnoki meccset.

Nem tudják, milyen az, amikor valaki az arcodba leheli egy kiskocsma komplett készletét.

Nem játszottak, dolgoztak úgy, hogy folyamatosan szidták az anyjukat tőlük két lépésről.

Nem láttak még pocakos sporit, aki erőben és fejben elfogy a második félidő közepére, de továbbra is lelkiismeretesen fütyörész.

Nem találkoztak roppant lelkes, de ezzel egyenes arányban képzetlen ellenféllel, aki sokszor ön- és közveszélyes a pályán.

Köszönet minden ellenfélnek, akik elfogadták ezt a faramuci helyzetet, és köszönet azoknak is, akik nem, mert ők jelentették a plusz motivációt.

Bár van még egy forduló, no meg az esetleges osztályozó: viszlát mindenkinek!

*

ETO Akadémia – DAC Nádorváros 3-0 (0-0)

90 néző, vezette: Takács

ETO: Gyurákovics 0 – Kovács 2.5 (76’ Lasz 0), Bagi 2, Vári 1.5 (76’ Rébék 0), Vincze 2 – Múcska 2.5 (66’ Kerkez 2), Szabó 3 – Simcho 1.5, Szuhdovszki 3, Horváth 1.5 (66’ Márton 2) – Berki 2 (76’ Szalka 0). Edző: Király József

DAC: Vida – Nyíregyházky, Varga, Bagó, Gál (82’ Virág), Farkas – Bárdosi (53’ Gere), Váczi, Detrik (60’ Szabó), Samodai (60’ Fajkusz) – Rózsavölgyi (82’ Markó). Edző: Jäkl Antal

Gólok: 53’ Szuhodovszki 1-0, 63’ Múcska 2-0, 67’ Berki 3-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.